Bejegyzések

1999 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Oktatás,ökológia:Falu Magyarországon,falu Németországban

 A Falu,Város,Régió című,területfejlesztéssel,regionális projektek kommunikációjával foglalkozó folyóirat 1999/4.számában olvashatjuk a Vidéki minták című cikket,Jürgen Peters és Ónodi Gábor tollából. A cikk egy magyar-német hallgatói csereprogramról szól. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatói a németországi Börnickébe,a Fachhochschule Eberswalde Fachgebiet hallgatói a magyarországi Tiszadobra látogattak. Ha 21.századi szemmel olvassuk ezt a cikket,nagyon is korszerűnek találjuk a benne leírt oktatási-ökológiai programot. Tiszadobon az ökológia mellett a turizmus-idegenforgalom is jelentős szerepet játszott a programban. A németországi Börnicke esetbén pedig érdemes volt megfigyelni,hogyan lesz-egy képzőművész-házaspár településfejlesztő egyesületéből kiindulva-klasszikus porosz nagybirtokos faluból modern település,ahol a fiatalok is jól érzik magukat.  Kár,hogy a 2020-as években,a járvány és a háború miatti gazdasági problémák miatt a fizikai részvételen alapuló hallgatói csere

Regionális történeti földrajz:emlékszünk még a Phare-programokra?

A rendszerváltás után, de még az uniós csatlakozás előtt, hazánkban rengeteget beszéltek az ún. Phare programról. Magyarország és Lengyelország gazdasági fejlesztése regionális alapon- ez volt a Phare-program eredeti célja,később aztán még tíz ország csatlakozott a programhoz. Amikor aztán 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, megszűnt ez a program, amely jellegét tekintve projekt-csoportnak minősíthető. Érdekes lenne egyszer- majd amikor a politikai helyzet már lehetővé teszi- megírni a phare teljes történetét. A regionális földrajz tudománya biztosan gazdagodna egy ilyen témájú, átfogó jellegű disszertációval.  A Falu,Város, Régió című folyóirat 1999/5. számában nagyon érdekes interjút olvashatunk Lunk Tamással, az FVM Területfejlesztési Phare Programirányító Iroda igazgatóhelyettesével. Lunk Tamás elmondj,a mi volt szokatlan Magyarország számára a program végrehajtásánál, azaz a pályázatok írásakor és pénzek felhasználásakor. Nagy vonalakban a következők emelhetők k

Gazdaság:Top 200 cégek Magyarországon,1999

 Hogy rohan az idő...A Falu, város ,régió című tudományos folyóirat 1999/6. száma közöte Páhy Anna tervező gyakornok írását,Kétszázak klubja címmel. A lényeg:egy táblázat tartalmazza az 1999-es Top 200 magyar cégek listáját, árbevétel szerint. Hogy is néz ki az élmezőny? 1. Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt. 2. IBM Storage Products Ipari Vámszabadterület Kft. 3. Magyar Távközlési Rt. 4. Magyar Villamos Művek Rt. 5. Audi Hungária Motor Kft. 6. Philips-csoport 7. Opel Magyarország Járműgyártó Kft. 8. Panrusgáz Magyar-Orosz Gázipari Rt. 9.Magyar Államvasutak Rt. 10. Metro Holding Kft. Néhány további érdekes helyezés: 16. Magyar Posta Rt. ... 25. Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. ... 27. Paksi Atomerőmű Rt. ... 34. Budapesti Közlekedési Rt. ... 39. Szerencsejáték Rt. ... 41. TITÁSZ Rt. Hát, ők voltak 1999-ben a legjobbak között. Többségük ma is működik, legfeljebb átszervezetten, vagy más tulajdonossal, más néven. 

