Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2019

Gyökvonás magyar módra- Nagy Sándor tanulmánya

Egyik kémiatanár ismerősöm szóvá tette, hogy nem foglalkozunk eleget a természettudományos folyóiratokkal és egyéb médiákkal. Kedves E., hát akkor itt egy igazi kuriózum! Magyar innováció a matematikában, 1942! Nagy Sándornak a Magyar Chemiai Folyóirat 1942.július-augusztusi számában jelent meg egy tanulmánya, Matematikai kémia címmel. Ebben- azért, hogy bizonyos dolgok a periódusos rendszerben helyreálljanak- újfajta gyökvonási módszer alkalmazását javasolja, mégpedig azért, mert a hagyományos gyökvonásban előfordul, hogy végtelen tizedestörtet kapunk. Ezt kívánja kiküszöbölni Nagy Sándor. Ő úgy von gyököt, hogy közönséges tört formájában felírja az adott egész szám négyzetgyökét, a számlálóból kivon egyet, majd az egészet négyzetre emeli. Így erősen közelítő értéket kap- hogy ez így mire jó, az számomra nem derül ki, mindenesetre a magyar zseni egyik újabb megnyilvánulásával van dolgunk, ilyet tapasztalni pedg jó, dagad a keblünk a büszkeségtől. Hasonló műveletet végez el Nagy

Olasz és japán fiatalok, vár a magyar NB I- M4 sport, 2019.május 29.

Lengyelországban rendezik az U20-as labdarúgó VB-t. Nagyon izgalmas, nagyon tehetséges fiatalok rúgják arrafelé a labdát. Az M4 sport május 29-én közvetítette az Olaszország-Japán mérkőzést, melynek végeredménye 0-0 lett, de nagyon támadólag játszottak a csapatok, csak éppen a gólhelyzetekkel nem volt szerencséjük. Az a szomorú tény jutott eszembe, hogy a képernyőn látható bármelyik játékos beférne a magyar NB I-be. Bármelyik csapatba. Olasz is, japán is. Úgyhogy, olasz és japán fiatal labdarúgók, ne aggódjatok a jövőtök miatt, vár benneteket a magyar NB I!

Latim-Amerikában bal és jobb- Heti Válasz, 2016.január 14.

A Heti Válasz a magyar sajtótörténet részévé vált. Mindegy, hogy kinek mi a politikai pártállása, azt mindenképpen el kell ismernie, hogy a Heti Válaszban nagyon színvonalas cikkek jelentek meg. A 2016.január 14-i számban Jeszenszky Géza elemezte Latin-Amerika akkori politikai helyzetét. A cikk címe: A populista baloldal bukása Latin-Amerikában. Jeszenszky Géza cikkében rámutatott, hogy a korábban a baloldal globális fellegvárának számító kontinensen a baloldal az utóbbi években igencsak szenved a baloldal- legalábbis a korábbi neomarxista irány. Bolíviában Evo Morales diktatúrája gyengül, Argentínában jobboldali elnök került hatalomra Mauricio Marci személyében. Igaz,Brazíliában Dilma Rouseff korrupt uralma még tart, ám a korábban baloldali fellegvárnak számító Venezuela eljutott a gazdasági káoszig. ( Lám, a venezuelai válság már 2016. elején nyilvánvaló volt, ehhez képest elmondhatjuk, hogy 2019-re sem oldódott meg...) Nagyon érdekes, korrekt elemző cikk Jeszenszky Gézától, k

A magyar-orosz kapcsolatok a 21.században- Főhős, Hír TV, 2019.május 27.

Apáti Bence nagyon belepassszol ebbe a műsorba. Van egy eléggé gúnyos, ugyanakkor nem sértő stílusa, amely komoly intelligenciával párosul- utóbbi egyébként természetes kellene, hogy legyen egy médiamunkás esetében, sajnos nem az, Apátinál szerencsére megvan. Szóval, a Hír TV Főhős című műsora rendre rámutat a baloldali média egyoldalúságára, hazugságaira. Most éppen a magyar-orosz kapcsolatok témaköre volt soron. A magyar baloldal rendre azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy túl jó viszont épít ki Putyin Oroszországával ( aggódás a demokráciáért...) A Főhős 2019.május 27-i adása rámutatott, hogy a Gyurcsány-Bajnai időszakban ez a magyar-orosz kapcsolat sokkal szorosabb volt, sőt, mindenféle MALÉV-botrányok is közrejátszottak a két ország viszonyának elmélyülésében. Jó kis műsor volt. Nekem tetszett. Ennyi. xxxxxxxxxxxxx Valami igényesebbet is akarsz olvasni? konyv-ajanlo.blogspot.com

Francia katolikus a Nagy Bummról- Études, 1987/5.

