Írott és elektronikus média régen és ma

 Fendrik Ferenc írót,újságírót az irodalomtörténet méltatlanul hanyagolja. Legtöbb szakmabeli csak annyit tud róla,hogy ő volt Bulla Emma színésznő férje. Pedig Fendrik nagyon tehetséges író volt,ezt bizonyítja a Sohanapján,délután négykor című írása is,mely a Nők Lapja 1979/50.számában jelent meg. A történet az 1970-es években játszódik,valahol Magyarországon. Irén csinos,harmincéves asszony,férje,János huszonhat-akkoriban nem mindennapi dolognak számított,ha egy házasságon belül a nő az idősebb. Egy reggel egy gerle repül a házuk ablakába,Irén etetni kezdi a madarat,ennek János nem örül. Irén éretlennek,kamaszkorból éppenhogy kikerült felnőttnek tartja Jánost. Munkahelyén ugyanakkor van udvarlója:az üzem nőcsábásza,az izmos(félkézzel elbírja az elektromos írógépet),Rácz Pista nézte ki  magának a csinos fiatalasszonyt. Randira hívja. Miközben Irén randizik,János otthon füstölt csülökkel várja...a történet végét nem árulom el. Nekem az jutott eszembe Fendrik Ferenc novelláját olvasva,h

 A Nők Lapja 1979/41.számának 8-9.oldalán olvashatjuk Török Julianna:Az első kortyot sem! című,mélyen elgondolkodtató és megrázó írását. A dolog úgy indul,hogy az újságíró lesben áll a fotóssal,egy budapesti kocsmát figyelnek,arra kíváncsiak,kiszolgálnak-e ott fiatalkorúakat. Bizony,a válasz igen. Ezután iskolaorvos mondja el,hogy készült felmérés:131 megkérdezett negyedik éves gimnazista(tehát még csak nem is egyetemista) közül 25 tartja magát rendszeres alkoholfogyasztónak.Mi lesz ezekkel a srácokkal,ha egyetemisták lesznek,pl.kollégiumban laknak majd,szülői kontroll nélkül?? Sokan a sört már nem is sorolják az alkoholos italok körébe,csak a bort meg a töményet. Az iskolaorvos szerint kemény a helyzet a szakmunkástanulóknál is,harmadévtől van ösztöndíjuk,elvárja a társaság,hogy az új srác fizesse a rundot,akkor fogadják be. A doktornő kifejti:keményen kell reagálni a szülőnek,pedagógusnak,és már az első kortyot sem engedni. Ez a riport 1979-ben jelent meg,de még ma,43 év múltán is el

 1990 előtt, a hidegháború időszakában, nem volt ildomos írni a kommunista országok (így a Kádár-korszakot élő Magyarország) sajtótermékeiben arról, hogy bizony, a mezőgazdaság kollektivizálása, a téeszesítés, nem mindenhol és nem mindig váltotta be a hozzá fűzött reményeket.  A Nők Lapja hetilap 1979/44. számában igen bátor cikk jelent meg Bencsik Gábor tollából. Címe:Akire itt kitavaszodik. Agrármérnököket kérdez az újságíróm hogy érzik magukat az akkoriban a magyar állattenyésztés üdvöskéjének számáíó apajpusztai termelőszövetkezet dolgozójaként. A juhokkal, lovakkal foglalkozó szakemberek többsége finoman szólva sem hurráoptimista, egy egész oldalon át olvashatjuk egyikük folytonos panaszát. A cikket illusztráló fotók sem valami hej-de-happy életérzést sugallnak: lerobbantság, szűk szolgálati lakás, ketten egy szobában, szóval, nem éppen egy álom-munkahely, már az 1970-es évek mércéjével sem. Azóta persze már ezt is elsöpörte a történelem. Nagyon bátor volt Bencsik Gábor, és még bá