A mezőfüggő,a mezőfüggetlen,meg a pszichológus

Olvasom Katona Nóra és Oakland Thomas:Tanulási stílus:egy integratív megközelítés című publicisztikáját ( Alkalmazott Pszichológia,1999/1.,17-29.). A első részben összegzik azokat a tanulói-tanulási  típusokat és ellentétpárokat, melyek az elmúlt évtizedek pszichológiai szakirodalmában napvilágot láttak.  Az 1970-es években, az amerikai pszichológiában terjedt el a mezőfüggő-mezőfüggetlen ellentétpár. A mezőfüggő örömét leli az apró részletekben, a mezőfüggetlen viszont a tágabb öszefüggések felfedezésében talál sikerélményt. ( A szakirodalmi hivatkozásokat lásd a tanulmány szövegében!).  Még szerencse, gondolom én, mint 21. századi Olvasó, hogy ez a szemlélet nem terjedt el a magyarországi szakirodalomban, illetve a tömegmédiában. Netán az iskolai gyakorlatban. Merthogy leegyszerűsítő butaság az egész. Minden ember egyszerre mezőfüggő és mezőfüggetlen. Jómagam az élet bizonyos területein mezőfüggő vagyok, élvezem a kis pici részleteket, az apró nüanszokat. Életem más aspektusaiban vis

Második világháború:RAF-pilóták kalandjai Franciaország felett

 Akit érdekel a második világháború hadtörténete,ezen belül is a légi hadműveletek históriája,feltétlenül olvassa el Horváth Zoltán cikkét a Top Gun folyóirat 1999/5.számában,melynek címe:Alacsonytámadásban nappal és éjjel,avagy másodpercek alatt végveszélybe kerülve. A cikk egyébként a Fejezetek a 80 éves RAF történelemkönyvéből cikksorozat 15.darabja. A cikkben két,a RAF által a megszállt Franciaország felett végbevitt hadműveletről szól. Mindkettő esetében a gépeknek alacsonyan kellett repülniük,és konkrét célpontokat,földön álló német vadászgépeket,repülőtereket támadni,erős légvédelmi tűz közepette. A kitűnő tervezés ellenére a végrehajtás a vártnál nehezebben ment. Johnie E.Johnson Boston gépekkel lőtt Párizs környéki célpontokat,de eltévedt. Egy másik sztárpilóta,Lewis Brandon hadnagy is odébb navigált a kelleténél,lelőtt egy vonatot,de a visszaúton majdnem belefutott Le Havre hírhedt légvédelmébe. Szerencsére mindketten hazaértek,sok keserves pillanatot okoztak a németekbek. Ho

Az oroszok valósították meg a németek repüléstechnikai ötletét-1998-ban

 Olvasom a Top Gun nemzetközi repülőmagazin 1999/5.számában Kővári Gábor kitűnő cikkét a Szuhoj S-37 Berkut orosz repülőről,s közben azon gondolkodom,micsoda furcsaságokat is produkál a történelem. Mert arra ismerünk példákat,hogy a második világháború idején fakadt német ötleteket amerikaiak valósítsák meg,gondoljunk csak az atombombára vagy a számítógépre. De az,hogy egy 1930-as évekből származó német ötletet az oroszok valósítsanak meg,ráadásul 1998-ban,tehát jóval a Szovjetunió felbomlása után,az meglehetősen ritka.  Márpedig a Szuhoj S-37 Berkut repülőtípus esetében pontosan ez történt. Amint azt Kővári Gábor írásából megtudjuk,egy igen jelentős technikai újítás,az ún.előrenyilazott szárny teszi szakemberek számára is érdekessé,külónlegessé ezt a gépet. Márpedig-ez is kiderül a cikkből-ezzel a technikai újítással már a Harmadik Birodalom idején foglalkoztak,készült is Junkers prototípus ezzel a szárnytípussal,csakhát a kísérletek befejezésére nem maradt idő. Majd 52 év múltán,1997

1999-ben a magyar katonai vezetés sajtótájékoztatót tartott

 1999-ben a NATO tagállamai támadást inéztek Jugoszlávia ellen. Szomszédos ország lévén,Magyarország igencsak érintetté vált a hadműveletekben. Ahogy az már lenni szokott,kis hazánkban lábra kapott a pesti pletyka,miszerint a magyar haderő nem képes megvédeni a magyar légteret,stb. Ezen félelmek eloszlatására a magyar katonai vezetés sajtótájékoztatót tartott,ahol jelen voltakba fontosabb írott és elektronikus sajtótermékek képviselői. A Top Gun folyóirat képviseletében jelen volt Kővári Gábor is. Megjelent írása:Készūltség!Első fok...indít...gurul...felszál! In:Top Gun,1999/7.,32-33.o. A cikk nagyon jól bemutatja a MIG-29-esek jó szereplését,azt,hogy a pilóták vészhelyzet esetén szinte azonnal felszállnak és a probléma helyére repülnek. Bemutatja a sajtótájékoztató helyszínén megtekintett Mi-24-es harci helikoptereket. Ami miatt Kővári Gábor aggódik,az a technológiai inkompatibilitás a NATO fegyverzete és a magyar haderő fegyverzete között. Majd a cikk végén a Szerző egyértelműen pozi

