Bejegyzések

USA címkéjű bejegyzések megjelenítése

Történelem:Cikk Hirosimáról és Nagaszakiról

 Nagyon fontos szerepet játszott a második világháború befejezésében az 1945-ben az USA által Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba. A szörnyű pusztítás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Japán letette a fegyvert.  De milyen nemzetközi visszhangja volt az atombomba ledobásának? Hogyan reagált a tömegpusztító fegyver bevetésére Sztálin, Hirohito, az amerikai közvélemény,az európai országok vezetői?Erről már kevesebbet tudunk. Éppen ezért hiánypótló a Hadi Krónika című folyóirat 60. százában megjelent cikk, melynek címe:Az atombomba visszhangja. Két történelmi tényt emel ki a Szerző: - Sztálint nagyon meglepte, hogy hogy az USA ilyen hamar be merte vetni a bombát- ne feledjük,a Szovjetunió teljhatalmú vezetőjének elég alapos információi voltak az amerikai atomprogramról.  - a japánok teljesen sokkos állapotba kerültek. Hirosima után azt hitték, hogy az amerikaiaknak csak egy bombájuk van. Nagasaki után nem lehettek biztosak abban, hogy nincs harmadik, negyedik. - Winston Churchill, N

Városi kertek Budapesten,Szentendrén

 A Magyar Krónika-amely szerényen "magazin"-nak titulálja önmagát,szerintem a "folyóirat"címke sokkal jobban illene hozzá-98-99.dupla számában,mely 2022.július-augusztusában jelent meg,olvashatunk kitűnő cikket Rosta Gábor főiskolai tanárról,a Városi Kertek Egyesület elnökéről és az általa képviselt mozgalomról.A cikk Póla Gergely és Máth Kristóf munkája. Megtudjuk a cikkből,hogy a városi kertek mozgalma az Egyesült Államokból ered,a világháborúk idején a kormányzat igyekezett élelmiszer-önéllátásra ösztökélni a lakosságot. A háború alatt létesített városi kertek egy része aztán a háború után is tovább működött. Rosta Gábor beszél arról,milyen nehézségekbe,bürokráciába ütközött a mozgalom magyarországi beindítása.Ma már Budapesten és Szentendrén működnek városi kertek. Szó esik a rendszer működésének alapelveiről is.A földterület közös,de mindenkinek saját parcellája van,aźért felel. Mindenki csak saját  használatra termeszthet virágot vagy élelmiszer-növényt. Kezdé

Történelem,politika:elemző cikk Japán és Dél-Korea viszonyáról

 A HVG hetilap 2023.május 18-i számában olvashatjuk Nagy Gábor:A múltat végképp című,kiváló írását. A cikk Japán és Dél-Korea viszonyát,ezen viszony jelenlegi állását mutatja be. Szó esik Jun Szuk Jeol dél-koreai és Kisida Fumio japán miniszterelnökök találkozójáról,megtudjuk,milyen étel az omurice. Részletes képet kapunk arról,milyen hatása volt a két ország kapcsolatára a dél-koreai legfelsőbb bíróság 2018-as döntésének,illetve,hogy miért vette le Japán a megbízható kereskedelmi partnerek listájáról  Dél-Koreát ( nem akarom megfosztani az  Olvasót az újdonság varázsától,annyit  elárulok:itt bizony történelemről,mégpedig a  második világháborúról van szó...). Azt is megtudjuk,milyen szerepet játszik a japán-dél- koreai politikai kapcsolatok alakulásában az USA. Nagy Gábor cikke kitűnő. Objektív,elfogulatlan. Tartalmazza a fontos tényeket,ugyanakkor nem szakértő olvasó számára is érdekes. Ez a cikk mérce lehet minden újságíró számára. Feltétlenül ajánlom minden,Ázsiával bármilyen szint

Mennyire szeretnek a nagy cégek külföldön befektetni?

