Írott és elektronikus média régen és ma

 Francisco de Oraá (1929-2010) kubai költő volt, műveiben azt a jellegzetes mediterrán hangulatot, azt a forróságot ábráolzta, mely végikíséri egy kubai átlagember életét. Város, város című verse a Nagyvilág világirodalmi folyóiratban jelent meg, (1975/7. szám), fordította Csuday Csaba. A rímtelen szabadvers három részből áll. Az elsőben a mediterrán falut ismerhetjük meg: fehér házak, almásládák illata, a tenger közelsége, hullámai, sajátos milliője- de mindemögött ott van egy sajátos, negatív misztikus, a halottaknak, az ősi babonáknak valami elementárisan rossz és félelmet keltő kultusza, Szerelmes hltak, gyóntatók, a pokolból az egekbe repülő galambok- Oraá nagyon erőteljes, ugyanakkor nagyon eredeti metaforákkal érzékelteti számunkra ezt a már ködbe veszett, egykor-volt falusi világot.  A második részben hirtelen a városba csöppenünk. Egymásba érő házak, nyomor, éhbérért küszködő férfiak, otthon, a háztartást vezető asszonyok, mindenfelé baloldali tüntetések, robbanások, politikai

 A Nagyvilág világirodalmi folyóirat 1970/7.számában jelent meg Randall Jarrell amerikai költő A régi és az új mesterek című verse. A műfaj gondolati költemény,szabadversben írva.  Jarrell a középkort eszményítve látja. Ez az a kor,legalábbis szerinte,amikor a festőművészek még őszintén átérezték Krisztus szenvedését. Az első versszakban a Szent Sebestyént átfúró lándzsa idézi fel a legnagyobb szenvedéstörténetet. Van der Goes:Jézus születése című képén pedig minden egyfelé mutat. Aztán jön a reneszánsz,Veronese,aki játszadozó kutyákat fest Krisztus keresztje alá. Aztán a világ fokozatosan humanizálódik,az ember egzisztenciális szenvedése kerül középpontba. Aztán már nem az egyes ember,hanem az emberiség,mint egész;nem egyes országok,népek,hanem az egész Föld.  Jarrell hosszú költeménye olyan,mint egy kis kultúrtörténet. Az irány,a költő szerint egyértélmű. Az ember gondolatvilága elszakad a spirituális tartalmaktól,az anyagiak felé fordul,profanizálódik,saját szenvedését pedig elvisel

 Jurij Levitanszkijról eddig mindössze annyit tudtam,hogy más időtöltés híján előszeretettel fordított orosz nyelvre magyar költőket(mások mellett Nagy László,Juhász Ferenc alkotásait). A napokban kezembe került a Nagyvilág folyóirat 1975/7. száma,s ebből bizony kiderül,hogy Levitanszkij költőnek sem volt utolsó. Első sem,de ez nem is akkora baj. A 993.oldalon közölt A kezdet előtt c.versében a lírai én kinyit egy régi kalendáriumot,majd hosszas elmélkedésbe kezd egy időből kilépett világról,ahol is "csak egy idő van,nem száll év az évre". No,és hát hol van csak egy idő,mármint mérhetetlen idő?Az örökkévalóságban. Levitanszkij barátunk tehát a mérhető idő hatósugarán kívül álló világról,az örökkévalóságról elmélkedik. Csakhogy 1975-öt írunk,a Szovjetunióban(Ukrajna ekkor oda tartozott) vallási tárgyú irodalmi mű nem jelenhet meg,úgyhogy az ügyes,kommunista cenzúrát kijátszó Levitanszkij egyszerűen nem írta le,hogy voltakáppen miről is szól a verse. Jellemzett,körülírt valamit