Írott és elektronikus média régen és ma

 Az első világháborút lezáró párizs körményki békék közül talán a trianoni békeszerződés ( 1920) bolygatta fel legjobban Európa térképét, hiszen megszűnt az Osztrák-Magyar monarchia, új államok jöttek létre.  A Dmokrata című hetilap 2023.szeptember 27-i számában interjú jelent meg Illik Péter történésszel, aki az eddigiektől teljesen más szempontból vizsgálja Trianont. Ő azt jutatja, hogyan reagált a magyar és az európai közvélemény Traionra. Valóban sokkhatásként érte a magyar társadalmat Trianon? Hogyan reagáltak erre a magyarság különböző társadalmi csoportjai? Később pedig hogyan szóltak a hivatalos fórumok a Horthy-rendszerről? Ezekkel, az ún. recepciótörténeti témákkal foglalkozik Illik Péter. Nagyonintelligens, és elgondolkdtató interjú. Az ember arra gondol, érdemes volna a pszichológiai megközelítést a történettudomány más területein is jobban érvényesíteni.  (Sinkovics Ferenc-T.Szántó György:Trianon ma is ható mérge. Demokrata, 2023.szeptember 27., 42-44.o.) 

 Hogyan lehetséges az, hogy az egyik ember természete olyan, hogy átgázol a másikon, a másik ember pedig képes akár a teljes önfeláldozásra? Mi határozza meg az emberi viselkedést, mi dönti el, hogy valaki macchiavellista lesz, vagy altruistaként éli életét és segít az embertársain? Vajon velünk született hajlamok alapján leszünk önzők vagy segítőkészek, vagy pedig a környezeti hatások eredményeképpen válunk ilyenné vagy olyanná? Ezekről a nagyon fontos kérdésekről, a hétköznapi pszichológia világot meghatározó problémáiról olvashatunk interjút a National Geographic folyóirat 2018.áprilisi számában Bereczkei Tamás pszichológussal, egyetemi tanárral. Az interjút Egyed László készítette, fényképezte Sóki Tamás. Mindannyiunk számára hasznos lehet ennek a kitűnő cikknek az olvasása, még akkor is, ha nem kifejezetten a pszichológia az érdeklődési területünk. Hiszen mindannyan kapcsolatba kerülünk más emberekkel, s mi magunk is sokszor bizonytalanok vagyunk saját természetünket illetően. Szó

 A pszichológia egyik legismertebb és legnépszerűbb ága a fejlődéslélektan. A tudományág egyik nagy kérdése az,hogy az ember egyes életkori szakaszainak van-e mindenkire érvényes,kötelező feladata. E.H.Erikson szerint van. Erről a Közösség folyóirat 2018/4. számában olvashatunk(Dr.Kálmánchey Márta:Fejlődési feladataink). Az óvodáskorban felszabadult játékosság a jellemző,a serdülőkorra az önazonosság-keresés,a felnőttkorra a gondoskodás stb. Tehát minden egyes életszakaszra jut valami általánosan kötelező feladat. Erikson ezen elméletének kritikusai -s erről már nem szól a cikk-inkább az egyéni élethelyzetek fontosságát hangsúlyozzák. Pl. vannak emberek,akiknek felnőtt korban kell önazonosságot keresniük,pl. ha új országban kezdenek új életet. Vannak idősek,akiknek gondoskodniuk kell,pl. akkor,ha házastársuk lebetegszik. Szóval,az elmélet kritikusai szerint Erikson egy sémát vázolt fel,amelytől mindenféle irányban lehetnek eltérések. 

