Írott és elektronikus média régen és ma

Aki látta a Ferencvárosnak a litván Sudovia elleni mérkőzését, az bizony észlelni volt kénytelen, hogy a litván csapat úgy küzdött, mintha az életéért meccselne. Ez érthető: Litvánia sem futballnagyhatalom, nekik még EL-csapatuk sem volt soha. Az FTC  játékosai, szerintem, kissé lazára vették az első perceket, kaptunk is egy furcsa kis gólocskát. De a második féliőd második fele a Fradié volt, úgyhogy a végén 4-2 arányban nyertünk, és EL- főtábla! Az nso.hu oldalon Borbola Bence írta az összefoglalót, véleményem szerint igen korrektül. Ez a meccs tényleg arról, szólt, hogy fordulat, meg izgalom, meg fordulat, meg izgalom. Végül pedig egy nagy sóhaj: bejött a papírforma, ott vagyunk az EL főtábláján, a csoportkörben! Remek meccs, remek sportújságírói teljesítmény. Csak a főoldal linkjét tesszük ki: nso.hu

Kínában már 1984-ben 200 millió gyermek élt, azóta már ez a szám biztosan megnőtt 300 millióra. A Gyermekünk folyóirat 1984/11.számában olvashatunk egy elégg tömör, alig egyoldalas írást a kínai gyerekek helyzetéről. Szerintem eléggé antihumánus, merthogy az elméleti oktatást imnidig összekötik a gyakorlattal- ez a komunista országokban mindig a gyerekek dolgoztatását jelenti- meg hogy az anyák a szoptatás idejére mentességet kapnak a munkahelyükön- na, még jó, majd szoptatás közben fog a szalag mellett dolgozni, de ez csak vicc. Szóval, nekünk, magyar gyerekeknek aranyéletünk volt...

Nem éppen felvillanyozó hír jelent meg a pozsonyi ujszo.com hírportálon: a közelgő szlovákiai választásokon a magyar pártok - a szlovákiai magyarság politikai képviseletéről van szó!- nem együtt indulnak. hogy erre megáll az ész, az nem kifejezés. A politikai érdekek, a kell-a-minél-több mandátum- felfogás megakadályozza, hogy egy olyan " forró" közegben, mint Szlovákia, a magyarságnak egységes politikai képviselete legyen. Dicséretes viszont az ujszo.com magatartása. Higgadt maradt. Visszafogta magát. Bevallom, én a helyükben sokkal élesebben fogalmaztam volna. mint ahogy ők tetétk a témáról szóló írásukban , mely az alábbi linkre kattintva olvasható: ( https://ujszo.com/kozelet/nem-lesz-magyar-egyseg ) Megmondom, őszintén, én jó alaposan megmosnám a fejét mind a Hídnak, mind az MKP-nak. Az túlzás, hogy kitombolnám magam, de azért nem fukarkodnék az érdemes jelzőkkel. Szerintem nincs az a józan ész, amellyel meg lehet magyarázni, miért jobb két kicsi egy nagynál. Enn

Olvasom a Világgazdasg című, igen kitűnő napilapot ( vg.hu ), és annak is a 2019.augusztus 27-i számát. Egy igen alapos cikkben elemzik, melyik közintézmény mennyivel tartozik, vagy ahogy némi eufemizmussal szeretik mondani: mennyi az adósságállmonáya. A táblázatból kiderül, hogy a közintézmények közül a legtöbb tartozást az egészségügyi intézmények, azon belül is a kórházak halmozták fel: szinte mindegyikük tartozik 1-2 milliárddal. erről két kérdés jut eszembe: 1. Az állam miéet nem biztosítja ezt a pénzt? Nem olyan sok, ettől jóval nagyobb összegek forognak Magyarországon a gazdasági élet különböző szféráiban, 2. Ha én tartoznék ennyivel, vagy egy kft tartozna ennyivel, már azonnal ott ülne a nyakán az adóhivatal, a zsaruk, meg mindenki. Magyarországon csak az állam tartozhat? 

Ha valaki azt gondolná, hogy az iskolai műdemokrácia csak a rendszerváltás után gyökeresedett meg hazánkban, annak ajánlom a Gyermekünk folyóirat 1987/2.számát. Csepelen, egy általános isolában, a gyerekek pár napra saját demokratikus mintaállamot szervezhettek: ez volt Guszevónia, ahol fabatkákkal lehetett fizetni mindenért, és minden vezetői posztot diákok tölthettek be. Az egészet persze az úttörőmozgalom keretein belül művelték, erős tanári kontroll alatt. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy minden diák élvezte az áldemokratikus mintaiskolát, szerintem sok kamasz inkább "égő"-nek érezhette, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy a rendszerváltás utáni diákönkormányzatok sokszor ezt az áldemokratikus mintát követték. Voltak " közösségileg" aktív pszichopaták, meg közösségileg passzív normálisok. Ennyit erről.

