Írott és elektronikus média régen és ma

 Ami a játékosok formáját illeti, biztató reménységgel nézhet a magyar labdarúgó- válogatott ( és szurkolói) a közelgő Európa-bajnokságra. Játékosaink ugyanis remek formában vannak, a csapatkapitány, Szoboszlai, éppenhogy felgyógyult sérüléséből, máris gólt lőtt az Európa Ligában. Willi Orban a Real Madrid kapuját zörgette meg.  De remek formában van, Dibusz, Gulácsi, Kerkez,Kleinheisler, Vancsa, Sallai, Ádám, Nego, Varga Barnabás és a többiek is. Úgyhogy az előjelek jók. A nemzetközi média jelenleg magasra árazza a magyar futballt. Csakhogy nekünk, sok futballkudarcon edződött magyar szurkolónak óhatatlanul felrémlik az 1986-os év. akkor is világversenyt rendeztek, akkor is úgy tűnt, hogy rendben van minden. A végeredményt ismerjük. Még szerencse, hogy a történelem soha nem ismétli önmagát. 2024-ben nem történhet meg az, ami 1986-ban megtörtént.

 A huszadik századi történelem egyik leginkább megosztó személyisége volt Nasszer,a modern Egyiptom megteremtője. Az IPM (InterPress Magazin) 1986.decemberi számában olvashatjuk róla Gömöri Endre:Nasszer csillagórái című írását. Megtudjuk,milyen körülményekre vezethető vissza az 1952-es puccskísérlet. Bepillanthatunk a Szuezi-csatorna államosításának történelmi kulisszái mögé,a megjelenés idejéből fakadóan magyar vonatkozások nélkül. Képet kapunk arról,valóban tekinthetjük-e Nasszert a pánarab nacionalizmus vezetőjének. Megismerjük azokat a politikai manővereket,melyet Nasszer a nagyhatalmak-Anglia,Franciaország,USA,Szovjetunió-között vívott. Meggyőződésem,hogy a cikkben is említett golfozós epizód nem igaz. És megtudjuk,hogyan végződött-majdnem-egy etióp császár halálával egy temetés.  Remek cikk,ajánlom történelem szakos tanárok,egyetemisták,érdeklődő középiskolások figyelmébe.

 Olvasom az Irodalmi Szemle című folyóirat 1986/3. számában Barak László: a realizmus mítosza című versét,s közben azon gondolkodom, miért érezzük még mindig kissé misztikusnak, ha valami vagy valaki úgy jellemzi önmagát, hogy realista. Ez a valami vagy valaki lehet egy művészeti alkotás, de lehet egy hétköznapi ember is, aki kijelenti magáról, hogy ő bizony realista, s ettől- környezete szemében- egyből felmagasztosul. Alaposan megnézi őt az ellenkező nem, irigykedve gondolunk arra, mennyi pénze és hány ingatlanja lehet ennek a derék realista jóembernek. A " realista, reális" szavaknak mind a mai napig van valami titokzatos mellékíze:valami, ami követendő. Magánéletünkben a realistát úgy látjuk, hogy hogy ő a kicsit felettünk álló, a távolbéli ködvilág tudója, minden okok és következtetések ismerője, olykor kritikusa, de mindenekelőtt: gyakorlati felhasználója. A realistának vannak anyagi javai, van tiszta gondolkodása, s irigylik is ezekért, és ezt ő tudja, de nem érdekli.

 A magyar labdarúgó-válogatott 2022.szeptember 23-án,hatalmas bravúrt hajtott végre:idegenben,Lipcsében 1-0-ra legyőzte Németország válogatottját. Ezzel vezeti csoportját,Olaszország,Németország és az öt meccsen mindössze egyetlen gólt rúgó Anglia előtt. A magyar média örömmel,de mértéktartóan számol be a sikerről,egyértelműen a csapategységet emeli ki. A hétfői,olaszok elleni döntőről pedig úgy fogalmaznak,hogy jó lenne,ha folytatódna a csoda... Jómagam nagyon örülök ennek a mértéktartásnak. A múltban,még a huszadik században,előfordult,hogy a sajtó kissé túllihegte a magyar eredményeket,aztán nem jutottunk vele sehová-pl.az 1986-os vb előtt a Labdarúgás címoldalon hozta,amint a csapatkapitány kijelenti:világbajnokok leszünk.Tudjuk,mi lett a vége...Szóval,örülök,hogy most,2022-ben ilyen szerények vagyunk. Ez mindenképpen előrevisz. Azonkívül szimpatikusabb is.  Mint ahogy szimpatikus volt a magyar csapat az olaszok elleni meccsen is. Voltaképpen teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk

