Bejegyzések

Lengyelország címkéjű bejegyzések megjelenítése

Politikai változások Európában, 2023

 Hogyan változott meg Európa országainak politikai térképe? Milyen pártok, politikai erők szerepeltek sikerrel a 2023-as választásokon, s mely politikai erők számára jelentett csalódást 2023? Erről szól a Demokrata című hetilap 2023.november 29-i számában megjelent cikk ( Bencsik Gábor:Európa új utat keres, Demokrata,34-35.o.).  Szerző sorra áttekinti, mely európai országokban tartottak választásokat abban az évben, ezeken hogyn szerepeltek a jobb- illetve baloldali pártok. Az alábbi országok politikai helyzetét elemzi röviden a cikk írója: - Ausztria - Hollandia -Lengyelország - Németország - Olaszország - Skandináv országok A záró bekezdésben pedig az Európai Unió lehetséges jövőjéről olvashatunk. Kitűnő írás, objektív, korrekt, kitűnő áttekintés a 2023.év eseményeiről. 

Sporttörténelem:tanulmány a szakszervezetek és a sport kapcsolatáról

 A sporttörténelem mára a történettudomány önálló ága lett. A Századok történettudományi folyóirat 2023/4. számában egy rnedkívül érdekes és izgalmas tanulmányt olvashatunk Kiss László és Mitrovits Miklós tollából. A címe:A sport és a szakszervezetek-a sportegyesületi struktúra átalakítása Kelet-Közép-Európában.  Megtudjuk a tanulmányból, mit is jelentett a szovjetek által uralt országok sportéletében meghonosodó szovjet modell, megismerkedünk kelet-közép-európai történetekkel, megtudjuk, hogy alakultak át a nagy egyesületek Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és a térség többi államában. Szinte időutazást teszünk az 1940-es-50-es évekbe, amikor az MTK-ból Bástya lett, a Fradiból Kinizsi, az UTE-ból pedig Újpesti Dózsa. Látjuk azt is, hogy az átalakulás bizony eléggé antidemokratikus módon, a kommunista elveknek és gyakorlatnak megfelelően ment végbe.  Ez utóbbi nagy baj. De, hogy egy kis véleményt is hadd fűzzek a taulmányhoz:nem helyeslem, ahogy a dolgok végbementek,

Milyen a szakképzés rendszere Lettországban és Lengyelországban?

 Olvastam egy cikket arról,hogy Lettországban és Lengyelországban milyen a szakképzés rendszere. A Bádogos című szakfolyórat 2022/1. számának 70-72.oldalán olvasható cikk Szalai Levente kitűnő munkája. Két tévhitet azonnal eloszlat az írás. 1. A magyar szakmunkástanulók körében elterjedt az a nézet,hogy a szakképzősöknek bezzeg más országokban nem kell közismereti tárgyakat tanulni,csak nálunk. Ez nem igaz.  Lengyelországban és Lettországban is tanulnak közismereti tárgyakat. 2. Az ösztöndíjak mértéke. Hazánkban,főként a diákok között,elterjedt olyan nézet,hogy de bezzeg más országokban sokkal magasabb az ösztöndíj,csak nálunk tartják ilyen csórón a diákokat. Ez sem igaz. Egy lengyel bádogostanuló kb.22 000 forintnak megfelelő összeget kap havonta. Ez a harmadik évre felmehet 396 zlotyra,azaz kb.29 000 forintra. Akik résztvesznek egy szakmai partnerprogramban,azok kb.39 000 forintnak megfelelő összeget kapnak,de ők már dolgoznak gyárban is. Lettországban 40 és 150 euró közötti ösztöndí

Labdarúgó VB,2022:Összeszedték magukat a nagycsapatok (Argentína, Franciaország és mások)

 Már intenzíven zajlik a 2022. évi katari labdarúgó világbajnokság nyolcaddöntője. Az a tendencia figyelhető meg, hogy azok a (nagy)csapatok, melyek a csoportmeccsek során mindenki számára váratlanul gyengélkedtek, az egyenes kieséses szakaszra hirtelen összekapták magukat, mármint azok, akikne sikerült továbbjutni. A sajtó által szinte már nullára írt Argentína is magabiztosan nyert ( a csoportmeccsek első körében Szaúd-Arábiától kaptak ki), Franciaország is magabiztosan verte a Lewandowskival felálló Lengyelországot, Brazília az első félidőben gálaműsort rendezett Dél-Korea ellen, Anglia pedig a sokak által különleges meglepetésnek tartott Szenegált verte meg. Igazából csak Horvátország, az előző világbajnokság ezüstérmese kínlódott a 16 között, Japán ellen csak  tizenegyesekkel jutott tovább.  Ha jól emlékszem, de lehet, hogy tévedek, Beckenbauer mondta egyszer:Az jellemzi az igazán nagy csapatokat, hogy egy torna előrehaladtával egyre jobban játszanak. Nem foglalkoznak a média gúny

