Bejegyzések

2011 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hajdú-Bihari Napló, 2011.április 8.

A Hajdú-Bihari Napló 2011.április 8-i számának tartalmából: Japánban 7,4 erősségű földrengés volt, komolyabb károkról nem érkeztek jelentések. Varnus Xaver és Rhoda Scott hangversenyéből 2,5 millió forint gyűlt össze, melyet a debreceni Nagytemplom felújítására fordítanak. Júliusban bezár a debreceni húsüzem, az alpolgármester az újságból tudta meg a hírt. Püspökladány: Arnóth Sándor tragikus halála miatt június 5-én tartanak időközi választást. Esterházy Péter kapta az AEGON művészeti díját. BL: Chelsea-Manchaster 0-1, Barcelona- Sahtyar Donyeck 5-1. Kézilabda: FTC- Rail Cargo Hungaria- DVSC-Korvex 32-38.

Népszabadság, 2011.április 9.

A Népszabadság című baloldali napilap 2011.április 9-i számából: Az amerikai külügyminisztérium szerint Magyarországon hátrányos megkülönböztetés éri a romákat. Esztergom polgármestere új választást szeretne, a FIDESZ egyelőre kiáll Meggyes Tamás volt polgármester mellett. Romagyilkosságok: Mit tudtak a titkosszolgálatok? Harrach Péter és Rubovszky György (KDNP) rokonaikat alkalmazzák személyi titkárnak. Szlovákia: Duray Miklós ellen végrehajtási eljárás indul. Románia: Az EU nem támogatja a regisztrációs adó bevezetését. Olaszország és Franciaország közösen ellenőrzi a tunéziai partokhoz közeli vizeket. Rédly Elemér győri plébános szerint az államadósság ügye közügy, segíteni a rendezésben hazafias kötelesség. A Hétvége mellékletben Romsics Ignác írása az 1941-es bácskai bevonulásról.

Hajdú-Bihari Napló, 2011.április 7., csütörtök

A Hajdú-Bihari Napló Hajdú-Bihar megye legolvasottabb lapja. A 2011.április 7-i szám tartalmából: A DVSC-TEVA Salami és Yannick góljaival 2-1-re nyert a Ligakupa első mérkőzésén a Paks ellen. Elhunyt Komlós Juci, Jászai-díjas és érdemes művész. A világ 165. legerősebb számítógépe kezdte meg működését a Kassai úton Sok az üres orvosi álláshely: 4 megyében 215 orvos hiányzik. Spanyolországban illegális kakasviadalok szervezői buktak le. Egy washingtoni múzeumban egy nő megszaggatta Paul Gauguin képeit. Támogatást kap a magyar államtól az Audi és az Opel. Debrecenben módosul a villamosok menetrendje, mert sok utas panaszkodott a lassú tempó miatt.

Magyar Nemzet, 2011.április 7.

A Magyar Nemzet 2011.április 7-i számának tartalmából: Szocialista politikusokat idéznek be az ügyészségre a moszkvai ingatlanügyek miatt. Megkezdődött a Hunvald-per tárgyalása, több, mint húsz vádlott esetében hoznak majd ítéletet. Vajon mi alapján prognosztizál a GKI? Botrányos cikk a Népszavában Mi a baj a tervezett közigazgatási reformmal? Miért ellenzik egyesek, hogy a "vármegye" újra a magyar közigazgatás része legyen. Lázár János kijelentései nem rontottak a kormánypárt népszerűségén. MSZP: Egyre kiélezettebb a verseny Gyurcsány és Mesterházy tábora között Elhunyt Komlós Juci, a Nemzet Színésze

Magyar Nemzet, 2011.április 6.

A Magyar Nemzet című polgári napilap 2011.április 6-án, csütörtökön is érdekes, színvonalas olvasmányt kínál olvasóinak. A tartalomból: Gyurcsány Ferenc is megjelent a romaügy tárgyalásán, a negyedrendű vádlott hallgatott. Feljelentik Vadai Ágnes MSZP-s politikus férjét? Bakács Tibort ötvenezer forintra büntették áruházi lopás miatt. Az európai liberálisok továbbra is támadják a magyar alkotmányt. Az a holland képviselőnő teszi szóvá az emberi jogok ügyét, aki korábban megfenyegette az újságírókat, hogy kutyákat uszít rájuk. Egy Tolna megyei sokgyermekes család sikertörténete. Sitkei Levente kiváló cikke a média felelősségéről. Debrecen-Paks Liga-kupa döntő: idén jóval gyengébb a DVSC. Hamarosan kezdődik Berlinben a tornász EB.