Az természetes, hogy az egyház nem zárkózhat el a tudománytól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden tudományos elmélettel azonosulnia kell. Azt pedig pláne nem jelenti, hogy össze kell keverni a biblikus igazságot a tudománnyal. Szerencsére Marc Lechieze-Rey az Études 1987/5. számában az utóbbi csapdát elkerüli. Az előzőeket viszont nem. Miért kell foglalkoznia egy francia katolikus lapnak az ősrobbanás-elmélettel, Nagy Bummal, Big Banggal, nevezzük, ahogy akarjuk? Maga Lachieze-Rey adja meg a cáfolatot: egyes csillaghalmazok idősebbek, mint maga az Univerzum- legalábbis a tudományos kormeghatározás szerint. Nem keletkezhetett a Kozmosz 15 milliárd éve, annak tartozéka pedig 17 milliárd éve! Vissza kellene térni a hithez. A biblikus hithez. Isten a világot hat nap alatt teremtette. Miért szimpatikusabb a 15 milliárd éves teremtődés, mint a hatnapos teremtés? Hatezer év nincs elég messze? Attól, hogy valami végtelen hosszú, még nem jelenti azt, hogy.....Az ősrobbanás- és tegyük h

Kaukázus, a multikulti csődje- Heti Válasz, 2017.december 14.

Nem értem, hogy azok az európai politikusok, akik a multikulti szükségességét hirdetik, miért nem néznek kicsit keletre. A Heti Válasz -anonim, ez azért érdekes- újságírója a Kaukázusban járt, és a 2017.december 14-i számban meglehetősen fanyar, ugyanakkor tragikus tudósítást közölt az ottani helyzetről. Azeriek, örmények, avarok, molokánok, németek, albánok, akik csak névrokonaik az európai albánoknak- szóval, közel húsz nemzet él Azerbajdzsánban, békétlen egyet nem értésben. Igazi multikulti, mégsincs egység. Ezt akarják Európában is?

Az EP-választások visszhangja- Magyar Nemzet, 2019.május 27.

Nagyon szépen, kulturáltan reagálta le a kormánypárti sajtó a FIDESZ-KDNP elsöprő EP-választási győzelmét. A baloldal mindig a jobboldali médiát vádolja gyűlöletkeltéssel, megint bebizonyosodott, hogy nincs igazuk. Ha valaki megnézi a Magyar Nemzet 2019.május 27-i számának címlapját, akkor ezt olvassa: " Elsöprő FIDESZ-győzelem, átrendeződő ellenzék. A DK megerősödött, hatalmasat bukott az MSZP, a Jobbik és a LMP." Ez teljesen jó így, korrekt. Az újság egésze is korrekt, nincs elszállva a kormánypárti média, helyén tudják kezelni a dolgot. A 11.oldalon pedig olvasható egy Bencsik Gábor- cikk, mely arra talál magyarázatot, miért is olyan rossz Magyarország hírneve külföldön, főképpen Nyugat-Európában. Minden történésznek ajánlom, remekül megfogja a lényeget. Itt a Magyar Nemzet weboldala: magyarnemzet.hu

A Magyar Hírlap címlapja-2019.május 24.

Közeledik május 26, az EP-választás napja. Arra gondoltam, megnézem a kormánypárti lapokat, ebből az alkalomból milyen címlapokkal csábítják az Olvasót. A Magyar Hírlap zseniális. Nem dühös,nem az ellenzéket becsmérli, nem mindenféle obskurus sztorikat bányász elő a mélyből, hanem mond valamit, olyat, ami előrelendítheti a kormánypártok ügyét. " A kormány megvédi a magyar termőföldeket". Zseniális, nem maga a mondat, hanem az, hogy ezt pont a választás előtti utolsó hétköznapon " közlik". Azért tartom jónak ezt a mondatot, mert úgy támadja a globalistákat, hogy közben a " saját erő" számára is mond újat. Nevezetesen: tudatosítja a jobbközép szavazókban, hogy az EP-választás tétje a magyar termőföld is. Nagyon jó. Főszerkesztő:Petán Péter Itt a Magyar Hírlap weboldala: magyarhirlap.hu

Így látta egy német politológus Angela Merkel jövőjét- Magyar Narancs, 2018.január 25.