 A Nők Lapja 1979/51-52.dupla karácsonyi számának tartalmából: -Véget ér (Fekete Gyula cikkével) a házasságról szóló vita. A fiatal generáció lazábban kezeli a házasságot(pl.egyre többen élnek nyitott házasságban),az idősebbek komolyabban veszik. Csökken a születések száma Magyarországon. Egy másik cikkből kiderül,hogy a Nyugat írói közül sem mindenki volt házasságpárti,viszont a nagyok igen. Kosztolányi,Ignotus a házasság mellett nyilatkozott.  -Változik a krimiírás divatja:míg a nemrég elhunyt Agatha Christie regényeiben a tettes személyét kell kitalálni,addig Patricia Highsmith(akit a brit sajtó új királynőnek tart) könyveiben inkább a pszichológián,a tettes belső motivációján van a hangsúly. -Propagandisztikus riport a Veszprém megyei Ajka városáról. Pár évtizede még sáros falu volt,aztán a bányászatnak és az üvegkristálynak köszönhetően modern város lett,van lakótelep,iskola,ábécá-áruház. Ez a cikk afféle modern szocreál,úgy látszik,ez még 1979-ben is kellett. -Ismert és kevésbé i

 Manapság már a számítástechnikának-infotmatikának is megvan a maga történelme,merthogy néhány évtized,az már bizony történelem. A Delta magazin 1979/7. számában olvashatjuk Ambrózy Denise:Számítógép a katedrán című cikkét. Megtudjuk,hogy az Illinois állambeli(USA) Purdue Egyetemen komoly számítógépeket használnak a mérnökhallgatók oktatásában(a többi kar diákjait egyelőre nem vonták be a munkába). Az is kiderül,hogy a computer nem elsősorban az ismeretek megtanításában,hanem azok elmélyítésében játszik nagy szerepet. Már "beszélgetni"is lehetett az oktatóprogrammal,azaz-ahogy ma mondanánk-interaktív tanulásra is nyílt lehetőség. Szerző eltűnődik azon,mikor lesz lehetséges,hogy a számítógép a közoktatásban is hasznosítható legyen. Aggodalmát fejezi ki amiatt,hogy az alap-és középfokú iskolák többségének nincsenek anyagi forrásai nagy szervergépek illetve megfelelő oktatóprogramok használatára. Szerencsére a technika fejlődése,a chipek egyre gyakoribb alkalmazása és miniatüriz

 Sokat cikkezik,posztol a magyar sajtó és média arról,hogy Magyarországon orvoshiány van. Nos,akik szeretnek a múltban vigaszt találni,azoknak elárulhatom,hogy már 1979-ben is orvoshiány volt Magyarországon. Legalábbis ez derül ki a Nők Lapja 1979/49.számában megjelent cikkből (Nagy Ida:Orvosok válaszolnak).  A kitűnő,mozgalmas és érdekes cikkből megtudjuk,hogy 1. Magyarországon 25000 orvos dolgozik,de a keleti megyékben orvoshiány van. Egy orvos végig is vezeti az újságírót a szuperül felszerelt röntgentermen,szakrendelőn,ahol minden van,csak szakember nincs.2. Nagyon sok a gyermekneveléssel kapcsolatos rossz reflex,pl. az anyák egy része nem szoptat,túlzottan bebugyolálják a gyereket 3. Általában véve is sok vidéken a babona,cirokégetés,szentelés,pohárvetés 4. Nem mindenhol fogadja be a falusi közösség a városból érkezett doktort,doktornőt. Azt gondolom,a 21.század háziorvosai hasonló problémákkal küzdenek. Vagy nem? Amúgy a Nők Lapja cikke kiváló,nagyon éles,problémafókuszú riport.