 A sztereotípia- kutatás a modern pszichológia egyik legkurensebb ága. Azt vizsgálják a kutatók, hogy hogyan befolyásolják döntéseinket, életminőségünket a társadalomban meghonsodott különféle sztereotípiák. Magyarban a kifejezést " előítélet"-nek fordítjuk, azt gondolom, ez túl erős,érdemes lenne inkább " meghonosodott tévhit"-ekről beszélni. Az Élet és Tudomány folyóirat ( melynek, nem szégyellem, igen nagy kedvelője vagyok), 2020/32. számában Olvashatjuk Mannhardt András:Fájdalmas sztereotípiák című írását. Ez a cikk egy német kutatócsoport fájdalommal kapcsolatos kutatásait vizsgálta. Eléggé meghonosodott ugyanis az nézet, hogy a férfiak jobban bírják a fájdalmat, mint a nők. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ez igaz-e. Arra jutottak, hogy nem lehet megállapítani, hogy melyik nem képviselői tűrik jobban a fájdalmat. Ám volt a kísérletnek egy második fázisa is. Az alanyok egy részének azt mondták, az evolúció sajátosságai miatt a férfiak bírják jobban a fájd

 Időről időre felbukkan a nemzetközi tudományos ( és olykor a mainstream) médiában az a gondolat, hogy genetikai módosítások segítségével ki kellene tenyészteni olyan méheket, melyek ellenállnak a növényvédő szereknek. Legutóbb a Méhész Újság című szakfolyóirat 2022.júliusi számának egyik cikkében ( A génszerkesztés előnyeiről és hátrányairól.20-21.o.) találkozni ezzel a elképzeléssel- a szerző nem ért egyet az elmélettel).  A megoldás támogatói azzal érvelnek, hogy az immunitás növelésével egyúttal növelni lehetne az életben maradt méhek populációját, egyedszámát.  A dolog azonban több ok miatt sántít. - Ha adott területen hirtelen megszaporodna a méhpopuláció, felmerülne az a lehetőség, hogy megfelelő élőhely és táplálék hiányában a rovarok egymás ellen fordulnának. Hiszen növényből ugyanannyi lenne, mint tavaly, méhből viszont több. - Pszichológiai nézőpont: Tegyük fel, kiskerttulajdonos vagyok. Ha tudom, hogy az általam használt növényvédő szer nem karosítja a méheket, bátrabban ha

 A Nők Lapja Psziché 2012.április-májusi számában olvashatjuk Kovács Nóra kitűnő írását Apának lenni 20,40,60 évesen címmel. Három olyan férfiról szól a cikk,akik 20,40 illetve 60 évesen lettek apák. Nagyon tanulságos,mélyen emberi dolgokról beszélnek az interjúalanyok.Remekül sikerült a cikk,minden szülőnek,nagyszülőnek,pszichológusnak tanácsolom:olvassa el. Természetesen minden életkorban más-más örömei és összetevői vannak az apaságnak. Azt kellett tapasztaljam,hogy mi itt,Európában,túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk annak,hogy ki hány éves. Amerikában,Ausztráliában sokkal rugalmasabban kezelik ezt a kérdést. Mi hajlamosak vagyunk arra,hogy az "öregeket"-vagy azt az embert,akit öregnek vélünk-úgymond "leírjuk".Pedig ez nem helyes. 40 éves kor után is képes az ember csodálatos dolgokra.  És a fiatalságot sem szabadna automatikusan a felelőtlenséggel azonosítani. Vannak a világon komolyan,felelősen gondolkodó fiatalok is. Csak bátorítani kellene őket,biztat

 Olykor sokkal több és jobb pszichológiát lehet tanulni irodalmi alkotásokból, mint lélektani szakkönyvekből- én legalábbis így vagyok vele. Elolvastam Schillinger Gyöngyvér: Április huszonegy című novelláját az Alföld folyóirat 2021/2. számában (25-28.oldal), és sok mindent megértettem a gyász feldolgozásáról- amit addig is sejtettem, csak valahogy homályosan, alaktalanul gomolygott bennem.Schillinger Gyöngyvér kisepikai műve megtanított arra, hogy legalább magam előtt kimondjam ezeket az érzéseket, gondolatokat. A novella hőse, az egyes szám első személyű elbeszélő egy barátja apjának kínos jelenetekkel tarkított temetésén vesz részt- eközben pedig újra átéli saját, édesapja elvesztése felett érzett gyászát. A két gyász, a két elvesztés-érzés összekeveredik.  Amit tanultam ebből a nagyon értékes műből: 1.A gyász nem múlik el, nincs olyan, hogy vége, ez nem film, nem sportverseny. 2. Az ember csak rosszat tesz magának azzal, ha erőlteti a túllépést. Minden folyónak megvan a maga apály

