Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

HVG,2017. 51-52.

A HVG a magyar liberális értelmiség talán utolsó népszerű fóruma maradt. Éppen ezért kellene jobban megbecsülni. Korrektül, tényszerűen írni Magyarország és a nagyvilág dolgairól, nem pedig tendenciózusan, alávetve magukat különböző akaratoknak... Lapozzunk a 80.oldalra! Az Év krónikája. Január 20.: Donald Trump amerikai elnököt hepciáskodónak és hiúnak festik le. Ez nem korrekt. A Krónika, mint műfaj, arra való, hogy összefoglalja egy adott időszak, vagy egy adott tér eseményeit, nem pedig arra, hogy az újságíró személyes véleményét tudassa a nagyvilággal. Ha a Szerző szerint Trump hiú, akkor erről publicisztikai műfajokban írhat, de év végi eseményösszefoglalóban nem. Keresztes Imre Jeruzsálem történetét foglalta össze cikkében. A zárómondat szerint Jeruzsálem XX. századi történetét a "kolonializmus, a nacionalizmus, az antiszemitizmus és arabellenesség" formálta. Így van, ezek is jelen voltak. De jelen voltak a keresztények is, akik sem kolonialisták, sem antiszemiták

Hitel, 2017/12.

A Hitel című folyóirat az elmúlt évtizedekben a magyar literatúra egyik vezető sajóorgánumává nőtte ki magát. Nemcsak szépirodalmi, hanem közéleti, történelmi, művészetelméleti írásokat is közöl. A 2017. évi 12. szám tartalmából: Ágh István gyönyörű versekkel jelentkezik, különösen a Vörös kánikulsa emelkedik ki a sorból: egyszerre közélati, létösszegző és tájleíró vers. Ritkán olvashatunk mostanság ennyire jó, klasszikus formavilágú költeményeket. Lezsák Sándor az Azonnali versek órája című költeményével felülmúlja az előzetes várakozásokat. A Pilinszky Jánosra emlékező költemény pedig könnyeket csal az ember szemébe- nem tudni, hogy ez volt-e az eredeti alkotói szándék... Weöres Sándor poétikájával több tanulmány is fogalkozik, Falusi Márton szerint Nemes Nagy és Rákos Sándor is az ő poétikájából töltekezett, jómagam ezt kissé másképp látom: szerintem többen, egymástól függetlenül, a maguk zsenialitásának köszönhetően jutottak el hasonló célokig. Van egy írás, mely minden Olvasót vit

Musicmedia Magazin, 2017/3.

A Musicmedia Magazin negyedévente megjelenő könnyűzenei folyóirat (persze, ilyenkor szólal meg az Olvasóban a kisördög: a könnyűzene az maga a Zene, vagy vezet ennél út tovább is?) Mindenesetre a magazin a maga műfajában magas színvonalú, érdemes az olvasásra. A könnyűzene teljes spektrumát átfogja. de elsősorban a rockra koncentrál. A 2017/3. szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - Múltidézés Schuster Lóránttal, a P. Mobil frontemberével, a Budai Ifiparkról. A magyar rock egykori fenegyereke meglehetősen őszintén, az utóbb időben elterjedt nosztalgiától mentsen szól az intézményről. - Megjelent Lukács Peta második szólólemeze. A Bikini egykori gitárosa azt vallja, hogy a különböző csúcs-hangszermárkák közötti választás csupán ízlés kérdése. Az egész interjú rendkívül komoly, szakmai, - A Hisztéria zenekar 30 éves. - A Zártosztály következő koncertjén 10 volt EDDA-tag lép fel, olyan legendákkal találkozhat a közönség mint Barta Alfonz ( Talfi), vagy Mirkovics Gábor. Pataky

Hajdú-Bihari Napló, 2017.január 16.