 Jó karácsonyi ajándék lenne szeretteinek egy pánsíp?Nem vagyok meggyőződve arról,hogy 2022-ben ez lesz a slágerajándék karácsonyra. Van ugyanis egy kis baj vele:tudni kell rajta játszani. Dehát ki tud itt pánsípon játszani?Mifelénk,akit érdekel a zene,az általában dobol,billentyűzik,gitározik,netán hegedül.Vagy zongorázik. Netán énekel.Csak kevesen akarnak pánsípon játszani. Kár,mert nagyon érdekes,különleges hangszer. Mindenesetre,ha mégis úgy dönt,hogy pánsípot szeretne adni valamelyik gyermekének-mert azért itt róluk szól a karácsony,ugyebár-,akkor az Ezermester folyóirat 1979/12.számának 33.oldalát érdemes elolvasni. A cikkírók,bizonyos P/fdt,gyönyörűen,pontosan leírják,hogyan kell pánsípot készíteni. 1mm falvastagságú aluminiumcsöveket kell használni hozzá,tudni kell polírozni,és persze a csövek hossza is szigorúan meghatározott. 200 mm a legnagyobb,ez adja a legmélyebb hangot. Aztán jön a többi:185,171,158,146,135,124,115,106,97,88,81,73,66 és 60 milliméter. Tehát az igazi pánsí

 Bevallom:szerteágazó érdeklődési körömbe sokáig nem fért bele a divattörténet. Azt gondoltam,ez amolyan "nagy népek ügye". Aztán... Az Élet és Tudomány című ismeretterjesztő folyóirat 1979/5.számában,a 154.oldalon érdekes nemzetközi divattörténeti adatra bukkantam. Olvasói kérdésre válaszolva,dr.Bélley Pál könyvének felhasználásával a Szerkesztő kifejti:"...az ámuló Európát a gombbal a magyarok ajándékozták meg.". Az állítás indoklásaként honfoglalás kori temetők leleteire hivatkozik a cikk Szerzője. Tényleg a magyarok találták fel és ismertették meg Európával a gombot?S ha igen,úgy mi,egyszerű divathalandók,miért nem tudunk erről? Miért nem tanítják ezt az iskolában,miért nem szól erről sohasem a média? Nem népszerűsítjük elég hatékonyan anyagi és szellemi értékeinket,egyediségünket. A gomb-feltalálás tényét illene megismertetnünk Európával. Mikor felveszik az öltönyüket,jusson eszükbe Magyarország!

A mai mainstream média leszoktatja az embert a kíváncsiságról, az érdeklődésről.  A kíváncsi embert-és a jó természettudósok általában kíváncsi emberek- az jellemzi, hogy olyan kérdéseket is fel mer tenni, mely kérdéseket a környezetük általában furcsának, hülyének, vagy éppen gyerekesnek talál. Dr. Vigh László és Dr. Farkas Tibor Az Élet és Tudomány 1979/5.számában publikálta Miért tűrik a fagyot a növények? című cikkét ( a 131-133. oldalon olvasható. Tudományos folyóiratok oldalait sok esetben éves távlatban számozzák). A cikkből nagyon sok, az átlagember számára ismeretlen tényt tudunk meg a növényekről, különösen a növények sejtszintű viselkedéséről. Bevezetést nyerünk egy kevésbé ismert " alkatrész", a sejtmembrán működésébe.  Hogy miért nem fagynak meg a növények? Egyszerű és ésszerű okokból. Amikor egy növény észleli, hogy hűl a levegő, sejtjeiből a vizet kipumpálja a sejtközti anyagba, a víz ott fagy meg, így nem károsítja a sejteket. Elképesztő és elegáns, és biztos