Azt gondoljuk, hogy a tanárait fenyegető netán tettleg bántalmazó agresszív diák a magyarországi rendszerváltás terméke. Azt gondoljuk, hogy abban az áldott jó kádári békeidőben soha nem fordult elő ilyesmi. Dehogynem! A Gyermekünk folyóirat 1986/8. számában interjút közölt Kozma Tamással, az Oktatáskutató Intézet tudományos tanácsadójával. ebben Kozma Tamás említ egy esetet, amikor az osztályozni kívánó tanárnőt a drága aranyos gyermekek tűzoltókészülékkel fenyegették. Arról nem szól az írás, mikor és hol történt ez, arra viszont kíváncsi lennék, hogy abban az időben, a liberális reformpedagógia kezdeti időszakában, milyen következménye lett a dolognak. például: kicsapták-e a gyermeket az iskolából. Aki tud valamit az esetről, írjon!

Magyarországon a Kádár-korszak legvégén, mintegy demográfiai válságtünetként, elkezdett fogyni a népesség. Mint ahogy Dr. Levendel Lászlónak a Gyermekünk című folyóirat 1987/1. számában megjelent cikkéből kiderül, már ekkor évente több, mint 80 000 abortuszt végeztek Magyarországon. Dr. Levendel László abortuszellenes. Nem hivatkozik keresztény értékekre- akkor valószínűleg nem jelent volna meg a cikk- hanem a józan észre, az élet humanista tiszteletére, valamint a hazánkat fenyegető népességfogyásra. Nagyon okos, mondhatnám: taktikus cikk, ugyanakkor etikus- mind egyéni ,mind társadalmi szinten. Nagyon jó, és sajnos, mind a mai napig nagyon igaz. xxxxxxxxxxxx Olvass jó könyveket, nézd meg a könyvek ajánlóit! konyv-ajanlo.blogspot.com

Érdekes családjogi témájú cikket közölt a ma már sajnos nem létező Gyermekünk című folyóirat 1986/1. számában Dr. Nagy Mária jogász. Adott egy fiatal lány, akinek a szülei elváltak. Leérettségizik, utána dolgozni kezd. Majd eszébe jut, hogy mégis inkább továbbtanulna,  apuka pedig fizesse az erre az időre kötelező gyermektartási díjat. Viszont az apját nem akarja látni. apukának csak fizetni van joga. Mi a véleményük? Szerintem az a helyzet, hogy aki tartásdíjat fizet, annak joga van bizonyos időközönként a gyermeket látni. Nyilván a lány anyja a legfőbb hibás, mert apja ellen nevelte a kislányt, amint az a cikkben is szerepel. A bíróságnak, aki tartásdíjra kötelezte az apát, hol volt a józan esze? Gyermekünk, 1986/1.

Robert Fico, Szlovákia talán legismertebb politikusa, megint bejelentett valamit. ( Figyelem! Az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű hírportálnak, csak a főoldalát linkelem, ugyanis az a fixa ideám van, hogy tessenek olvasni, komoly dolgokat is: ujszo.com ) Ezúttal azt jelentette be Fico, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy ő vezesse a jelöltlistát. Bocsássanak meg nekem, de én ezt nem hiszem. Nem hiszem, hogy Robert Fico, akit hívei úgy imádnak, mint valami szentet, beérné a második, vagy az ötödik netán a huszadik hellyel. Ez a bejelentés Fico részéről pusztán taktikai húzás, vagy éppen egy jó mondat, mellyel a politikai uborkaszezon idején bekerülhet a médiába. Azt is bejelentette Robert Fico, hogy ő a cenzúra áldozata. Mindjárt elkezdek röhögni. Pontosan ő az, aki hivatali ideje alatt a leginkább korlátozta a szlovákiai sajtószabadságot. Robert Fico tehát megint megnyilvánult verbálisan. Nagyon profin csinálta, kétségtelen, hogy jelenleg Fico Szlovákia legprofibb politikusa.  Jól ke

