Bejegyzések

sportrovat címkéjű bejegyzések megjelenítése

Varga Judit szerint Magyarországon médiapluralizmus van

 Az Európai Unió immár sokadik jogállamisági jelentése- nagyon jól összefoglalja ezt a napi.hu cikke- többek között felrója Magyarország kormányának, hogy közvetett módon nyomást gyakorol a médiára.  Varga Judit megvédte Magyarországot, szerinte hazánk az egyetlen olyan uniós ország, ahol médiapluralizmus van.  A vitával kapcsolatban engedjenek meg néhány megjegyzést.  1. Magyarországon a kormány nem is olyan közvetetten gyakorol nyomást a médiára, vannak kifejezetten kormánypárti és kifejezetten ellenzéki médiumok. Nem pluralizálódott, hanem polarizálódott a médiapiac.  2. Ez a jelenség más európai országokban is megjelenik, sajnos, nem magyar sajátosság.  3. A médiapluralizmus következtében mind a kormánynak, mind az ellenzéknek lehetősége van kifejteni álláspontját konkrét kérdésekben- a maga által uralt platformokon. Itt egyúttal lehetősége van arra, hogy rosszindulatú megjegyzéseket tegyen az elenfélre, a magas élelmiszerárak miatt már amúgy is dühös olvasók/látogatók legnagyobb

Hajdú-Bihari Napló, 2018.február 5.

A Hajdú-Bihari Napló 2018.február 5-i számában szerintem a sportrovat sikerült legjobban. Nagyon részletesen, mondhatnám, 20.század módon számolnak be a DVSC-TEVA- Kisvárda felkészülési mérkőzésekről. Az egyiket 1-0-ra nyerte a Loki, a másik 3-3- lett, a Debrecen kétgólos vezetést adott le. De megjelenik az oldalon a sikerszériában lévő teniszező, Babos Tímea is, aki nagyon nehéz heteken van túl, bár szerintem sokan cserélnének vele. Persze, a többi rovatban is akad érdekes cikk. A jégesőről szólónak például kifejezetten örültem. Arról van szó, hogy létre kívánnak hozni egy, az egész országra kiterjedő jégeső-védelmi rendszert. Ez jó, Európában egyedülálló. Hogy aztán kinek mennyibe fog kerülni az ezüst-jodiddal történő védekezés, egyelőre nem tudjuk. Az mindenesetre jó, hogy kulturálisan agyament világunkban egy piacvezető helyi lap cikket közöl egy mindenkit érintő alkalmazott természettudományos módszerről .Csak így tovább, le veled, bulvár, éljen a tudomány, mert higgyétek el, bará

Hajdú-Bihari Napló, 2018. január 29.

Szomorú riportot olvashatunk a Hajdú-Bihari Napló 2018. január 29-i számában. Magyarországon az 1970-es években kezdődött meg az aprófalvak elnéptelenedése- nem tudom, emlékeznek-e még Gyűrűfű esetére-, s ez a folyamat azóta is rendületlenül tart. Hajdú-Bihar megyében a Létavérteshez közeli Cserekert faluban már csak 3 ember lakik. Az egy dolog, hogy vigyáz rájuk a rendőrség és a határőrség, de felmerül a kérdés: miért nem tettek semmit eddig az illetékesek? Csak észrevette valaki, hogy egy falu kihalóban? Talán az lehet a magyarázat, ami az amerikai erdőtüzeknél: ingatlan, ingatlan...Szerintem már készen állnak azok az erők, akár itt a környéken akár a határ túloldalán, Romániában, akik készek lennének ezt a romos, Istentől elhagyott települést en block felvásárolni. Persze, piaci ár alatt. Persze, azért olvashatunk ettől örvendetesebb dolgokról is a Naplóban. A sportrovatban éldául arról, hogy Babos Timea fantasztikusan szerepelt az Australian Openen, párosban győzött, vegyespár