Bejegyzések

film címkéjű bejegyzések megjelenítése

Almási Tamás filmjét néztem, de nem bírtam végig

 Amikor anno az első EDDA Művek feloszlott, bemutattak a tévében egy filmet. Gonosz filmet.Almási Tamás:Kölyköd voltam című alkotását. Nem bírtam nézni, ahogy Attis, Slamó,Zsöci és Buksi egymásnak esik.  Tegnap, közel 40 évvel később újra megnéztem Almási sok botrányt kiváltó filmjét. Most sem bírtam nézni. Szörnyű volt látni, ahogy négy, igen tehetséges ember egymást fúrja-faragja, s mindezt azért, mert- na ez a kérdés,negyven év után is. Hogy miért.  Az EDDA művek feloszlása a huszadik századi magyar kultúrtörténet egyik legszomorúbb epizódja. A bánatot csak részben enyhíti az, hogy 1985-ben Pataky Attis újraalakította a bandát, s sok kitűnő dallal ajándékozták meg a közönséget.  Csak azt az 1983-as feloszlást, csak azt tudnám feledni. Nehéz. 

Humorral teli film az 1980-as évekről és persze rólunk

 Az 1980-as évekre sokféleképpen emlékezhetünk.Lehet nosztalgikusan, lágy szívvel siratva az elmúló fiatalságot. Lehet, amolyan " kulturális módon", felemlegetve az akkori világhírű filmeket, zenészeket, együtteseket, hogy hej, bezzeg annak idején...Lehet történelmileg ( ez volt a hidegháború lezárulásának időszaka), és sok-sok egyéni módon, hiszen mindenki másképp él meg egy adott korszakot.  Nick Love amerikai rendező elképesztően eredeti, humoros filmet - pontosabban: tévésérozatot- forgatott a '80-as évekről. A Malice nevű város című tévésorozat, sajnos, krtikailag kissé elsikkadt a nagyobb költségvetésű, jobban sztárolt filmek között, pedig nem akármilyen élményt nyújt. Ironikusan idézi fel a nyolcvanas éveket, magát a retrót, mint jelenséget, facsarja ki, és tart elénk, " retrózók" elé görbe tükröt. Folyton azt kérdezgeti tőlünk, nézőktől: gyerekek, ebben az egészben Ti mit élveztetek? Ugyanakkor ez a kérdésfeltevés inkább csodálkozó, szeretetteljes, nem p

A legyőzhetetlen Kevin

 A magyar televíziózás történetében mindig neuralgikus pont a Szenteste,azaz december 24-e estéje. Az elmúlt években a nezőkért való versengés egyetlenegy kérdésre fókuszált:Kevin vagy nem Kevin?Az a tévétársaság ugyanis,aki megszerezte a Reszkessetek,betörők!sugárzási jogát,tarolt. 2023-ban sem volt ez másképp. A Kevin-filmet bemutató Tv2 a 18-49 éves korosztály 37,8 százalékának figyelmét meg tudta szerezni. Ez hatalmas szám,414 000 néző. A konkurrens televíziók ennek közelébe sem jutottak,az RTL Klub például 5,8 százalékos nézettséget tudott felmutatni.  Úgy tűnik,Magyarországon még jó darabig Kevin és a Reszkesssetek,betörők! lesz a legyőzhetetlen karácsonyi tévésztár. Szerintem méltán. Jó ezt a kis történetet nézni. Győz az igazság,ráadásul a legkisebb fiú jóvoltából. Mint egy magyar népmese,olyan ez. 

Filmhíradó,1982/48.Na,ez is jellemző az emberekre...

 Akik elmúltak már negyven évesek, és kommunista országban nőttek fel, tudják, hogy anno 1990 előtt minden mozifilm előtt vetítettek híradót. Ezt a propagandafilmet a jobb sorsra érdemes nézősereg általában végigunatkozta, ásítozta és miegyéb,viszont annál jobban esett a pillanat, amikor végre elkezdték az igazi filmet.  Az 1982/48. híradóban (igen, ezeket számozták, nehogy valaki elfelejtse valamelyiket megnézni, haha...) egy érdekes kísérlet szomorú végeredményét láthatjuk.Tesztelték a magyar lakosságnak a környezetvédelemre vaó affnitását. A filmesek kihelyeztek néhány ásót meg néhány fát egy vidéki lakótelepre, kíváncsiak voltak ,a járókelők közül hányan veszik maguknak a bátorságot, hogy szívből eredő spontaneitással nekikezdjenek fát ültetni. A végeredmény egészen elképesztő volt.  Egyetlen fa sem vert gyökeret a szorgos állampolgárok munkája által. Viszont ellopták az összes ásót.  na, ez is jellemző az emberekre...