 A kérdés helyesen úgy hangozna:még mindig annyira szeretnek a nagy cégek külföldön befektetni? A válasz:nagyon, és egyre jobban. Ha elolvassuk az Élet és Tudomány ismeretterjesztő folyóirat 2020/37.számában Herzog Tamás cikkét ( A külföldi közvetlen tőkebefektetések alakulása a világon) elképesztő számokat látunk. Csak 2019-ben az új külföldi tőkebefektetések értéke 1,5 billió dollár.  Az összes, külföldön befektetett tőkeállomány 36,5 billió dollár ( 1 billió=1000 milliárd), ez 2000-ben még 7,4 billió dollár volt.  A 10 legnagyobb külföldön befektető vállalat anyaországai: Egyesült Királyság 3 Japán 2 Németország 2 USA 1 Franciaország 1 Belgium 1 Eléggé zártkörű klubnak tűnik... Ajánlom a kitűnő cikket minden közgazdász, egyetemi hallgató és vállalati menedzser részére szíves elolvasásra. 

Történelem:Nasszer,a megosztó személyiség

 A huszadik századi történelem egyik leginkább megosztó személyisége volt Nasszer,a modern Egyiptom megteremtője. Az IPM (InterPress Magazin) 1986.decemberi számában olvashatjuk róla Gömöri Endre:Nasszer csillagórái című írását. Megtudjuk,milyen körülményekre vezethető vissza az 1952-es puccskísérlet. Bepillanthatunk a Szuezi-csatorna államosításának történelmi kulisszái mögé,a megjelenés idejéből fakadóan magyar vonatkozások nélkül. Képet kapunk arról,valóban tekinthetjük-e Nasszert a pánarab nacionalizmus vezetőjének. Megismerjük azokat a politikai manővereket,melyet Nasszer a nagyhatalmak-Anglia,Franciaország,USA,Szovjetunió-között vívott. Meggyőződésem,hogy a cikkben is említett golfozós epizód nem igaz. És megtudjuk,hogyan végződött-majdnem-egy etióp császár halálával egy temetés.  Remek cikk,ajánlom történelem szakos tanárok,egyetemisták,érdeklődő középiskolások figyelmébe.

Repüléstörténet:hiperszonikus repülőgép

 Ki hinné,de már a hiperszonikus repülőgépek is a repüléstörténet részei. Már 1954-ben,az USA-ban megkezdték e különleges légijárművek fejlesztését. Az Aranysas folyóirat 2022/12.számában olvashatjuk Polgár Tamás: A jövő fuvarosai című cikkét. Nagyon szakszerű,alapos,ugyanakkor olvasnányos,mindenki számára követhető írás. Azt beszéli el,hogyan és miért alakított át az amerikai légierő B-52-es nehézbombázókat teljesen más,polgári-tudományos célokra.  Ajánljuk az Aranysas magazinban megjelent cikket repüléstechnikai szakembereknek illetve történészeknek. 

Gyíkfaj,csak nőstényekből.Udvarolnak ám!

 A Tudomány című folyóirat 1988.februári számában olvasom David Crews cikkét,melynek címe:Egynemű gyíkok udvarlása:az agy evolúciójának modellje. A cikk egy igen különleges gyíkfajról,a futógyíkok családjába tartozó Cnemidophorus uniparensről szól. Az USA délnyugati részén élő állatfaj uniszex módon él. A faj csak nőstényekből áll,melyek szűznemzéssel szaporodnak. Külső megtermékenyítőre,azaz hímre,nincs szükségük. David Crews azt vizsgálja tanulmányában,hogyha egyszer szűznemzéssel történik a szaporodás,miért szerepel a nőstények szexuális viselkedésében az udvarlás. A nőstények a peteérés előtti szakaszban olyan viselkedésformákat mutatnak,mint más gyíkfajoknál a hímek. Vajon mi lehet ennek az oka és evolúciós magyarázata? A futógyík őse egy biszexuális gyíkfajta volt-ennek vajon van köze a különös viselkedéshez? Megtudhatják,ha elolvassák David Crews kiváló cikkét a Tudomány folyóirat 1988.februári számában. Ajánljuk biológusoknak, evolúciókutatóknak,mindenkinek,akit érdekelnek a te

Túra,ötezer kilométer.Gratulálunk,Nóri!