 Azt már régóta tudták az orvosok,hogy a csecsemők egy része hallássérülten jön világra. De hogyan lehet megállapítani egy két napja született csecsemő esetében,hogy jól hall-e?Hogyan lehet ezt ilyen kis gyerek esetében mérni? Vajon mi lehet az a hang,amire minden csecsemő ugyanúgy reagál?-tették fel a kérdést sokáig hibásan az orvosok. Az Élet és Tudomány című folyóirat 1979/5.számának 158.oldalán olvashatjuk a megoldást. Egy angol doktornő ugyanis rájött,hogy rossz a kérdés. Nincs olyan külső hang,amelyre minden csecsemő egyformán reagál. Viszont minden csecsemőnek vannak emlékei az anyaméhről.Azaz:új paradigma kell! Innentől már egyszerű volt:felvették a terhesség alatt a méh hangjait,majd születés után két nappal lejátszották a csecsemőnek. Az egészséges hallású babák boldogan nevetgéltek. 2 ezreléküknél viszont az új módszer kimutatta a halláskárosodást. 

 Bihari Klára novellája (Az egyik kislány, meg a másik,Nők Lapja, 1979/40) valóságos dráma. A főhős Rózsi, tizenegy éves kislány, szülei elváltak, édesanyjánál él. Anyja rendkívül igénytelen, gyermeknevelésre alkalmatlan asszony, amúgy egykori prostituált. A körülmények rendkívül szegényesek, nincs fürdőszoba, az érzelmi viszonylatokról jobb nem is beszélni.  A kis rózsi minden hónapban egyszer, ellátogat apjához, aki második feleségével él, ha nem is királyi, de tisztes kispolgári körülmények között. Lakótelepi lakás, fürdőszoba, minden. Apja második felesége, aki hozott a házasságba egy Andrea nevű lányt, próbálja elfogadni a helyzetet, de nem nagyon tudja- ugyan,ki az, aki tudná az ő helyében- hogyan kell a férje első házasságából származó lánnyal viselkedni.  A szitu: a szegény lány látogatása gazdagéknál. Rózsi csak ilyenkor, az apjánál tett látogatások napján tud megfürödni, nincs tiszta ruhája,Andrea ad neki. Csak ilyenkor eszik tejet, kalácsot, szalámit, süteményt. Andrea- hisz

 Aki azt gondolja,hogy a napkollektor valami új dolog,az rosszul gondolja. A Nők Lapja című kitűnő hetilap 1979/40.számának hátoldalán,a "Heted 7 Országból"című fotórovatban láthatunk egy fényképet,az alábbi képaláírással: Napfűtés előnyben-a családi házon napfénykollektorok. A ház tetején 15 darab kollektor látható. A képet az MTI Külföldi Képszolgálat készítette,de hogy hol és mikor,azt nem tüntetik fel. A fekete-fehér fotón egy európai külsejű ház látható. A lényeg:napkollektort már az 1970-es években is használtak,úgy feltételezem,nálunknál környezettudatosabb nyugat-európai országokban. Csak akkoriban a média még nem karolta fel a környezetvédelem ügyét,mint ma.21.századi emberként azt mondom:lehet,hogy akkoriban kellett volna erről többet beszélni-illetve mutatni. 

 Amióta létezik a világon olyan,hogy média,alkotók és kritikusok ádáz vitái verik fel az emberi kultúra méltóságteljes csendjét. 1979-ben,a Nők Lapja 40.számának 21.oldalán Galsai Pongrác fakad ki, a kritikusok védelmében. Az MTV kulturális műsorának,a Nézőpontnak, egyik adásában ugyanis a tévések kritizálták a kritikusokat. Három dolgot vetettek szemükre: 1. Túl kevesen vannak. Galsai erre joggal kérdezi,mennyi lenne az elegendő. 2. Nem veszik figyelembe az alkotók technikai és szervezési problémáit. Galsai erre nagyon találóan azt írja,hogy a művészetben a végeredmény számít,a zeneszerzőtől sem kérdezik,van-e csúza. 3. Nem ismerik eléggé belülről a tévézést,mint mesterséget. Megmaradnak nézői szempontoknál. Galsai erre azt válaszolja,hogy mi más is lenne a kritikus,mint néző. Ha a rendező belülről,saját műhelyéből szeretne kritikát,akkor írjon ő maga. Galsai Pongrác írói stílusát eddig is szerettem,de ez a legcsípősebb írás,amit ezidáig olvastam tőle. Élmény. Tehát:Nők Lapja,1979/40.