 Vannak még olyan őskövületek,akik CD-n hallgatnak zenét,sőt,olyan embereket,zenerajongókat is ismerek,akiknek még mindig van CD-gyűjteménye. Nekik szól ez kis,pár mondatos bejegyzés.  Mit lehet tenni,ha agyonhasznált,rongyosra hallgatott ,megkarcolódott CD-inken már nem akkora öröm a zenehallgatás? A Hifi magazin 1986/ 3.számában-amely örömmel és büszkén hirdeti magáról,hogy nevezett sajtótermék megjelenése óta ez már a 22.szám-találunk egy olvasói levelet,melyben Olvasó azt írja:vattával és fogkrémmel felpolírozta a karcos kompaktlemezeit. Persze,ehhez sokat kellett használni a nagyítót.  Tehát,akinek van nagyítója,biztos szeme és keze,az vattával és fogkrémmel nekiállhat polírozni. Minden elismerésem azé,akinek sikerül. Jó zenehallgatást kívánok!

1955-ben hunyt el Thomas Mann, a 20. század talán legismertebb európai írója. A magyar avantgarde fenegyerekeke, Kassák Lajos, naplójegyzetben búcsúztatta őt, mely közel 30 évvel később, az Alföld folyóirat 1986/1. számában jelent meg. Kassák tisztelettel szól pályatársáról ( "... Én bevallottan sosem voltam Thomas Mann elragadtatott híve,de emberi magatartását, írói kiválóságát őszintén nagyra becsültem."9.o.). Majd arról ír, hogy Thomas Mann sosem tudta belőle " kiváltani az igazi elragadtatás érzését". (9.o.). Szerintem Kassák nem eléggé, vagy egyáltalán nem olvasta A Varázshegyet. Mert aki ezt a regényt alaposan áttanulmányozza, az egészen biztosan el lesz ragadtatva. Mert ez már filozófia, nem is regény. Csak lassan lehet olvasni, mondatról mondatra. Óvatosan, mint a hímestojást. És aki így tesz, az egészen biztosan el lesz ragadtatva. 

Ki gondolné, hogy Magyarországon már az 1980-as években missziót kellett szervezni a kallódó fiatal drogosokért, A Gyermekünk folyóirat 1986/3. száma interjút közöl Erdős Eszter lelkésszel, aki részletesen beszél a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által indított kezdeményezésről. Személyes érdeklődésémet leginkább az a kérdés keltette fel, hogy mit szóltak az idősebb egyháztagok mindehhez. Erdős Eszter erre azt válaszolja, hogy eleinte rokonszenvvel fogadták, aztán, amikor " a fiatalok a maguk módján kezdtek viselkedni", már idegenkedtek tőlük. Őszintén szólva, nem csodálkozom. Az 1980-as években ilyen konfliktushelyzet egy keresztény közösségen belül- nem semmi lehetett. A Gyermekünk folyóiratnak internetes oldala nincs, mivel meg méltóztatott szűnni az internet elterjedése előtt. Akit érdekel az interjú, írjon! 

Nagyon érdekes informatika-történeti cikket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, a magyar írott média egyik első info-szociográfiai írását ( ha tudsz jobb szót, írd meg).  A Gyermekünk folyóirat 1986/7. számában jelent meg Váczy András írása a gyermek és a számítógép kapcsolatáról. Váczy aggódik, természetesen, s be kell valljuk, aggodalmai igazolódtak. A játékok valóban eluralták a gyerekek életét. A legérdekesebb a cikkben az, hogy Váczy megkérdez egy informatikai szakembert, aki- nem ismerve fel az új szerkezet minden korábbihoz képest eltérő voltát- azt bizonygatja, hogy a számítógépben nincs semmi új, " mert az ipari forradalom óta úgy működnek a gépek, hogy nyit-zár, nyit-zár...". Az a furcsa ebben, hogy aki a technológiai szektorban dolgozik ( ahogy ma mondanánk: IT- szektor), még az sem ismerte fel, hogy a számítógép minden korábbitól különböző gép. Inkább a hasonlóságot kereste. A Gyermekünk folyóirat, melyet médiatörténeti indíttatásból rendszeresen szemlézek,

