Bejegyzések

pénzügy címkéjű bejegyzések megjelenítése

Pénzügyekről tanulni az iskolában

 Valamikor a 2010-es évekbe jutott eszébe valakinek, hogy meg kellene kezdeni a fiatalok bevezetését a pénzügyek világába.Méghozzá az iskolában.  Az ötletet én már akkor is nagyszerűnek tartottam, azzal a kiegészítéssel, hogy előbb talán a felnőtteket kellene pénzügyileg eligazítani, mert a magyar lakosság pénzügyi műveltsége a fejlett országok mércéjével mérve katasztrofális. A legtöbb magyar felnőtt nem tudja, mi a különbség a kötvény és a részvény között.  Így azután megkezdődött Magyarország menőbb iskoláiban a pénzügyek oktatása. Az Új Köznevelés című folyóirat 2015.áprilisi számának 16-20.oldalán interjú olvasható Horváth Ilona mesterpedagógussal, az újfajta oktatási  program egyik legelső művelőjével.  Minden pedagógusnak és minden pénzügyesnek érdemes lenne elolvasnia ezt az írást. Nemcsak arról kapunk képet, mit is tudnak a fiatalok a pénzügyekről, hanem arról is, milyen nehézségeket kellett legyőzni az első évfolyamokon. Nagyon tanulságos, érdekes cikk, mindenkinek ajánlom. 

Az uniós pénzügyi források és Európa

 Mostanában ( 2023-at írunk) az európai médiában egyre gyakrabban kerül elő az uniós források és pénzügyi eszközök témája. Mind a konzervatív, mind a liberális orientációjú sajtó- és médiatermékek gyakran foglalkoznak a témával, főleg akkor, ha választási kampány van egy adott országban... Azt tanácsolom, hogy mindig autentikus forrásból, webhelyről tájékozódjunk. A commision.europa.eu oldalon részletes információkat találunk a magánszemélyek, civil szervezetek, vállalkozások és államok számára elérhető pénzügyi forrásokról.  Több, mint 42 nagyobb kategóriát találunk itt, ezen belül pedig számtalan kisebb-nagyobb alpontot találhatunk. A magyar sajtóban sokat emlegetett kohéziós alap csak egy negyvenkettőből. Mielőtt valaki tájékozódni szeretne a témában, legelőször is ezt a weboldat nézze át, részben van magyar nyelvű verzió is! 

Sport: Így nem lehet összefoglalót készíteni!

Az m4 sport 2018. július 4-én este nyolc órakor összefoglalót adott a labdarúgó VB nyolcaddöntőinek góljaiból. Számomra csalódás volt, ennél jóval többet vártam az amúgy eddig a VB-t kitűnően közvetítő közszolgálati sportmédiától. Először is: nem tetszett a háttérben végig szóló zene. Egyszerűen idegesített. Másodszor: ha valaki nem látta ezt vagy azt a meccset- ez Magyarországon gyakran megesik, még mindig gyakori eset, hogy az emberek több munkahelyen dolgoznak, hogy egyáltalán kenyeret tudjanak venni- szóval, ha valaki nem látta a meccset, az a néző valami összeszedettebbre vágyik. Ki lőtte a gólt, hányadik percben, ki kell írni a gólszerző nevét, mert nem biztos, hogy mindenki tisztában van a legjobb uruguayi középhátvédek nevével. Mindettől eltekintve persze szórakoztató volt a műsor, de többre vágytam. Valami elemzésfélére, okoskodás nélkül. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Hirdetés Gondoskodjon családja pénzügyi jövőjéről, készüljön fel a legrosszabb esetekre is! Kössön jó

Magyar Nemzet, 2016.december 8.

A Magyar Nemzet közéleti napilap 2016.december 8-i számában- számtalan más érdekesség mellett- kiemelhetjük György Zsombor cikkét, mely véleményem szerint az első árnyalt és okos megnyilvánulás a rosszul sikerült PISA-tesztekkel kapcsolatban. Szó esik még a rákbeteg-kezelések nem megfelelő finanszírozásáról, az USA kormányának a magyar igazságszolgáltatásba történő beavatkozásáról, Tasó László fideszes képviselő vagyonnyilatkozatáról, és az okosjátékok engedély nélküli adathalászatáról. Külön figyelmet érdemel a magyarok pénzügyi átverhetőségéről szóló írás. 

Magyar Nemzet, 2016.december 7.

A Magyar Nemzet 2016.december 7-i száma, finoman, kulturáltan, de bírálja az Orbán-kormányt. Talán nem véletlen, hogy vezércikként a magyar diákok PISA-teszten mutatott gyenge teljesítménye szerepel, ráadásul egy tanár a gyenge teljesítmény okaként a közoktatás államosítását jelöli meg- Továbbra is problémák vannak a Questor-ügyfelek kártalanításával- Hogyan intézik pénzügyeiket a magyar EP-képviselők?- Az állampolgár című film a bevándorlásról szól, főszerepet egy afrikai amatőr színész alakítja- Lassulóban a magyar gazdaság növekedése, a mezőgazdaság a húzóágazat- Hosszú Katinka újabb győzelmei. Külön említést érdemel, hogy Abe Sinzó japán miniszterelnök Pearl Harborba látogatott. Az amerikaiak közelednek Japánhoz, ellensúlyozandó Kína szerepét?

Állásajánlat diplomások részére

Diplomások ( esetleg most utolsó évesek) részére pénzügyi piackutató- elemző munkakört kínálunk! Interneten dolgozó pénzügyi piackutatókat- elemzőket keresünk. Feladatok: Igényfelmérési stratégiák kidolgozása Internetes marketingeszközök használata, fejlesztése Stratégiai gondolkodás meghonosítása a pénzügyeket érintő alapvető területeken (nyugdíj, devizahitel stb.) Elvárások: Jó íráskészség, kreativitás Az internet ismerete, szeretete Érdeklődés a pénzügyek iránt Folyamatos tanulás Kereseti lehetőség: Minimum 80 000 forint/hó, de ennél többet szoktak keresni kollégáink. Irodánk Debrecenben található, de a munkvégzés történhet egész Magyarországon. Aki Debrecentől messze lakik, annak csak az oktatások idejére kell bejárnia, mert a munkavégzés interneten történik! Jeletkezés: időpontegyeztetés céljából hívjon a 06 20 537 61 60 telefonszámon. Bálint Péter Figyelem! Agresszív telemarketingesek, MLM-hálózatépítők kíméljenek!