 A HVG hetilap 2022.december 22-i számában olvashatjuk Illényi Balázs:Talpalatti föld című cikkét. A cikk bemutatja Alberti-Hamlet Nóra pszichológushallgatót,aki első magyarként teljesítette az USA legnehezebb túraútvonalát,az ötezer kilométer hosszú Continental Divide Trailt.Tudni kell,hogy az indulók 80 %-a feladja a CDT-t. A cikk kiválóan mutatja be a túra nehézségeit:Nóri megsérült,jégesőben kellett megtennie a táv egy részét,sokat gyalogolt a sivatagban,az erdőben gryzzl medvével találkozott,az utolsó napokra pedig elfogyott az élelme.Az interjú kitér a mentális nehézségekre is. A cikkhez tartozó keretes írások pedig  remekül bemutatják az események hátterét,a fontosabb amerikai túraútvonalak történetét. Számomra,a sok,részletezett nehézség ellenére,ez a teljesítmény az Emberről,a Szabadságról szól. Gratulálunk,Nóri!

Nem akármilyen zenei évada volt Debrecennek 1978-79-ben

 Kezembe került a Straky Tibor által szerkesztett Zenei Ismertető 1978-79,Debrecen című kiadvány. Ahogy fellapoztam,kiderült,nem akármilyen produkciók kápráztatták el az akkori zenerajongókat. Csak néhányat emelnék ki közülük:október 2-5 között lépett fel a Nemzetközi Orgonaverseny győztese. Október 9-én Amerikából érkezett előadó,Cathy Berberian adta elő From Monteverdi to the Beatles című dalestjét. Október 16-án a városban koncertezett a Berlini Szimfonikus Zenekar. Október 19-én a nagy magyar zeneszerző,Szokolay Sándor szerzői estjét nézhették-hallgathatták meg a bérletesek. Október 30,egy különleges produkció:a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar és a Kodály Kórus a Magyar Állami Operaház énekeseivel együtt lépett fel. November 13-án a Budapesti Filharmóniai Társaság koncertezett. November 27:Karasszon Dezső orgonaestje. November 29:Kocsis Zoltan,Szenthelyi Miklós és Berkes Kálmán estje. December 9:Ránki Dezső zongoraestje. 1979.január 8:A Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar és Schiff

1956 után magyar emigránsok érkeztek Brazíliába

 Az 1956-os forradalom és szabadságharc ideje alatt illetve leverése után kb. 200 00, többségében jól képzett magyar ember hagyta el hazáját, és kezdett új életet a világ legkülönbözőbb pontjain: az USA-tól kezdve Ausztrálián át Svájcig. A Kádár-rendszer sajtója mindent megtett, hogy minden rosszat elmondjon ezekről a- a kor szóhasználata szerint- " disszidensekről".  A Népszabadság 1958. november 1-i számának első oldalán olvashatjuk: az akkori kormányszóvívő elmondta,  hogy több ezer magyar " disszidenst" tartanak fogva Brazíliában, és rabszolgaként dolgoztatják őket az őserdőben. Beszámolt arról is, hogy Rio de Janeiróban, a Virágok szigetén, 230 magyart, köztük nőket és gyermekeket, véresre vertek, majd behurcolták őket a belső területekre, az őserdőbe. Gyaros kormányszóvívő szerint minderről az ENSZ is tud, de megfenyegették a magyarokat, hogy ne szóljanak.   Történelmileg csak az a kérdés, mi igaz mindebből. Nagy valószínűséggel csak a Kádár-sajtó propagandisz

