Bejegyzések

applikáció címkéjű bejegyzések megjelenítése

Dobrev Klára politikai programjai a magyar médiában

Őszintén bevallom:nem tartozom a Gyurcsány-házaspár politikájának feltétlen rajongói közé. Ugyanakkor nem tetszik az a karaktergyilkosság sem, amit a hazai jobbos média kettejük ellen elkövet. Nem tárgyilagosan kommentálnak, túlzottan az érzelmekre játszanak. Én szeretek egy politikust a politikai tevékenysége és programja alapján megítélni, nem pedig címkéket ragasztani rá. Dobrev Klárának mostanában két figyelemreméltó politikai elképzelése járta be a hazai írott és elektronikus médiát. Az egyik az Európai Egyesült Államok. Azt gondolom, hogy jó ez, felvetődött ez már az 1920-as években is, de valahogy -korai. Ha erről megkérdeznénk egy francia vagy német átlagpolgárt, többségük hümmögne. Európa ma ráadásul recesszióban van- akárhogy is próbálják tagadni egyesek- ennélfogva aztán az európai vezetők nem mernek belevágni nagyobb projektekbe. Szóval, jó kis (?) politikai program ez, csak most nem időszerű. A másik Dobrev Klára-projektet már figyelemreméltóbbnak tartom. Az európai m

Miért nem működik a MindiGo applikáció a telefonomon?

2019.júliusában letöltöttem a MindiGo applikációt a telefonomra. Nagyon örültem neki, met menet közben is tudok nézni TV-csatornákat, különösen örültem az m4 sportcsatornának, de a keresztény tévéknek is, no meg a hírcsatornának, az m1-nek. Az külön boldogság, hogy előfizetési díj nélkül is elérhetők az alapprogramok. Csakhogy az app nem működik. Két alkalommal tudtam rajta tévét nézni, harmadjára még elindult, aztán semmi. A technikai feltételek megfeleők, internet-kapcsolat jó, stabil, csak éppen tévét nem tudok nézni. Aki ért hozzá- de csak olyan, aki tényleg ért hozzá!- mondjon tippeket, akár hozzászólás formájában, akár az -mail címre. Köszönettel! Kérdés tehát: Miért nem működik a MindiGo applikáció a telefonomon? xxxxxxxxxx Addig is, míg a tévé rendbe nem jön, inkább olvasok könyvet: konyv-ajanlo.blogspot.com . Kövesd a példámat!