Bejegyzések

evangelikál címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fundamentalisták, evangelikálok és liberálisok- Szolgatárs,2019/3.

Kereszténység. A huaszadik században annyi irányzatra szakadt, hogy laikus hívő már követni sem tudja a gyors változásokat. Izsák Norbert a Szolgatárs című baptista folyóiratban ( amely igen szépen kiállított és értékes, gazdag tartalommal bíró médiatermék) áttekint három fontos irányzatot:a teológiai liberálizmust, mely elfogadta a világ változásait, a technikai fejlődést, a sokszor bibliaellenesként beállított társadalmi változásokat, a fundamentalizmust, mely a Bibliának örökérvényűségét és kizárólagosságt hirdetve utasított el mindenféle haladást, illetve az elvangelikalizmust, mely valahol a kettő között állt, a személyes istenhit fontosságát hangsúlyozta, de szerepet vállalt a változó társadalom életében is. Az egészben, legalábbis az cikksorozat első két részének elolvasása után úgy tűnik, a meghatározás a legfontosabb. Egy evangelikál kereszétny visszautasítja, hogy ő fundamentalista lenne, pedig egy történelmi egyház képviselője könnyen vádolhatja ezzel. Aztán, hogy miként