Történelem:1992-ben véget ért a salvadori polgárháború

 Salvador Közép-Amerika egyik állama, a 20.században nagyon súlyos történelmi tragédia sújtotta. 1980-1992. között rendkívül véres polgárháború söpört végig az országon, melybe - igaz közvetett módon-beleavatkozott a hidegháború korának két legnagyobb hatalma, a Szovjetunió és az USA is. A polgárháborúnak az 1992.januárjában aláírt békeszerződés vetett véget. De a félelem és a bizonytalanság még sokáig megmaradtak. A BBC Világtörténelem című folyóirat 2018/4. számának 42-45. oldalán egy szemtanú, Maria Teresa Gutierrez meséli el háborús élményeit, aki a baloldali felkelők oldalán harcolt, kétéves fiát is hátrahagyva. Rendkívül megrázó, korabeli képekkel illusztrált,szubjektív emlékezés ez,nehéz belegondolni, min mehettek keresztül ezek az emberek.Akiket érdekel Közép-Amerika, esetleg a hidegháború korának történelme, feltétlenül olvassa el a cikket, mely egy televízióműsor anyagának írott változata!

Modern kori történelem:az 1994.év legfontosabb eseményei

 Szinte hihetetlen,de már az 1994.év is a történelem birodalmába tartozik...Richard Overy,az Exeter Egyetem történészprofesszora a BBC Világtörténelem című folyóirat 2019.márciusi számában(36-41.oldal) tett közzé egy gazdagon illusztrált összeállítást az 1994.év legfontosabb eseményeiről. Lássuk,Overy professzor szerint melyek voltak 1994.legfontosabb, történelmi jelentőségű eseményei! Polgárháború robban ki Ruandában a hutuk és a tuszik között*Nelson Mandela lesz a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke*Tovább folytatódik Szarajevó 1992 óta tartó ostroma.1994-ben a NATO légicsapást indít az ostromló szerbek ellen*Silvio Berlusconi lesz Olaszország miniszterelnöke,decemberben kormánya szétesik*Lucian Freud megfesti Az adóellenőr pihenője című korszakalkotó képét*Először szentelnek nőt pappá az anglikán egyházban*Bill Clinton és Borisz Jelcin Moszkvában találkoznak*1994.decemberében orosz offenzíva indul Csecsenföld ellen*USA:O.J.Simpson rendőri őrizetbe kerül*Átadják az Angliát Franciaországga

Ne dobd ki a régi számítógépes magazinokat!

 Az informatikatörténet az USA-ban már eléggé előrehaladott tudomány,ha beírod a legnagyobb keresőbe,hogy "informatic history",egész sor találatot kapsz. Több egyetemen is vannak informatikatörténeti kurzusok. Valahol természetes,hogy kialakult ez a tudomány,hiszen maga a szűkebb értelemben vett számítástechnika is már 70 éves! Magyarországon ehhez képest még gyerekcipőben jár a dolog,de azért működik.Már Magyarországon is van a számítógépek történetét bemutató múzeum. Éppen ezért ne dobd ki a régebbi számítástechnikai,informatikai magazinokat!Ezek a kiadványok,régi sajtótermékek,folyóiratok,hasznosak lehetnek az informatikatörténettel foglalkozók számára!Véleményem szerint egyre többen lesznek,akik gyűjtik ezeket! Vagy már vannak is...De van ám olyan tudomány is,hogy játéktörténet. Kevesen művelik,pedig igencsak szórakoztató lehet. A játéktörténészeket is érdekelhetik az informatikai magazinok. Nézegetek jómagam is régebbi számítástechnikai,informatikai magazinokat.A PC Guru

Labdarúgó VB,2022:Anglia hengerelt

 A katari labdarúgó VB csoportkörének első fordulójában Anglia 6-2-re legyőzte Iránt. Az első félidőben az angolok sokkal jobban játszottak,számomra kellemes meglepetés volt a két gólt szerző Saka teljesítménye.  Az irániak csak a második félidő második felében nyújtottak elfogadható teljesítményt,amikor pedig már minden eldőlt. Az volt a benyomásom,mentálisan nem fogták fel,mi a különbség egy VB-selejtező és egy Anglia elleni VB-meccs között. Az angoloknak pedig tudomásul kell venni,hogy a következő meccseken csak nehezebb ellenfeleik lesznek. Például a csoportban USA és Wales. Nekem úgy hiányzik erről a VB-ről Olaszország...

