Írott és elektronikus média régen és ma

 Nem kell megijedni, nem valamiféle irodalomtudományi értekezésről lesz szó.Csak egy novellát boncolgatok kissé,szerény irodalomelméleti tudásom birtokában. A Szerzőről keveset mondhatok. Igazából nem tudom, kicsoda Anton Stancev. A neten nem találtam róla semmit. Neve alapján bolgár író, ha valaki másképpen tudja, írja meg.  Sherlock Holmes- paródiát már sokan írtak, jót is, rosszat is. Anton Stancev írása a jobbak közé tartozik. A Rakéta Magazin 1990.nyári számában olvashatjuk a novellát, melyben Holmes és Watson legújabb kalandját mutatja be. A zseniális nyomozót és derék segítőjét ezúttal otthonában támadják meg. Hogy ki és miért, azt nem árulnám el, kiderül a novellából.  És hogy a paródia esetünkben miért kommunikációs eszköz? Hát, mert minden paródia az. Segít felidézni valamit,amit mindannyain tudunk (szerencsés esetben...)  Segít nevetni. Márpedig a nevetés, az bizony kommunikáció. Társalgás a jobbik énünkkel. Feszültségoldó. Anton Stancev elérte, hogy órákig feloldódjon nálam

A The New York Times 1894.október 3-i számában interjút olvashatunk Sherlock Holmes detektívhős megalkotójával, Sir Arthur Conan Doyle-lal. A cikk elején azt emelik ki, hogy Doyle szenvedélyesen vonzódott a spiritizmushoz, ezért látogatott Amerikába ( valójban beteg feleségét vitte gyógykezeltetni). Maga az interjú eléggé rövid és felszínes, nem is maradt fenn az újságíró neve, ami az akkori médiaviszonyokat illetően eléggé szokatlan. Szóval, megkérdezik szegény írót, mit szól Allen Poe-hoz illetve más egyéb kollégákhoz, Doyle pedig sportszerűen elismeri érdemeiket. Ennyi. Fél hasáb az egész. Ma már le sem közölnének ilyen gyenge nívójú interjút. Ennyi. Tanulság nincs.