A Hajdú-Bihari Napló Kelet-Magyarország egyik legnagyobb példányszámú napilapja. A 2017. év január 16-i szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - A Kenézy Gyula Kórházból egyetemi kórházat kell csinálni, Ónodi-Szűcs államtitkár szerint ennek nem a költségcsökkentés, hanem a szakmai hatékonyság fejlesztése a célja. - Pindroch Csaba színművész adta elő a Segítség, megnősültem! című egyszemélyes vígjátékot a Kölcsey- Központban. - Kutatók szerint nem 14 000 hanem 24 000 évvel ezelőtt érkeztek meg a Bering-szoroson keresztül Észak-Amerika első lakói. A felfedezés alapjaiban formálja át az Észak-Amerika történetéről alkotott képet. - Konferenciát rendeztek Berettyóújfaluban " A jogszolgáltatás története Berettyóújfaluban" címmel. - Futball: felkészülési mérkőzéseken a DVSC 2-2-t játszott a Kisvárdával, a Balmazújvárostól viszont 1-0-ra kikapott. ( Nem túl acélos mérleg ak özelmúlt sokszoros bajnokcsapatától). - Urbán Flórián szerint butaság volt eladni Kleinheisler Lászlót Br

Hetek, 2017.december 15.

Megjelent a Hetek országos közéleti hetilap 2017.december 15-i száma. A tartalomból, a teljesség igénye nélkül: - Mark Zuckerberg felmérhetetlen hatalmat összpontosított kezében, a Facebookot a jövő egyházává akarja tenni. Választásokat dönt el, globális értékrendet akar meghonosítani a társadalom minden szegmensében. - Donald Trump amerikai elnök történelmi bejelentése: Jeruzsálemet tekintik Izrael fővárosának. A palesztinok közben azért küzdenek, hogy minden állam elismerje a önálló Palesztinát. Más kérdés, hogy van-e erre bármilyen alapjuk - Mi még úgy tanultuk az iskolában, hogy az emberi gondolkodás és érzés központja az agy. Egy kutató szerint ez nem feltétlenül van így: az emberi bélrendszerben található nagyon komoly ideghálózat irányítja az ember érzelmeit és intuitív képességeit. A Hetek Magyarország talán legkitűnőbb politikai hetilapja. Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen rá elő! 

BBC History, 2017.december

A BBC History kiváló történelmi folyóirat. A 2017.decemberi szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: -150 éve született Józef Pilsudski tábornok, a lengyel függetlenség atyja. Meglehetősen ellentmondásos politika pályafutás az övé, volt, aki diktátornak tartotta, volt, aki nagy államférfinak. - A 19. századi Amerikát meglehetősen kegyetlen üzletemberek formálták sikeresre, pl. Cornelius Vanderbilt vagy John Rockefeller - R. Várkonyi Ágnes hosszú írása Rákócziról és az általa vezetett szabadságharcról. Kérdés: volt-e realitása egy közép-európai konföderációnak a 18.században? ( Recenzens szerint nem.) - Elképesztően érdekes kiállítást láthat a közönség: az Országos Pedagógia Könyvtár és Múzeum az első világháborút gyerekszemmel bemutató anyagokból nyújt válogatást. Hasonló kiállítást Magyarországon még soha nem rendeztek. -1467-ben a Moldvai Fejedelemség, óriási meglepetésre, visszaverte Hunyadi Mátyás magyar király támadását. Több ezer magyar katona halt meg, Mátyást ez a veszteség

Nemzeti Sport, 2017.december 18.

A Nemzeti Sport Magyarország vezető sportnapilapja. A 2017.december 18-i szám tartalmából: 100. Bundesliga-bajnokiján ült a kispadon Dárdai Pál, a Hertha BSC edzője. 50 százalékhoz közeli mérlege van ( ez, ismerve a Bundesliga színvonalát, igencsak jó eredmény). A női kézilabda VB-t a franciák nyerték, a döntőben szoros mérkőzésen Norvégiát győzték le. A férfi kézilabda magyar bajnokságban a Grundfos Tatabánya két góllal múlta felül a MOL Pick Szegedet, ez hatalmas diadal, némileg meglepő A rövidpályás úszó EB-n a magyar csapat az éremtáblázat 2. helyén végzett, Hosszú Katinka szállította a legtöbb aranyérmet, 6 döntőben lett első Labdarúgás: A Szombathelyi Haladás újra megtalálta önmagát, a nemrég érkezett vezetőedzőnek ebben kulcsszerepe van Spanyolország: A Real Madrid csak a negyedik a bajnokságban, a Barcelona vezet Olaszország: Na, ezt ki sejtette volna! Az AC Milan anyagi gondokkal küszködik, a hétvégén 3-0-ra kapott ki a Hellas Veronától. Ez pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen l

Magyar Idők, 2017.december 18.