 Az emberi intelligenciának, kétségtelenül, vannak biológiai mozgatórugói is. Amit azonban az 1970-es években a Hendrickson kutatópáros állított, miszerint az egyes ember intelligenciája attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan képesek idegsejtjei egymással kommunikálni,nos, az már merő áltudomány. A szinaptikus intelligencia elméletéről a Delta magazin ( azóta már megszűnt) 1980/8. számában olvashatunk.  Hadd soroljak most itt néhány ellenérvet: 1. Nem egyfajta intelligencia van, jelenlegi ismereteink szerint kilenc. Mindegyiknek az alapja pusztán az idegsejtek egymáshoz való kapcsolódása lenne?Példának okáért:az érzelmi intelligencia is idegsejtek működésének eredménye? 2. Pszichológiai jelenségeket pusztán biológiai okokkal magyarázni:biológiai determinizmus. 3. A környezetnek semmi szerepe sincs az intelligencia alakításában? Vagy a környezeti hatás olyan erős, hogy befolyásolja az idegsejtek ingerületátvivő képességét? 4. Hendricksonék szerint a sejteknek van intelligenciája. 5. A

 Most még csodálatos ősz van,húsz fok körül az átlaghőmérséklet,de azért mindenki érzi már a mi kis Kárpát-medencénkben,hogy hamarosan vége az ősznek,jönnek a mínuszok,előbb hajnalonta,aztán már szégyenkezés nélkül,nappal is. Egyre kevesebbet megyünk ki,ahogy közeleg a december,úrrá lesz az emberen egyfajta bezártságérzet-pszichológusok sokat tudnának erről mesélni. De az irodalom is elmondja erről a magáét. Turbuly Lillának van egy-a sok közül-remek verse,az a címe,hogy Ki. Az Alföld folyóirat 2016/9.számában jelent meg. Az epigramma arról szól,hogy bezárva érzi magát a lírai én,és ki akar szökni "a bodzaillatú nyárba". A vers ritmusát a "ki" és a "végig"szavak soreleji ismétlődése adja(a héber költészetben is van ilyen,a sor elején kell keresnünk a ritmikusság okát,eredetét), igencsak nagyszerű és emlékezetes vers kerekedett belőle.  Majd decemberben,ha esik a latyak,többször előveszem,elolvasom,közben gondolkodom versről és pszichológiáról,bezártságról

 A modern pszichológia nagyon kedvelt kutatási témája a külónböző generációk együttélésével,együtt-munkálkodásával járó problémák felderítése,elemzése. Ehhez a témához az irodalom is hozzáteszi a magáét. H.Barta Lajos:A vízimentő című novellája a Rakéta Regényújság 1988/26. számában jelent meg.  Kis bevezető a cselekménybe:A hatvanéves papa jelentkezik balatoni vízimentőnek,fel is veszik. Csakhogy nem tud már jól úszni,félve gondol arra,hogy egyszer talán majd közbe kell avatkoznia.Veje aki egy házban él az öregúrral,le akarja beszélni erről az egész vízimentősdiről. Csakhogy a papának kell a nyugdíj mellé a pluszpénz,ugyanis meg akarja venni a szomszéd telket. Egy nap az öregúr kétségbeesett kiáltásokat hall a közeli nádasból... Nagyon megható,szívhez szóló novella,valamelyik szereplőben magunkra ismerhetünk. Érdemes elolvasni. Rakéta Regényújság példányait pedig jobb antikváriusnál vagy a nemzeti könyvtárak folyóirattárában lehet böngészni.

