Írott és elektronikus média régen és ma

 Az Alföld irodalmi,műveszeti és kritikai folyóirat 2003/4.számában jelent meg Kovács András Ferenc:Hommage ā Eaton Darr című verse.Több,mint húsz éve született a vets,de a 2020-as évek embere számára is bőven van mondanivalója. Kovács András Ferenc költeménye groteszk hangulatú világértelmezés,ha egy mondatban szeretném összefoglalni lényegét.A világot szerinte torz,abszurd jelenségek uralják. A költő szerint az erkölcs kiveszett a világból,minden elüzletiesedett. A családi kapcsolatok értéke is megkopott. A politikában megjelentek a populista erők,a valódi felemelkedésen munkálkodóknak esélye sincs. A látszatvilág ural mindent,a belső értékek nehezen jutnak felszínre.És nem is nagyon látszik,hol lehetne kiút ebből az állapotból. A pesszimista világlátást ellensúlyozza Kovács András Ferenc humora,ironikus-groteszk,odamondogatós nyelvezete. Kitűnő vers.

A magyar irodalom iránt érdeklődőknek mindenképpen rdemes elolvasni az Alföld folyóirat 2003/4. számában a tragikus sorsú Borbély Szilárd esszéjét, melynek címe: Hét elfogult fejezet a magyar líráról.  2003 volt az az év, mikor is megszületett Magyarország első irodalmi Nobel-díja, mégpedig Kerrtész Imre volt a díjazott. Nagyon nagy politikai-és tegyük hozzá: emberi, szakmai- vitákat váltott ki a díj odaítélése. Borbély Szilárd nem ezekkel a vitákkal foglalkozik, hanem azzal, hogy a magyar irodalom alapvetően líra-középpontú irodalomként határozza meg önmagát, míg Európában inkább a magyar próza alkotásaira figyelnek. Azt gondolom, ez húsz évvel a tanulmány megjelenése után is igaz. Ha fel kellene sorolni 19.századi alkotókat, a legtöbb ember költőket sorolna. Ugyanez a helyzet a 20.századdal.  A huszadik század végén- mutat rá Borbély- megszülettek újabb műfajok, pl. a slam-poetry, illetve az interneten is terjedni kezdett az irodalom.  Ma,2023-ben vajon líra-centrikus a magyar iroda

 Tandori Dezsőt (1938-2019) általában költőként tartja számon az irodalomtudomány. Pedig esszéistaként is jelentőset alkotott. Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2003/4. számában jelent meg A " geometria".Felvettem egy rendszert című esszéje.  Tandori arról gondolkodik, létezhet-e ( platóni értelemben, de ezt nem mondja ki) ideális pont, kör, vonal. Arra a következetetésre jut, hogy mivel minden egy pontból indul ki, nem létezhet. A geometriai alakzatok pusztán fakticitásukban léteznek, nincs ideájuk. De ez csak a végkövetkeztetés, vagy pedig az sem. A lényege ennek a prózai műnek a Tandori-féle szellemesség, a mindenféle metafora, a főnevesített szavak, a játék a nyelvvel. Amely ( valamilyen oknál fogva) itt nem jelöl. Hiszen nincs távolság.  akkor meg minek jelöljön bármit is. 

 Néhány extravagáns milliárdosnak köszönhetően az írott sajtó és az elektronikus média mostanban felkapta az űrben való életnek, a Föld elhagyásának témáját. Pedig a kutatók, az űrtudomány művelői már az 1970-es években foglalkoztak a gonodlattal: ugyan lehetne-e a földi civilizációt átmenteni a kozmosz más részeire? a magyar ismeretterjesztő irodalomban a Delta magazin 1980/1. száma " dobta be" a témát: Itt jelent meg Héli Mátyás: Telepesek a világűrben. Gyökeret verni a kozmoszban című cikke ( 24-27.o.). Ebben szó esik mindarról, amit a ma embere képzel az űrbéli telepes életről( elsősorban a Hold vonatkozásában): - az odautazás módja, a visszatérés lehetősége - táplálék - levegő - lakhatás - társadalmi viszonyok.  Héli Mátyás kissé előreszaladt várakozásaival. Cikkében azt írja, 2003-ra, a Wright fivérek léghajó-utazásának 100. évfordulójára 50 telepes fog indulni az űrbe. Hát, ebből nem lett semmi, mindenesetre a szakemberek szorgalmasan dolgoznak az ügyön. Az 1970-es éve