De sok dolog történt egy év alatt..mindenesetre örömmel olvastam a Magyar Narancs 2018.január 25-i számában B.Simon Krisztián interjúját Wolfgang Merkel ( csak névrokonok a kancellárral), német politológussal, aki nem akárki, mert több amerikai egyetemen is oktatott már, és aki szerint - Merkel kormányzása már lecsengőben, a kancellár asszony az utolsó idejét tölti hivatalában - A választási kampányokat belpolitikai témák uralják - Az egyes pártok belülről is megosztottak a koalíció kérdésében - Orbán Viktort azért látják vendégül német politikusok, mert szimbólum. Ez utóbbi állítással nem feltétlenül kell egyetértenünk, a helyzetelemzés alapvetően jó. Sőt: az lenne kívánatos, hogy mindig ilyen mélységű elemzéseket olvashassunk az írott és elektronikus médiában. remek cikk. xxxxxxxxxxxxxx De azért kattints rá erre a blogra is: konyv-ajanlo.blogspot.com

A csodadiéta- Reader's Digest Válogatás, 1994.május

A Reader's Digest Válogatás ( a világ egyik legolvasottabb magazinja) 1994.májusi számában a fogyókúráról, pontosabban: a tartós fogyásról olvashatunk egy igencsak jó cikket. Azért örülök ennek az írásnak, mert nem ígér csodát. Nem mondja azt, hogy ha ilyen és ilyen ásványi anyagból ennyit és ennyit benyomsz, akkor lefogysz. Nem: az írás szerint legfontosabb a rendszeres mozgás, mert akkor a zsírsejtek átalakulnak rosttá, és ez gyorsítja az anyagcserét, ezáltal jobban fogyunk. Szó esik egy orvosról, aki nap mint nap fel- le rohangál a munkahelyén, hogy zsírt adjon le. Szóval, ez a titok. Nem a mindenféle, csodadiéta, hanem a mozgás. Akkor lépcsőzzünk! 

Alapjövedelem Finnországban- Heti Válasz, 2018.június 7.

A Heti Válasz 2018.június 7-i számában olvastam Élő Anita cikkét egy finnországi kísérletről. 2000 ember számára havi fix alapjövedelmet folyósítottak, forintra átszámolva havi 180 000 HUF értékben. Nálunk,Magyarországon, olyan politikai jellegű vita van az alapjövedelem körül. Az ellenzők rendre előhozzák azt az ércet, hogy aki munka nélkül kap pénzt, az nem fog dolgozni. Véleményem szerint ez egyáltalán nem biztos, sőt, lehet, hogy alapjövedelmet kap, annak lesz arra tőkéje, hogy elindítsa saját vállalkozását. De ez konzervatív észjárással nem így van. Aki segélyt kap- szól a konzervatív filozófia- az lógós, parazita. Pedig nem ártana kissé feltőkésíteni a magyar társadalmat, főképp a fiatal generációt. Ha pedig valaki bebizonyítja, hogy más országban már működik a dolog, arra azt mondják:hja, Finnország az nem Magyarország, ott mások az emberek. Így aztán nekünk soha nem lesz alapjövedelmünk. Jómagam tehát pártolnám azt az ötletet, hogy Magyarországon is vezessék be az alanyi

Újjáéled a magyar-amerikai szövetség- Heti Válasz, 2018.június 7.