Így mutatta be a szakmai média 1999-ben a Boeing F-22 Raptort

 Magyarországon a Boeing F-22 Raptor megjelenése inkább csak a csúcstechnikáért lelkesedő katonai szakmai médimokat hozta izgalomba. Pedig nem ártott volna, ha a mainstraim média ismegismerteti népét ezzel a nagyon érdekes, a hadászatban forradalmi újdonságokat hozó repülő szerkezettel. Mindenesetre Kővári László a Top Gun folyóiratban ötrészes cikksorozatot közölt a témáról. Nagyon szépen megírt, laikusok számára is érthető cikkek ezek, sok szemléletes képpel.  Kővári a cikksorozat 3. részében ( Top Gun, 1992/2., 16-19.o.) kiemeli, hogy a Raptor felismeri a különböző repülőgép-típusokat, illetve azonosítja őket: csúcstechnológiájú vadászgép, alacsony technológiájú vadászgép, bombázó, helikopter, teherszállító. Ez abban az időben a haditechnika csúcsa volt.  Mint ahogy csúcs volt a Boeing F-22-esnél a komputerekkel teli műszerfal is. El tdom képzelni, a régivágású pilótáknak micsoda meló lehetett ezt megtanulni! Mint ahogy az is újdonság volt, hogy kötelékben való repülés esetén a gép

Fegyveres rabló rontott a házba

Nagyon izgalmas történetet olvashatunk a Reader's Digest Válogatás 1999.novemberi számában. Képzeljék el, hogy hazamennek a munkából, fáradtan ledőlnek, éppen vacsoráznának a gyerekekkel, amikor beront egy fegyveres rabló a házba. Mint kiderül, nem pénz kell neki, bár éppen azt sem utasítja vissza. 9000 dollárt találnak, merthogy Ön nem bízik a bankokban, és inkább a párnába varrva tartja a pénzt. A gyerekek sírnak, de azért olyan nagyon nem akadnak ki. A rabló az FBI-al akar tárgyalni. Még szerencse, hogy Ön börtönőrként dolgozik, és látott már odabent néhány jólképzett nehézfiút. Ez nem olyan... A történetet elolvashatják a Reader's Digest 1999.novemberi számában, a 48. oldaltól. És itt a világ egyik legnépszerűbb írott sajtótermékének weboldala: rd.hu

Primakovot várták Oroszország elnökének- Reader's Digest, 1999.május

Amerikában időről időre megtörténik, hogy a kormányok, kül- és hadügyminisztériumok, és a különböző titkosszolgálatok népszerű magazinokba csempésznek be politikai tartalmú írásokat- ki tudja, miért...Véleményem szerint Dale van Atta A veszélyes orosz című, a Reader's Digest magazin 1999.májusi számában megjelent írása is ezek közé tartozik. Van Atta alapos információkkal rendelkezik Primakovról, a Jelcin-párti orosz miniszterelnökről, még azt is tudja, hogy nem volt szabad az idős Primakov jelenlétében az apjáról, egyáltalán: az apaságról beszélni. Ez mindenképpen belső informátorra utal. Van Atta még azt is feltételezi, hogy ennek a kényszerű hallgatásnak Primakov-apuka zsidó származása az oka, ami ,valljuk be, a poszt-sztálini Oroszországban sem kifejezetten előny. Karrier szempontjából biztosan nem. A cikk olyan politikusként mutatja be Jevgenyij Primakovot, aki Nyugat-ellenes, egyértelműen az orosz nemzeti érdekek képviseletére törekszik, utálja a NATO-t, és iránbarát. Nem s