Panelkapcsolat-egy ma is aktuális film

 Érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a 20.század második felének európai filmtermését:vajon hogyan hatnak ránk,21.századi nézőkre ezek a filmek?A Panelkapcsolat,Tarr Béla 1982-ben bemutatott filmje,még manapság,a 21.század húszas éveiben is maradéktalanul aktuális. A férj(Koltai Róbert) még szárnyalna,hajtja a szakmai ambíció,karriert,külföldi munkát szeretne,mindeközben elhanyagolja feleségét és gyermekét. A feleség(Pogány Judit)viszont túlságosan szűklátókörű:kizárólag az otthon és a család körül forognak gondolatai. A két ember,kik egykor szerették egymást,rájönnek:nem illenek össze.A házasság persze megromlik,de egybenmarad:már nem tudnák az életüket egymás nélkül elképzelni. Bizonyára mindenkinek akad a környezetében egy-két ilyen család.  A film,túl örök aktualitásán,remek. Koltaiban ott a fiatal tehetségek lendülete. Viszi a filmet. Érdemes megnézni,különösen ajánlom családalapítás előtt álló fiataloknak. 

Ha szereted a régebbi, jó filmeket, ezt ne hagyd ki!

 1982-ben mutatták be Erdőss Pál rendező első filmjét, amelynek címe: Adj,király, katonát! Nem az akkoriban népszerű gyermekjáték feldolgozását láthattuk a vásznon, hanem egy szókimondó,kőkemény, kortárs 20.század végi történetet,olyan rendkívül tehetséges szereplőkkel, mint Ozsda Erika, Szendrei Andrea,Nyakó Júlia és mások, Mindannyian ambíciózus, fiatal színésznők voltak, mindent beleadtak az alakításba. A film remekül sikerült.  A történet három fiatal lányról szól, akik feljönnek Pestre, hogy valóra váltsa álmaikatt. A Lőrinci Fonóban kezdenek dolgozni, és-mivel a pesti albérlet már akkor is drága volt- munkásszálláson laknak. A lányok egismerkednek a kőkemény nagyvárosi élettel: a monoton munkával, a rossz főnökökkel, és persze a pasikkal, a bulikkal, a korabeli presszókkal, diszkókkal. Zsuzsa meglehetősen könnyelmű, sorra váltogatja az udvarlóit, Jutka sokkal nehezebb helyzetben van, egy gyermekkori trauma miatt: állami gondozásba adták. Szeretné felkutatni édesanyját- azt most,

Hogy tetszett A bálna című film?

 Megnéztem a 2022-ben bemutatott A bálna című filmet. Hogy tetszett?Hát, 10 pontból 6 pontot adnék rá. Darren Aronofsky alapötlete-gyakorlatilag az egész film egyetlen zárt térben játszódik-zseniális,de 120 percen át...a vége felé már szabadulási kényszerem volt. Valaki vigye már ki szegény Charlie-t a levegőre-ezt gondoltam.Brandon Fraser színészi játéka elképesztően jó. A gesztusok,a szünetek,a hangerő folyamatos változtatása-engem lenyűgözött.De a mimika,az az igazán verhetetlen. Ami viszont nem tetszett a filmben,az egyrészt a szerintem kissé elnyújtott cselekmény,azbolykor eröltetett szentimentalizmus,no és a végtelenül oda nem illő zene. Mint egy nyugdíjasok természetjáró kirándulásáról szóló házi doku,olyan érzésem volt a zene hallatán. Nem rossz önmagában,csak nem illik ide.  Mindent összevetve:A bálna szerintem közepesen jó film,ha van időnk,érdemes egyszer megnézni. 

Van itt egy akciófilm,Gerard Butlerrel.Egész jó, pihentet

 Bevallom, nem tartozom az akciófilmek kifejezett rajongói közé. középiskolás és egyetemista időszakomban sok ilyet láttam, és agyilag is felnőve rájöttem, hogy egyik akciófilm olyan, mint a másik.  Persze, vannak kivételek. A gép című film ezek közé tartozna, ha.... Jean-Francois Richet rendező nem túl eredeti alapsztorit fűszerezett meg úgy, hogy a nézőnek az az érzése: most először lát efféle filmet. A főszereplő a Torrence kapitányt alakító Gerard Butler, de aki óriási, valóban emlékezetes alakítást nyújt, az nem más, mint a fogvatartott fegyenc, Gaspare szerepét alakító Mike Colter. Ha van Filmes mellékszereplő TOP 3 rangsor, akkor Colter ezen alakítása bőven benne van ebben a szűkített rangsorban. Szerintem igazán az ő alakítása miatt érdemes ezt a filmet megnézni- bocsánat a töbi alkotótól és szereplőtől ,de ez a véleményem.  A sztori, így elmesélve, nem túl különleges:egy gépen az FBI foglyaként utazik a veszedelmes Gaspare fegyencet. Csakhogy a gép kényszerleszállásra kényszer