 A Netflixen láttam egy filmet,az a címe:Apánk. Ha műfajilag kellene besorolni,leginkább a dokumentum-játékfilm megjelőlés illik rá. De nem ez a lényeg,hanem a tartalom. Egy Donald Cline nevű orvos legalább 91 esetben saját spermáját használta mesterséges megtermékenyítéshez,legalábbis a vád szerint. A film kutatja,vajon mi lehetett a kilencvenegyszeres apává lett orvos szexuális-pszichológiai motivációja. Önmaga reprodukálása?Szóba kerül még egy szekta is,melynek tagjai igen különösen,mondhatnám:morbid módon, viszonyulnak a "Szaporodjatok,sokasodjatok!"bibliai tanításához. Józan ésszel felfoghatatlan,amit az orvos tett. A film igen megrázó alkotás,inkább csak felnőtteknek ajánlott. 

 Van egy nagyszerű bűnügyi novella,Don Ridgemond írta, az a címe:Az ügyvéd látogatója, és magyarul a Rakéta Regényújság 1988/13.számában olvasható. Egy igen ravasz pszichológiai rejtvénynek vagyunk tanúi, és annyira eredeti a krimi, hogy nem hal meg benne senki. A sztori annyira eredeti, hogy úgy döntöttem, egyetlen szót sem írok le belőle, mert akkor mindenki rájön a ravaszságra.  Inkább a dolog pszichológiai részéről beszéljünk és gondolkodjunk egy kicsit. Vannak olyan emberek, mint a novellában szereplő ügyvéd,  akiknek a karrierjük még a feleségük életénél is fontosabb. Ez szörnyű. Ezt a szörnyűséget önti a bűnügyi irodalom formanyelvébe Don Ridgemond. Elképesztő, nincs rá jobb szó. Mindenkinek ajánlom elolvasásra, pár perc alatt végére ér az ember, aztán fél órát ül némán a döbbenettől. 

 Sokan- munkapszichológusok, közgazdászok, orvosok, vállalkozók- próbálták már megfogalmazni, miért is tesz jót az embernek az aktív élet, azaz a munka. Találtam egy verset, magyar költő írta, még a magyar irodalomban is kevéssé ismert, de mindennél találóbban megfogalmazza, miért is kell az embernek dolgoznia, alkotó munkát végeznie. Veress Miklós:Munkadal című népies-realista verse a Kortárs irodalmi és művészeti folyóirat 1977/3. számában jelent meg.  Van benne négy sor:"...őrölj,malom,őrölj/mert aki nem őröl/abba a nagy csendbe/úgyis beleőrül...".  (A malom itt metafora, az embert jelképezi). Pontosan erről van szó,. . A nem dolgozó ember elveszíti kapcsolatát a világgal, csend-élete lesz, körbeveszi őt a csendes érdektelenség. Ezt az emberi lélek nehezen viseli, mert az ember társas lény, arra teremtetett, hogy együtt legyen, kommunikáljon más emberekkel.  különösen nyugdíjba vonuláskor tapasztalja meg sok ember az elhagyatottság, feleslegesség érzését.  Napjainkban, ami

 A Mozgó Világ folyóirat 2021/3. számában  jelent meg Zoltán Gábor:Vaskampók a dohszagban című novellája. Nem kívánom elárulni,miről szól ez a kitűnő írás,amúgy is inkább kedvet csinálni szeretek mintsem poént lőni,szóval:tessenek elolvasni a művet.  Legjobban talán az tetszik Zoltán Gábor írásában,hogy összefogja a történelmet és a pszichológiát. Arra keresi a választ,minek köszönhető,hogy a történelem véres diktatúrái mindig megtalálják a szadista kiszolgálókat. Szerző szerint Szondi Lipót adja meg erre a kérdésre a feleletet. Szondi szerint bizonyos családokban az emberölés generációkon keresztül "öröklődik". Ha egy ilyen sorssal és elődökkel megvert ember háborús szituációba kerül,könnyen válik erőszakossá. A történet szereplője,a Hentes,konkrétan az 1940-es években a nyilaskeresztes párt tagja lett. S ami még kiderül ebből a történetből:az ilyen típusú személyek remekül tudnak rendszert váltani. Rugalmasan kezelik a történelmet. Főhősünk kiváló ipari munkás méghozzá olva