A Magyar Idők konzervatív közéleti napilap 2017.december 18-i számának tartalmából: - Már egymillió külhoni magyar kapott állampolgárságot. Nagyszerű ünnepe ez a magyarságnak. - George F. Hemingway rendkívül találó és pontos cikke a Jobbikról és szavazóbázisáról - Ágoston Tibor debreceni jobbikos képviselő megint megjegyzést tett a romákra - Mádi László közgazdász óvatos a bitconinnal más, mesterséges pénzekkel kapcsolatban. -Eltemették Csontos János újságírót, aki a Magyar Idők munkatársa is volt - Böjte Csabáék a parajdi sóbányában tartottak megható ünnepséget - Európa gondolkodás migránsügyben egyre inkább elfordul a korábbi korlátlanul megengedő-befogadó állásponttól. Már az osztrák kormányfő, Stefan Kurz sem tartja elfogadhatónak a menekültek korlátlan befogadását. - Őcsényben polgármester-választást tartottak, ahol a korábbi migrációpárti településvezető megbukott. Az emberek nem akarnak migránsokat látni Magyarországon. - Sport: Hosszú Katinka tarolt a rövidpályás úszó E

Magyar Nemzet 2017.november 3.- Egy érdekes címlap

Azt mondják a nagy sajtóguruk, hogy egy címlap legyen érdekes. Vagy negatív vagy pozitív érzelmeket váltson ki a Tisztelt Olvasóból. Nos, a Magyar Nemzet című politikai napilapnak, mely mostanság kormányellenes, 2017.november 3-i száma ennek a tanításnak teljes mértékben megfelel. Szöveg: tízezrek élnek orrfacsaró bűzben a Balatonnál. Kép: Egy teherautó, rakás dögevő madárral. Az biztos, hogy a figyelemfelkeltés aztán sikerült. Az újságosnál azonnal ez a címlap tűnik az ember szemébe. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx És kukkantsd meg ezt a blogot is: konyv-ajanlo.blogspot.com

Az MNB jelentése- polarizált társadalom

Napvilágot látott a Magyar Nemzeti Bank(MNB) 2017. évi jelentése a magyar gazdaság állapotáról, melyet több magyar sajtótermék felhasznált, elemzett, egyetértve abban, hogy a magyar társadalom polarizált. Merthogy a lakosság 10 százaléka tartja kezében a részvények 92 százalékát. Igen, ez teljes mértékben igaz lehet, de nem feltétlenül ez a legpregnánsabb adata a társadalmi megosztottságnak. Magyarországon ugyanis sohasem volt igazi részvénykultúra. Ellentétben Amerikával, ahol is a középosztálybeli családok jelentős része részvényekben tartja megtakarításait, Magyarországon inkább az ingatlan, a bankbetét, meg az államkötvény a népszerű. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Magyar és külföldi állampapírok kereskdeleme profi szinten, legaktuálisabb árfolyamok ismeretében, korszerű stratégiákkal, otthonról is ellenőrizhető állással. Írjon:csaladokhoz@gmail.com

Hetek 2017.25.szám- A liberalizmusról

Ha szeretné megtudni, mi a különbség a klasszikus 19.századi liberalizmus, illetve a ma annak nevezett eszmei katyvasz között van, akkor feltétlenül olvassa el Mészáros István László cikkét, mely a Hetek folyóirat 2017. évi 25. számában olvasható. Mészáros István kiválóan rámutat, hogy klasszikus liberalizmus nem létezhet erkölcsi alapok nélkül. Ellentétben tehát a mai (ál) liberálisokkal, Tocqueville és kortársai nem tartották relatívnak az erkölcsöt- ez majd az "angolszász vonal", John Stuart Mill ötlete lesz. Persze hozzátehetnénk, hogy Mill individualizmusa messze korlátozottabb volt, mint a mai melegfelvonulások résztvevőié, de ha egy üzem beindul...Ki állítja meg? ( Hetek, 2017.június 23. 25.szám. 10-12.o. Mészáros István László: A törvénytelenség diktatúrája felé. )