A késő Kádár-korszakban járunk, a Szovjetunióban már Gorbacsov van hatalmon, reform itt, reform ott, reform a meglehetősen poroszos pedagógiában. A Gyermekünk című folyóirat ( teljesen a kor színvonalán mozgó, modern médiatermék) 1986/5. számában olvashatunk cikket Szabó Éva tollából, Nem kérek bocsánatot címmel. A cikk arról szól, hogy nem vesszük figyelembe a gyermek egyéniségét, lelkét, csak normatív módon számon kérünk tőle bizonyos dolgokat, és ezzel meg is elégszünk. Szó esik az írásban egy kislányról, akit sarokba állítottak, mert visszabeszélt, és hogy újságíró szóba akart elegyedni ezzel a kislánnyal, csak valahogy az illem nem engedte... Igazából két problémáról van szó. Valóban igaz, még a 21.században is igaz, hogy kevésbé vesszük figyelembe a gyermek egyéniségét. Ez tény. A másik viszont, hogy sarokba állítják a gyereket, mert visszabeszélt, az szerintem elfogadható. Nem baj, ha a bűnt büntetés követi. Csak ne öncélúan. Mindig a gyermek érdekét tartva szem előtt. 

Azt gondoljuk, hogy a tanárait fenyegető netán tettleg bántalmazó agresszív diák a magyarországi rendszerváltás terméke. Azt gondoljuk, hogy abban az áldott jó kádári békeidőben soha nem fordult elő ilyesmi. Dehogynem! A Gyermekünk folyóirat 1986/8. számában interjút közölt Kozma Tamással, az Oktatáskutató Intézet tudományos tanácsadójával. ebben Kozma Tamás említ egy esetet, amikor az osztályozni kívánó tanárnőt a drága aranyos gyermekek tűzoltókészülékkel fenyegették. Arról nem szól az írás, mikor és hol történt ez, arra viszont kíváncsi lennék, hogy abban az időben, a liberális reformpedagógia kezdeti időszakában, milyen következménye lett a dolognak. például: kicsapták-e a gyermeket az iskolából. Aki tud valamit az esetről, írjon!

Érdekes családjogi témájú cikket közölt a ma már sajnos nem létező Gyermekünk című folyóirat 1986/1. számában Dr. Nagy Mária jogász. Adott egy fiatal lány, akinek a szülei elváltak. Leérettségizik, utána dolgozni kezd. Majd eszébe jut, hogy mégis inkább továbbtanulna,  apuka pedig fizesse az erre az időre kötelező gyermektartási díjat. Viszont az apját nem akarja látni. apukának csak fizetni van joga. Mi a véleményük? Szerintem az a helyzet, hogy aki tartásdíjat fizet, annak joga van bizonyos időközönként a gyermeket látni. Nyilván a lány anyja a legfőbb hibás, mert apja ellen nevelte a kislányt, amint az a cikkben is szerepel. A bíróságnak, aki tartásdíjra kötelezte az apát, hol volt a józan esze? Gyermekünk, 1986/1.

Szülői értekezlet....Minden szülő retteg tőle: a buta gyerek szülője azért, nehogy mindenki előtt égesse ronggyá a gyerekét a tanítónéni, a szegényebbek meg azért, hogy mennyit és mire kell befizetni. Valami ilyen probléma miatt veszett ösze Indulatos Anyuka a Tanítónénivel 1986-ban. Utóbbi ugyanis arra kérte a szülőket, hogy segítsenek az iskola kifestésében, mert nekik olyan kevés a pénzük, hogy még a vécéket sem tudták kimeszelni. Anyuka ezen felháborodott, és írt egy levelet, mely megjelent a Gyermekünk című folyóirat 1986/10. számában. A levélre másik tanítónéni válaszolt, aki kifejtette, hogy hát nincs pénz a magyar közoktatásban. A kísérleti tanterveket pedig átlagos képességű gyerekeken próbálják ki ( ez egyébként sem 1986-ban, sem 2019-ben nem igaz). Szóval, Áldozatos Szülő elment kifesteni az iskolát, pénz továbbra sem áramlott a rendszerbe, és aztán jött 1989...

