Írott és elektronikus média régen és ma

 A Rubicon Magyarország talán legnépszerűbb történelmi folyóirata. Kitűnő,közérthető nyelvezettel megfogalmazott írások vezetik be az Olvasót a történelem mélységeibe.  A 2017/4.szám témája a kommunista diktarúra egyházüldözése. Magyarországon az 1948 után hatalomra jutó kommunista diktatúra ateista ideológiát vallott,nyíltan üldözték az egyházakat.Több írás is foglalkozik Mindszenty József hercegprímással,a kommunista diktatúra elleni határozott fellépésével. Megtudjuk,hogy az 1956-ban az amerikai követségre menekülő Mindszenty milyen hatalmi-politikai játszmák kereszttüzébe került,s hogy miért ellenezte VI.Pál pápa,hogy a püspök külföldön kiadja az emlékiratait. Talán ennek következménye volt az is,hogy a pápa 1972-ben megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket-Olvashatunk a reformátusok elleno megtorlásról is,Ravasz Lászlót és a népszerű Pap László főiskolai dékánt is félreállították,több,vidéken dolgozó lelkészt letartóztattak. Az evangélikus egyházzal is el...

 Egy nagyon jó összefoglaló cikk jelent meg Jugoszlávia második világháború utáni történetéről. A délszláv állam ( mely 1924 óta létezett) 1945 után külön utakon járt: sem a nyugati kapitalista, sem pedig a Szovjetunió uralta kelet-európai övezethez nem csatlakozott. Tito marsall, a jugoszláv partizánok vezére és 1945-re az ország első számú politikai vezetője már 1945.május 21-én Ljubjanában elmondta, hogy nem akarja, " hogy belekverjenek a befolyási övezetkért való alkudozásba".  A cikkből megtudhatjuk, hogy már 1945-ben komoly surlódások voltak a szovjet és jugoszláv katonai vezetés között, képet kapunk arról, hogyan lettek elsőszámú ellenséggé a csetnikek. Elcsodálkozunk azon, milyen hatékonyan szervezte meg Tito marsall a hadseregét. Nagyon fontos, hogy a szövetségesek, különösen az angolok nyomására, II.Péter király tárgyalásokba kezdett a felkelőkkel. Ugyanakkor az utolsó bekezdésből kiderül, hogy az 1945 utáni jugoszláv állam éppolyan kökeményen kommunista állam volt,...

 Magyarországon 1946-ban, a második világháború befejeztével, földosztás vette kezdetét, előbb az egyházi, majd a világi nagybirtokok 300 holdon felüli részét osztották fel a nincstelen parasztok között.Örültek a földnek sokan (annak már nem, hogy a kommunista párt propagandagépezete teljesen hamisan állította be a földosztás jelentőségét).  Virág Mihály bajai segédmunkás- mint az Szabad Nép című napilap 1946.április 2-i számából kiderül-  egészen biztosan örült az új földjének. A romba dőlt Kossuth-híd újjáépítésén dolgozott, amikor kapta a hírt, hogy családja földet kapott.  Az öröm egészen addig tartott, míg Virág Mihály haza nem ment, hogy megtekintse új tulajdonát. A földjén ugyanis egy 75 méter hosszú, 4 méter széles második világháborús tankcsapda húzódott végig. ( Felmerül a kérdés, hogy ilyen földet minek osztottak fel? Mindenki tudta, hogy nem lehet rajta semmit termelni). A hadiépítmény gyakorlatilag lehetetlenné tette a normális földművelést. Nemcsak azon...

 A Magyar Narancs hetilap 2021.január 21-i számában jelent meg egy szenzációsan jó színikritika Puskás Panni tollából. Címe:A történelem mellékszereplői. Az írás Radu Afrim rendező Grand Hotel Retromadár illetve az előadás előzményeként felfogható Retromadár blokknak csapódik és a forró aszfaltra zuhan című produkcióját értékelte. Méghozzá nagyon jól,feltéve ugyanazt a kérdést,amit a rendező:mi,egyszerű emberek,a történelem mellékszereplői,mikor számolunk le a diktatorikus politikai rendszer emlékével,a huszadik századi múlttal?Nehezebb megszabadulni egy tapétától,mint tudomásul venni,hogy az ország vezetőjét mostantól nem XY-nak,hanem NZ-nek hívják. Érzelmileg manipulált társadalomban élünk,az elengedés pszichológia attitűdje még nem alakult ki. Mint egy búvópatak,időről időre visszatérnek a már-már elfeledett múlt bizonyos elemei.Nem tudunk csak úgy szakítani a múlttal. Miután elolvastam a Magyar Narancsban megjelent kitűnő kritikát,megnéztem az előadást online,a Tompa Miklós tár...