 Véletlenül kezembe került a Debreceni Egyetem által kiadott Szkholion folyóirat 2015/1. száma. Ebben találtam egy döbbenetes verset,B-Terv a címe,szerzője pedig Horváth Imre Olivér. A mindössze 6 soros, elementáris erejű költemény egy megromlott apa-fiú kapcsolatról szól. Az apa már csak az unokát várja fiától,erről ő hallani sem akar,a fiú pedig inkább csak pénzforrást lát az apjában. Az apa a még meg sem született unokát hívja B-Tervnek. Erről a remek,bár szomorú témaválasztású versről eszembe jutott a magyar társadalom egyik kollektív pszichológiai tévedése. Hogy tudniillik mindig van B-Terv. Így hisszük,túlságosan is gyakran hisszük így. Nem baj,gondoljuk sok esetben,ha valamit elrontottunk,majd'csak akad egy második esély. Akik így gondolkodnak,azoknak üzenem:többnyire nincs második esély. Szülőként pedig biztosan nincs. Egy gyereket csak egyszer lehet nevelni. Úgy,ahogy. Nem tudsz visszamenni az időben,hogy kijavítsd a hibáidat. A tizennyolc éves fiad sem lesz újra tizenháro

Olvasom Katona Nóra és Oakland Thomas:Tanulási stílus:egy integratív megközelítés című publicisztikáját ( Alkalmazott Pszichológia,1999/1.,17-29.). A első részben összegzik azokat a tanulói-tanulási  típusokat és ellentétpárokat, melyek az elmúlt évtizedek pszichológiai szakirodalmában napvilágot láttak.  Az 1970-es években, az amerikai pszichológiában terjedt el a mezőfüggő-mezőfüggetlen ellentétpár. A mezőfüggő örömét leli az apró részletekben, a mezőfüggetlen viszont a tágabb öszefüggések felfedezésében talál sikerélményt. ( A szakirodalmi hivatkozásokat lásd a tanulmány szövegében!).  Még szerencse, gondolom én, mint 21. századi Olvasó, hogy ez a szemlélet nem terjedt el a magyarországi szakirodalomban, illetve a tömegmédiában. Netán az iskolai gyakorlatban. Merthogy leegyszerűsítő butaság az egész. Minden ember egyszerre mezőfüggő és mezőfüggetlen. Jómagam az élet bizonyos területein mezőfüggő vagyok, élvezem a kis pici részleteket, az apró nüanszokat. Életem más aspektusaiban vis

 A Nők Lapja 2018/25. száma interjút közöl Dr.Oláh Attila professzorral, boldogságkutatóval. A témák a szokásosak: miért vagyunk mi magyarok, annyira hátra az országok közötti boldogságlistán. stb. Aztán feltesz egy kérdést az újságíró ( "a magyar nők miért boldogabbak a férfiaknál?), amire viszont egyetemes érvényű válasz jön aminek röviden összefoglalható lényege a következő: a nők a teljes érzelmi skálán játszanak, faltól falig, a férfiak viszont szeretnek érzelmileg középutasok, kvázi semlegesek maradni. A férfiak tehát voltaképpen saját dolgukat teszik nehézzé.  Szerintem ez minden országban igaz a férfiak és a nők többségére. Ettől függetlenül- szerintem- a férfiak is boldogok, csak éppen pont azért, mivel középen szeretnek maradni, nehezebben vallják ezt be. Jómagam egyszer vettem részt egy afféle boldogságfelmérésben, marha nehéz volt bevallni, hogy boldog vagyok. Olyan triviálisnak tűnt. Inkább megbonyolítottam a választ. Amúgy a Nők Lapja cikke kitűnő, a pozitív pszichol

