Bejegyzések

földrajz címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kitűnő túrabeszámoló a Matterhornról

 Az Erdélyi Gyopár turisztikai folyóirat 2005/6. számában kitűnő túrabeszámolót olvashatunk arról, hogyan jutott fel az Alpok egyik legismertebb és legnehezebb csúcsára, a Matterhornra egy háromszékiekből álló csapat. ( Bedő Zoltán:Háromszékiek a Matterhornon). Szó esik arról, hogy Nyugat-Európában mennyivel inkább adnak a tisztaságra, mint az akkori Keleten ( azóta azért a kelet-Európai térség is fejlődött ezen a téren...). Megtudjuk, hogyan érte el a csapat a Furka-hágón ( ösvény korlátok nélkül, alpesi területen- már ehhez is kell bátorság). Nagyon plasztikusan látjuk magunk előtt, amikor a kis csapatot elkapta egy téli hóvihar a sötétben( "Minket nem zavart"- írja a Szerző. Örülök.).Egy érdekes jelenségről is ír a Szerző: a hegyivezetős partikról. Turisták mindenáron fel akarnak jutni a csúcsra, fotókat készíteni, a vezetők azonban tisztában vannak a realitásokkal, ebből néha konfliktus támad. Szóval, nagyon érdekes cikk,őszinte és realista, az Olvasó úgy érzi magát, min

Történelem,középkor:Hol volt a tatárjárás idején a Sajó medre?

 Azt szokták mondani, a történelemben semmi nem biztos. Valahol ez így helyén van, hiszen a történelem mégiscsak tudomány, annak pedig az igazság keresése a feladata, nem pedig kinyilatkoztatása. Vannak azért stabil pontok- vigasztaljuk magunkat. Dehogy vannak! A Századok folyóirat 156.évfolyamának ( 2022) 5. számában olvashatjuk Laszlovszky József és Nagy Balázs tanulmányát. Címe:Mederváltozás és kontinuitás a Sajó folyó középkori átkelőhelyeinél.Alcím:A muhi csataté kutatásához kapcsolódó földrajzi, történeti és régészeti vizsgálatok. Azt gondolom, ezt a tanulmányt minden történelem szakos hallgatónak el kellene olvasnia, még akkor is, ha nem kifejezettne középkori érdeklődésű. Nagyon szépen vezetik végig Szerzők az Olvasót egy kutatás mechanizmusán, alapgondolatain,világosan megfogalmazott célokkal és nem kevés eredménnyel. hogy miről is van szó? Arról, hogy a tatárjárás legnagyobbnak tartott ütközetének, a muhi csatának, nem tudjuk beazonosítani a helyét. A középkori írott forráso

Lóczy Lajos földrajztudósra emlékezik a Honismeret folyóirat

 A Honismeret folyóirat 2020/5. számában jelent meg egy nagyszerű visszaemlékezés, mely Lóczy Lajos halálának 100.évfordulójára íródott. Brezsnyánszky Károly cikke (6-12.o.) nagyszerűen összefoglalja a magyar földrajztudomány egyik atyjának tudományos munkásságát, ideértve a kínai expedíciót is. De ami igazán érdekes számomra az az ember. A kortársak szerint Lóczy Lajos professzor kizárólag a tudományának élt.  Egy kicsit továbbgondolva Brezsnyánszky Károly nagyszerű írását: Olyan volt a kor, a Monarchia kora, hogy megtehette. Manapság egy bármily kvalitásos tudós, bármelyik tudományterületen mozogjon is, nem teheti meg, hogy csakis a tudománynak éljen. Merthogy ott van az a bizonyos pénz, ami minden egyetem minden tanszéke számára létkérdés, úgyhogy írni kell a pályázatokat, kigondolni az újabb és újabb, talán eladhatóbb kutatási projekteket, úgyhogy manapság egy tudós egyszerre kutató, önmenedzser és intézményi menedzser. Szerencsés alkat, akiben ez három így együtt van, azok az tané

Budaörs múltja és jelene- Duna World, 2018.május 27.

Most legyünk őszinték: mit tud egy átlagmagyar Budaörsről? Nagy valószínűséggel semmit, legfeljebb az rémlik, hogy innen indult a Hit Gyülekezete, meg hogy itt "központozik" a Tesco. A Duna World közszolgálati tévécsatorna 2018.május 27-i, Itthon vagy c. műsorában rövid, objektív és szemléletes összefoglalót láthattunk Budaörs történetéről. Német betelepülők alapították a Törökugrató nevű szikla aljában, 28 000 fő volt lakossága, gyümölcsöt termesztettek, 1937-ben itt kezdte meg működését Magyarország első nemzetközi repülőtere. Aztán jöttek a kitelepítések, a reptér szerepét is átvette Ferihegy ( 1950-ben). Budaörs virágzó település maradt. Nagyon szeretem a közszolgálati tévé ezen műsorait. Mert mi mást is jelenthet a közszolgálat, mint igényes tartalomszolgáltatást? Történelmet, kultúrát, földrajzot, néprajzot, más egyéb érdekességeket. Minél többet, jó töményen. És lazán. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Biztosítások családoknak 06 70 208 38 74