 1990 előtt, a hidegháború időszakában, nem volt ildomos írni a kommunista országok (így a Kádár-korszakot élő Magyarország) sajtótermékeiben arról, hogy bizony, a mezőgazdaság kollektivizálása, a téeszesítés, nem mindenhol és nem mindig váltotta be a hozzá fűzött reményeket.  A Nők Lapja hetilap 1979/44. számában igen bátor cikk jelent meg Bencsik Gábor tollából. Címe:Akire itt kitavaszodik. Agrármérnököket kérdez az újságíróm hogy érzik magukat az akkoriban a magyar állattenyésztés üdvöskéjének számáíó apajpusztai termelőszövetkezet dolgozójaként. A juhokkal, lovakkal foglalkozó szakemberek többsége finoman szólva sem hurráoptimista, egy egész oldalon át olvashatjuk egyikük folytonos panaszát. A cikket illusztráló fotók sem valami hej-de-happy életérzést sugallnak: lerobbantság, szűk szolgálati lakás, ketten egy szobában, szóval, nem éppen egy álom-munkahely, már az 1970-es évek mércéjével sem. Azóta persze már ezt is elsöpörte a történelem. Nagyon bátor volt Bencsik Gábor, ...

 A Vakok Világa c.folyóirat 1988/11.számában olvashatjuk Varro Irena cikkét,Egy művészpálya kezdetén címmel. A riport Janusz Kowalski lengyel operaénekes pályakezdését mutatja be. Janusz Kowalski vak. A kommunista Lengyelországban ezért sok felelős ember,vagy ahogy mi mondanánk,"illetékes elvtárs"úgy gondolta,nem alkalmas színpadra. Ez a tipikus kommunista gondolkodás:aki más mint a többi,az gyanús. Kowalski-hiába volt meg minden végzettsége,tudása-kefekötőként dolgozott egy gyárban. Elég nehéz pályakezdés..Pedig gyönyörű tenorhangja volt. Amikor aztán megnyert egy lengyelországi versenyt-ma tehetségkutatónak mondanánk-,akkor gondolkoztak el egyesek,hogy talán mégis érdemes lenne megpróbálni..de még akkor is akadtak,akik azon aggályoskodtak,fel tud-e menni a színpadra... Tipikus huszadik századi történet. Kowalskit nagyon intoleráns légkör vette körül. De ő kitört,túllépett ezen. Mert az igazi művészet legyőzi a kicsinyességet. Varro Irena riportja kitűnő. De több ilyen siker...

 A Kortárs folyóirat 1977/1.számának 54-55.oldalán olvashatjuk Majtényi Erik versét,melynek terjedelme több,mint másfél oldal,egyetlen versszak az egész A mű címe:Toledóban együtt nem voltunk szombaton.  Különös költő,különös cím. Majtényi Erik nevét Magyarországon ma már keveset emlegetjük,talán méltán-de ez a műve:remekmű. Ha pontos műfaját kellene meghatározni,akkor talán:elégikus hangvételű episztola.  Ahhoz,hogy Majtényi Erik művét megértsük,tudnunk kell,hogy az 1945 utáni kommunista diktatúrában az emberek nem utazhattak szabadon. Montreal,Toledo a legtöbb erdélyi vagy magyarországi magyar  számára csak álom maradt. A vers tehát a kitörés lehetetlenségéről,a szabadság-álmokról,a világban kóborló képzeletről,a fizikai helyhezkötöttségről szól.  És itt jön a duplacsavar:a cenzúra,főképp a kommunista korszak Romániájában,de a jóval liberálisabb Magyarországon sem,ilyen verset nem engedett volna át. Ezért aztán Majtényi Erik episztolát csinált:Lászlóffy Aladár...

 Nagyon érdekes történelmi szituáció:Magyarország nyugati fele még német megszállás alatt,keleti részén viszont a szovjet Vörös Hadsereg az úr. Nyomor,bizonytalanság. Ebben a helyzetben mit is tegyenek a Moszkvából frissen hazatért kommunista vezetők,élen Rákosi Mátyással? Megfogalmaznak egy olyan programot(megjelenik a Debreceni Néplap 1944.novemberi számában),amely megnyugtatja a lakosságot a Magyar Kommunista Párt szándékai felől. Magántulajdon tiszteletben tartása,demokratikus jogok biztosítása,az elmúlt rendszerben felhalmozott javak szétosztása,földreform. Az emberek pedig,belefáradva a háborúba,mindezt bevették. Rákosi népszerűsége nőttön nőtt. S mi valósult meg ebből a programból? Semmi. A történelem másképp alakult...

Ságvári Endre illegális kommunista volt, akit 1944. július 27-én tisztázatlan körülmények között lelőttek egy budapesti cukrászdában. Kahler Frigyes írása ( Rubicon, 2019/9-10.) arra igyekszik választ találni, hogy jogos volt-e a Legfelsőbb Bíróságnak 2006-ban Kristóf László ügyében hozott, az eredeti elmaraszztaló ítéletet megsemmisítő határozata. Nagyon részletes esetleírás után- melyből inkább csak az derül ki, hogy mindenki másképp emlékszik, még egy, az eset idején 11 éves szemtanút is kihallgattak- kideról, hogy Kristóf László csendőr semmiképp nem azért ment be a cukrászdába, hogy Ságvárit meggyilkolja. Ságvári volt az, aki dulakodás közben előrántotta fegyverét, és meglőtte az egyik hadnagyot. Hogy aztán valóban Kristóf lőtt-e vissza, az megint nem egyértelmű. Tehát:Kristóf László bűnössége nem állapítható meg egyértelműen, ezért jogtalan az ellene hozott elmarasztaló ítélet. Kahler Frigyes írása nagyon alapos, a tények forrása, az emlékezet, az eltelt idő ugyanakkor annyir...