Van egy gyógyszerekkel kapcsolatos cikk a HVG 2019.augusztus 15-i számában( csak a főoldalt linkelem, tessenek olvasni: hvg.hu ) amit- szívesen szemlézek, de nem ajánlom senkinek, pláne nem gyenge idegzetűeknek, hipochondriásoknak. Gyógyszerek hatásáról és internetes oldalak összefüggéseiről szól, agyon érdekes, remélem, nem marad meg bennem sokáig, mert amit írnak, az számomra sokkoló. Amúgy ,csak hogy mégis mondjak valamit a cikkről: kanadai kutatók vizsgálták, hogyan hatnak a placeboról és egyéb gyógyszerészeti mellékhatásokról szóló cikkek a gyógyszerek fogyasztására és hatására. Mondom, az eredmény sokkoló. De azért az orvosok olvassák csak el! xxxxxxxxxxxx És hogyha már elegendő újságot olvasott, tessenek könyvet is olvasni ( konyv-ajanlo.blogspot.com ), ne a tévét tessék bámulni! Na!

A színháztörténet nem túlzottan hálás tudomány, ugyanis a világ legkomplexebb művészetéről, a színházról kell beszélni- pusztán szóban vagy írásban. A 3 Havi Szemle 2016.szeptemberi számában Piroska Katalin remekül megoldotta ezt az igen nehéz feladatot. A 19.századi magyar színház alakjai markánsan, karakterisztikusan jelennek meg, szinte életre kel Paulay Ede, Krecsányi Ignác, a korabeli közönség, a kritikusok. Az ember szinte maga előtt látja, hallja, amint Arad közönsége tapsol vagy fanyalog- utóbbit például a felszínes Lucifer-játékon. Az is érdekes, hogy polgári társadalom lévén, a színház fontos ügy volt....A cikket olvasva, fókuszál a tekintetünk: Az ember tragédiája országos bemutatójától ( Madách nem gondolta volna, hogy bemutatják a művét)  eljut az aradi bemutató kulisszatitkaiig. Piroska Katalin egy remek folyóiratban publikált egy remek cikket. Hajra, még többet! Érdekes, hogy nem találom a 3 Havi Szemle internetes oldalát. Remélem, a Kedves Látogató nagyobb szerencs

Szülői értekezlet....Minden szülő retteg tőle: a buta gyerek szülője azért, nehogy mindenki előtt égesse ronggyá a gyerekét a tanítónéni, a szegényebbek meg azért, hogy mennyit és mire kell befizetni. Valami ilyen probléma miatt veszett ösze Indulatos Anyuka a Tanítónénivel 1986-ban. Utóbbi ugyanis arra kérte a szülőket, hogy segítsenek az iskola kifestésében, mert nekik olyan kevés a pénzük, hogy még a vécéket sem tudták kimeszelni. Anyuka ezen felháborodott, és írt egy levelet, mely megjelent a Gyermekünk című folyóirat 1986/10. számában. A levélre másik tanítónéni válaszolt, aki kifejtette, hogy hát nincs pénz a magyar közoktatásban. A kísérleti tanterveket pedig átlagos képességű gyerekeken próbálják ki ( ez egyébként sem 1986-ban, sem 2019-ben nem igaz). Szóval, Áldozatos Szülő elment kifesteni az iskolát, pénz továbbra sem áramlott a rendszerbe, és aztán jött 1989...

A bejegyzés címe szerintem önmagáért beszél, merthogy a hajdani Szovjetunióban imádták a magyar festőket. Szabadabbak voltak, mint a szocreálon felnőtt ottaniak, témaválasztásuk is merészebb, az avantgarde irányzatokat pedig sokkal jobban ismerték, mint a szovjetek. A Művészet cím folyóirat 1978/1. száma közöl egy írást Uitz Béláról, aki elkészítette a frunzei kormánypalota üléstermének dekorációját. Egy nagyon dinamikus csatajelenet, Az 1916-os kirgiz felkelés című freskókarton majdnem kétoldalas változatában is szerepel a folyóirat 14-15. oldalán. Nagyon élénk, expresszionista,vonalkavalakádos alkotás. Megvenni azért nem venném, de jól el tudom képzelni, mint középület díszítését.

