Bejegyzések

találmány címkéjű bejegyzések megjelenítése

Személyre szabott fűtés a házadban- MVM Edison

Az MVM Edison a Magyar Hírlap mellékleteként jelent meg 2018.májusában. A melléklet 4. oldalán olvasható Zováthi Domokos cikke a POIZO nevű magyar találmányról. Ennek az a lényege, hogy nem az egész lakást, vagy az egész helységet egyformán fűti, hanem arra a pontra összpontosít, oda küld nagyobb hőmennyiséget, ahol éppen vagy. Elképesztő, olyan mint egy fűtésrobot. És még csak beszélni sem kell hozzá. Ráadásul ez a technológia magyar fejlesztés! Remélem, nagy karriert fut be egész Európában. Remekül hasznosítható például nagy konferenciatermek esetében. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt az oldalt is: konyv-ajanlo.blogspot.com

A magyar sajtó és a szocpolos hitel

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy újraindul az állami kamattámogatásos hitel, közismert nevén a szocpolos hitel. A magyar sajtó erre vonatkozó cikkei a hitelhez kapcsolódóan általában a gyermekvállalási kötelezettséget emelik ki, s nem fordítottak kellő figyelmet a másik, legalább ennyire fontos tényezőre: arra, hogy csak olyan lakásra lehet szocpolt igénybe venni, mely energiatakarékos. A magyar építőipari vállalkozások nagy része nincs arra felkészülve, hogy energiatakarékos házakat építsen. Egy magyar találmány azonban könnyen változtathat mindezen. Olyan épületszerkezetről van szó, mely nyáron hűt, télen fűt. Ahogy a kőművesek mondják: lélegzik a fal. A téli fűtésköltség akár tizedére csökkenthető! Ráadásul a találmány ára is olcsó: tíz százalékkal olcsóbb, mint a hagyományos tégla. A magyar szabadalom sorozatgyártásához befektetőt keresünk. Olyan, építőipari tapasztalattal és megfelelő tőkével rendelkező szakmai befektetőt várunk, aki elkötelezett