Azt gondolnánk, a nagy emberek, csúcsértelmiségiek, művészek, elfelejtik tanáraikat, hogy megvalósíthassák önmagukat. Ez annyira félreértés, hogy csak na. A Gyermekünk folyóirat 1986/5. számában híres emberek beszélnek emlékezetes tanáraikról. Törőcsik Mari színművész a tornatanárára, a könyvvitel-tanárára, valamint Kornisné Panniné nénire, Vas István sógornőjére emlékszik. Vámos Tibor akadémikus inkább a középiskolát élte meg pozitívan, mint az általánost. Fedor Ágnes, újságíró- nos, őszintén szólva, eleinte nem értettem, miféle tanárról beszél, aztán kiderül, hogy Jaschik Álmos grafikusművész tanárról van szó. Péchy Blanka színművész pedig a történelemtanárára gondol szeretettel, míg Vargha Balázs író is a rajztanárát emeli ki. Szóval, nem a szak számít, hanem a személyiség. Ennyi a tanulság.

Azt gondolhatnánk, hogy a vasárnapi idegbaj a kapitalizmus találmánya és eredménye. A gyerek már reggel fél hatkor az ágyon ugrál, a telefon már fél hétkor cseng, kiderül, hogy nincs otthon vécépapír, stb. Pedig a vasárnapi őrület már a késő Kádár-korszakban is ismert volt, ezt bizonyítja a Gyermekünk folyóirat ( a magyar családi-pedagógiai média egyik zászlóshajója volt) 1986/6. számában megjelent írás, mégpedig bizonyos -m. tollából. Szerző felhívja a figyelmet a nyugalomra, békességre, nagyon egészségesnek tartja, hogy már nem a vasárnapi ebéd jelenti a csúcspontot ( jómagam örömmel emlékszem vissza gyermekkorom vasárnapi ebédjeire, olyan jókat beszélgettünk az uncsitesókkal), és van egy érdekes mondata: sokszor nem vesszük észre, hogy már nem az együttlét a fontos, hanem a lebonyolítás. Na,ez egész Magyarországra igaz. Nem az a lényeg, amit szervezünk, hanem az, ahogy szervezzük. Az a fontos, hogy ki kapja a megtisztelőbb feladatokat, és ki tudja magát kihúzni a munka alól. Az e

A Carina az akkori NSZK-ban megjelent divatlap volt, értelemszerűen német nyelvű, rendkívül színvonalas, s mindarról írt, amiről azt gondolta, hogy az akkori nők olvassák. Az 1986.februári számban Barbara Mireau  csodálatos fogyásáról adnak hírt, aki valami specális diéta ( ahogy a Carina cikke fogalmaz: Schönsein-Diat, két ponttal az a-n, csak nem tudom, hogy kell...) eredményeképpen. Szerintem azért nincs általános fogyókúra-recept, mert 1. Mindenki másképpen született 2. minden fogynivágyó másképpen hízott el. Tehát, figyelembe kell venni, hogy mitől lett valaki túlsúlyos, és abból kell kevesebb. Ha stressztől hízott el valaki, csökkentenie kell életében a stresszt. Ha édességtől hízott meg valaki, kevesebb csokoládét kell, hogy egyen. Ennyire egyszerű. Nem kalóriákat kell számlálgatni, annak nincs értelme. Tudományosan nem lehet lefogyni, csak hétköznapi józan ésszel,, meg egy kis segítséggel. 116 kilóról fogytam le 81-re. 

Az IPM anno Magyarország vezető ismeretterjesztő magazinja volt. 1986-ban jelent meg a Kalandos Különszám. Ez a honi médiapiacon rég letűnt műfajt, a regényújság műfaját idézi fel. Csak megjegyzendő, hogy manapság nincsenek regényújságok, pedig a nyolcvanas években százezrek olvasták ezeket. Dehát ők már öregek. Az a baj, hogy véleményem szerint az itt közölt három regény egyike sem jó. Eric Ambler klasszikus krimije, a Dimitriosz koporsója Agatha Christie- Edgar Wallace- os mintázatot követ. Arthur Haley:Végső diagnózis című kisregénye unalmas orvosregény, a befejező történet, Fred M. Stewart: A Matuzsálem-enzim pedig másodrangú sci-fi. De nem baj, a kezdeményezés jó volt, kár, hogy alig akadt folytatása a hazai médiapiacon. xxxxxxxxxxxxxxxxxxx Van itt egy blog, amit nagyon szeretek, merthogy jó ügyet szolgál: konyv-ajanlo.blogspot.com