 Az 1960-as években még elképzelhetetlen volt, hogy Magyarországon valaki angol nyelvű feliratos pólót hordjon az utcán, pláne az iskolában. A szocialista prüdéria valamelyest enyhült az 1970-es évekre. A Nők Lapja( szerintem a hazai írott sajtó egyik csúcsa) 1979/36. számának 23. oldalán Földes Anna cikke ( Divaton innen ,divaton túl) egy igencsak mulatságos esetet ír le. Egy fiatal hölgy, valószínűleg mg diák, az utcán fekete, angol nyelvű feliratos pólót visel. Csakhogy nem tud angolul ( abban az időben az általános- és középiskolák többségében csak oroszul tanítottak), ezért nem érti, mit is jelent a legközönségesebb, "f" betűvel kezdődő angol szó. Ezért felveszi a pólót, az angolul tudó kisebbség pedig valószínűleg jót röhög rajta. Mi a tanulság? -Eleve érdemes vigyázni a feliratos pólókkal! - Minden esetben fordítsuk vagy fordíttassuk le a feliratot! Különben úgy járhatunk, mint a fiatal hölgy az amúgy kitűnő cikkben.

 A Nők Lapja 1979/36.számában olvashatjuk Fehér Tibor:Vetélkedő c.meséjét. A lényege az,hogy a házasodni készülő királyfi megversenyeztet egy csúnyácska és egy világszép királylányt. A világszép királylány,a sárga király lánya nem tud főzni,nem tud mosni,nem tanul,nem szokott olvasni,nem szereti a gyerekeket,nem szokott segíteni a betegeken és a szegényeken. Hülye is,lusta is.Így aztán Mirmidon királyfi a csúnyácska,de rendes királykisasszonyt veszi el. Fehér Tibor meséje remek,engem azért elgondolkodtatott. Hány férfi van,aki a rendes,kissé már öregecske feleségét lecseréli a butuska titkárnőre!Vajon minden férfi úgy választott volna,mint a derék Mirmidon királyfi?Vagy győzött volna az üresfejű és lusta királylány,és a bulvármédia nagy örömére létrejött volna a nagy celebházasság?És ez a házasság vajon hogyan végződne?

 Hajlamosak vagyunk,kissé öntelten,azt hinni,hogy már mindent tudunk a magyaros gasztronómíáról. A média is inkább "külföldi"recepteket közöl az utóbbi időben,ami nem baj,csak... Szóval,a Nők Lapja 1979/36.számában olvashatjuk a cserfes leves receptjét. Nekem ez teljesen új volt. A lényege az,hogy krumplit és kenyeret kell egy fazékban megfőzni,egészen addig,míg pépes állagú nem lesz,aztán az egészet -miután tésztaszűrőn átszűrtük-egy zöldségleves-alaphoz adni.Kolbász is jön hozzá,és a tetejére sült szalonna-pörc.Kipróbálom,jó sűrű lehet,kalóriadús. És magyaros. Azt azért nem minden vendégemnek árulom el,hogy kenyér is van benne.

 Történetírásunkban a Kádár-korszak társasadalma mint a nivellálás,az egyenlősítés társadalma,él. Holott,ha belepillant valaki a korszak írott és elektronikus médiájába,számtalan példát talál arra,hogy a megosztottság,a pluralizáltság,nagyon is jelen volt,már abban az időben is. A Nők Lapja 1979/36.számában olvashatjuk Bozóky Éva:A vízipisztoly című írását. Ebben egy szegény gyermek az összegyűjtött üvegek árából vízipisztolyt vesz és lelocsolja az elkényeztetett kislányt. A kitűnő írás egyértelműen a gyermekek társadalmi és vagyoni körülményeinek megosztottságára hívja fel a figyelmet.  Persze,mondhatjuk,egy magazinban lehetett őszintén szólni erről. De higgyük el,nemcsak magazinok,hanem "komolyabb"médiatermékek is foglalkoztak ezzel a témával. Az olvasók,a rádióhallgatók,a nézők pedig saját szemükkel látták,amit láttak...

