Bejegyzések

Kovács címkéjű bejegyzések megjelenítése

A magyar papíripar kezdetei,avagy támogatta állam,támogatta főúr

Akit érdekel a gazdaságtörténet,az ne hagyja ki a Történelmi Szemle című folyóirat 1960/1.számát!Bogdán István:A lékai (hámori)papírmalom a XVIIII.században című tanulmánya megcáfolja azt a tévhitet,miszerint Magyarország elmaradott agrárország volt:a kb.600 lelket számláló Léka településen működött ács, kovács,asztalos,fazekas, működött posztómalom,a falu környékén üveghuta és a tanulmány fő tárgya,a papírmalom-ehhez képest 21.századi falvaink hogyan állnak ipar kérdésében? Az sem igaz (én még így tanultam középiskolában),hogy a túlnyomórészt földbirtokos társasalmi elit szándékosan visszafogta volna a magyar iparfejlődést. Miért toltak volna ki saját magukkal?A papírmalom ügyét támogatta mind a terület akkori tulajdonosa,az Esterházy család,mind pedig Mária Terézia,azaz az állam. Hogy miért?Ekkor alakul ki a korszerű államigazgatás-úgy is fogalmazhatunk:ekkor nő a bürokrácia az emberek fejére-, kellett a papír,mint egy falat kenyér.  Részletek a tanulmányban. Azt mindenképpen érdemes

Magyar Hírlap, 2018.május 8.

A Magyar Hírlap polgári közéleti napilap 2018.május 8-i számának tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - Áder János köztársasági elnök Orbán Viktort kérte fel kormányalakításra. A miniszterelnök elmondta, továbbra is odaadással és hűséggel fogja szolgálni hazáját. - Marek Jurek lengyel EP-képviselő szerint a liberálisok lejáratják a liberalizmust és a demokráciát. Magyarország ellen pedig a brüsszeli testületek koncepciós eljárást folytatnak. - London: tovább folytatódik a példátlan gyilkosságsorozat, a migránsbandák egymás közti harcának most egy ártatlan 17 éves esett áldozatul. - Mezőgazdaság: Nagyon sok spárga termett Magyarországon, a jó idő miatt, nehéz lesz eladni, a jó minőségűek mehetnek exportra. - Sport: Egy harmadosztályú francia csapattal mérkőzik a Paris Saint-Germain a Francia Kupa döntőjében. - Átigazolási pletyka: Griezmann, az Atletico Madrid játékosa valószínűleg a Barcelona színeiben futballozik tovább. - Öttusa:Aranyat nyert a Kovács-Demeter vegyesváltó a