Labdarúgó VB,2022:Lengyelország le tudja győzni Argentínát?

 Merthogy ez kellene a lengyeleknek a biztos továbbjutáshoz. Szerintem csoda lenne,ha Lengyelország válogatottja legyőzné az Albaceleste néven is ismert argentin válogatottat. Messiék gyengén kezdték a 2022.évi labdarúgó VB-t,kikaptak Szaúd-Arábiától,de Mexikó ellen már koncentráltabban játszottak,összeszedték magukat és nyertek. Ha javul Argentína teljesítménye,kizártnak tartom,hogy Lengyelország legyőzze őket. Bár azért,ha Lewandowski jól játszik... A meccset itt nézhetik vissza: m4sport.hu Ha már az esélyeket latolgattam, kénytelen vagyok, meccs után egy nappal leírni, hogy bár erősen reménykedtem, de Lengyelország nem győzte le Argentínát, viszont továbbjutott. 

Regionális történeti földrajz:emlékszünk még a Phare-programokra?

A rendszerváltás után, de még az uniós csatlakozás előtt, hazánkban rengeteget beszéltek az ún. Phare programról. Magyarország és Lengyelország gazdasági fejlesztése regionális alapon- ez volt a Phare-program eredeti célja,később aztán még tíz ország csatlakozott a programhoz. Amikor aztán 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, megszűnt ez a program, amely jellegét tekintve projekt-csoportnak minősíthető. Érdekes lenne egyszer- majd amikor a politikai helyzet már lehetővé teszi- megírni a phare teljes történetét. A regionális földrajz tudománya biztosan gazdagodna egy ilyen témájú, átfogó jellegű disszertációval.  A Falu,Város, Régió című folyóirat 1999/5. számában nagyon érdekes interjút olvashatunk Lunk Tamással, az FVM Területfejlesztési Phare Programirányító Iroda igazgatóhelyettesével. Lunk Tamás elmondj,a mi volt szokatlan Magyarország számára a program végrehajtásánál, azaz a pályázatok írásakor és pénzek felhasználásakor. Nagy vonalakban a következők emelhetők k

Janusz Kowalski nehéz pályakezdése

 A Vakok Világa c.folyóirat 1988/11.számában olvashatjuk Varro Irena cikkét,Egy művészpálya kezdetén címmel. A riport Janusz Kowalski lengyel operaénekes pályakezdését mutatja be. Janusz Kowalski vak. A kommunista Lengyelországban ezért sok felelős ember,vagy ahogy mi mondanánk,"illetékes elvtárs"úgy gondolta,nem alkalmas színpadra. Ez a tipikus kommunista gondolkodás:aki más mint a többi,az gyanús. Kowalski-hiába volt meg minden végzettsége,tudása-kefekötőként dolgozott egy gyárban. Elég nehéz pályakezdés..Pedig gyönyörű tenorhangja volt. Amikor aztán megnyert egy lengyelországi versenyt-ma tehetségkutatónak mondanánk-,akkor gondolkoztak el egyesek,hogy talán mégis érdemes lenne megpróbálni..de még akkor is akadtak,akik azon aggályoskodtak,fel tud-e menni a színpadra... Tipikus huszadik századi történet. Kowalskit nagyon intoleráns légkör vette körül. De ő kitört,túllépett ezen. Mert az igazi művészet legyőzi a kicsinyességet. Varro Irena riportja kitűnő. De több ilyen siker

Lengyelország,történelem,1981.:Beavatkoznak-e a szovjetek?

