Írott és elektronikus média régen és ma

 Júdás történetét mindenki ismeri. Moldova György novellája szatirikusan dolgozza fel a témát. A humor pont attól válik fergetegessé,hogy ókori emberek folytatnak ilyan dialógokat,melyek úgy hatnak,mintha 20.század végi-21.század eleji emberek szájából hallanánk őket. Moldova György nagyon megosztó író volt,sahnos,már nincs közöttünk. Van,aki nagyon szereti(főleg szociográfiai írásait),van,aki annyira utálja,hogy egyetlen könyvébe vagy novellájába sem bír beleolvasni. Ízlés kérdése. De ez a rövud,kétoldalas,hihetetlen módon nevettető műve,ez sokaknak tetszeni fog. Legalábbis úgy remélem. (Moldova György:Száz ezüstpénz. Rakéta Magazin,1990.tavasz,62-63.)

 Sorozatunkban híreket,véleményeket,szubjektív,olykor humortól-iróniától mentes megnyilvánulásokat olvashatnak a 2024-es párizsi olimpiáról. Kós Hubert,az USA-ban tanuló és készülő magyar úszó megnyerte a 200 méter hár versenyszánát,ezzel megszerezte a párizsi játékokon Magyarország első aranyát. Lenyűgöző volt,ahogy Kós fokozatosan jött feljebb és felhebb,egészen az aranyig. Nagyon nagy úszás volt,köszönjük és gratulálunk.  Az öaszesítstt olimpiai éremtáblázaton e bejegyzés írásának pillanatában (2024.augusztus 2. 13 óra 18 perc) első helyen áll Kína 12 aranyéremmel,második az Amerikai Egyesült Államok 9 arannyal. Harmadik helyen a házigazda franciák állnak 8 aranyéremmel. 8 aranya van a 4. helyezett Ausztráliának, és az 5.helyezett Japánnak. Magyarország a 18. helyen áll,1 arannyal,két ezüsttel,1 bronzéremmel.

 Ez a bejegyzés se ironikus-se humoros nem lesz. A 2024.évi párizsi olimpiára férfi kézilabda-válogatottunk kijutott. Ez rendben van,remek teljesítmény Chema Rodriguez kapitány fiaitól.  De ha már kijutottunk erre az erős mezőnyű olimpiai tornára,érdemes lenne ott valamiféle emlékezetes teljesítménnyel előrukkolni. Amit a magyar válogatott Egyiptom ellen művelt,az legfeljebb rossz álmainkban jön elő. Rengeteg technikai hiba párosult borzalmas védekezéssel. Az egyiptomi válogatott,melynek szövetségi kapitánya Juan Carlos Pastor,szinte átgázolt rajtunk,már 8 góllal is vezettek. 23-23-nál egyenlítettünk,de ennél többre nem futotta. Egyiptom három góllal nyert. Argentína ellen jobb játékra lesz szükség.  Hogy rossz hírekkel szolgáljak még:kardvívásban kiesett Szilágyi Áron. Nagyon sajnálom. De egészen máshogy viszonyulok Áron kieséséhez,mint a kézilabdázók elképesztő gyenge produkciójához. Nem baj,Áron,lesz még jobb is. 

 Olimpiai sorozatunkban híreket,véleményeket,szarkasztikus humortól sem mentes megjegyzéseket olvashatnak a 2024-es párizsi olimpiáról. Nyári olimpiákon úgy szokott lenni,hogy már a megnyitóünnepség előtt elkezdődnek a küzdelmek. Sok a versenyszám,a meccs,minden rendelkezésre álló időt ki kell használni.  Akik látták a július 24-én lejátszott Marokkó-Argentína labdarúgó-mérkőzést,hát egy életre nem felejtik el. Marokkó végig fölényben játszott, már 2-0-ra is vezetett a futballban nagyobb nevű dél-amerikai ellenfele ellen. Aztán a bíró csinált egy furcsát:15 percet hosszabbított! A végig igencsak közepesen támadgató argentín csapat pedig Medina révén a 106.percben kiegyenlített. A végeredmény tehát 2-2 lett.A pálýan. Methogy meccs után a videobíró igazolta,hogy Mendoza lesgólt lőtt. A lapzártakor érvényes hivatalos végeredmény tehát 2-1 Marokkó javára. A másik,ezzel egy időben rendezett meccsen a labdarúgótorna végső győzelmére is esélyes Spanyolország 2-1-re,igencsak küszködve...