Informatika:Már 1979-ben használtak számítógépet oktatási célra

 Manapság már a számítástechnikának-infotmatikának is megvan a maga történelme,merthogy néhány évtized,az már bizony történelem. A Delta magazin 1979/7. számában olvashatjuk Ambrózy Denise:Számítógép a katedrán című cikkét. Megtudjuk,hogy az Illinois állambeli(USA) Purdue Egyetemen komoly számítógépeket használnak a mérnökhallgatók oktatásában(a többi kar diákjait egyelőre nem vonták be a munkába). Az is kiderül,hogy a computer nem elsősorban az ismeretek megtanításában,hanem azok elmélyítésében játszik nagy szerepet. Már "beszélgetni"is lehetett az oktatóprogrammal,azaz-ahogy ma mondanánk-interaktív tanulásra is nyílt lehetőség. Szerző eltűnődik azon,mikor lesz lehetséges,hogy a számítógép a közoktatásban is hasznosítható legyen. Aggodalmát fejezi ki amiatt,hogy az alap-és középfokú iskolák többségének nincsenek anyagi forrásai nagy szervergépek illetve megfelelő oktatóprogramok használatára. Szerencsére a technika fejlődése,a chipek egyre gyakoribb alkalmazása és miniatüriz

Autógyártás,1974:Újfajta lökhárítók,avagy lökéscsillapítók

 A Delta magazin (a KISZ által kiadott,többnyire természettudományos és műszaki témákkal foglalkozó ismeretterjesztő sajtótermék volt,ma már nem jelenik meg) 1974/7. számában jelent meg cikk Lökhárítók helyett lökéscsillapítók címmel. Szerzője Nádasi Antal. A cikk arról szól,hogy a korábbi merev,sokszor a balesetekben önmaga is megsérülő lökhárítók helyett rugalmas,az ütközés erejét valóban tompító lökéscsillapítókra van szükség. Valószínűleg 50 centiméter lesz a magasságuk. Az USA szabványai szerint a jó lökéscsillapító 16 km/óra sebességű ütközésnél 100 százalékig védi a gépjárművet,sőt,maga sem sérül meg. A Szerző leírja azt is,hogy a nagy amerikai autógyárak már régóta kísérleteznek ezen biztonsági szerkezetekkel,a szabványosítás kérdését (recenzrns ironikus megjegyzése:azaz a bürokráciát) nem sikerült még megoldani-magyarán szólva,nem tudtak megegyezni arról,melyik óriáscégnek a nevén fusson a projekt. A cikkben arról is olvashatunk,hogy a legtöbb ütközés nem merőlegesen,hanem fer

Turizmus, USA:Ha Chicagoban jársz, ezt el felejtsd megnézni!

 Chicago, az USA egyik legnagyobb és legismertebb városa, számtalan építészeti és kulturális nevezetességet kínál a turisták számára. Van azonban egy nevezetesség, amit senkinek nem kellene elmulasztania, ha Chicagoban jár! Ez pedig a Buckingham-szökőkút. 133 fúvókája van, hatalmas, kivilágított, és elképesztő látvány, ahogy- háttérben a chicagói felhőkarcolókkal- éppen dolgozik. Ha eljutsz ebbe az amerikai nagyvárosba, feltétlenül állj meg ez előtt a szökőkút előtt, az emberi mérnöki munka csodálatos alkotása.  Részletesebb információt, képeket a 3.évezred című folyóirat 2011.júniusi. számában találsz, a 79. oldalon. 