Stumpf Anna cikke 2018.június 7-én jelent meg a Heti Válaszban. Arról szó, hogy az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai preferenciái módosulnak. Az amerikai vezetés rájött, hogy Európával is törődni kell, mivel a nyugati civilizáció kulcspontja. Ha Európa veszít erejéből ( és itt most írjuk le azt, amit Stumpf Anna valószínűleg nem írhatott, és nem is akart volna leírni: ha Európa elkínaisodik), akkor a nyugati civilizáció bukik. Nagyon jó elemző cikket írt Stumpf Anna, különösen az utolsó bekezdés tetszik. Arról szól, hogyan fogják a balos civil és egyéb szervezetek elbagatellizálni Orbán Washingtonhoz való közeledését. Lényegtelen kérdéseket, úgynevezett " demokráciaproblémákat" állítanak a politikai kommunikáció fősodrába. Stumpf Annának és a Heti Válasznak igaza lett, ld. a 2019.májusi Orbán-Trump találkozót. Remek cikk, minden politológusnak ajánljuk. 

Manfred Webernek udvarol a Jobbik- mno,2019.május 17.

Itt már nincsenek elvek. Jön a választás, kell a mandátum, a kenyér meg szalonna. Amint az Pilhál György írásából kiderül (mno.hu, 2019.május 17.), a Jobbik ( amely korábban EU-s zászlót égetett), levelet írt az EU-csúcsjelölt Manfred Webernek, miszerint,ha megbukik Orbán, akkor ők, a jobbbikosok fognak nagyon szép Európa-párti programot megvalósítani.  Demokráciát, mindent, ami csak Webernek szeme-szája-ingere. Még azt is el tudom képzelni, hogy Weber gratulált Gyöngyösinek. Ő jegyzi a levelet. Az már mindennek a teteje volna. Itt a Magyar Nemzet online kiadásának linkje: mno.hu xxxxxxxxxxx Inkább olvass könyveket! konyv-ajanlo.blogspot.com Itt lehetőleg nincsenek aktuálpolitikai témák.

Bayer Zsolt remekelt- Hír Tv, 2019.május 15.

Általában nem szoktam nézni Bayer Zsolt műsorát, de lehet, hogy rászokom. A Hír TV 2019.május 15-én sugározta a Bayer Show ismétlését, s azt kellett látnom, hogy Bayer Zsolt remekel. Immár sokadszor. Azért nem könnyű Bayer Zsolt dolga, mert műsorát általában olyanok nézik, akik egyetértenek vele. Így aztán igencsak ütős poénokat kell bedobni, hogy a közönség valóban élvezze, valóban többet kapjon, előbbre jusson, mint ahol most tart. Persze, a Bayer Showt maga a Nagybetűs Élet írja, az a sokszínű ,mégis egyre inkább egyszínű valóság, melyet a liberális oldal igyekszik kisajátítani, a konzervatív oldal meg ez ellen tiltakozik. Bayer Zsoltnak nagyon nagy feladatot jelenthet, hogy napról napra megújuljon. És megcsinálja! Minden mondatára oda kell figyelni ( meg is teszi ezt a ballib média...), valami érdekes, valami többlet mindig ott van benne. Ki kell mondani, amit talán Bayer Zsolt sem szívesen mond ki: Bayer Zsolt a jelenlegi konzervatív politikai kultúra egyik szellemi vezetője. P

Mikor kezdődött?Az év médiadumája-TLC, 2019.május

Vannak olyan médiadumák, jó poénok, műsorvezetői vagy kommentátori beszólások, amit az ember meghall, aztán napig röhögrajta, aztán elfelejt. De: Ami most jön, azt soha nem fogom elfelejteni. 2019.május 12-én este néztem a TLC-n az Élet 250 kg felett című műsort. Szegény emberek, kissé sajnálom őket, olyan szinten túlsolyosok, hogy az már a normális életvitelben akadályozza őket, sokszor felöltözni is alig tudnak. Ennek ellenére mulatságos/könnyfakasztó/elszomorító volt, amint egy 350 kg-os hölgy azt mondta: "Huszonhét éves koromban kétszázötven kiló voltam. Ekkor kezdődtek a problémák" Ekkor kezdődtek? Hiszen, aki 250 kiló, az már javában benne van a problémában. Csak nem veszi észre. Vagy észreveszi, csak letagadja. Mindig észre kell vennünk, ha gondban vagyunk. Amúgy észrevettem, hogy TLC-n az utóbbi időben sok az olyan műsor, amelyben torz vagy beteg embereket mutatnak. Jó ez? 

