Bejegyzések

fundamentalista címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fundamentalisták, evangelikálok és liberálisok- Szolgatárs,2019/3.

Kereszténység. A huaszadik században annyi irányzatra szakadt, hogy laikus hívő már követni sem tudja a gyors változásokat. Izsák Norbert a Szolgatárs című baptista folyóiratban ( amely igen szépen kiállított és értékes, gazdag tartalommal bíró médiatermék) áttekint három fontos irányzatot:a teológiai liberálizmust, mely elfogadta a világ változásait, a technikai fejlődést, a sokszor bibliaellenesként beállított társadalmi változásokat, a fundamentalizmust, mely a Bibliának örökérvényűségét és kizárólagosságt hirdetve utasított el mindenféle haladást, illetve az elvangelikalizmust, mely valahol a kettő között állt, a személyes istenhit fontosságát hangsúlyozta, de szerepet vállalt a változó társadalom életében is. Az egészben, legalábbis az cikksorozat első két részének elolvasása után úgy tűnik, a meghatározás a legfontosabb. Egy evangelikál kereszétny visszautasítja, hogy ő fundamentalista lenne, pedig egy történelmi egyház képviselője könnyen vádolhatja ezzel. Aztán, hogy miként

Jobb híján konzervatív?- Concilium, 1981.

A Concilium teológiai folyóirat, ám akadnak olyan írásai, melyek a nem hívő közönséget is érdekelhetik. Christopher Lasch cikke a folyóirat 1981.januári számában a konzervativizmusról ír. Pontosabban arról, miért is fordulnak a keresztény emberek a biblikusabb, konzervatív- általa csak fundamentalistának nevezett- karizmatikus egyházak felé. Szerinte azért, mert a történelmi keresztény egyházak elvilágiasodtak, így a hívők jobb híján (sic!) átvándoroltak a " fundamentalista" karizmatikusokhoz. Christopher Lasch nem értette ezt az egész konzervativizmus- problémát. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek szeretik a " tiszta" dolgokat. Ha egyszer egy egyház szeretetről, türelemről, evangéliumi szegénységről és nem utolsósorban hitről prédikál, tegyen is úgy. A hagyományos keresztény egyházak nem tettek úgy. A karizmatikus ( legyünk pontosak: pünkösdi neoprotestáns karizmatikus) egyházak többsége ellenállt mind a teológiai liberalizmusnak, mind pedig a túlzó mate