 Az Új Művészet című képzőművészeti folyóirat 2003/2. számában szenzációs kiállításról olvashatunk beszámolót Szegő György tollából.  Mert állítottak már ki- képzőművészet címszó alatt- nyilvános vécéket, festett madártollakat, kitömött állatokat, műanyag szörnyeket, emberi testeket. Nem is baj az, hogy vannak ilyen unikális tárlatok, kell a művészethez némi extravagancia.  A 2002-es budapesti kiállítás azonban különlegesnek számít. Itt ugyanis műtermeket állítottak ki. A Kedves Látogatók megnézhették, milyen körülmények között alkotott Ligeti Miklós,Csontváry Kosztka Tivadar, Kondor Béla, hogyan nézett ki kívülről a Százados úti művésztelep. De láthatunk itt- persze, kicsinyítve- műteremkastélyokat, műteremvillákat, sőt, a 20.század elején elterjedt műterem-bérházakat is, ahol szegényebb, vagy mondjuk úgy: még nem annyira befutott festők, alkották meg, igencsak vegyes színvonalú, képeiket.  Nagyon kár, hogy az ilyen kiállításokat nem "hozzák le" ( már a kifejezés is...) a v

 Nagyon szeretem a szenvedélyes filmeket. Olyan mozgóképalkotásokat, melyben a rendező nem a minimalizmusra, hanem az ember- azaz a színész- kiteljesítésére törekszik. A Solo mia!( szabad magyar fordításban: Enyém vagy!) című spanyol film ilyen.  Itt minden mögött szenvedély lapul, mindennek van érzelmi többletjelentése. A kék égnek, a felhős égnek, a szürke égnek. A virágnak, a fonnyadó virágnak, a csokorba font virágnak, a széthajigált virágnak. Minden élet és halál kérdése. Csók közben egy félresikerült pillantás. Javier Balaguernek ez volt az első filmje, mégis kiforrott rendező benyomását kelti. A fények, a tárgyak, a hangsúlyok, még a férfiingek is, valamit kifejeznek. A néző pedig érti a szimbólumokat, és gyönyörködik bennük. Saját világot teremt a rendező. Pedig a történet szépnek éppen nem mondható. Joaqim ( Sergio Lopez) és Angela (Paz Vega) rövid együttélés után összeházasodnak, és Angela számára elkezdődik a földi pokol. Joaqim ugyanis féltékenykedni kezd, rossz természetűv

 Amikor 2003-ban először láttam a Libiomfi című magyar filmet(rendező Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán,főszereplő Mucsi Zoltán),egy nagy baráti társasággal voltam. Jókat röhögtünk a poénokon,de megértettük a lényeget is.A színjátszás a legszentebb művészet és kész,add magad,ha tudod,amúgy meg éljen Sztanyiszlavszkij! Amúgy a film egy újtaértelmezett Micimackó-történet. Közel húsz év után újranézve a filmet,amolyan édes-bús nosztalgiám támadt. Eszembe jutott,milyen jó volt közel harmincévesnek lenni,lendület,dinamizmus,de már felnőttként,magamat érettnek gondolva. A poénok ma is bejönnek,nem tűnt el a humorom,most felfigyeltem rá,milyen jó ennek a filmnek a színvilága,az egész olyan édes-bús volt. Mint Sztanyiszlavszkij. Vagy nem? Nem értek hozzá.

 Az Új Művészet c.folyóirat 2003.júliusi számában olvashatjuk Lóska Lajos cikkét Csendes képek. Száz éve született Faber Gabriella címmel. Remek cikk,egy,a magyar művészettörténetben kevéssé ismert alkotó szakavatott bemutatása érdekfeszítő szöveggel,jól válogatott képanyaggal.Lóska Lajos nagy gondot fordít arra,hogy beillessze a magyar művészettörténetbe Faber Gabriella munkásságát. Faber Gabriella a halvány,csendes színek,a szinte ködbe burkolódzó látvány festője volt egy olyan korban,amikor a szocreál harsány vöröse,a posztimpresszinizmus méregzöldje töltötte be a kiállítótermeket. A Fiatal fák című képén a kék szinte fehér,a barnák is egészen világosak. A Bérház körfolyosó című képén barna és szürke foltok érzékeltetik a ház sötétségét,misztikumát. Mert Faber Gabriella képein a misztikum,a titokzatosság éppolyan erős,mint mondjuk a romantika sötét erdőket mutató tájképein. Pontosan attól válik titokzatossá a táj,a fák,a bérház, hogy Faber pont az ellentétét festi annak,amit mi a va