Az Ajax kiesett a Tottenham ellen, Hajdú B. remek volt- m4 sport, 2019.május 8.

Hajdú B. István évről évre egyre jobb. Ezt bizonyította 2019.május 8-án este, amikor is közvetítette az Ajax Amsterdam-Tottenham Hotspurs labdarúgó BL-elődöntőt. A kiváló mérkőzést az m4 sport csatornán láthatták a nézők. Hajdú B. hihetetlen jól kommentált, éreztette a mérkőzés. feszültségét. Hogy mitől volt ez olyan jó? Csak néhány tényező: - Hangerő okos változtatása - A csendnek, mint kommunikációs elemnek ismerete és jó használata - Lelki és intellektuális mértéktartás, higgadtság és feszültség, izgatottság megfelelő adagolása - Tiszta, minden korosztály számára érthető és érdekfeszítő magyaros beszéd, természetes nyelvhasználat. Egyrészt azt kívánom, minél több ilyen mérkőzést lássunk. Másrészt meg azt, minél több Hajdú B. István- színvonalú sportriporterünk/ sportkommentátorunk ( ahogy tetszik...) legyen. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx És olvass könyvet is: konyv-ajanlo.blogspot.com

A madridi csokitorta receptje- Fakanál, 2000/8.

Nagyon jó ötlet volt ezt a receptet a Fakanál magazin 2000/8. számának utolsó oldalára, annak is mintegy a legaljára tenni- ezzel olyan érzést keltünk a Tisztelt Olvasóban, mintha desszertet kínálnánk olyan finom ételek után, mint például rántott tökszelet, indiai csapáti, tunéziai lepény, csokis szalámi (!!- Nagyjából 2000.körül bontakozott ki a gasztronómiában az a tendencia, hogy egymástól látszólag eltérő ízeket kombinálnak egybe). Ami a csokitorta receptjét illeti, annyiban madridi, hogy baracklekvár van benne. Szerintem ez nem "madridi", nekem legalábbis más jut eszembe a spanyol ízvilágról. De maga a kaja finom, íncsiklandó, mindenki próbálja ki! xxxxxxxxxxxxxxxx Eszegetés közben nézz rá erre az oldalra is: konyv-ajanlo.blogspot.com

Az oroszországi zsidóság helyzete- Szombat, 2013.nyár

Hogyan alakult a Szovjetunió felbomlása után az oroszországi zsidók helyzete? A Szombat című zsidó kulturális és közéleti folyóirat 2013.nyári számában olvashatjuk Polgár György cikkét, Ki hitte volna? Zsidó reneszánsz Oroszországban címmel. Nagyon megörültem, mikor olvastam. Oroszország történelme teli van zsidóellenes megnyilvánulásokkal, pogromokkal, ám most, a 21. században, végre valami változni látszik. A zsidók már nem akarnak Izraelbe emigrálni. Egyre több zsidó fiatal találja meg otthon a számítását. Kulturális egyesületek alakulnak, a gazdasági életben is megkapja méltó szerepét a zsidóság. Konklúzióképpen elmondható: mintha szorulna vissza a hagyományosan erős antiszemitizmus. Remélem, tartós lesz a béke pravoszláv többség és zsidó kisebbség között. Egész Európára nézve kedvező hatással lenne, ha ebben a hatalmas országban végre nem kellene rettegnie az Ószövetség népének. Amúgy a Szombat ezen száma kitűnő, remek írás olvasható benne a kassai zsidóságról. De tudom aján

Markus Söder politikai credoja- mno hírlevél, 2019.május 7.

Markus Söder-van, ki e nevet nem ismeri? Ő a CSU új elnöke, és szemmel láthatólag azon igyekszik, hogy kiszolgálja a  Nagy Testvért, a CDU -t. A Magyar Nemzet Hírlevelének 2019.május 7-i számában olvashatjuk Fricz Tamás nagyszerű elemzését Söder politikájáról. Fricz jó érzékkel mutat rá arra, hogy bizony, azok a politikai erők, akik német oldalon eddig Orbánnal voltak, eltűntek, és mindenki a liberális, migrációpárti fősodorba akar állni. Söder politikai crdeoja is valami hasonló. Az a baj, hogy onnan jön a zseton. Ahonnan pedig jő a zseton, a német politikus oda áll. Nehogy elguruljon tőle az a zseton. Hogyan is győzhetnénk meg egy német politikust a keresztény elvek helyességéről, mikor Brémában tíz év alatt harmadára csökkent a keresztények száma? A világ azt látja, hogy egyre kevésbé divat a keresztények Istene. Így is áll hozzá. A kereszténységnek kellene tetszhalálából felélednie, hogy komolyan vegyék, és valódi szavazóbázisa lehessenek a hatalomban lévőknek. Szerintem. Itt

A pikáns lencseleves receptje- Fakanál,2000/1.