 Hát,ma már ez is történelem...Lengyelország az 1980-81-es években viharos esztendőket élt meg. Sztrájkok,tüntetések,elégtelen élelmiszer-ellátás,a kormány felemás eredményekkel záruló tárgyalása a Szolidaritás szakszervezetekkel,egyszóval:viharos idők voltak. És nehezek. A Nyugat nyomtatott és elektronikus médiája pedig ezalatt azt taglalta,vajon beavatkoznak-e katonailag a szovjetek. Az International Herald Tribune című amerikai lap 1981.június 7-i számában Flora Lewis publicisztikája már biztosra vette a Szovjetunió és hát a Varsói Szerződés katonai beavatkozását. Magasabb körökből való forrásra hivatkozva már a támadás időpontját is tudta:valamikor ősszel,de még a rendkívüli pártkongresszus előtt. Az International Herald Tribune-nak nem lett igaza. Brezsnyev és a szovjetek nem avatkoztak be Lengyelországban,ki tudja,miért. Ehelyett 1981.decemberében Wojciech Jaruzelski tábornok szükségállapotot hirdetett,ami hivatalosan 1983.nyaráig tartott. Aztán a hidegháború többi kelet-európai

Olasz és japán fiatalok, vár a magyar NB I- M4 sport, 2019.május 29.

Lengyelországban rendezik az U20-as labdarúgó VB-t. Nagyon izgalmas, nagyon tehetséges fiatalok rúgják arrafelé a labdát. Az M4 sport május 29-én közvetítette az Olaszország-Japán mérkőzést, melynek végeredménye 0-0 lett, de nagyon támadólag játszottak a csapatok, csak éppen a gólhelyzetekkel nem volt szerencséjük. Az a szomorú tény jutott eszembe, hogy a képernyőn látható bármelyik játékos beférne a magyar NB I-be. Bármelyik csapatba. Olasz is, japán is. Úgyhogy, olasz és japán fiatal labdarúgók, ne aggódjatok a jövőtök miatt, vár benneteket a magyar NB I!

VB:Szenegálnak szurkoltam, a lengyelek puhák- m4, 2018.június 19.

Azt gondolom, aki leült a képernyő elé 2018.június 19-én, és az az m4 sportcsatornán kívánta megnézni a Lengyelország-Szenegál Vb-mérkőzést, nagyjából így tippelt:na jó, a szenegáliak becsülettel fognak küzdeni, de Lewandovskiék szépen lassan felőrlik őket, a félidőben lesz 1-0 a lengyelek javára, a végeredmény meg 2-0 vagy 3-0 a lengyelek javára. Aztán elkezdődött a mérkőzés- mit látunk? Az afrikaiak ( szövetségi kapitányuk egyszerűen hátborzongató) profi futballista módjára támadnak, a lengyelek pedig tanácstalanok, mind támadásban, mint pedig védekezésben. Soha életemben nem láttam ennyire gyengén, puhán, ötlettelenül játszó lengyel csapatot. A szenegáliak meg azt tették, amit kell: kihasználták fizikai fölényüket, a lengyelek egyszerűen lepattantak róluk, különösen Niang nevű játékosuk tűnt ki elképesztő fizikumával. A lengyelek ráadásul védekezésben is belehibáztak, így aztán a végeredmény:Szenegál-Lengyelország 2-1. A közmédia kitűnően közvetített, Molnár Mátyáson kifejezett

Nemzeti Sport,2018.február 5.

A Nemzeti Sport 2018.február 5-i számában sok magyar sikerről és néhány magyar kudarcról olvashatunk. Az például kifejezetten jó hír, hogy a Magyarországon élcsapatnak azért még nem számító Puskás Akadémia felkészülési meccsen legyőzte az ukrán futball zászlóshajójának számító Dinamo Kijevet. Az is nagyon jó hír magyar szempontból, hogy ausztráliai páros győzelme után Babos Tímea megnyerte a tajvani egyest, és már Top 50 játékosnak mondható. Az viszont már távolról sem jó hír, hogy a Lengyelországban légióskodó Nagy Dominik immár a Fradiban folytatja. Abban a Fradiban, melynek női kézilabdacsapata két góllal kikapott a francia Metz otthonában, sokáig azt hitték, hogy hárommal állnak mínuszban. Ez érdekes egy BL-meccsen. Vincze Andrásnak van egy nagyszerű cikke Bódog Tamásról és az általa meghonosított edzésmódszerekről. Nagyon jó. Közöl a lap egy interjút Pintérrel, a Honvéd 39-szeres válogatott labdarúgójával, aki hiányolja a mai focistákból az akaratot, a kitartást, és mindebből adó