A Gyermekünk című folyórat 1987/8. számában nagyon érdekes és szerintem még sokáig aktuális cikk jelent meg Rab László és c. Varga Sándor tollából. Arról szól, hogy mi történik azzal a gyerekkel, akik bolti lopáson kapnak. Nehéz ügy, már a nyolcvanas években is az volt. A gyerekek még nem rendelkeznek gazdasági tudatossággal, nagyon könnyen kísérthetők, nagyon gyakran elönti őket az irigység, és hát szeretnek felvágni, menőnek lenni az osztálytársak előtt. Előfordul, hogy bemennek egy boltba, és nem tudnak valaminek ellenállni. Így hát ellopják. Aztán persze lelkiismeret-furdalásuk van, ahogy az kell. A nyolcvanas években hatályos jogszabályok szerint ilyen esetben azonnal értesítették az iskolát- mint a cikkből is kiderül- nagyobb kárérték esetén pedig fel is jelentették a gyereket. A cikkben nem kapunk egyértelmű választ arra, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Csak azt látjuk, hogy egyik érintett sem akar döntő lépést tenni, továbbpasszolják a felelősséget. Ön mit tenne, ha

Azt gondolnánk, a nagy emberek, csúcsértelmiségiek, művészek, elfelejtik tanáraikat, hogy megvalósíthassák önmagukat. Ez annyira félreértés, hogy csak na. A Gyermekünk folyóirat 1986/5. számában híres emberek beszélnek emlékezetes tanáraikról. Törőcsik Mari színművész a tornatanárára, a könyvvitel-tanárára, valamint Kornisné Panniné nénire, Vas István sógornőjére emlékszik. Vámos Tibor akadémikus inkább a középiskolát élte meg pozitívan, mint az általánost. Fedor Ágnes, újságíró- nos, őszintén szólva, eleinte nem értettem, miféle tanárról beszél, aztán kiderül, hogy Jaschik Álmos grafikusművész tanárról van szó. Péchy Blanka színművész pedig a történelemtanárára gondol szeretettel, míg Vargha Balázs író is a rajztanárát emeli ki. Szóval, nem a szak számít, hanem a személyiség. Ennyi a tanulság.

Azt gondolhatnánk, hogy a vasárnapi idegbaj a kapitalizmus találmánya és eredménye. A gyerek már reggel fél hatkor az ágyon ugrál, a telefon már fél hétkor cseng, kiderül, hogy nincs otthon vécépapír, stb. Pedig a vasárnapi őrület már a késő Kádár-korszakban is ismert volt, ezt bizonyítja a Gyermekünk folyóirat ( a magyar családi-pedagógiai média egyik zászlóshajója volt) 1986/6. számában megjelent írás, mégpedig bizonyos -m. tollából. Szerző felhívja a figyelmet a nyugalomra, békességre, nagyon egészségesnek tartja, hogy már nem a vasárnapi ebéd jelenti a csúcspontot ( jómagam örömmel emlékszem vissza gyermekkorom vasárnapi ebédjeire, olyan jókat beszélgettünk az uncsitesókkal), és van egy érdekes mondata: sokszor nem vesszük észre, hogy már nem az együttlét a fontos, hanem a lebonyolítás. Na,ez egész Magyarországra igaz. Nem az a lényeg, amit szervezünk, hanem az, ahogy szervezzük. Az a fontos, hogy ki kapja a megtisztelőbb feladatokat, és ki tudja magát kihúzni a munka alól. Az e

Azért nem lehetett semmi, 1987.decemberében, a hidegháború vége felé- de senki sem tudta hogy vége felé vagyunk- hogy egy németországi divatlap , A Neue Mode, ezzel a címmel jelenik meg: keine Angst vor Rot, azaz: ne félj a vöröstől! Nem tudom, politikus hajlammal rendelkező olvasók és profi médiaszakemberek mire asszociáltak ( vörösöknek a szovjeteket nevezték akkoriban), de a dolog oly ártatlan, mint a ma született: vörös színű ruhákról van itt szó, vörös blúzról, szoknyáról, kosztümről, kardigánról. A nyolcvanas évek vége felé újra divatba jött a piros, leginkább a hölgyek körében, ma meg inkább az urak körében- lásd piros sportcipők. Politika és divat. Politika vagy divat. Ne félj a vöröstől- szellemes médiatrükk.