A Fakanál című receptújság 2000/1. számának hátoldalán olvashatjuk a Pikáns lencseleves receptjét. Az Olvasóban azonnal felmerül a kérdés: ugyan, mitől pikáns? Hát, attól, hogy tányéronként 5 dkg fetasajttal is megspékelték. Azt gondolom, mint teljesen amatőr gasztronómus, hogy 5 kdg fetától nem lesz valami pikáns. Valami csípős kellene bele, hagyományos magyar fűszerpaprika például. Mert az, hogy egy kis borsot belehajítunk, azt a lencse erős íze szinte észrevétlenné teszi. Amúgy maga a recept ( és tegyük hozzá korrektül: maga a Fakanál magazin) kiváló. Csak egy kis plusz még kell, és egyenesen zseniális lesz. Csak néhány gramm plusz. Amúgy így is finom, csak nem eléggé pikáns. xxxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt a blogot is: konyv-ajanlo.blogspot.com

Nem értem a DVSC-t- Hajdú-Bihari Napló, 2019.május 6.

A DVSC labdarúgócsapata elképesztően katasztrofális játékkal kapott ki a Kisvárdától, hazai pályán, 3-1-re. Lehet ilyet csinálni néhányszor, csak a szurkoló nem ehhez van szokva. Legalábbis a debreceni szurkoló. Ez egy hétszeres bajnokcsapat, a szurkolói elvárások magasak- szóval, ez a Loki. A helyi lap, a Hajdú-Bihari Napló 2019.május 6-i száma óvatosan fogalmaz " Reméljük, nem kerül ez a bronérmébe a Lokinak"- ez a cikk címe. Az óvatos fogalmazás egyébként helyénvaló, mert lesz még egy derbi a Fradi ellen, s ha azt nyeri a Loki, és bronzérmes lesz, el fogjuk felejteni a Kisvárda elleni katasztrófát. Amúgy, barátaimmal beszélgetve, többen is úgy látjuk, hogy ez a Loki még nem érett a nemzetközi kupára. Kellene egy jó csatár, mert, köztünk szólva, a jelenlegiek formája erősen ingadozó. Valami olyan játékos, mint anno Adamo Coulibaly...Vele lenne esélyünk. Amúgy: Hajrá, Loki!Csak azért is szerezzétek meg azt a bronzérmet! Irány az EL, ott pedig jussatok el a főtábláig! 

A köztársaság, mint őrület-Honlevél, 2007.június

A Honlevél a Magyarok Világszövetségének folyirata, politikailag jobboldali- konzervatív. A 2007.júniusi szám 36-37.oldalán olvashatjuk Dr. Pungur József cikkét, melynek címe: Az őrület kora. Az említett " örület kora" természetesen a 20.század. Az őrület oka pedig, Dr. Pungur József szerint az, hogy Magyarország feladta ezeréves államformáját, a királyságot, s köztársasággá vált. Ez, a Szerző szerint hanyatlasba taszította Magyarországot. Ideértve az 1990-ben kikiáltott Harmadik Köztársaságot is. Tetszik a Szerző komplex történelmi látása, az is szimpatikus, hogy végre valaki, aki nem eszményíti a rendszerváltást. Véleményem szerint azonban nem maga a köztársasági államforma okozta Magyarország hanyatlását, hanem az, ahogy azt a gyakorlatban megvalósították. Az a helyzet, hogy nem volt szerencsénk a politikusainkkal. Károlyi, Kun, Rákosi, Kádár, Antall- véleményem szerint egyikük sem állt a helyzet magaslatán, igaz, Antall legalább demokrata volt. A magyarság a 20. száza