 Ha azt a kifejezést halljuk:modern képzőművészet,akkor legtöbbünknek valami absztrakt,geometrikus,de legalábbis nonfiguratív alkotások villannak be. Nos,nem alaptalanok ezek az asszociációk,de azért tudnunk kell,hogy a modern művészet nem egyenlő az "érthetetlennel". Az Új Művészet c.,nagyon szép és igényes folyóirat 2003.októberi számában olvashatjuk Kopócsy Anna írását,melynek címe:"Ősi Divék nemzetség késői sarja".Rudnay Gyula emlékkiállítása. Egy olyan festőt ismerhetünk meg a cikkből,aki mintha nem is hallott volna az avantgarde-ról. Munkácsyt vallotta mesterének,képei figuratívak,nagyon is embercentrikusak. Rudnay a 20.század első felében élt és alkotott,de felületes szemlélő számára képei olyanok,mintha Benczúr vagy Munkácsy festette volna őket. Kimagaslónak tartom a Lakoma című alkotást. A Csárdás című,tíz éven át készült kép sem marad el mögötte. Utóbbi képen a szél,a fények játékával érzékelteti a forgómozgást. Zseniális.Rudnay festészete pont attól moder

 Amint a HVG 2003.május 3-i száma hírül adta(13.o.),ebben az évben titokzatos járvány pusztított Vietnamban. A vírus a bélrendszert támadta,magas lázat okozott,hasmenést,ezt követően pedig légzési és keringési problémákat. A betegek kétharmada egy napon belül meghalt. Az áldozatok kizárólag gyermekek és csecsemők. A WHO szerint a nem az akkoriban tomboló SARS vírus mutációjáról van szó.  ******** Az áldozatok többsége városban lakott. Az a légzési nehézség,az aggaszt. Nem lehet,hogy ez a 2003.évi vietnami vírus már a mi mai koronavírusunk előfutára volt?Merthogy ez nem kolera,az tuti. Az nem okoz légzési nehézségeket. Szóval,így utólag nem fogjuk tudni eldönteni,de gyanús,nagyon gyanús...

 Annak idején tele volt ezzel az írott és elektronikus média. Franciaország kormánya nemet mondott az USA vezett koalíció iraki háborújára,erre az amerikaiak olyan dühösek lettek,hogy átnevezték a náluk francia burgonyának hívott sültkrumplit. Legalábbis ez volt az,ami a médiában lejött erről az egészről. A HVG 2003.május 3-i számában megjelent cikkből (Nagy Gábor:Washingtoni feszültségkeltés.Nagyhatalmi dac. HVG,2003.május 3., 19-20.o) azért kiderül,hogy ennél azért komolyabb volt a dolog. Az USA megpróbálta Franciaország helyzetét aláásni a NATO-ban,azáltal,hogy a Franciaország által nem komolyan vett Védelmi Tervezési Tanácsot próbálták megtenni legfelsőbb döntési fórummá. Sőt,az Irak elleni támadás kudarca után ellentét robbant a külügyi és a hadügyi tárca között. Erről persze mi,magyarok,semmit nem tudtunk,csak a sültkrumpli-probléma áradt minden csatornából. Mi a tanulság?A média leegyszerűsít. Aki komolyabban akar tájékozódni,annak komolyabb forrásokat kell használnia. Ennyi.  A

A National Geographic Magyarország 2003.júniusi száma igencsak szívbemarkoló. hosszasan foglalkozik az indiai kasztrendszeren kívül rekedtek, a páriák életével. A páriák Indiában a leginkább megvetett emberek, csak a legalja foglalkozásokat végezhetik, nagyon ritka esetben tanulhatnak. Szemeteseket pucolnak, csatornát tisztítanak, elképesztő higiéniai viszonyok között élnek. Rendszeresen bántalmazzák őket, főként, ha a kutakat használják. Mutatnak egy embert, aki mindkét lábát elvesztette, úgy megverték a felsőbb kasztbeliek. Azért szívet tépő ezeket olvasni a NG-ban, mert az ember tényelg csak sajnálkozni tud. Ezek az emberek valóban nem tehetnek arról, mi lett belőlük. Nem ők alakítják sorsukat. Ráadásul a hindu vallás- mely szerint mindenki volt valaki egész életében- úgy tekinti őket, mint bűnösöket. Hiszen ha egy lélek páriaként születik újjá, akkor csakis bűnös lehet. Félelmetes, de realista. Szeretem a National Geogrphicot. A világ vezető ismeretterjesztő nyomtatott médium