Bejegyzések

Fenyő D.György címkéjű bejegyzések megjelenítése

Alföld,2017/6

 Az Alföld Debrecenben megjelenő,nemzetközileg elismert irodalmi,müvészeti és kritikai folyóirat. Ebben a bejegyzésben a 2017/6.szám tartalmából szemlézünk. Az Arany János születésének 200.évfordulójára meghirdetett költői verseny győztesei:1.Buda Ferenc 2. Nádasdy Ádám 3. Tóth Krisztina. Nádasdy Ádám Arany klasszikus nyugalmát,költészetének arányosságát,higgadtságát emeli ki. Tóth Krisztina versében pont azokról az érzésekről,jelenségekről szól,melyek ezt a harmóniát felboríthatják. Érdemes a két verset egymás után olvasni. Buda Ferenc pedig az ironikusan tréfálkozó,öngúnnyal teli Arany-hagyomány teremtő ereje mellett tesz hitet-Magyartanároknak mondenképpen ajánlanám Fenyő D.György:Arany János az iskolában című tanulmányát. Konkrét gyakorlati feladatokon keresztül bizonyítja,hogy Arany János költészete igenis közel hozható a 21.századi általános iskolásokhoz-Balázs Imre József verse szintén a költői versenyre készült,Arany Jánost mint példaképet,mint követendő mintát mutatja be O...

Tanár és szülő:kérdezni egymástól

 Az Új Köznevelés című folyóirat 2015.évi számaiban olvashatjuk Fenyő D.György:Tanárparadoxon.44 tanács osztályfőnóköknek című művét. Minden pedagógus számára ajánlom,nagyon sokat tanulhatunk belőle. A 36.tanács így szól:Kérdezzen! Arról van szó,hogy az osztályfőnök csak a tanuló életének kis részét látja,ezért aztán,ha a szülő bemegy hozzá,akkor a tanár kérdezzen tőle,kommunikáljon vele. A szülők legtöbbje-Fenyő D.György szerint-szakemberként tekint a pedagógusra. Alapjában véve igaza van a Szerzőnek. Gond abban a kevés esetben van,amikor nincs. Merthogy akadnak hihetetlenül elfogult,a pedagógust ellenségnek tekintő szülők. Ezekkel az emberekkel nagyon nehéz mit kezdeni,meggyőzni őket arról,hogy nincs igazuk,nagyon nehéz. Már a pedagógusképzésben gyakorolni kellene az ilyen szülővel való kommunikációs helyzeteket,hogy ne fajuljon a vita parttalan veszekedéssé.