Bejegyzések

digitális címkéjű bejegyzések megjelenítése

2017.augusztusában Hamburg látképe megváltozott

 Ugyanis felépült Európa egyik leglátványosabb zenei létesítménye, az Elbphilharmonie nevű koncertközpont. Az épületről a magyar sajtóban először az IPM 2017.augusztusi száma közölt részletesebb ismetetőt (Mizsei Anett:Formába öntött zene Hamburgban, 60-64.o.).  Mindenekelőtt, ahogy azt már megszokhattuk:az épület gyönyörű. Mint egy királyi korona, úgy néz ki, uralkodó színe a kék ( Hamburg Európa egyik legnagyobb kikötője), és 110 méter magasan áll az Elba folyó mellett.Megváltoztatta Hamburg amúgy sem csúnya látképét, méghozzá pozitívan, előnyösen. A legfontosabb: az épület akusztikai tervezése már digitálisan történt, több, mint 1 millió apró, különböző nagyságú és mélységű cella borítja azokat a gipszrost alapú paneleket, melyek az épületet alkotják. A város ügyelt arra, hogy ne kultúrsznoboké legyen az Elbphilharmonie, hanem mindenkié. Nemcsak komolyzenei koncerteket terveznek benne.  Érdemes ezt a cikket elolvasni. Nekem az jutott eszembe az egész projektről, hogy nem biztos, ho

Sakkfeladvány: Világos lép és nem ad mattot- Magyar Sakkvilág, 1922/1.

A zseniális Breyer Gyula, akiről manapság megint oly keveset beszélnek, nemcsak a gyakorlati sakk, de a feladványszerzés terén is maradandót alkotott. A Magyar Sakkvilág folyóirat 1922/1. számában találunk tőle egy feladványt, melynek követelménye: világos lép és nem ad mattot! Ezen követelménnyel feladványt csak igen kevesen tudtak alkotni. Úgyhogy minden sakkrajongónak ajánlom, nézegesse ezt a feladványt. A Magyar Sakkvilág 1922/1. számát megtalálja az Arcanum Tudástár digitális adatbázisban. A feladvány a 19. oldalon található. xxxxxxxxxxx Ha pedig unod a sakkot, olvass könyvet! konyv-ajanlo.blogspot.com

Turizmus Trend 2014.június

A Turizmus Trend egy idegenforgalommal, vendéglátással foglalkozó kitűnő szaklap. A 20114. júniusi szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: Belföldi turizmus: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Magyarország legsűrűbb középkori templomhálózatával rendelkezik- Hungarikumok: szalámi, paprika, pálinka- Tulajdonosi viták a Hármashatár-hegyi repülőtér körül- Digitális világ és turizmus: hogyan hasznosíthatjuk az új technológiákat?- Kilimandzsáró, Afrika legmagasabb hegycsúcsa: jótékonysági túra- Törökországban számtalan látnivaló várja a vendégeket, kiváló infrastruktúrával

Biblia és Család, 2017.december

A Biblia és Család a Bibliai Házasságondozó Szolgálat lapja. A 2017.decemberi szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: Dr. Erdélyi Judit írásában olvashatunk az énközpontú világképről, az Istennel való viszony hamis értelmezéséről. Miért kommunikálnak nehezen a generációk- más generációkkal? Mi a különbség a digitális bevándorló és a digitális bennszülött között? Ki volt Jókébed, miért tarthatjuk őt is bibliai hősnek? Isten nagyon nehéz helyzetbe hozta őt, de Jókébed vállalta, hogy bármi áron megmenti fiát, Mózest. Kálvin János is szeretett volna boldog családot, egyik barátját megkérte, hogy kezdje el bonyolítani a hivatalos ügyeket- miközben még menyasszony-jelöltje sem volt. Egy kereskedelmi igazgató otthagyja az állását, és Krisztusnak szenteli életét. Azóta boldog.