Szépirodalom és pszichológia egyben. A Vakok Világa c.folyóirat 1990.februári számában olvashatjuk Dénes Géza:Nyomtalan nyomok c.remek novelláját.Mindössze két oldal, nagyon sűrített, ugyanakkor kitűnő írói technikáról tanúskodó alkotás.  A mű főhőse Magdi,kétgyermekes anyuka,a világ szemében boldog feleség. Csakhogy Magdi tudja,hogy Feri,a férj,viszonyt folytat a titkárnőjével. Nem tudja,mit tegyen. Attól fél,hogyha Ferivel nyíltan összeakaszkodik,odalesz a családi béke. Egy este Feri megint bejelenti- az ilyenkor szokásos arrogáns modorában-,hogy vissza kell mennie a munkahelyére. Magdi tudja,mi van a háttérben,de nem szól semmit. Pár nap eltelik,Feri sehol. A gyermekek már nagyon hiányolják az apjukat. Magdi belelapoz az aznapi újságba és rettenetes hírt olvas...Még jobban meglepi azonban saját reakciója. A novellában van valami furcsán,eredetin krimiszerű,ugyanakkor nem a cselekmény,pláne nem az erőszak a fontos,hanem az emberi lélek. A mű a házastársi szeretet és hűség megható tö

 Nagyon sok magyar szülő teljesen kétségbeesett állapotban keresi fel a pszichológust vagy rosszabb esetben ír levelet valamelyik médiacsatornának: gyermeke az utóbbi időben fáradékony, nem figyel, már meg is állapították nála,hogy figyelemhiányos. Mit lehet ilyenkor tenni? A Nők Lapja 2021/18. számában, a 63.oldalon olvashatjuk Dr. Donauer Nándor neuropszichológus nagyszerű írását ( címe:Művészlelkek vagy csak lusták?), melyben a kiváló kutató nagyon egyszerű választ, megoldást ad a problémára: a fiatalok nem alszanak eleget. Hogy miért, mit csinálnak éjszaka alvás helyett, azt nyitva hagyja, illetve majd a következő részben folytatja, de maga a válasz egyszerűségében lenyűgöző. Mint ahogy sodró, magával ragadó az egész cikk is. Nagyszerű írás, jó olvasni! Persze, a probléma nemcsak Magyarországot érinti. A Nők Lapja weboldalán nagyon sok izgalmas, érdekes olvasnivalót találnak nők és férfiak egyaránt!

 A Ridikül magazin 2014/30.száma egész kis blokkot szentel a felnőtt gyerek-szülő együttélésnek. Minden oldalról körüljárják a témát,szó esik az üresfészek-szindrómáról éppúgy,mint a bumeráng-gyerekekről. Nagyon tetszik a cikkekben,hogy nem értékelnek,nem ítélkeznek,elfogadják,hogy mindenkinek-ezáltal minden családnak-máshogy és máshogy alakul a közös sorsa.  A lap 36.oldalán friss statisztikai adatok találhatók a témáról. Jómagam egészen elképedtem. Az olasz férfiakról például az a hír járja,hogy macsók,önállóak-erre kiderül,hogy 2000-ben a 30-34 év közötti olasz férfiak 27 százaléka még otthon lakott. Magyarországon 2011-ben a 20-39 éves korosztálynak 37 százaléka lakott otthon. És most jön az igazi meglepetés:a KSH által megkérdezettek 35 százaléka vélte úgy,hogy egy férfi bármeddig együtt lakhat szüleivel... Bár utóbbi azért eléggé szélsőséges,vegyük az átlagot,tehát azt,hogy valaki 30 éves koráig él otthon. Magyaroszágon az átlagéletkor 76,6 év. Életünk 40 százalékát tehát szülein