A sziget szellemei:egy megosztó film

 Szeretem megnézni az ún. megosztó filmeket,tehát azokat,amelyekre a különböző filmes oldalak közönsége a legalacsonyabbtól a legmagasabbig terjedő pontszámot adja. Martin McDonagh:A sziget szellemei című filmje ilyen. Amin egyáltalán nem csodálkozom,meg kell nézni a filmet kétszer-háromszor,hogy egyáltalán megértsük. Olvastam kritikákat is a filmről,a legtöbb kritikus szerintem nem vette magának a fáradságot,hogy alaposan elgondolkodjon.... A sziget szellemei a barátságról szóló romantikus filmek angol humoron alapuló paródiája. Két meglett férfi-Colm és Pádraic-nagyon jó barátok,ami annyit tesz,hogy egész nap a kocsmában iszogatnak. Aztán egyszer csak Colm( Brendan Gleeson) közli Pádraiccal(Colin Farell),hogy mától fogva magasabbrendű céloknak szenteli az életét,ezért mostantól P. nem a barátja. Ezután leállnak vitatkozni,mint a nyolcéves gyerekek,hogy te nem is voltál sose a barátom,meg ilyenek. Az is kiderül,hogy meghalt egy szamár(a gyerekfilmekben itt kiskutya szokott lenni) és e

Gyász:Elhunyt Ragályi Elemér

 Van, aki nem látta A remény útja című filmet? Feltétlenül nézze meg, ennél briliánsabb és eredetibb operatőri munka kevesebb van a filmtörténetben. Az operatőr Ragályi Elemér, az egyik leghíresebb magyar kameramann, aki gyakorlatilag a 20.század minden nagy rendezőjével dolgozott, Emmy-díjat nyert, Kossuth-díjat kapott, szóval ismert és elismert alakja volt a filmes szakmának.  2023.március 30-án ,életének 84. évében hunyt el. A magyar internetes portálok- életművének jelentőségéhez képest- igencsak visszafogottan emlékezek meg róla. Tartsuk emlékét életben, nézzük meg legalább A remény rabjai illetve a Raszputyin című filmeket. 

Gondolatok a gyermekkori agresszivitásról

 Napjainkban- ezt pedagógusok és szülők is tanúsíthatják- egyre több gondot okoz a családok és az iskolai csoportok, osztályok életében a gyermekkori agresszivitás.Egy nagyon jó cikket találtam a témáról a Magyar Orvos című szakfolyóirat 2008/9. számában. A Szerző Lóránth Ida. A cikk a lap 2-3. oldalán olvasható.  Néhány főbb gondolatot emelnék ki az írásból, a teljesség igénye nélkül. - Azok az anyák,akik a terhesség alatt idegesebbek voltak, netán deviáns magatartást tanúsítottak pl. drogoztak, nagyobb valószínűséggel hoznak világra agresszív viselkedésű gyermeket - Egy kanadai kísérlet, melyet Tremblay professzor vezetett, hatszáz fős mintán végzett kanadai kísérlet kimutatta: Az agresszív óvodásból könnyen lesz agresszív iskolás ( tehát nem igaz az a széles körben elterjedt álláspont, hogy a kisgyermek az agresszivitást " majd kinövi").Az agresszív iskolásból nagy valószínűséggel lesz agresszív felnőtt, aki nem tudja megfelelően kezelni gyermeke erőszakos cselekedeit. A p

Történelem, második világháború:Egy majdnem tragikus nap egy pilóta szemével

 Szeretem az olyan cikkeket,spotokat, filmeket,egyáltalán: mindenféle sajtó- és médiaanyagot, melyek a történelem egy-egy fontos időszakát a hétköznapi ember,a közkatona, a hivatalnok és társaik szemével mutatják be. A második világháború egy általunk kevésbé ismert történetét, egy bombázást mutat be a Top Gun magazin 2002/1. számában megjelent Farkasfalka a kertek alatt. Kömlőd ,1944. augusztus című írás, szerzői Jánkfalvi Zoltán és Mohos Nándor. Egy szövetséges pilóta, miután napok óta bevetésen volt, pihenni szeretne. Csakhogy a " kollégát", aki helyettesítette volna, letiltotta az orvos. Egy csehországi olajfinomítót kellett ( volna) bombázniuk, visszafelé pedig Lengyelország területére is átléptek volna. Nem akarok spoilrt írni a cikkről, vagy éppen elvenni az Olvasók kedvét attól, hogy maguk ismerjék fel, fedezzék fel az egész történetet. Inkább csak a hosszútávvú történelmi tanulságokat foglalnám össze: 1. A szövetséges pilóták élete távolról sem volt olyan diadalmenet