 Olimpiai összeállításunkban szubjektív szösszeneteket,véleményeket,híreket (és a mindezek mögött rejtező, olykor szarkasztikus humort) olvashatnak a 2024.évi párizsi olimpiáról. Megérkeztek az első sportolók az olimpiai faluba. A szobák kicsik. A rendezők igen innovatívan oldották meg az ágyak problémáját:kartondoboz,rá matrac,oszt jóccakát,lehet alukálni. Egy sportoló annyira elfeküdte a derekát,hogy reggel masszázst kellett vennie. Amúgy meg számomra az a kérdés,hogy fogják ezek az innovatív fekvőhelyek elbírni a 100-130 kilós sportolókat.  A kosárlabdakedvelőknek öröm,hogy az amerikaiak minden sztárja itt van. Volt az a pénz. A párizsi polgármester megfürdött a Szajnában. Búvárruhában. Hogy bizonyítsa,a Szajna tiszta és alkalmas a versenyzésre. Aha. A szervezők pedig arról álmodnak,hogy nyereséges lesz az olimpia. Nem baj,ha tévednek,majd elnézést kérnek az adófizetőktől. Elvégre ők állják a cechet.

 Isaac Asimov egy korai novellájában elmagyarázta, miért is nem tud az ember felemelkedni a világűrbe... Az 1950-es években járunk. egy amerikai kisváros seriff-irodájában ketten tartózkodnak: a seriff meg a helyettese. A seriff- akinek különböző üzleti érdekeltségei is vannak a városban- éppen az adóbevallásához számolgat. Felvehetne könyvelőt is, de azoktól fél. A helyettes eközben kifelé bámul az ablakon, mivel nincs ügy, amely nyomozást igényelne. Ekkor látja, hogy repülő csészealj ereszkedik le, és két férfi száll ki belőle. Pár perc múlva a két úriembert a seriff irodájában találjuk. Innentől elszabadul a humorláda, kinyílik a teteje, s félreértések sokasága bontakozik ki a szemünk előtt.  A végén pedig megtudjuk a kiábrándító valóságot, azaz azt, hogy az emberiség miért nem jut ki a világűrbe. Érdekes a cselekmény ideje: 1956-ban járunk. a szovjetek jövőre lövik fel a Szputnyikot... Asimovnak volt humora, nem erről ismert, nem ezért szeretjük, de volt neki. Tudott nevet...

 Az 1980-as évekre sokféleképpen emlékezhetünk.Lehet nosztalgikusan, lágy szívvel siratva az elmúló fiatalságot. Lehet, amolyan " kulturális módon", felemlegetve az akkori világhírű filmeket, zenészeket, együtteseket, hogy hej, bezzeg annak idején...Lehet történelmileg ( ez volt a hidegháború lezárulásának időszaka), és sok-sok egyéni módon, hiszen mindenki másképp él meg egy adott korszakot.  Nick Love amerikai rendező elképesztően eredeti, humoros filmet - pontosabban: tévésérozatot- forgatott a '80-as évekről. A Malice nevű város című tévésorozat, sajnos, krtikailag kissé elsikkadt a nagyobb költségvetésű, jobban sztárolt filmek között, pedig nem akármilyen élményt nyújt. Ironikusan idézi fel a nyolcvanas éveket, magát a retrót, mint jelenséget, facsarja ki, és tart elénk, " retrózók" elé görbe tükröt. Folyton azt kérdezgeti tőlünk, nézőktől: gyerekek, ebben az egészben Ti mit élveztetek? Ugyanakkor ez a kérdésfeltevés inkább csodálkozó, szeretetteljes, nem p...

