Bejegyzések

kommunista címkéjű bejegyzések megjelenítése

Történelem:Jugoszlávia a második világháború után

 Egy nagyon jó összefoglaló cikk jelent meg Jugoszlávia második világháború utáni történetéről. A délszláv állam ( mely 1924 óta létezett) 1945 után külön utakon járt: sem a nyugati kapitalista, sem pedig a Szovjetunió uralta kelet-európai övezethez nem csatlakozott. Tito marsall, a jugoszláv partizánok vezére és 1945-re az ország első számú politikai vezetője már 1945.május 21-én Ljubjanában elmondta, hogy nem akarja, " hogy belekverjenek a befolyási övezetkért való alkudozásba".  A cikkből megtudhatjuk, hogy már 1945-ben komoly surlódások voltak a szovjet és jugoszláv katonai vezetés között, képet kapunk arról, hogyan lettek elsőszámú ellenséggé a csetnikek. Elcsodálkozunk azon, milyen hatékonyan szervezte meg Tito marsall a hadseregét. Nagyon fontos, hogy a szövetségesek, különösen az angolok nyomására, II.Péter király tárgyalásokba kezdett a felkelőkkel. Ugyanakkor az utolsó bekezdésből kiderül, hogy az 1945 utáni jugoszláv állam éppolyan kökeményen kommunista állam volt,

Ez aztán a szolidaritás:tankcsapdát kapott a gazda művelhető föld helyett

 Magyarországon 1946-ban, a második világháború befejeztével, földosztás vette kezdetét, előbb az egyházi, majd a világi nagybirtokok 300 holdon felüli részét osztották fel a nincstelen parasztok között.Örültek a földnek sokan (annak már nem, hogy a kommunista párt propagandagépezete teljesen hamisan állította be a földosztás jelentőségét).  Virág Mihály bajai segédmunkás- mint az Szabad Nép című napilap 1946.április 2-i számából kiderül-  egészen biztosan örült az új földjének. A romba dőlt Kossuth-híd újjáépítésén dolgozott, amikor kapta a hírt, hogy családja földet kapott.  Az öröm egészen addig tartott, míg Virág Mihály haza nem ment, hogy megtekintse új tulajdonát. A földjén ugyanis egy 75 méter hosszú, 4 méter széles második világháborús tankcsapda húzódott végig. ( Felmerül a kérdés, hogy ilyen földet minek osztottak fel? Mindenki tudta, hogy nem lehet rajta semmit termelni). A hadiépítmény gyakorlatilag lehetetlenné tette a normális földművelést. Nemcsak azon a 300 négyzetméter

Szakítani a múlttal-Radu Afrim rendezéséről

 A Magyar Narancs hetilap 2021.január 21-i számában jelent meg egy szenzációsan jó színikritika Puskás Panni tollából. Címe:A történelem mellékszereplői. Az írás Radu Afrim rendező Grand Hotel Retromadár illetve az előadás előzményeként felfogható Retromadár blokknak csapódik és a forró aszfaltra zuhan című produkcióját értékelte. Méghozzá nagyon jól,feltéve ugyanazt a kérdést,amit a rendező:mi,egyszerű emberek,a történelem mellékszereplői,mikor számolunk le a diktatorikus politikai rendszer emlékével,a huszadik századi múlttal?Nehezebb megszabadulni egy tapétától,mint tudomásul venni,hogy az ország vezetőjét mostantól nem XY-nak,hanem NZ-nek hívják. Érzelmileg manipulált társadalomban élünk,az elengedés pszichológia attitűdje még nem alakult ki. Mint egy búvópatak,időről időre visszatérnek a már-már elfeledett múlt bizonyos elemei.Nem tudunk csak úgy szakítani a múlttal. Miután elolvastam a Magyar Narancsban megjelent kitűnő kritikát,megnéztem az előadást online,a Tompa Miklós társula

Történelem,Kádár-korszak:Mégsem volt jó termelőszövetkezetben dolgozni?

 1990 előtt, a hidegháború időszakában, nem volt ildomos írni a kommunista országok (így a Kádár-korszakot élő Magyarország) sajtótermékeiben arról, hogy bizony, a mezőgazdaság kollektivizálása, a téeszesítés, nem mindenhol és nem mindig váltotta be a hozzá fűzött reményeket.  A Nők Lapja hetilap 1979/44. számában igen bátor cikk jelent meg Bencsik Gábor tollából. Címe:Akire itt kitavaszodik. Agrármérnököket kérdez az újságíróm hogy érzik magukat az akkoriban a magyar állattenyésztés üdvöskéjének számáíó apajpusztai termelőszövetkezet dolgozójaként. A juhokkal, lovakkal foglalkozó szakemberek többsége finoman szólva sem hurráoptimista, egy egész oldalon át olvashatjuk egyikük folytonos panaszát. A cikket illusztráló fotók sem valami hej-de-happy életérzést sugallnak: lerobbantság, szűk szolgálati lakás, ketten egy szobában, szóval, nem éppen egy álom-munkahely, már az 1970-es évek mércéjével sem. Azóta persze már ezt is elsöpörte a történelem. Nagyon bátor volt Bencsik Gábor, és még bá