Megszűnnek a print folyóiratok

A nullához közelítő piaci kereslet, valamint a drága nyomdaköltség miatt egy-re-másra megszűnnek a magyar nyomtatott ( print)folyóiratok, s ez sajnálatos jelenség a megélhetését ezekre alapozó magyar értelmiség számára, de azt kell mondjam: legtöbbjükért nem kár. A kutya sem fogja visszasírni őket, mivelhogy az irodalom középszerű, ráadásul nem egy esetben nemzetietlen, Istentől elrugaszkodott alkotásait közölték. Persze, akadtak közöttük jók is, ezeknek viszont ott a netes kiadása. Azonkívül érdekes tény, és illik megemlíteni, hogy a valóban értékes, nem tucatirodalmat termelő lapok továbbra is élnek, merthogy mégiscsak akad rájuk kereslet, ha nem is akkora, mint amekkora kívánatos lenne. A pelyva hullik, a búza megmarad...

Karsai Lászlót idézi a 888.hu

2017.február 6., 13 óra 10 perc, a 888.hu vezető anyagára szeretnék reflektálni. Nem az a baj Karsai László " kommunista történész" érvrendszerével, hogy nem tartalmaz igazságokat. Igen, elhisszük neki, hogy voltak emberek, akiknek a Rákosi, illetve a Kádár-korszak életnívó-emelkedést hozott. De sokaknak meg csökkenést, sokaknak az élete is odalett, illetve veszélybe került. Az emlékmű felállítása azért indokolt, mert a kommunizmusnak Magyarországon sokszázezer áldozata van: kitelepítettek, az ÁVO áldozatai, satöbbi. Azonkívül: az, hogy a kommunizmus áldozatainak, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművet állítunk, nem jelenti azt, hogy csökkentenénk a fasizmus áldozatainak szenvedését. Ez nincs így. A baloldalon sokan azt gondolják, hogy ha beszélünk a kommunizmus bűneiről, akkor elfelejtjük a fasizmus bűneit. Ez teljességgel tévedés: egyik ordas rendszer áldozatainak emlékét sem feledjük.Mindkét diktatorikus rendszer áldozatairól meg kell emlékeznünk. 

Egy érdekes kísérlet az Indexen

Bevallom, nem tartozom az index.hu nagy rajongói közé, valahogy így alakult, ez van. De 2017.február 6-án találtam egy érdekes anyagot, mégpedig Szabó Péter cikkét. Arról szól, hogy mi lenne akkor, ha ma is létezne az Osztrák-Magyar Monarchia. A történészek természetesen nem szeretik az ilyen " mi lett volna ha..." játékokat, de ez a cikk kifejezetten érdekes, a magyar sajtó átlagán túlmutat. Bemutatják a " virtuális Monarchia" földrajzi terét, népességi viszonyait. Kiderül pl. hogy a világ 20. legnépesebb állama lehetne a Monarchia. De kiderül sokminden más is, nézzék csak meg a Indexet!

