Írott és elektronikus média régen és ma

 Olvasom Mezei Gábor három versét a Jelenkor folyóiratban,és beleringatom magam valami nyugtalan,de tudatos  valóságba,pontosabban:valóságokba,melyekből csak valami belső glóbuszon nyerhetek léleknyugalmat. Egyszerre szabadulnék is ezekből a világokból,és vonz a kiváltság,hogy...Én ezekről a versekről nem tudok írni semmit,csak annyit érzek,hogy nagyon jók. A kortárs irodalom nagyszerű darabjai. Ez pedig tökéletesen elég.  Nagyon tetszik,sőt,igencsak elragadtat,hogy nem tudom szárazul,intellektuálisan értelmezni a három különleges címmel megmasnizott költeményt (lásd alább,a bejegyzés végén), mégis megnyugszom. Asszociálok.Pedig világok találkozásáról van szó,kőművesekről meg csarnokvízről,kicsit szürreális a csigákkal borított glóbusz,és tényleg nem tudom,mire készülnek ezek a kőművesek. A realitás győzelmére talán?Ebben a világban? Ahol még a csarnokvízzel is gond lehet? Inkább próbálják ők is megérezni a "felszín hideghullámait",mint Mezei Gábor. Egészen jó versek szül...

 A Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat 2020.októberi számában, az 1064-1065.oldalon olvashatjuk Vajna Ádám:A nemzeti költészet című versét. A mű maga három részből áll, melyek a "lehetőség" alcímet viselik. Miről is szól ez a vers? Nyilván minden értelmezőnek másról és másról. Nekem arról, hogy még maga a fogalom sincs tisztázva: mi az, hogy nemzeti, és igen, korunkban már az sem egyértelmű, mi az a költészet. A közönség pedig, aki Petőfit még ünnepelte, ma összezavarodva áll a különböző tanok, kulturális produktumok, rendezvények, megmondóemberek eleven dzsungelében.  Ilyen körülmények között óhatatlanul is bekövetkezik az elfordulás. A közönség olyanokat keres, akik kielégítik a már meglévő hagyományra alapozott ízlését, a költő pedig maga útján járva, magának ír. Voltaképpen íróasztalnak alkot, még ha Vajna Ádám versében ez így nincs is kimondva.  A költemény kitűnő, nagy mélységben tárgyalja ezt az egész kultúránkat érintő problémát,ajánljom minden irodalombarátn...

Bevallom férfiasan: Nem tartozom Tormay Cécile Bujdosó könyvének rajongói közé. Megértem persze, hogy az első világháború és Trianon után, abban a történelmi szituációban, felgyűlt a sok magyar sérelem, és ezt valahogy ki kell írni, meg kell fogalmazni, ki kell mondani, bele a világ arcába- ennek ellenére úgy vélem, a hisztériakeltés még nem fegyver. Az csak indulat. Örömmel olvastam Szolláth Dávid írását (Az elbeszélő hitelvesztése) a Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat 2013.februári számában. Mindennel egyetértek. Ez a könyv antiszemita, méghozzá csontig-velőig. Azonkívül rosszul szerkesztett, valószerűsége megkérdőjelezhető. Szolláth Dávid erre remekül rámutat tanulmányában, mely őszinte, intelligens- ellentéte az általa elemzett műnek. Jó lenne, ha a magyar kulturális médiumokban csak ilyen színvonalú írásokat olvasnánk. Tormay Cécile-t nem szabad felvenni a középiskolai tananyagba! Ha pedig már megtörtént, a magyartanárok tanítsanak inkább mást!