Hajdú-Bihari Napló, 2011.április 5.

Hajdú-Bihar megye napilapja 2011.április 5-én is változatos olvasnivalót kínált. A címlapon a hajdúböszörményi orvosokról esett szó, akiknek mostantól újra ügyeletet kell vállalniuk. De itt olvashatjuk, hogy a vidéki felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetem lett a legnépszerűbb, több, mint 10000 jelentkező jelölte meg első helyen. További témák: Tehetségnagykövet lett L.Ritoók Nóra Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország az átalakulás időszakában van. A líbiai ellenzék elutasítja, hogy Kadhafi fiai vegyék át a hatalmat az afrikai országban. Bernáth Csaba, a DVSC-TEVA csapatkapitánya szerint mélyponton van a csapat, de a hátralévő kilenc fordulóban ki kell vívni a dobogós helyezést. A DVSC-Korvex kézilabdacsapata elégedett a Magyar Kupában szerzett ezüsttel. Japán: Kénytelenek voltak a Csendes-óceánba engedni a radioaktív vizet.

Hajdú-Bihari Napló, 2011.április 4.

A Debrecenben kiadott Hajdú-Bihari Napló című közéleti napilap 2011.április 4-i számának tartalmából: A Loki hazai pályán 1-1-es eredményt ért el a Győri ETO csapata ellen, Czvitkovics rúgta a debreceni gólt. Több civil szervezet is tiltakozik az elle,n hogy bérbe adják a Nagyerdő egy részét. USA: Eddig több, mint 500 millió dollárba került a líbiai katonai beavatkozás A Societas tiltakozik a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése ellen. Szájer József szerint nem lesz benne az új alkotmányban a gyermekek után járó szavazati jog. A DVSC-Korvex női kézilabdacsapata ezüstérmes lett a Magyar Kupában. Varnus Xaver és Rhoda Scott hangversenye. Közeleg az angol királyi esküvő.

Népszabadság, 2011.április 4.

A Népszabadság baloldali napilap 2011.április 4-i számának tartalmából: Lázár János nem tudott a hirdetési újságban megjelent fényképekről és adatokról. Líbiában a felkelők elfoglalták Bragát, de Kadhafi erői tovább ostromolnak. Felemás a magyar EU- elnökség megítélése, Orbán Viktor többször is botrányt kavart. Barack Obama amerikai elnök elítélte azokat a szélsőségeseket, akik Koránt égettek. Nagyon kevés pénz jut honvédelemre, a megszorítások ezt a területet is érintik. Bugár Béla szerint Orbán Viktor provokálja a szlovák nacionalistákat. A brazil kapus, Ceni, belőtte élete 100.gólját. Kikapott a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben, kiesett a 16 között.

Magyar Hírlap, 2011.április 2.

A Magyar Hírlap 2011.április 2-i számának tartalmából: Papcsák Zugló polgármestereként kereszttűzben. Folytatódott a Kulcsár-ügy tárgyalása, a szír vádlott negyedórát késett. Meghallgatták Forró Tamás újságírót. Bayer Zsolt kiváló publicisztikája Daniel Cohn-Benditről. Alkotmányos védelemben kell részesíteni a családokat- mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Száz módosító javaslat az alkotmánnyal kapcsolatban. Interjú Bács Ferenccel, aki Márai Sándort alakítja. Százharminc éve született Bartók Béla.

Magyar Nemzet, 2011.április 2.

A Magyar Nemzet 2011.április 2-i számának tartalmából: Kiszivárgott az MSZP alkotmánytervezete, mely sok pontban egyezik a FIDESZ-KDNP tervével Hamarosan rendeződik a devizahitelesek helyzete. Nem liberalizálják Magyarországon a fegyvertartást. A magyarok Harist adják a szlovákoknak, a szlovákok Rohacot a magyaroknak. Külpolitika: Írország legnagyobb bankjait államosítják, mert hatalmas hiányokat fedeztek fel gazdálkodásukban. Portugália: Sócrates nem akarja az IMF-t. Zavargások Elefántcsontparton. Jemen: Több tízezren tüntettek az elnök mellett és ellen. Sport: Az FTC jó játékkal győzött az UTE ellen. Kézilabda: BL-visszavágók, a Veszprém és a Szeged is játszik.