 A Magyar Demokrata című hetilap 2021.március 17-i számának 60-63.oldalán olvashatjuk Farkas Anita: Rímben nem ismert tréfát című cikke,amely Romhányi Józsefre emlékezik.Méghozzá nagyon szépen. Romhányi,a Rímhányó magyaritotta meg nekünk az amerikai rajzfilmsorozatok legjobbjait:a Frédi és Bénit,a Maci Lacit. Ő írta a Mekk Elek és a Doktor Bubó szövegét. Jómagam mégis a Mézga család című rajzfilmsorozat szövegét érzem Romhányi főművének. Hihetetlen találó szatíra az 1970-es évek magyar társadalmáról.  Farkas Anita megemlíti cikkben,hogy Romhányit mellőzte a hivatalos kultúrpolitika,s akkoriban-a huszadik század második felében-a populáris kultúrát mostohagyerekként kezelték. Ez igaz,és nem szép. De azért gondoljunk abba bele,hogy akkoriban olyan egyéniségek alkottak a magyar irodalomban,mint Weöres Sándor,Nagy László,Szécsi Margit,Illyés Gyula,Juhász Ferenc és még sokan mások. Talán nem is volt rossz ötlet őket előtérbe helyezni Romhányival szemben. Aki a maga műfajában zseni ...

 A Rakéta Regényújság (amely,nevével némileg ellentétben,főként novellákat,elbeszéléseket közölt) 1988/5. számában olvashatjuk Örkény István:A Vörös Malom című írását. Tulajdonképpen két részből áll az elbeszélés. Az elsőben elolvashatjuk,miért is haragudott meg József Attila Örkény Istvánra-annyit elárulok,a Hatvany-féle mecenatúrával függ össze a dolog,meg azzal,hogy Örkény szerint József Attilának nem volt humora. A második rész már sokkalta szívszorítóbb:a második világháborúban vagyunk,egy hadifogolytáborban,ahol flekktífusz üt ki. Örkény is elkapja,hetekig eszméletlen. Megismerkedik egy Kis-Kovács nevű bajtárssal,akit aztán tanítani kezd:versekre,biológiára,meg mindenre,nagyon szívszorító.  A Rakéta Regényújság pedig nagyon hiányzik a magyar sajtópiacról. Afféle irodalmi vegyesfelvágott,mindenféle színekkel. Ha valamelyik kiadó,megfelelő áron,látna fantáziát ilyesmiben,nem volna rossz ötlet feleleveníteni. 

 Amikor 2003-ban először láttam a Libiomfi című magyar filmet(rendező Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán,főszereplő Mucsi Zoltán),egy nagy baráti társasággal voltam. Jókat röhögtünk a poénokon,de megértettük a lényeget is.A színjátszás a legszentebb művészet és kész,add magad,ha tudod,amúgy meg éljen Sztanyiszlavszkij! Amúgy a film egy újtaértelmezett Micimackó-történet. Közel húsz év után újranézve a filmet,amolyan édes-bús nosztalgiám támadt. Eszembe jutott,milyen jó volt közel harmincévesnek lenni,lendület,dinamizmus,de már felnőttként,magamat érettnek gondolva. A poénok ma is bejönnek,nem tűnt el a humorom,most felfigyeltem rá,milyen jó ennek a filmnek a színvilága,az egész olyan édes-bús volt. Mint Sztanyiszlavszkij. Vagy nem? Nem értek hozzá.

 Ha azt a szót halljuk:transzcendens(vagy pl.szakrális,szent),hát nem éppen a humor jut róla eszünkbe. De vannak olyanok,akiknek igen!A Magyar Teátrum (ma ez tekinthető a magyarországi színházi élet hivatalos sajtóorgánumának) 2020/9. számának címoldalán olvashatunk egy rövid beszámolót Isten,humor és színészlelkek címmel,Orbók Áron és Vass Csaba bibliai történeteket felvonultató produkciójáról. Humor,stand up,de ízlésesen,mértékkel. Annyi rövid gondolatot fűznék hozzá:Kár,hogy nem láttam,szívesen megnéztem volna. Hogy létezik-e transzcendens humor? Szerintem igen, ebben az értelmezésben: az égieknek mindig is volt humora, jókedve, bármelyik vallás szent iratait tanulmányozzuk, mindegyikben találunk nevetést, vidámságot,tréfát. Ezt a hívők közül is egyre többen felismerik. Az a fajta sötét, búbánatos vallásosság már a múlté. 

