Bejegyzések

keresztények címkéjű bejegyzések megjelenítése

A keresztények otthagyják a szektákat és visszatérnek a katolikus egyházba?Hát...- La Croix, 1984.július 29-30.

La Croix a francia katolikus egyház lapja. Az 1984.július 29-30-i számban olvasható egy cikk, mely arról szól, hogy egy hölgy nagy nehézségek közepette otthagyta a Moon szektát, és visszatért a katolikus egyházba. A cikk szerzője ezt általános folyamatként láttatja. Szerintem hibásan. A "dezertáló" hívők már 1984-ben sem hagyták ott a szektákat és nem tértek vissza a katolikus egyházba. A római katolikus templomok kongtak az ürességtől. Ami a legrosszabb:a kiábrándult keresztény hívők nem azért hagyták ott a katolikus egyházat, mert szektákba vágytak ( és itt jön a kérdés: mit nevezünk szektának? Egy nemrégiben keletkezett katolikus honlap még a baptistákat is szektának minősíti!), hanem azért, mert a katolikus egyház kiüresedett, nem tudott számukra semmi lényegeset mondani. Ennyit a Croix cikkéről. 

A Koránnal eljutni Istenig- Korunk, 2018.június

A Korunk című folyóirat teljes 2018.júniusi száma az iszlámmal foglalkozik. Aktuális téma ez a hazai médiában, főképp a menekültválság kapcsán. Érdemes azonban az iszlámot politikai összefüggések nélkül is megvizsgálni, akkor talán jobban megértjük mi, keresztények. Az már más kérdés, hogy az iszlám akar-e bennünket megérteni... Szóval, a Korunk folyóirat 2018.júniusi számában olvashatjuk Iványi Tamás A Korán a muszlim misztikusok szemével című tanulmánya. Ebben olvashatjuk, hogy muszlim misztikusok, a szúfik, nem mást tűztek ki célul, mint a Korán és az iszlám által eljutni Istenig. Hát itt a nagy különbség. Miért kell ahhoz egy teológusnak egyúttal misztikusnak is lennie, hogy el akarjon jutni Istenig? Egy könyv, ha szent, önmagában elvisz Istenig, nem kell hozzá semmiféle misztika. A kereszténység tanításai szerint, aki Isten igéjét befogadja szívébe, s ez meglátszik mindennapi életén, hitből történő cselekedetein is, az bejut Isten országába. Nem egyszerűen meglátja az Istent, han

Trükk a melegházasságokkal- Figyelő, 2018.22.

A Figyelő című hetilap 2018.évi 22. számában egy arcpirító trükkről olvashatunk, melynek segítségével a melegek legalizálni tudják házasságukat. Házasságot kötnek egy olyan országban, ahol az engedélyezett ( pl. Belgium), aztán elmennek külföldre, s mivel a másik EU-tagállamban ők elismert házaaságot kötöttek, azt- szerintük- valamennyi EU-tagállamnak el kell ismernie. Bődület. A meleglobbi már megint kitalált valami bolondságot. A házasság keresztény intézmény, bibliai alapú. Ha két homoszexuális együtt akar élni , hát egész nyugodtan választhatja a bejegyzett élettársi kapcsolat nevű testetöltött jogi absztrakciót. Ugyanolyan jogokat biztosít, mint a házasság. Az egész melegházasság-kampány csak arra jó, hogy szellemi és jogi harcot folytassanak keresztények ellen.

Magyar Hírlap, 2018.január 4.

Mitől ilyen korszerű a Magyar Hírlap dizájnja? Fantasztikusan jól hat ez a minimalista konstrukció, le a kalappal a laptervező előtt! A 2018. január 4-i szám címlapja összefoglalja ( kötőjelekkel kiemelve méghozzá), mi minden hangzott el Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök tárgyalásán. A címlap alja pedig további kiemelt témákra hívja a fel a figyelmet, például az Iszlám Állam területén tapasztalható keresztényüldözésekre, vagy a magyarországi tanári szakma egyre növekvő népszerűségére. A közel-keleti polgárháborúk katasztrofális következményekkel jártak az ottani keresztényekre nézve. Mint a cikkben is olvashatjuk, kétezer éves keresztény közösségek szűntek meg. A dolog azért tragikus, mert legkevésbé a keresztények tehetnek a konfliktusokról. A szíriai polgárháború például az iszlám különböző irányzatai, valamint az asszadista illetve a " demokratikus" hatalmi tábor egymásnak feszülése volt. Az ilyesfajta történelmi konfliktusoknak mindig az