Magyar Demokrata, 2011.március 30.

A Magyar Demokrata jobboldali irányultságú, a FIDESZ-KDNP-t támogató hetilap. A 2011. március 30-án megjelent szám tartalmából: Orbán Viktor már a választások előtt is szólt arról, hogy új alkotmány kell. Csak 3,5 százalék roma szavazattöbbletet jelentett volna, ha elfogadják, hogy kiskorú gyermeket nevelők plusz szavazatot kapjanak. Szájer József szerint sokan úgy kritizálták az alkotmányt, hogy nem is olvasták. Dr.Zonda Tamás szerint nem igaz, hogy a magyar "öngyilkos nép". A héttagú Egri család otthona Zuglón. Valamelyest csökkent a FIDESZ támogatottsága, az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik tudta növelni táborát. 1849.tavaszának dicsősége.

Magyar Hírlap, 2011. április 1.

A Magyar Hírlap jobbközép irányultságú közéleti napilap. A 2011.április 1-i szám tartalmából: Budapesten tartották gyűlésüket az európai zöldek és szidták a magyar kormányt. Daniel Cohn-Bendit és az LMP is részt vett a gyűlésen. Eltűnt a Petrétei József által készített alkotmánytervezet. Elsőfokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Stohl Andrást. Elítélték Benedek Fülöp egykori államtitkárt. Elhunyt Payer András táncdalénekes, a Gedeon bácsi című dal szerzője. A Fradi ellen játszik az UTE labdarúgócsapata. Hétvégén indul a rallibajnokság. Olvasói levél biztatja Budai Gyulát.

Hajdú-Bihari Napló, 2011.március 25.

Hajdú-Bihar megye egyetlen, épp ezért legnépszerűbb napilapja a Hajdú-Bihari Napló. A 2011.március 25-i szám tartalmából: Szabadon engedték a Balla Irma-gyilkosság gyanúsítottját. A fideszes önkormányzati képviselő fia ártatlannak tartja magát. A bíróság új eljárást indíttat. Két emelt szintű érettségi kell bizonyos orvosi szakokhoz. Interjú Glattfelder Bélával mézről, borról, mezőgazdaságról Japánban a fukusimai atomerőmű több dolgozóját kórházba vitték sugárfertőzés miatt. Liz Taylort gyászolja a filmes világ. Gábor Zsazsa rosszul lett a hír hallatán. A Debreceni Egyetem Agrárgazdálkodási karának melléklete.

Magyar Hírlap, 2011.március 24.

A Magyar Hírlap jobbközép irányultságú közéleti napilap. A március 24-i szám tartalmából: Még nem lehet tudni, mennyivel támogatja a kormány az Audi bővítését A Jobbik támadja a FIDESZ-KDNP alkotmánytervét, de örül, hogy Magyar Köztársaság helyett Magyarország lesz hazánk neve. Megfosztották Sztálint budapesti díszpolgári címétől. Egy publicisztikából kiderül: Heller Ágnes filozófus korábban marxistának vallotta magát Elhunyt Elizabeth Taylor, a modern kor egyik legjelentősebb amerikai színművésze. Már csak drága jegyek kaphatók a magyar-holland meccsre. A hollandok két meccsen két győzelmet terveznek.

Új Misszió, 2011.január

Az Új Misszió című katolikus egyházi folyóirat tartalmából: Folignói Szent Angéla egyik látomásában Krisztus koporsójában feküdt- A Hegyi Beszéd 8 boldogságról szóló része- A pápa szerint egyik állam sem írhatja elő, hogy a hívőnek meg kell tagadnia Istenbe vetett hitét. 2011. a család éve- Hét jó tanács jegyeseknek- Minorita Vértanúk Emléknapja- A sienai Szentostyák esete- Sátoraljaújhelyen templomünnepet tartottak- Megújul a gyöngyösi ferences kolostorban működő könyvtár- Máger Ágnes képzőművész kapta a Múzsa-díjat- Lázár Ervin: hóban (részlet), Egyre több fiatal akar öngyilkos lenni- Poirot és a rózsafüzér

Magyar Nemzet, 2011.január 6.

