Bejegyzések

újságírás címkéjű bejegyzések megjelenítése

A házsongárdi temetőben,avagy a magyar szellemi élet kontinuitása

 A Magyar Turista című kitűnő folyóirat 2007/7.számában olvashatjuk Makleit László kitűnő írását,Házsongárd,a magyar Pantheon címmel. A remek,rendhagyó "temetői útikalauz"a magyar és román szellemi élet azon kiválóságainak állít méltó emléket,akik végső nyughelyüket itt,a Kolozsvárott található házsongárdi temetőben találták meg.  Itt nyugszik mások mellett Bölöni Farkas Sándor,aki a 19.században beutazta Amerikát,s ismertette meg a születő demokráciát a magyar olvasóközönséggel. Itt lelt végső nyugalmat a magyar nyomdászat és könyvkiadás 17.századi vezéralakja,Misztótfalusi Kis Miklós,aki-mint a cikkből kiderül-nemcsak komoly tudományos műveket,de szakácskönyvet is kiadott. Ha még korábbi időkbe szeretnénk visszamenni,Szenczi Molnár Albertnek is itt találjuk kopjafáját. De ha újabb korok tanúira vagyunk kíváncsiak,Szilágyi Domokos költőt (a Bartók Amerikában című hosszúvers alkotóját)is itt találjuk,éppúgy,mint Emil Racovitát,a barlangbiológia megalapítóját.Vagy Kós Károlyt,

A szatirikus újságírás határai

 Elolvastam a Világ Magyarsága című hetilap 2020/18.számában Horváth András:Vérmese cìmű cikkét. Az alábbi gondolatok kavarogtak a fejemben a cikk olvasása után: A magyar sajtó és média történetében mindig is jelentős vonulatot képviselt a humor,a szatíra. Ez jól is van így,az Olvasók,a Nézők vágynak a nevetésre,túl szorosak és feszültek a hétköznapjaink. Ráadásul a poénok bevetése segít az újságírónak is kordában tartani érzéseit. Szeretném elmondani,hogy a cikk tartalmát illetően nagyjából egyetértek Horváth Andrással. Azt gondolom ugyanis,hogy az emberi jogokat nem arra találták ki,hogy különböző excentrikus emberek az élet minden konfliktushelyzetében ezekre hivatkozzanak. Azt meg különösen nem szeretem,ha valaki átlépi a józan ész határait, provokatív célzattal médiacirkuszt csap piszlicsáré dolgok körül,jogsértésnek feltüntetve természetes dolgokat,megszokott,jól működő,s az emberi jogokat maximálisan tisztelő embereket besározva. Ebben maximális mértékben igaza van Horváth Andrá

A T-Rex fájós foga,avagy egy nagy rendszer kis eleme

 Az Élet és Tudomány c.folyóirat 2020.47.számának 1475.oldalán olvashatjuk Szabó Márton cikkét A dinoszauruszkirály fájós fogai címmel. Az írás egy Sou fantázianevű T-Rexről szól,akinek fájtak a hátsó fogai,mivel egy trichomonoázis nevű betegség támadta meg őket. A cikk azzal a végső gondolattal zárul,hogy szegény Sue bizonyára csak nagy fájdalmak közepette tudott táplálkozni. Rendszerelméleti megközelítésben azt gondolnánk-egy kissé most elkanyararodunk Szabó Márton cikkétől-hogy minél nagyobb egy élőlény és minél több foga van,annál kevésbé számít egy-egy fájós fog. Pedig nem így van. Mert minél nagyobbak azok a fogak,annál jobban fájnak,annál jobban igénybe veszik az agy és a test fájdalomközpontjait. Kiterjesztve:minél nagyobb egy szervezet,egy-egy fontos elem kiesése annál jobban megviselheti,hiszen az a bizonyos elem sokkal szorosabb érintkezésben van az irányítással,illetve sokkal nehezebben távolítható el,mint egy kisebb szervezet esetében. Ha egy nagyvállalat könyvelője felmon

Magyar Nemzet,2012.08.15.

A Magyar Nemzet polgári napilap 2012.augusztus 15-i számának tartalmából: További gyilkossággal vádolták meg P. Tamást, a TEK emberei szerint részt vett Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolásában- Rekordmennyiségű drogot találtak egy horvát rendszámú jármű utasterében- Szíria:Elraboltak két nyugállamányú magyar rendőrtisztet és egy civilt- Oroszország hadihajókat küld a Kurill-szigetekhez- Almás-mákos lesz az ország tortája- Háztartási munkára Svájcba toboroznak magyar munkavállalókat- David Cameron saját népszerűsítésére használta a londoni olimpiát- Csontos János publicisztikája elítéli a magyar olimpiai sikereket támadó "gonzó" újságírást- Izrael ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó válogatott