A Hajdú-Bihari Napló és Kádár János 1956-ban

A történettudomány úgy érzi emlékezetében Kádár Jánost, mint jó propagandistát, akit a korabeli írott és elektronikus média megszerettetett a néppel. Kádár sakkozik, Kádár az úttörők között, Kádár olvas stb. Nos, ennek a fajta propagandának a Hajdú-Bihari Napló 1956-os számaiban még nyoma sincs. Sőt! A számok azt mutatják, hogy a sajtó inkább agyonhallgatni igyekezett Kádár Jánost, semmint propagálni. 1956.novemberében Kádár nevét mindössze 13 alkalommal olvashatjuk a Hajdú-Bihari Napló ( továbbiakban :HBN) lapjain. Ezzel szemben Nagy Imre neve 8, Rákosi neve 9, Gerő 6 alkalommal fordul elő( Rákosi és Gerő sokszor együtt, "Rákosi-Gerő klikk"- ként van említve, mindig negatív kicsengéssel). A külföldi államférfiak listáját a jugoszláv Joszip Broz Tito vezeti, 7 említéssel. Feltűnő, hogy a szovjet pártfőtitkár Nyikita Hruscsov mindössze egyetlenegyszer van megemlítve. Ennél is érdekesebb 1956.decembere, amikor is Kádárt mindössze 5 alkalommal említik. Idő kellett tehát ahh

Magyar Hírlap, 2017.január 17.

A Magyar Hírlap 2017.január 17-i , korrupcióval és botrányokkal teli számának tartalmából: Közel 167 milliárd forintot csaltak el a 4-es metró beruházás során, az OLAF szerint Elindul a Koala Program, célja a közoktatás megújítása, a tehetséggondozás, a lemorzsolódások csökkentése Barack Obama búcsúbeszédében aggályait fejezte ki  Donald Trump miatt, nagyobb türelmet kért az új elnöktől. Trump és republikánusok le akarják építeni az " Obamacare" egészségbiztosítási rendszert. Közel a szíriai válság megoldása. Építőipari bummra számítanak a szakemberek. Sport: A Juventus kikapott A Fiorentinától, Paolo Sousa szerint mindig így kellene játszania a csapatnak. Miklós Editet már megműtötték, a körülményekhez képest jól van, A Magyar Hírlap rendkívül színvonalas közéleti napilap. 

Magyar Nemzet, 2017.január 9.

A Magyar Nemzet 2017.január 9-i számában többek között az alábbiakról olvashatunk: Valóban az a Ghaith Pharaon halt meg Bejrútban, aki Orbán Viktor szomszédja volt? Ez még kérdéses. Az is marad. Ötvenhatezer nyugdíjas még mindig nem kapta meg az Erzsébet-utalványt. A Szegedi Egyetem lett az ország legzöldebb felsőoktatási intézménye, Európában is előkelő helyet foglal el e téren. Bienerth Gusztáv lett a Magyar Úszó Szövetség új elnöke a lemondott Gyárfás Tamás helyett. Nő az állami bürokrácia, most van 10 miniszterünk, 55 államtitkárunk és 106 helyettes államtitkárunk. Dél-Korea külön katonai egységet hozott létre abból a célból, hogy háború esetén likvidálják az Észak-koreai vezetőket. Kultúra: Alföldi Róbert rendezi a Radnótiban a Futótűz című darabot. Sport: A Real Madrid beállította a spanyol veretlenségi csúcsot, 39 meccs óta nem kapott ki a spanyol bajnokságban. Wayne Rooney pedig utolérte góljai számában Bobby Charltont. Ez már a kormányellenes Magyar Nemzet. xxxxxxxxxx

RTL HÍradó- Halottak. Valaki kimaradt

Az RTL Híradó 2017.január 1-i esti adásában összeállítást láthattak a Kedves Nézők arról, kik voltak a 2016. év híres magyar halottai. Nagyon szívfájdító, egyúttal nagyon tisztességes összeállítás volt, remek nekrológgal. Szó esett Psota Irénről, Józsa Imréről, Somló Tamásról, és másokról. Egyvalaki, úgy érzem, kimaradt. A mára szinte elfeledett Lukács, a Honvéd egykori tízszeres válogatott futballistája úgy halt meg, hogy a kórházban meglátogatta Törőcsiket, ránézett a kórházi ágyra, és összeesett. Szívinfarktust kapott, már nem tudtak rajta segíteni. Véleményem szerint itt arról van szó, hogy egyes emberek nem bírják a kórházakat. annyira félnek a betegség, a baleset, a halál látványától, hogy ez a félelem beteggé teszi őket. Akár még infarktust is kaphatnak. Sajnos, ennyire kiszámíthatatlan az élet.