A polgári napilap mai számának tartalmából: Magyarország átveszi az EU tanácsának soros elnökségét. Észak- Korea tárgyalásokat kezdeményez. Újabb botrány az UD Zrt-vel kapcsolatban. Mégsem kötött alkut az ítélethirdetés elől megszökő Földesi-Szabó László Büntetik a multikat, mert alacsony áron értékesítik a tejet. Semjén Zsolt a vadászati kultúráról. Szerzői jogi ügyek miatt nem mutatják be a Pál Adrienn című filmet. Botrányt kavart Ice-T, a mocskos szájú rapsztár. Egyesek Hitlerhez hasonlítják. A világon felszöktek az élelmiszerárak. Náci Robi, az újpesti ultra szúrta le tavaly a 17 éves srácot. Majdnem egyoldalas összeállítás a médiatörvény külföldi visszhangjáról. A baloldali lapok a sajtó szabadságának megsértésével vádolják az Orbán-kormányt, a konzervatívok szerint nem fenyeget diktatúra Magyarországon.

Magyar Hírlap, 2011.01.06

A jobbközép irányultságú politikai napilap tartalmából: Európa aggódik a médiatörvény miatt. A magyar kormány visszautasítja, hogy bármilyen formában is korlátozzák az uniós elnökségi jogkört- Csaló állhallgatók az egyetemeken: csak beíratkoznak és igénybe veszik a kedvezményeket. Bayer Zsolt pubicisztikája a magyar baloldal erkölcstelenségéről- Jónás Tamás szerint csak haszonnal jár, ha egy központból irányítják a közszolgálati médiumokat- Kolompár Orbán nem indul az elnökségért- Az ombudsman felülvizsgálja a civil szervezetek működését- Megállt a munkanélküliség növekedése- A svájci frank középárfolyama még mindig 210 forint fölött.

Nemzeti Sport, 2011.01.05.

A sportnapliap tartalmából: 2010 Koman Vladimir éve volt- Az MTK szeretne bennamaradni az élvonalban- A 36 éves Dragóner Attila szerint a szív a legfontosabb- Lencse László, a Videoton játékosa, kevés lehetőséget kapott- Sándor Tamás és Erdélyi Miklós is tagja lesz a Loki szakmai stábjának- A Blackburne rovers ajánlatot tett Ronaldinhonak- Iker Casillas lett 2010 legjobb kapusa. Az évitized legjobb hálóőre viszont Buffon. Kásás Tamás visszakerült Kemény Dénes válogatottjába- A magyar férfi kézilabdaválogatott 29-22 arányban győzte le Algériát- Stefano Domonicelli szeretne Ferrari-főnök maradni.

Evangélikus Élet, 2011.január 2.

A rendkívül színvonalas egyházi folyóirat 2011.évi első számának tartalmából: "Életünk sziklára lesz alapozva, ha engedelmeskedünk Jézus Krisztus igéjének"- A 2011. év igéje: " Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval"- Gáncs Péter püspök szerint 2011. a szabadság és önkéntesség éve lesz- Dr. Fabiny Tamás cikke: Vaticano centro. Szubjektív római tudósítás. Izlandon 26 napig tartanak a karácsonyi ünnepségek- A GYSM megyei börtönbe evangélikus lelkészek látogattak- Hol a helye a keresztény ünnepkörben Vízkeresztnek?- Tehetséggondozás a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában- Luther- konferenciát rendeznek Révfülöpön, január 28-29-én

Természetbúvár, 2010/6.

A Természetbúvár a természettudományok- elsősorban a biológia- iránt érdeklődők folyóirata. A 2010/6. szám tartalmából: A tiszafa jól alkalmazkodik a változó körülményekhez, ezért egész Európában elterjedt- 2011-ben a mindenhol honos széncinege lesz az év madara- Máté Bence 2010 legjobb magyar természetfotósa- Nagojában üléseztek a Biológiai Sokféleségért Egyezményt aláíró országok képviselői- Téli kirándulásokon találkozhatunk hidegtűrő állatokkal ( pl .menyhal)- A növények versengenek azért, hogy egy-egy területen megmaradhassanak- Poszter a keveset emlegetett, ám nagyon szép külsejű meggyvágó nevű madárról- IV. Béla király a Paklenica-szurdokon át menekült a tatárok elöl- A Balatontól északra is elterjedtek a sziklagyepek. A Természetbúvár szakmailag magas színvonalú, jól illusztrált, közérthető nyelven írt folyóirat. Minden természettudományt kedvelőnek ajánljuk!