 Kihalt a magyarországi sajtóból,médiából az igazi humor. Az a szatirikus látásmód,amely"érdek nélkül"cikiz,nem pedig politikai megrendelésre dolgozik. A Népszava 2020.augusztus 21-i számában,a 9.oldalon találtam egy kivételt. Nagyszerű, ízes,európai humort. Kácsor Zsolt:Előre ország népe című publicisztikáját. Megtudhatjuk,hogyan reagáltak az EU vezető politikusai arra,hogy reagálniuk kellene a fehérorosz forradalomra. A kulisszák mögé pillantva kapunk lesújtó képet arról,miért is emelték meg 5 százalékkal a hercegi pár  albérleti díját. A cikkíró a társadalomlélektani tényezőkre is figyelmet fordít:megérteti a magyar Olvasóval,miért is hiszi egy brit,hogy nagy időket élünk. Feltűnik a sorok között Macron francia elnök és Merkel,akkori német kancellár történelembe rögzült alakja. Kácsor Zsolt humora,publicisztikai stílusa a legnagyobbakat idézi. Közéleti,szórakoztató. Bárcsak sokan járnának az ő útján!

 Elolvastam a Világ Magyarsága című hetilap 2020/18.számában Horváth András:Vérmese cìmű cikkét. Az alábbi gondolatok kavarogtak a fejemben a cikk olvasása után: A magyar sajtó és média történetében mindig is jelentős vonulatot képviselt a humor,a szatíra. Ez jól is van így,az Olvasók,a Nézők vágynak a nevetésre,túl szorosak és feszültek a hétköznapjaink. Ráadásul a poénok bevetése segít az újságírónak is kordában tartani érzéseit. Szeretném elmondani,hogy a cikk tartalmát illetően nagyjából egyetértek Horváth Andrással. Azt gondolom ugyanis,hogy az emberi jogokat nem arra találták ki,hogy különböző excentrikus emberek az élet minden konfliktushelyzetében ezekre hivatkozzanak. Azt meg különösen nem szeretem,ha valaki átlépi a józan ész határait, provokatív célzattal médiacirkuszt csap piszlicsáré dolgok körül,jogsértésnek feltüntetve természetes dolgokat,megszokott,jól működő,s az emberi jogokat maximálisan tisztelő embereket besározva. Ebben maximális mértékben igaza van Horváth A...

 A magyar ember szeret tapsolni. Ilyenkor kikapcsolja az agyát. Vagy épp ellenkezőleg:ilyenkor,taps közben kapcsolja csak igazán be. Para-Kovács Imrének jelent meg egy keserű-humoros írása a Hócipő 2017/24.számában,Szűnni nem akaró címmel. A publicisztika a politikai tapsról szól,a jelenségről,hogy állunk és két kezünk összeverésével éltetjük vezetőinket,akik jelenleg többnyire a nagyobbik kormánypártból kerülnek ki. De miért is tapsolunk?-ezt a kérdést már nem teszi fel Para-Kovács Imre,nyilván nem akart egy oldalas írásban alászállni a politikai pszichológia mélységeibe. Miért is tapsolunk,ez itt a fennmaradó kérdés. Azért tapsolunk,mert a szomszéd is tapsol. Nem akarunk lemaradni mögötte. Nehogy már őt észrevegyék,engem meg nem...Nehogy már ő megkapja a jó zsíros pozíciót,mi meg kimaradjunk. Irigységből tapsolunk. Az a tragédia,hogy ez a kedves vezetőt mit sem érdekli. Neki te meg én nen létezünk,csak a tömeg,csak a fiúk. És milyen szép az,ha igyekeznek. Ha megdolgoznak azért a ...

 A Nők Lapja 2020/53. számának 56-58.oldalán remek cikk olvasható a régi rádiókabarékról, Szegő András tollából. Fiatalabbak kéedvéért:anno a 20.század végén a Rádiókabaré volt a magyar humor csúcsa. Óriásokkal, akiknek viccein hetekig röhögtünk.  Jó olvasni Szegő András cikkét. Jó emlékezni Hofi Gézára, Antal Imrére, Alfonzóra, Kibédi Ervinre és a többi legendára. Nemcsak azért, mert visszamehetek boldogult ifjúkoromba, hanem azért is, mert ezeknek a humoristáknak, színészeknek a vicceit még mai napig is elhallgatom. Klasszikussá váltak. Van, aki még köztünk van ( Nagy Bandó András), de a többségük már csak az égből figyeli ezt a cseppet sem humoros világot.  Volt egyszer egy másik korszak, melynek emléke még mindig velünk él. Ne felejtsünk!  Azt a bizonyos kórházi sztorit Alfonzó kazettájával nem is ismertem... Itt a Nők Lapja weboldala.

