Írott és elektronikus média régen és ma

 A Rakéta Regényújság 1988/23. számában olvashatjuk a kiváló író, Bodor Ádám elbeszélését. Utasemberek a címe. Cselekménye nagyon röviden összefoglalható:egy faluba két idegen utas érkezik, nagyon furcsákat beszélnek, majd egyikükről kiderül, hogy ő gyújtotta fel a falut huszonöt éve. Most engedték ki a börtönből, és itt szeretne lakni, az azóta újjáépült községben, számítva a lakók bocsánatára. hát, a lakók, akiknek a házát felgyújtotta, nincsenek olyan kedvüknek, hogy beszélgessenek ezzel a furcsa fockóval. Meg akarják ölni... Bodor Ádám arra a kérdésre keresi a választ, lehetséges-e a történelmi bűnök megbocsátása, ez 1988-ban igencsak fontos kérdése volt nemcsak Magyarországnak, de a teljes Közép-Európának is. Szerző arra a következtetésre jut, hogy nem, nem lehet megbocsátani.  Kitűnő, legmagasabb szintű irodalom, ajánljuk mindenkinek. Kár, hogy mostanában nem ilyen színvonalú anyagokkal van teli a média.  Ma már nem létezik a Rakéta Regényújság, úgyhogy linket sem tudok kitenni. 

A Reformáció Hírnöke című keresztény folyóirat immár 60 .évfolyamához érkezett. A Hetednapi Adventista Reformmozgalom kiadásában megjelenő, magas színvonalú kiadvány cikkei Szent Szellemtől ihletettek, teljes Bibliát hirdetnek, komolyan felhívják a hívek figyelmét arra, hogy az utolsó időket éljük, és Isten népe sorsdöntő fordulatok előtt áll. Nehezen tudok azonban mit kezdeni Marius Stroia írásával (A dráma utolsó felvonása). A cikk első két oldala azzal foglalkozik, amivel minden protestáns és karizmatikus gyülekezetben találkozunk:áron is meg kell vennünk az alkalmasságot (Ef 5,16), senki ne vegyen bennünk olyat, ami nem a Krisztus szerint való ( Kol 2,8). A 22. oldalon Stroia hozzákezd taglalni a szombatról szóló tanítást. Tehát: a hét igazi ünnepnapja szombat, vasárnap megünneplése pedig pogány, és nem veszi figyelembe a teljes Bibliát. Jómagam is, Szent Szellemmel betöltekezett keresztényként, vasárnap ünneplem a szombatot, és nem gondolom, hogy ez a kereszténység legnagyobb

A Reformátusok Lapja 2018.november 11. számában olvashatunk egy igencsak megható, megindító írást. Végh Tamás: Mai élethelyzetek című cikkének hőse Eszti néni, 97 éves özvegyasszony, aki azért jött, hogy a temetését intézze el a lelkésszel, mire ő elmagyarázta neki, hogy a mennybe nem lehet magunkkal vinni a bűneinket, és hogy kérni kell Istent, hogy bocsásson meg, majd köszönetet mondani ezért. Eszti néni először megsértődik, aztán szíve megindul és engedelmeskedik. Megköszöni Jézusnak az engesztelő áldozatot. Nekem az jutott eszembe erről a cikkről: hány és hány ember hiszi magáról, hogy bűntelen? Hány és hány ember felejti el, hogy szokott olykor irigy lenni, olykor féltékeny, a kapzsiság is megkísérti olykor, és a pletykálás bűnébe is beleesik időnként. Az emberek valahogy ezt elfelejtik. Csakhogy Isten számontart mindent. Ha jön az a pillanat, amikor az Ítélőszék elé kell állnunk, akkor tisztának kel, hogy találtassunk. Ehhez pedig úgy kell élnünk, mint a bibliai okos szüzeknek