Tandori Dezső vidám, ám nagyon komoly ars-poeticája
Jómagam nem tartoztam/tartozok Tandori Dezső(1938-2019) feltétlen rajongói közé- szerintem túl sokat írt- ugyanakkor volt valami az egyéniségében, pontosabban: írásainak egyéniségében, ami elbűvölte az Olvasót. Ennek a derék költőnek írónak és médiaszemélyiségnek volt humora, volt, méghozzá olyan igazi.Volt a humorának bukéja. Erről tanúskodik Emberünk című verse is, mely az Alföld folyóirat 2010/2. számában, annak is 33-34. oldalán jelent meg. Mellesleg, nem értem, miért kell a címlapon tipográfiailag kisbetűvel írni, hogy alföld, de sebaj, ettől a folyóirat még nagyszerű. Is tud lenni. Semmi jele annak, hogy ez itt egy ars poetica lenne. Úgy indul a mű, hogy egy pí tetején ott egy o betű, majd,hogy mindenki értse, Tandori odaírja, hogy ez egy ember. Emberünk. Aztán elénk tárul mű számomra legkedvesebb része. Tandori költői köszönetnyilvánítással kezdi az ars poeticáját. Megköszöni minden folyóiratnak, hogy lehozták a verseit. Azért valljuk be: a magyar költészetben nem így szokta