Janusz Kowalski nehéz pályakezdése

 A Vakok Világa c.folyóirat 1988/11.számában olvashatjuk Varro Irena cikkét,Egy művészpálya kezdetén címmel. A riport Janusz Kowalski lengyel operaénekes pályakezdését mutatja be. Janusz Kowalski vak. A kommunista Lengyelországban ezért sok felelős ember,vagy ahogy mi mondanánk,"illetékes elvtárs"úgy gondolta,nem alkalmas színpadra. Ez a tipikus kommunista gondolkodás:aki más mint a többi,az gyanús. Kowalski-hiába volt meg minden végzettsége,tudása-kefekötőként dolgozott egy gyárban. Elég nehéz pályakezdés..Pedig gyönyörű tenorhangja volt. Amikor aztán megnyert egy lengyelországi versenyt-ma tehetségkutatónak mondanánk-,akkor gondolkoztak el egyesek,hogy talán mégis érdemes lenne megpróbálni..de még akkor is akadtak,akik azon aggályoskodtak,fel tud-e menni a színpadra... Tipikus huszadik századi történet. Kowalskit nagyon intoleráns légkör vette körül. De ő kitört,túllépett ezen. Mert az igazi művészet legyőzi a kicsinyességet. Varro Irena riportja kitűnő. De több ilyen siker

Itt szóbakerül Toledo,Montreal és Sülysáp

 A Kortárs folyóirat 1977/1.számának 54-55.oldalán olvashatjuk Majtényi Erik versét,melynek terjedelme több,mint másfél oldal,egyetlen versszak az egész A mű címe:Toledóban együtt nem voltunk szombaton.  Különös költő,különös cím. Majtényi Erik nevét Magyarországon ma már keveset emlegetjük,talán méltán-de ez a műve:remekmű. Ha pontos műfaját kellene meghatározni,akkor talán:elégikus hangvételű episztola.  Ahhoz,hogy Majtényi Erik művét megértsük,tudnunk kell,hogy az 1945 utáni kommunista diktatúrában az emberek nem utazhattak szabadon. Montreal,Toledo a legtöbb erdélyi vagy magyarországi magyar  számára csak álom maradt. A vers tehát a kitörés lehetetlenségéről,a szabadság-álmokról,a világban kóborló képzeletről,a fizikai helyhezkötöttségről szól.  És itt jön a duplacsavar:a cenzúra,főképp a kommunista korszak Romániájában,de a jóval liberálisabb Magyarországon sem,ilyen verset nem engedett volna át. Ezért aztán Majtényi Erik episztolát csinált:Lászlóffy Aladárnak ajánlotta művét. Ame

Az MKP programja,1944.november 30.

 Nagyon érdekes történelmi szituáció:Magyarország nyugati fele még német megszállás alatt,keleti részén viszont a szovjet Vörös Hadsereg az úr. Nyomor,bizonytalanság. Ebben a helyzetben mit is tegyenek a Moszkvából frissen hazatért kommunista vezetők,élen Rákosi Mátyással? Megfogalmaznak egy olyan programot(megjelenik a Debreceni Néplap 1944.novemberi számában),amely megnyugtatja a lakosságot a Magyar Kommunista Párt szándékai felől. Magántulajdon tiszteletben tartása,demokratikus jogok biztosítása,az elmúlt rendszerben felhalmozott javak szétosztása,földreform. Az emberek pedig,belefáradva a háborúba,mindezt bevették. Rákosi népszerűsége nőttön nőtt. S mi valósult meg ebből a programból? Semmi. A történelem másképp alakult...

Magyar történelem:Kristóf László ölte meg Ságvári Endrét?-Rubicon,2019/9-10.

Ságvári Endre illegális kommunista volt, akit 1944. július 27-én tisztázatlan körülmények között lelőttek egy budapesti cukrászdában. Kahler Frigyes írása ( Rubicon, 2019/9-10.) arra igyekszik választ találni, hogy jogos volt-e a Legfelsőbb Bíróságnak 2006-ban Kristóf László ügyében hozott, az eredeti elmaraszztaló ítéletet megsemmisítő határozata. Nagyon részletes esetleírás után- melyből inkább csak az derül ki, hogy mindenki másképp emlékszik, még egy, az eset idején 11 éves szemtanút is kihallgattak- kideról, hogy Kristóf László csendőr semmiképp nem azért ment be a cukrászdába, hogy Ságvárit meggyilkolja. Ságvári volt az, aki dulakodás közben előrántotta fegyverét, és meglőtte az egyik hadnagyot. Hogy aztán valóban Kristóf lőtt-e vissza, az megint nem egyértelmű. Tehát:Kristóf László bűnössége nem állapítható meg egyértelműen, ezért jogtalan az ellene hozott elmarasztaló ítélet. Kahler Frigyes írása nagyon alapos, a tények forrása, az emlékezet, az eltelt idő ugyanakkor annyir