Film:Megrázó alkotás apaságról,szexről,pszichológiáról

 A Netflixen láttam egy filmet,az a címe:Apánk. Ha műfajilag kellene besorolni,leginkább a dokumentum-játékfilm megjelőlés illik rá. De nem ez a lényeg,hanem a tartalom. Egy Donald Cline nevű orvos legalább 91 esetben saját spermáját használta mesterséges megtermékenyítéshez,legalábbis a vád szerint. A film kutatja,vajon mi lehetett a kilencvenegyszeres apává lett orvos szexuális-pszichológiai motivációja. Önmaga reprodukálása?Szóba kerül még egy szekta is,melynek tagjai igen különösen,mondhatnám:morbid módon, viszonyulnak a "Szaporodjatok,sokasodjatok!"bibliai tanításához. Józan ésszel felfoghatatlan,amit az orvos tett. A film igen megrázó alkotás,inkább csak felnőtteknek ajánlott. 

Szemészet:Repülés és látás

 Milyen látási nehézségekkel,szemészeti problémákkal kell megküzdenie egy utasszállító repülőgép pilótájának?Erre a nagyon összetett kérdésre ad választ Grósz Andor és Medgyaszay Attila:A repülés közben ható fő tényezők és a vizuális munkavégzőképesség című tanulmánya,mely az Újabb eredmények a szemészetben című folyórat 1991/1. számában jelent meg. Megtudjuk,mi az oka annak,hogy az operátorok sokszor idődeficittel vagy a statisztikai adatok túl nagy tömegével küzdenek. Meglepődhetünk,milyen nagy a személyi mulasztások aránya a légibalesetekben. Képet kapunk arról,milyen sokféle definíciója létezik a vizuális munkavégzőképességnek,s hogy milyen nehéz ezeket összeegyeztetni. Választ kapunk arra a kérdésre,miért nevezhetjűk információs tölcsérnek az emberi látószervet. Szerzők idéznek komoly nemzetközi kutatásokat,melyek pontosan meghatározzák a szem egyes részeinek információs befogadóképességét. Ez pl. a fotoreceptorok esetében 5-6x10 a kilencedik hatványon/secundum. A 87.oldalon talál

Spanyol film, amelyben senki sem az,aminek látszik,és amúgy tombol a szenvedély

 Nagyon szeretem a szenvedélyes filmeket. Olyan mozgóképalkotásokat, melyben a rendező nem a minimalizmusra, hanem az ember- azaz a színész- kiteljesítésére törekszik. A Solo mia!( szabad magyar fordításban: Enyém vagy!) című spanyol film ilyen.  Itt minden mögött szenvedély lapul, mindennek van érzelmi többletjelentése. A kék égnek, a felhős égnek, a szürke égnek. A virágnak, a fonnyadó virágnak, a csokorba font virágnak, a széthajigált virágnak. Minden élet és halál kérdése. Csók közben egy félresikerült pillantás. Javier Balaguernek ez volt az első filmje, mégis kiforrott rendező benyomását kelti. A fények, a tárgyak, a hangsúlyok, még a férfiingek is, valamit kifejeznek. A néző pedig érti a szimbólumokat, és gyönyörködik bennük. Saját világot teremt a rendező. Pedig a történet szépnek éppen nem mondható. Joaqim ( Sergio Lopez) és Angela (Paz Vega) rövid együttélés után összeházasodnak, és Angela számára elkezdődik a földi pokol. Joaqim ugyanis féltékenykedni kezd, rossz természetűv

Film,fiatalkor,édes nosztalgia.A poénok ma is bejönnek

 Amikor 2003-ban először láttam a Libiomfi című magyar filmet(rendező Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán,főszereplő Mucsi Zoltán),egy nagy baráti társasággal voltam. Jókat röhögtünk a poénokon,de megértettük a lényeget is.A színjátszás a legszentebb művészet és kész,add magad,ha tudod,amúgy meg éljen Sztanyiszlavszkij! Amúgy a film egy újtaértelmezett Micimackó-történet. Közel húsz év után újranézve a filmet,amolyan édes-bús nosztalgiám támadt. Eszembe jutott,milyen jó volt közel harmincévesnek lenni,lendület,dinamizmus,de már felnőttként,magamat érettnek gondolva. A poénok ma is bejönnek,nem tűnt el a humorom,most felfigyeltem rá,milyen jó ennek a filmnek a színvilága,az egész olyan édes-bús volt. Mint Sztanyiszlavszkij. Vagy nem? Nem értek hozzá.