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un történelmi megállapodást írt alá Szingapúrban- tudósít az origo.hu, Magyarország egyik piacvezető internetes portálja- Észak-Korea vállalta a teljes atommentességet, vállalta, hogy leszereli atomarzenálját ( ezek szerint van neki, ellentétben Kim Dzsong Un korábbi állításaival), meg azt is vállalta, hogy az elesett amerikai katonák maradványait ( a koreai háborúról beszélünk, 1950-1953) átadják az amerikaiknak. Számomra egy dolog aggályos: mi van akkor, ha Kim és az észak-koreai katona-kommunista rezsim nem tartja be a megállapodást? Akkor hogyan tovább? Remélem, lesz annyi kritikai érzék a magyar és nemzetközi médiában, hogy a megállapodás mámoros megünneplése után odafigyelnek az ázsiai kommunista országra. Merthogy a Kim család már annyit és annyiszor hazudott, hogy az már történelmi rekordokat dönt. Észak-Koreával óvatosan kell bánni. Harap. Mar. xxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt az oldalt is: konyv-ajanlo.blogspot.com

A Vigilia katolikus folyóirat ( mely a piarista rendtartomány támogatásával jelenik meg) 2015/5. számában olvashatunk egy érdekes tanulmányt. Címe: Hazugság,igazság, irodalom:Foucault, Beckett. A tanulmány szerzője Cseke Ákos. Cseke Ákos tartalmilag idézi Michel Foucault-nak, a 20.század legnagyobb francia filozófusának megállapítását, miszerint a modern irodalomnak az a jelentősége, hogy az igazság és az igazmondás egyetlen helyévé vált. Tehát- vonhatjuk le a következtetést- Foucault szerint a modern irodalom mindig igazat mond, vagy legalábbis többnyire igazat mond. Csakhát, ha ez igaz, akkor hová tegye az ember a kommunista korszak hazug, idillikus irodalmát, vagy éppen a sarlós-kalapácsos szocreált, aztán a rendszerváltás utáni balliberális hazug hüppögést, a neonáci elemekkel átszőtt magyarkodást, ezeket hová tegyük? Ezek bizony nem nem mondtak igazat. Tehát Foucault-nak nincs igaza. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxX Hírek a biztosítások világából : biztositasiszemle.hu

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Szakmai Szemléjének 2016/1. számában olvashatjuk Simon László: Az információ mint fegyver c. tanulmányát. Nagyon kiváló tudományos munka, nemcsak katonatiszteknek, de történészeknek is szívből ajánlom. A sok elgondolkodtató szöveghely közül most egyet szeretnék kiemelni: a mozgáscentrikus háborúról írottat a 48. oldalon. Nagyon érdekes, hogy ezt ilyenformán megkülönbözteti a hadtudomány, hiszen- gondolhatnánk- minden háború mozgáscentrikus. Szerintem akad egy példa a világtörténelemben, amit manapság elég keveset emlegetünk. Szerintem a leginkább mozgáscentrikus háború a Mao vezette kínai kommunista hadsereg Hosszú menetelése volt. Több ezer kilométeres volt az arcvonal, finoman szólva is rendezetlen az infomációtovábbítás módja, azt pedig, hogy annak a hadseregnek volt-e egyáltalán vezérkara, vagy önjelölt vezetők ad hoc hoztak-e döntéseket, szerintem maga Mao sem tudná megmondani. Ezzel szerettem volna kiegészíteni Simon László gondolatait. xx...

2017.február 6., 13 óra 10 perc, a 888.hu vezető anyagára szeretnék reflektálni. Nem az a baj Karsai László " kommunista történész" érvrendszerével, hogy nem tartalmaz igazságokat. Igen, elhisszük neki, hogy voltak emberek, akiknek a Rákosi, illetve a Kádár-korszak életnívó-emelkedést hozott. De sokaknak meg csökkenést, sokaknak az élete is odalett, illetve veszélybe került. Az emlékmű felállítása azért indokolt, mert a kommunizmusnak Magyarországon sokszázezer áldozata van: kitelepítettek, az ÁVO áldozatai, satöbbi. Azonkívül: az, hogy a kommunizmus áldozatainak, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművet állítunk, nem jelenti azt, hogy csökkentenénk a fasizmus áldozatainak szenvedését. Ez nincs így. A baloldalon sokan azt gondolják, hogy ha beszélünk a kommunizmus bűneiről, akkor elfelejtjük a fasizmus bűneit. Ez teljességgel tévedés: egyik ordas rendszer áldozatainak emlékét sem feledjük.Mindkét diktatorikus rendszer áldozatairól meg kell emlékeznünk.