Ó, de milyen szegények vagyunk mi, magyarok! Éhezünk, fázunk, nem telik még kenyérre sem. Alig tudunk elvergődni a hónap végéig. Na, erre fel olvasom a HVG 2019.augusztus 13-i Hírlevelét. Százmillió forintokat költünk kaparós sorsjegyre havonta! De jól megy nekünk! Azért kíváncsi lennék, hányan szenvednek Magyarországon kaparós sorsjegy-függőségben? Mert ez is a szerencsejáték-függés egyik fajtája. Hölgyeim, uraim! Nyertek már Önök ezzel valamit? S ha nyertek, nem lehet, hogy többet veszítettek? Csak a főoldal linkjét teszem ki, tessenek olvasni! hvg.hu

Ha a képzőművészet szót halljuk, aligha az üvegművészet jut elsőként eszünkbe. Pedig csodálatos dolog, az emberi kreativitás egyik csúcspontja. A Művészet című folyóirat 1985.márciusi számában Acsay Judit cikke bemutat három jeles 19-20. századi művészt: Gallét, Tiffanyt és Lalique-t. mindhárman franciák- akkoriban Franciaország volt a képzőművészet fővárosa. Tiffanyt persze ismeri az ember, tőle tudja, hogy mire számítson, de Gallé meglepett. Egy nagyon szép sárgás-rózsás-leveles kancsóval reprezentálja magát a folyóirat 43. oldalán, és elképesztően tetszetős. De megemlíthetem Tiffanynak a Gyümölcsvirág lámpáját, ,melyet 1905-ben készített. Bravúr! Szerintem a lakástulajdonosok többsége belemenne, hogy ilyesmi díszítse a nappalit. Aki szereti a szépet, netán szakmájába vág a dolog, például rajztanár,  nézze meg a Művészet folyóirat 1985.márciusi számában. Ahol is további érdekes írásokat találunk az üvegművészetről- merthogy ez egy tematikus szám.

A Carina az akkori NSZK-ban megjelent divatlap volt, értelemszerűen német nyelvű, rendkívül színvonalas, s mindarról írt, amiről azt gondolta, hogy az akkori nők olvassák. Az 1986.februári számban Barbara Mireau  csodálatos fogyásáról adnak hírt, aki valami specális diéta ( ahogy a Carina cikke fogalmaz: Schönsein-Diat, két ponttal az a-n, csak nem tudom, hogy kell...) eredményeképpen. Szerintem azért nincs általános fogyókúra-recept, mert 1. Mindenki másképpen született 2. minden fogynivágyó másképpen hízott el. Tehát, figyelembe kell venni, hogy mitől lett valaki túlsúlyos, és abból kell kevesebb. Ha stressztől hízott el valaki, csökkentenie kell életében a stresszt. Ha édességtől hízott meg valaki, kevesebb csokoládét kell, hogy egyen. Ennyire egyszerű. Nem kalóriákat kell számlálgatni, annak nincs értelme. Tudományosan nem lehet lefogyni, csak hétköznapi józan ésszel,, meg egy kis segítséggel. 116 kilóról fogytam le 81-re. 

A Székelyföld kulturális folyóirat 2008.januári száma érdekes interjút közöl Sebők Klára színművésznővel. Számomra azért volr érdekes olvasni ezt az interjút, mert ha nekem, mert ha nekem, kis- magyarországi magyarnak azt mondják, soroljon fel öt jó színészt, akkor ilyeneket mondok, hogy Latinovits, Mensáros, Bessenyei, Ruttkai, Mészáros Ági- talán egyetlenegy " határon túli" sem lesz közöttük. Merthogy boldogult ifjúkoromban soha nem láttam határon túli színházak előadását. Sebők Klára elvezet bennünket egy másik színházi világba. Ahol nem a pongyola szórakoztatás az érték, és nem kizárólag a bevétel, hanem a magyar szó, a romániai magyarság kulturális képviselete. Nekünk, akik nem Ceaucescu Romániájában éltünk, ez szokatlan, akik onnan jöttek át, azoknak meg a mi kis kádárista Magyarországunk volt szokatlan, a maga kádárista protofogyasztói társadalmával, pazarló életmódjával, sok esetben szellemi igénytelenségével. Ez persze nem jelenti azt- és Sebők Klára sem ezt mondj

Etiópiáról általában akkor lehet hallani-látni-olvasni a magyar médiában, amikor valami kalóz ott garázdálkodik, vagy kitört a második legsúlyosabb éhínség. Indiáról pedig akkor szoktunk olvasni, ha lezuhan egy repülő, vagy a hídról a mélybe zuhan egy vonat. Éppen ezért örvendetes, hogy 2019.augusztus 19-én a magyar média is világgá kürtölte: Etiópiában és Indiában összesen 550 millió fát ültettek. Mégpedig azrt, hogy visszaerdősítsék az országokat. Bravó! Szerintem ez a 21. század környezettörténetének eddigi legnagyobb eseménye! Ezt nem tudta volna megtenni sem az USA, sem Kína, csak ez a két ország. Kellett hozzá kb. 50 millió ember, no meg szervezés. Meg össztársadalmi akarat. Úgyhogy annyit mondhatunk: skáig virágozzék még az az 550 millió fa. És ne vágják ki.... Annyira kényelmes nem vagyok, hogy rögtön a cikkhez irányítalak. Itt a főoldal: origo.hu