Némi nosztalgiával, fokozott kíváncsisággal olvasom a Nők Lapja 1979/36. számát, annak 1. oldalán Zsigmondi Mária cikkét, melynek címe: Üresjáratok. Az újságíró kárhoztatja a szociológiai és más egyéb felméréseket,adatgyűjtéseket, mondván, hogy azok meddők, hiábavalók, " üresjáratok".  Részben van igaza, szerintem. Mert a pedagógiai felmérések többségének, tisztelet a kivételnek, valóban kevés hasznát vesszük( legfeljebb konstatáljuk, hogy na, az mostaniak még úgysem tudnak olvasni, mint a tavalyiak), az viszont már érdekes lehet, hogy egy felelős beosztású főnök munkaidejében mennyi a ténylegesen munkára fordított idő. Ezt a vállalatok manapság folyamatosan vizsgálják. Az is biztos, hogy 1979.óta jelentősen fejlődött a szociológia, a minőségbiztosítás, és minden, kérdőív-alapú tudomány.  Tehát: kell a rendszeres mérés, de: - nem pusztán azért, hogy gyarapítsuk a bürokráciát, hanem, hogy érdemi következtetéseket vonjnk le belőle, s ha kell, vátoztassunk - csak kompetens szemé

 A Nők Lapja (remélem,senkinek nem kell bemutatni...) 1979 évi 36.számában olvasom Szebelkó Erzsébet cikkét,melynek címe:Sem az igazgatónak,sem a portásnak(3-4.o). Nagyon szép,igényes,problémafelvető írás. Három téma köré csoportosul: -A Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kapuvári gyárában fegyelmit kapott egy munkásnő,mert zöldpaprikát vitt be a munkaterületre. -A cég exportál az USA-ba-külön fotón láthatók az angol nyelvű címkékkel ékes húskonzervek-,de az ottani partner nagyon szigorú,rendszeresen ellenőrzi az üzem mikrobiológiai állapotát. -A nők jóval hűségesebb munkaerők,mint a férfiak. A kapuvári üzem dolgozóinak fele nő. A férfiak hamar továbbállnak,nem bírják a szigorú fegyelmet. Hogy ez miért van,arra nincs magyarázat. Mint jelenség,szerintem a 21.századi HR-esek számára is érdekes lehet...

 Albert Einstein, a modern fizikai világkép egyik megalkotója 1879-ben született. Születésének százéves évfordulóján Az Élet és Tudomány c. folyóirat címlappal emlékezett a nagy tudósról ( Élet és Tudomány, 1979.03.16.). De hogyan!  Négy arckép Einsteinről. Az első fekete-fehér, komoly, átlagos, mint amikor utcán közlekedik az ember. Mellette karikatúra, az a bizonyos nyelvnyújtós kép. Aztán balra lent, megint a nyelvnyújtós kép, valami textilművészeti alkotáson. Jobbra lent pedig fénykép, rajta a híres képlet. Nem vitatom, hogy Einstein színes egyéniség volt, a róla készült portréban joggal foglaltatik benne a nyelvnyujtogatós kép is. De azért lássuk be, nem ettől lett híres. Ne csináljunk Einsteinből celebet, mert odalesz a tudományos híre, neve! Az ÉT címalpjára elég lett volna egy nyelvnyujtós kép. Így is jó. Einstein arca, mint médiasztár- nem kellene. Van elég celeb a mai médiában bőven. Albert Einstein fizikus volt, így kellene őt megőrizni az emlékezetnek.