Nektek tetszett a Túl mindenen című film?

 2006-ban már láttam,most-ki tudja,miért-újra megnéztem a Túl mindenen című amerikai-német filmet.Akciófilm,F.Gary Gray rendezte,amerikai bemutatója 2003-ban volt. Valahol visszahozta boldogult harmincas éveimet,az első percek a nosztalgia jegyében teltek. Aztán,ahogy belemerültem a műalkotásba,rájöttem,mi hiányzik ebből a filmből. Szerintem leginkább az eredetiség. Az ötletgazdagság. Kicsit olyan minden,mint egy 1980-as évekbeli akciókrimi-sorozatban. A zsaru feleségét meggyilkolják,a zsaru bosszút esküszik,aztán majd lesz valahogy,rosszul nem járunk. A főszereplő,Vin Diesel igyekszik odatenni magát,némi szaftot csöpögtetni az amúgy nem túl fantáziadús sztoriba,de ez csak néha sikerül neki. Amúgy a történet sablonosan megbízható,Malibu(ott forgatták a filmet) elképesztően igéző. Ennyi. Ha pontozni kellene a művet,10 pontból adnék rá ötöt.  Nektek hogy tetszett a Túl mindenen c.film?

Gratulálunk Sipos Zsuzsannának az Oscar-díjhoz!

 2022-ben is született magyar Oscar-díj. A Dűne című film látványtervezéséért Patrice Vermette látványtervező és Sipos Zsuzsanna díszletberendező vehetett át Oscar-díjat. Újabb magyar elismerése ez a fejlődő magyar filmszakmának. Gratulálunk, és köszönjük, Sipos Zsuzsanna! A jövőben is kívánunk Önnek nagyon-nagyon sikeres munkát és sok boldogságot!  Zsuzsanna egyébként- ahogy az több magyar internetes oldalon megjelent- nem szeret szerepelni. Inkább mások szereplését segíti háttérmunkájával. Nagyon rokonszenves. 

Film,képregény,irodalom. Miért kell a hősökből turmixot gyártani?

 Bevallom,nem teljesen szabad akaratomból,de végignéztem Stephen Norrington 2003-ban készült filmjét,a Szövetséget. Nem rossz,könyvekből és színvonalabb képregényekből(multimédia a premodern korból) ismert hősők küzdenek a Fantom ellen. A Fantom egy gonosz üzletember,aki világuralomra tör. A történet amúgy a 19 században játszódik. Nem igazán értem,miért kellett ennyi pozitív hőst együtt szerepeltetni. Üzlet?Mert itt van Nemo kapitány,Tom Sawyer,Dr.Jekyll,Dorian Gray,Mina Harker,Alan Quatermain.Igazi hős-turmix. Ezek közül egy is elvisz egy egész estés játékfilmet. Semmi szükség nem volt ezeket a remek karaktereket egybefésülni. Amúgy jó a film,mérsékeltek és finomak az akciójelenetek is,nézhető. Kicsit ósdi,kicsit izgalmas,kicsit fantasztikus. 

Az élet csodaszép- többgenerációs karácsonyi film 1946-ból

 A Reszkessetek, betörők! ciklus elkészülte előtt Frank Capra 1946-ban készült, It's wonferfoul Life, magyar fordításban: Az élet csodaszép című fekete-fehér alkotása volt "A karácsonyi film", minden valamirevaló mozi és televízió játszotta, minden média jó nagy ujjongást csapott körülötte. Pedig az a helyzet, hogy Az élet csodaszép- hát, nem éppen művészfilm.  George Baily alakja sematikus, ő az abszolút jó, aki csak a családjáért él, de segít másokon is, idealizált figura. Amikor aztán öngyilkos akar lenni, megmenti őt egy angyal, aki felkínálja neki szárnyait....Szóval, igazi karácsonyi film, máskor nem merik leadni. Enyelgős, ébelygős amerikai műalkotás, de legalább az erkölcsi értékei  rendben vannak, még ha a művészi megvalósítás olykor hibádzik is. James Stewart nagyon jó színész volt, ebben a filmben kitűnően alakítja Bailey-t, ez az egyetlen  értékes, igényes teljesítmény ebben a filmben. Szóval, jó mozi ez, de nem annyira, hogy médiaszenzációvá váljon újra. A fi