A Reader's Digest Válogatás (RD) 2014.decemberi számában olvashatunk egy meglehetősen egyoldalú cikket Ferenc pápáról, Austin Ivereigh tollából. Iveregih leírja, hogy a katolikus egyházfő milyen szerény, közvetlen, nem is akart pápa lenni ( azóta kiderült, hogy ez nem igaz), meg milyen jó argentín hazafi. Mindez igaz. De ez csak az érem egyik oldala. A másik oldal pedig az- és erről nem szól a cikk-  hogy Ferenc pápa  eddigi működése során megáldotta a melegeket és leszbikusokat, a bűnözőket, a migránsokat, s ami a leginkább vérforraló: az ufókat. Nem tudom, mennyire biblikus az ufók megáldása, gyanítom, hogy semennyire. Véleményem szerint Ferenc túlzottan toleráns a keresztényellenes értékekkel szemben. Biblikus szemlélet szerint nincsenek ufók.  Ferenc pápa túlzottan kiszélesíti azt a bizonyos keskeny utat. Kicsit szigorúbbnak kellene lennie, s ezt a multikulti-izét, meg ufó-kutatást pedig a lehető leghatározottabban el kellene utasítania. Szerintem. -de én neoprotestáns vag

Vajon mit is tudunk Hegyi-Karabahról? Talán annyit, hogy a Szovjetunió felbomlása után ( vagy még előtt?) ezért a területért vívtak ádáz háborút azeriek és örmények. Hogy azóta mi van ott, arról az átlag magyarnak halotthalvány gőze nincs. Ezt a tudatlanságot hivatott eloszlatni Vörös Szabolcs írása, mely a Heti Válasz 2018.március 1-i számában jelent meg. Nagyon rokonszenves, úgynevezett " impresszionista" riport: szerző a benyomásait írja le, ezt támasztja alá történelmi tényekkel. Nagoyn jól sikerült írás, érdemes lenne minden újságíró- hallgatónak elolvasnia. Ami engem legjobban megragadott, az az, hogy ezek az emberek élvezik azt az abszurd történelmi sztorit ,ami velük történik. Nem játsszák az áldozatot, nem siránkoznak, jól érzi magukat nemzetként. Derűsek, mosolyognak, semmi mesterkéltség. Szegénységről pedig szó sem esik. jó olvasni ilyesmit, még akkor is, ha a világ egyik eldugott zugáról, Hegyi-Karabahról van szó.

A Heti Válasz 2016.április 21-i számában jelent meg Vinkó József némileg nosztalgikus gasztronómiai cikke, Dagadt has-derűs szív című cikke. Aról szól, hogy régebben a séfek s általában mindenféle szakácsok, olyan pocakosak, dagadtak voltak. Mostanság meg olyan sportosak, soványak. Megmondom, őszintén, nem sírom vissza dagadt szakácsokat. többségük- tisztelet a kivételnek- csak a hagyományos magyar konyhát ismerte, azt is jó zsírosan. Semmi különlegesség. Nekem ez mai soványabb társaság jobban tetszik. Lehet, hogy nem esznek annyit. De jól főznek.

A rendszerváltás után az 1956- os forradalom és szabadságharcról nagyon elfogult publikációk is születtek. A fellengzősség, az ön-heroizálás, a tények elferdítése, az indokolatlan befeketítés- sajnos, ez mind végig kíséri 1956. modern kori történetírását. A Honismeret című helytörténeti folyóirat 2006/5. számában nagyon mély elégedettséggel olvastam Kolta László írását, melynek címe: Ezerkilencszázötvenhat a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban. Kolta László nem titkolt célja, hogy lerombolja mindazokat a mítoszokat, melyeket a forradalom heroizáló történészei alkottak, például a bonyhádi szovjet emlékmű lerombolásáról. Írásából kiderül, hogy a polgári történetírás elkövette azt a hibát, hogy a megtorlások idején a vádlottakra felrótt cselekményeket mint tényt, elfogadta, aztán ellátta ellenkező előjellel. Pedig maguk a cselekmények sok esetben meg sem történtek, teljesen fikcionáltak voltak. A bonyhádi szovjet emlékművet nem rombolták le, a gimnazisták nem vettek részt forradalmi tü