Műtárgypiac,amelynek a pandémia is csak kicsit ártott

 A HVG 2021.április 8-i számában olvashatjuk Emőd Péter: Kicsit fáj című cikkét (40-41. oldal). Ebben Szerző azt elemzi, hogyan hatott a magyar és nemzetközi műtárgypiacra a koronavírus- pandémia. Kiderül a cikkből, hogy bár volt némi visszaesés, alapjában véve nem dőlt össze ez a gazdasági ágazat, összességében 22 százalékos volt 2020-ban a visszaesés, más ágazatok ennél sokkal nagyobb veszteségeket szenvedtek el. Ráadásul a veszteségek nem egyenlően oszlottak el: az auciók forgalma 30 százalékkal esett, a galériáké 20 százalékkal, de a magáneladások 36 százalékkal nőttek. A kisebb, helyi értékű galériák pedig, azáltal, hogy nagyobb hangsúlyt helyeztek az online értékesítésre, több, mint 30 százalékkal növelték forgalmukat. Azért is érdekes ez a cikk, mert a konkrét problémán túl általában véve is bepillantást enged ebbe a sokak által titokzatosnak tartott világba. Megtudhatjuk pl. hogy az egész piac 80 százalékát három ország birtokolja:USA, Nagy-Britannia, Kína. Nagypályások játéka

A lottó buktatta le a gyilkosokat 1994-ben

 A Reader's Digest Válogatás magazin 1997.májusi számában elképesztő gyilkossági esetről olvashatunk. (Michael Bowker: Lottózó gyilkosok). 1994-ben,Oregon államban négy fiatal brutálisan meggyilkol egy bolti eladót,kolléganőjét összeveri. Nem visznek el mást a boltból,csak ötven dollárt,meg néhány lottószelvényt. Hónapokig semmi eredmény,a négy támadó valószínűleg büntetlen előéletű. Hanem a lottószelvények!Ez utóbbiak buktatták le a gyilkosokat. Oregon államban az a szabály,hogy a tíz dollár alatti nyereményeket nem kell bejelenteni,az egyik bolt mégis felírta a nyertesek nevét,biztos,ami biztos. Azonkívül a nyomozó kreativitása is segített:tudta,hogy az álnevet használó bűnözők gyakran a valódi nevük rövidített,torzított változatát adják meg. Így aztán elkapták a négy fiatalt,aki a megbánás legcsekélyebb jelét sem mutatta. Szórakozásból öltek. Borzasztó.  Maga a cikk viszont kitűnő. Tömör,pörgős,könnyű olvasni. 

Ókori történelem és mai erkölcsök

 Publicisztikával kapcsolatban ritkán használok nagy jelzőket. Most mégis kivételt teszek. A Magyar Demokrata 2021/33.számában jelent meg Ungváry Zsolt:Róma című írása. Egy képzeletbeli szónok a római elitet tömörítő szenátus előtt emlegeti fel a város hajdani nagyságát,Romulus majd a Horatiusok korát,és a hajdani nagyszerűséget veti össze a jelen erkölcsi hanyatlásával. A hanyatlás oka,szónokunk szerint nem más,mint az ősi római erények,a morál eltűnése,az etnikai felhígulás,a józan gondolkodás elsöprése. De-a szónok szerint-majd jönni fog egy új hit,egy új vallás,amely helyreállítja a birodalom hajdani dicsőségét.  Nem nehéz következtetni arra,hogy Ungváry Zsolt a 21.század birodalmainak erkölcsi válságára hívja fel a figyelmet,ókori történelmi analógiával. S a ma birodalmainak-USA,Nagy-Britannia,Németország,Franciaország-valóban szükségük lehet egy új hitre,amely helyreállítja a régi dicsőséget. S ez az új hit miért ne lehetne régi-új?Miért ne lehetne a kereszténység? Az elején azt