Film,fiatalkor,édes nosztalgia.A poénok ma is bejönnek
Amikor 2003-ban először láttam a Libiomfi című magyar filmet(rendező Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán,főszereplő Mucsi Zoltán),egy nagy baráti társasággal voltam. Jókat röhögtünk a poénokon,de megértettük a lényeget is.A színjátszás a legszentebb művészet és kész,add magad,ha tudod,amúgy meg éljen Sztanyiszlavszkij! Amúgy a film egy újtaértelmezett Micimackó-történet. Közel húsz év után újranézve a filmet,amolyan édes-bús nosztalgiám támadt. Eszembe jutott,milyen jó volt közel harmincévesnek lenni,lendület,dinamizmus,de már felnőttként,magamat érettnek gondolva. A poénok ma is bejönnek,nem tűnt el a humorom,most felfigyeltem rá,milyen jó ennek a filmnek a színvilága,az egész olyan édes-bús volt. Mint Sztanyiszlavszkij. Vagy nem? Nem értek hozzá.