 Jómagam nem tartoztam/tartozok Tandori Dezső(1938-2019) feltétlen rajongói közé- szerintem túl sokat írt- ugyanakkor volt valami az egyéniségében, pontosabban: írásainak egyéniségében, ami elbűvölte az Olvasót. Ennek a derék költőnek írónak és médiaszemélyiségnek volt humora, volt, méghozzá olyan igazi.Volt a humorának bukéja. Erről tanúskodik Emberünk című verse is, mely az Alföld folyóirat 2010/2. számában, annak is 33-34. oldalán jelent meg. Mellesleg, nem értem, miért kell a címlapon tipográfiailag kisbetűvel írni, hogy alföld, de sebaj, ettől a folyóirat még nagyszerű. Is tud lenni.  Semmi jele annak, hogy ez itt egy ars poetica lenne. Úgy indul a mű, hogy egy pí tetején ott egy o betű, majd,hogy mindenki értse, Tandori odaírja, hogy ez egy ember. Emberünk.  Aztán elénk tárul mű számomra  legkedvesebb része. Tandori költői köszönetnyilvánítással kezdi az ars poeticáját. Megköszöni minden folyóiratnak, hogy lehozták a verseit. Azért valljuk be: a magyar költésze...

 A Reader's Digest magazin 2008.áprilisi számában olvashatunk egy cikket arról,melyik a leghumorosabb magyar város. Nem szeretném Dián Tamás kitűnő írását (Ahol a magyar humor virul.Reader's Digest,34-41.o.) kielemezni,inkább csak a 41.oldalon található,a végeredményt összefoglaló táblázat adatait írnám ide: 1.Szeged 60 pont 2. Győr  58 pont 3. Budapest 57 pont 4.Miskolc 45 pont 5. Debrecen 38 pont 6. Pécs 34 pont A válaszadók többsége 30 alatti vagy 60 feletti volt. Mint a cikk is megállapítja,a középgeneráció humorát "mintha kilúgozták volna". Számomra Pécs utolsó helye meglepetés. 

A Holmi folyóirat -de kár, hogy azóta megszűnt- 1990.szeptemberi számában közli Hubay Miklós naplójának részletét. Nem igazi Napló ez, inkább afféle merengések irodalomról, történelemről, kultúráról. Az egyik ilyen kis pársoros Ady humoráról szól. Hubay ironizál azon, hogy az akkoriban- rendszerváltás időszakában vagyunk- újraszülető Ady Társaság egyik vezetője hiányolja Ady költészetéből a humort, mire egy másik tag megvédte Adyt, hogy a publicisztikájában viszont... Hubaynak igaza van. Miért kell belevinni a 20-21.század értékrendjét egy 19-20.századi költő műveibe? Százhúsz éve nem várta el a közönség a költőtől, hogy olyan verseket írjon, melyeken röhögni lehet ( Tóth Árpád próbálkozott ilyesmivel, bele is bukott). Ady komoly, nagysúlyú költő, nem pedig élményvadász olvasók pitiáner szükségleteit kielégíteni akaró firkász. Ady mondanivalója akkor is súlyos, dübörgő, ha éppen szarkasztikus. Ady nem humor. Ő más. Nagyobb. 

A magyar néző a TV4 csatonán láthatja a Brokenwood titkai című új-zélandi krimisorozatot, mely igazi unikum a manapság tapasztalható sorozat-dömpingben. A Tontina c. epizód egy különös végrendelet körül forog: apuka ún. tontinarendszerben hagyta gyermekeire valamint volt és jelenlegi házastársaira a birtokot. Lényege: közösen örökölnek, de ha egyikük meghal, birtokrészét felosztják egymás között. A szó olasz eredetű, állítólag a biztosítás őshazájából származik. Egyébként a konkrét epizódban a nyomozók a negyedik gyanús haláleset után fognak szimatot:valaki gyilkolja a tontina- közösség tagjait. Érdekes a családtagok reakciója: van, aki bepánikol, más úgy tesz, mintha le sem...., valaki pedig tudja, hogy ki a gyilkos, pusztán annyit kér tőle, hogy őt hagyja életben, a többieket nyugodtan öldösheti. Erre mondják, hogy az emberi önzetlenség nem ismer határokat... A Tontina a Brokenwood titkai sorozat egyik legjobb epizódja. Remek jellemábrázolás, ugrálás oda-vissza az időben, ami olyko...