Trump történelmi megállapodása- origo.hu, 2018.június 12.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un történelmi megállapodást írt alá Szingapúrban- tudósít az origo.hu, Magyarország egyik piacvezető internetes portálja- Észak-Korea vállalta a teljes atommentességet, vállalta, hogy leszereli atomarzenálját ( ezek szerint van neki, ellentétben Kim Dzsong Un korábbi állításaival), meg azt is vállalta, hogy az elesett amerikai katonák maradványait ( a koreai háborúról beszélünk, 1950-1953) átadják az amerikaiknak. Számomra egy dolog aggályos: mi van akkor, ha Kim és az észak-koreai katona-kommunista rezsim nem tartja be a megállapodást? Akkor hogyan tovább? Remélem, lesz annyi kritikai érzék a magyar és nemzetközi médiában, hogy a megállapodás mámoros megünneplése után odafigyelnek az ázsiai kommunista országra. Merthogy a Kim család már annyit és annyiszor hazudott, hogy az már történelmi rekordokat dönt. Észak-Koreával óvatosan kell bánni. Harap. Mar. xxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt az oldalt is: konyv-ajanlo.blogspot.com

Foucault szerint az irodalom- Vigília, 2015/6.

A Vigilia katolikus folyóirat ( mely a piarista rendtartomány támogatásával jelenik meg) 2015/5. számában olvashatunk egy érdekes tanulmányt. Címe: Hazugság,igazság, irodalom:Foucault, Beckett. A tanulmány szerzője Cseke Ákos. Cseke Ákos tartalmilag idézi Michel Foucault-nak, a 20.század legnagyobb francia filozófusának megállapítását, miszerint a modern irodalomnak az a jelentősége, hogy az igazság és az igazmondás egyetlen helyévé vált. Tehát- vonhatjuk le a következtetést- Foucault szerint a modern irodalom mindig igazat mond, vagy legalábbis többnyire igazat mond. Csakhát, ha ez igaz, akkor hová tegye az ember a kommunista korszak hazug, idillikus irodalmát, vagy éppen a sarlós-kalapácsos szocreált, aztán a rendszerváltás utáni balliberális hazug hüppögést, a neonáci elemekkel átszőtt magyarkodást, ezeket hová tegyük? Ezek bizony nem nem mondtak igazat. Tehát Foucault-nak nincs igaza. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxX Hírek a biztosítások világából : biztositasiszemle.hu

Mozgáscentrikus háborúk- Szakmai Szemle, 2016/1.

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Szakmai Szemléjének 2016/1. számában olvashatjuk Simon László: Az információ mint fegyver c. tanulmányát. Nagyon kiváló tudományos munka, nemcsak katonatiszteknek, de történészeknek is szívből ajánlom. A sok elgondolkodtató szöveghely közül most egyet szeretnék kiemelni: a mozgáscentrikus háborúról írottat a 48. oldalon. Nagyon érdekes, hogy ezt ilyenformán megkülönbözteti a hadtudomány, hiszen- gondolhatnánk- minden háború mozgáscentrikus. Szerintem akad egy példa a világtörténelemben, amit manapság elég keveset emlegetünk. Szerintem a leginkább mozgáscentrikus háború a Mao vezette kínai kommunista hadsereg Hosszú menetelése volt. Több ezer kilométeres volt az arcvonal, finoman szólva is rendezetlen az infomációtovábbítás módja, azt pedig, hogy annak a hadseregnek volt-e egyáltalán vezérkara, vagy önjelölt vezetők ad hoc hoztak-e döntéseket, szerintem maga Mao sem tudná megmondani. Ezzel szerettem volna kiegészíteni Simon László gondolatait. xx

Karsai Lászlót idézi a 888.hu

2017.február 6., 13 óra 10 perc, a 888.hu vezető anyagára szeretnék reflektálni. Nem az a baj Karsai László " kommunista történész" érvrendszerével, hogy nem tartalmaz igazságokat. Igen, elhisszük neki, hogy voltak emberek, akiknek a Rákosi, illetve a Kádár-korszak életnívó-emelkedést hozott. De sokaknak meg csökkenést, sokaknak az élete is odalett, illetve veszélybe került. Az emlékmű felállítása azért indokolt, mert a kommunizmusnak Magyarországon sokszázezer áldozata van: kitelepítettek, az ÁVO áldozatai, satöbbi. Azonkívül: az, hogy a kommunizmus áldozatainak, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművet állítunk, nem jelenti azt, hogy csökkentenénk a fasizmus áldozatainak szenvedését. Ez nincs így. A baloldalon sokan azt gondolják, hogy ha beszélünk a kommunizmus bűneiről, akkor elfelejtjük a fasizmus bűneit. Ez teljességgel tévedés: egyik ordas rendszer áldozatainak emlékét sem feledjük.Mindkét diktatorikus rendszer áldozatairól meg kell emlékeznünk.