Realizmus és a mindennapok misztikuma
Olvasom az Irodalmi Szemle című folyóirat 1986/3. számában Barak László: a realizmus mítosza című versét,s közben azon gondolkodom, miért érezzük még mindig kissé misztikusnak, ha valami vagy valaki úgy jellemzi önmagát, hogy realista. Ez a valami vagy valaki lehet egy művészeti alkotás, de lehet egy hétköznapi ember is, aki kijelenti magáról, hogy ő bizony realista, s ettől- környezete szemében- egyből felmagasztosul. Alaposan megnézi őt az ellenkező nem, irigykedve gondolunk arra, mennyi pénze és hány ingatlanja lehet ennek a derék realista jóembernek. A " realista, reális" szavaknak mind a mai napig van valami titokzatos mellékíze:valami, ami követendő. Magánéletünkben a realistát úgy látjuk, hogy hogy ő a kicsit felettünk álló, a távolbéli ködvilág tudója, minden okok és következtetések ismerője, olykor kritikusa, de mindenekelőtt: gyakorlati felhasználója. A realistának vannak anyagi javai, van tiszta gondolkodása, s irigylik is ezekért, és ezt ő tudja, de nem érdekli.