Írott és elektronikus média régen és ma

 Az 1970-es években Magyarországon megkezdődött a történelmi szembenézés. Azok a magyar értelmiségiek, akik nem helyesen cselekedtek a Rákosi- korszakban, majd a korai Kádár-korszakban, kitárták a szívüket. Persze, nem direktben és nem is a mainstream-médiában, hanem kevésbé olvasott kulturális folyóiratokban, többnyire irodalmi köntösbe csomaglva.  Az Új Írás című folyóirat 1975.februrái számában jelent meg Bihari Sándor: Krónika című verse. 5 szonettből álló ciklusról van szó, mely a fiatal értelmiség feltűnését, manipulatív úton történő vezető szerephez juttatását, valamint magára eszmélését jeleníti meg.  Az első szonett a " szentségtörés szertartsáról" szól, ez feltehetőleg arra utal, hogy a marxista képzettségű fiatalok lerombolták a régi, polgárinak, reakciósnak minősített tabukat.  A második szonett a szocializmus türelmetlen építéséről szól, arról, mekkora szerepet vállalt ebben az akkori ( 1950-es évekbeli) fiatalság. A harmadik szonett az eszméből való kiábrándulás

 A Mozgó Világ folyóirat 2021/3. számában  jelent meg Zoltán Gábor:Vaskampók a dohszagban című novellája. Nem kívánom elárulni,miről szól ez a kitűnő írás,amúgy is inkább kedvet csinálni szeretek mintsem poént lőni,szóval:tessenek elolvasni a művet.  Legjobban talán az tetszik Zoltán Gábor írásában,hogy összefogja a történelmet és a pszichológiát. Arra keresi a választ,minek köszönhető,hogy a történelem véres diktatúrái mindig megtalálják a szadista kiszolgálókat. Szerző szerint Szondi Lipót adja meg erre a kérdésre a feleletet. Szondi szerint bizonyos családokban az emberölés generációkon keresztül "öröklődik". Ha egy ilyen sorssal és elődökkel megvert ember háborús szituációba kerül,könnyen válik erőszakossá. A történet szereplője,a Hentes,konkrétan az 1940-es években a nyilaskeresztes párt tagja lett. S ami még kiderül ebből a történetből:az ilyen típusú személyek remekül tudnak rendszert váltani. Rugalmasan kezelik a történelmet. Főhősünk kiváló ipari munkás méghozzá olva

Nagyon jó cikk jelent meg a Magyar Teátrum című színházi témájú folyóirat 2021.júniusi számában a Puskás-musicalról,Tölgyesi Tibor tollából. Kifejezetten örülök annak,hogy a darab több szereplője is megnyilatkozik,így aztán az Olvasó több nézőpontból is megismerkedik a darabbal,a történettel,az egyes szereplőkkel. Mégis,mint az Aranycsapat régi rajongója,egy-két gondolattal szeretném kiegészíteni a cikket. 1. Farkas Mihály,a Rákosi-korszak rettegett négyesfogatának egyik tagja,nemcsak próbálkozott (aki olvassa Tölgyesi Tibor írását,érti mire gondolok).Bizony,volt két játékos,aki igent mondott a "megtisztelő felkérésre",és besúgóvá lett. Ez nagyon szörnyű dolog,nem is akarok erről többet írni. 2. Puskás attól is nagy volt,hogy extraklasszisok vették körül. Bozsik a kor talán legjobb középpályása volt,Lantos kora legnagyobb balhátvédje,aki szabadrúgásoknál,szögleteknél-mármint az ellenfél kapuja előtt,úgy gondolom-bevethető volt,Kocsis Sándor szórta a gólokat,sokat fejjel. Az A

2017.február 6., 13 óra 10 perc, a 888.hu vezető anyagára szeretnék reflektálni. Nem az a baj Karsai László " kommunista történész" érvrendszerével, hogy nem tartalmaz igazságokat. Igen, elhisszük neki, hogy voltak emberek, akiknek a Rákosi, illetve a Kádár-korszak életnívó-emelkedést hozott. De sokaknak meg csökkenést, sokaknak az élete is odalett, illetve veszélybe került. Az emlékmű felállítása azért indokolt, mert a kommunizmusnak Magyarországon sokszázezer áldozata van: kitelepítettek, az ÁVO áldozatai, satöbbi. Azonkívül: az, hogy a kommunizmus áldozatainak, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművet állítunk, nem jelenti azt, hogy csökkentenénk a fasizmus áldozatainak szenvedését. Ez nincs így. A baloldalon sokan azt gondolják, hogy ha beszélünk a kommunizmus bűneiről, akkor elfelejtjük a fasizmus bűneit. Ez teljességgel tévedés: egyik ordas rendszer áldozatainak emlékét sem feledjük.Mindkét diktatorikus rendszer áldozatairól meg kell emlékeznünk.