Bejegyzések

környezetszennyezés címkéjű bejegyzések megjelenítése

Eszmélet 31

 Az Eszmélet című társadalomtudományi folyóirat 31. száma (vagy inkább,a formátumra való tekintettel,kötete) 1996.őszén jelent meg,a lap főszerkesztője akkoriban Tőkei Ferenc volt. A folyóirat tartalmából: Kína a nyugati kapitalista utat fogja kóvetni,vagy marad a sajátosan kommunista berendezkedésnél?Netán egy harmadik útra lép?Mindenesetre a kínai lakosság életszínvonala jelentősen javult,egyre több embernek van televíziója,hűtőgépe,mikrohullámú sütője,legalábbis a hivatalos kínai statisztikák szerint-A marxizmusnak nagyon határozott véleménye volt a környezetpusztításról. Maga Marx azt írta a Tőkében,hogy az emberi fejlődés két motorja a munka és  a természet. Hogy ebből következik-e a 19.századra jellemző szemlélet,miszerint az ember hajtsa uralma alá a termeszetet,azon már lehet vitatkozni.-Kornai János egyike volt a 20.század legnagyobb közgazdászainak. Nem sok hiányzott ahhoz,hogy Nobel-díjat kapjon. Kitűnően mutatott rá a kommunista rendszerek közgazdasági hiányosságai...

Ausztrál tigriskígyó:méreggel teli

 Az emberi környezetszennyezés mára odáig jutott,hogy az állatok mája,emésztőrendszere teli van az emberi tevékenység által kibocsátott anyagokkal.Az Élet és Tudomány c.folyóirat 2020/29.számában olvashatunk izgalmas cikket az ausztrál tigriskígyóról,a Föld egyik legveszélyesebb hüllőjéről (Farkas Alexandra:Mérgezett mérgesek,ÉT,2020/29.917.oldal). Kutatók megvizsgálták a nyugat-ausztráliai Perth városa körüli tavak üledékét,valamint a kígyók máját is. 52 féle szennyezőanyagot találtak benne!Köztük higanyt,molibdént,ólmot,arzént és más,egyáltalán nem odavaló dolgokat. De hogyan kerül az ólom,a higany,az arzén a tigriskígyó májába?Táplálékkal. A békák bőre felszívja a fémeket,nyomelemeket,aromás szénhidrogéneket,aztán a kígyó elfogyasztja a békát,és máris belekerültek a szennyezőanyagok. Remélem,sikerül megóvni ezt a veszélyes,bár külsőre igencsak szép állatot a pusztulástól. A cikk pedig:kitűnő.