Írott és elektronikus média régen és ma

 A huszadik századi történelem egyik leginkább megosztó személyisége volt Nasszer,a modern Egyiptom megteremtője. Az IPM (InterPress Magazin) 1986.decemberi számában olvashatjuk róla Gömöri Endre:Nasszer csillagórái című írását. Megtudjuk,milyen körülményekre vezethető vissza az 1952-es puccskísérlet. Bepillanthatunk a Szuezi-csatorna államosításának történelmi kulisszái mögé,a megjelenés idejéből fakadóan magyar vonatkozások nélkül. Képet kapunk arról,valóban tekinthetjük-e Nasszert a pánarab nacionalizmus vezetőjének. Megismerjük azokat a politikai manővereket,melyet Nasszer a nagyhatalmak-Anglia,Franciaország,USA,Szovjetunió-között vívott. Meggyőződésem,hogy a cikkben is említett golfozós epizód nem igaz. És megtudjuk,hogyan végződött-majdnem-egy etióp császár halálával egy temetés.  Remek cikk,ajánlom történelem szakos tanárok,egyetemisták,érdeklődő középiskolások figyelmébe.

 Olykor sokkal több és jobb pszichológiát lehet tanulni irodalmi alkotásokból, mint lélektani szakkönyvekből- én legalábbis így vagyok vele. Elolvastam Schillinger Gyöngyvér: Április huszonegy című novelláját az Alföld folyóirat 2021/2. számában (25-28.oldal), és sok mindent megértettem a gyász feldolgozásáról- amit addig is sejtettem, csak valahogy homályosan, alaktalanul gomolygott bennem.Schillinger Gyöngyvér kisepikai műve megtanított arra, hogy legalább magam előtt kimondjam ezeket az érzéseket, gondolatokat. A novella hőse, az egyes szám első személyű elbeszélő egy barátja apjának kínos jelenetekkel tarkított temetésén vesz részt- eközben pedig újra átéli saját, édesapja elvesztése felett érzett gyászát. A két gyász, a két elvesztés-érzés összekeveredik.  Amit tanultam ebből a nagyon értékes műből: 1.A gyász nem múlik el, nincs olyan, hogy vége, ez nem film, nem sportverseny. 2. Az ember csak rosszat tesz magának azzal, ha erőlteti a túllépést. Minden folyónak megvan a maga apály