Írott és elektronikus média régen és ma

 Olvasom Mezei Gábor három versét a Jelenkor folyóiratban,és beleringatom magam valami nyugtalan,de tudatos  valóságba,pontosabban:valóságokba,melyekből csak valami belső glóbuszon nyerhetek léleknyugalmat. Egyszerre szabadulnék is ezekből a világokból,és vonz a kiváltság,hogy...Én ezekről a versekről nem tudok írni semmit,csak annyit érzek,hogy nagyon jók. A kortárs irodalom nagyszerű darabjai. Ez pedig tökéletesen elég.  Nagyon tetszik,sőt,igencsak elragadtat,hogy nem tudom szárazul,intellektuálisan értelmezni a három különleges címmel megmasnizott költeményt (lásd alább,a bejegyzés végén), mégis megnyugszom. Asszociálok.Pedig világok találkozásáról van szó,kőművesekről meg csarnokvízről,kicsit szürreális a csigákkal borított glóbusz,és tényleg nem tudom,mire készülnek ezek a kőművesek. A realitás győzelmére talán?Ebben a világban? Ahol még a csarnokvízzel is gond lehet? Inkább próbálják ők is megérezni a "felszín hideghullámait",mint Mezei Gábor. Egészen jó versek születhe

 Johann Wolfgang Goethét az európai irodalom talán legnagyobb alakjának tartjuk ( Shakespreare és Szophoklész mellett), mégis, valahogy nehezen sikerül őt igazán "vegészben" értelmezni. Egyesek parókás udvari lakájnak mutatják be, aki verseivel,drámáival folyton csak hatalmasokat szolgált, mások nőbolond értelmiségi lovagocskának ábrázolják. Valahogy az emberi arcát eddig sehogysem kapta meg az utókortól.  Az Alföld irodalmi folyóirat 2000/3. számában olvasom Tábor Ádám: A goethenyár című versét. Ebben a költő egy teljesen újfajta Goethe-értelmezést kínál nekünk, Olvasóknak. Goethe ebben a beállításban panteista romantikus. És ezt a romantikus, természetszerető lelkületet a költő, Tábor Ádám is átveszi. Ez az ő sajátos, egyedi és megismételhetetlen Goethe-élménye. Akik érdeklődnek a német irodalom, vagy a 18-19. századi európi irodalom iránt, azoknak feltétlen ajánljuk olvasásra a verset, akik pedig más irodalmi érdeklődéssel bírnak, azoknak meg azért, mert a vers jó.  Amúgy

 Amióta intézményes irodalomoktatás létezik hazánkban,folyik a vita arról magyartanárok,középiskolások(és nyugodtan ide vehetjük még az irodalomtudósokat,politikusokat,oktatáskutatókat,szülőket és még sok mindenkit) között,hogy kell-e középiskolában a régebbi korok magyar irodalmát tanítani. Az egyik tábor szerint ezek a szövegek túl nehezek egy középiskolásnak. A másik tábor szerint az mégsem járja,hogy úgy érettségizzen le valaki,hogy nem olvasott Csokonait,Jókait,Mikszáthot. Szeretném leszögezni,hogy jómagam ezzel a "másik tábor"-ral értek egyet.  Olvastam az Élet és Irodalom hetilap 2022.október 7-i számában Jéga-Szabó Krisztina:Legendahántás című írását. Szerző egy könyvismertetésbe ágyazva fejti ki véleményét a kérdésben.Minden magyartanárnak javaslom a cikk elolvasását.Hogy mi a véleménye Jéga-Szabó Krisztinának a tanítsunk-avagy ne tanítsunk kérdésben,azt itt most leszek olyan szíves nem elárulni.Akkor mi értelme volna a teljes cikk elolvasásának? Van egy kis szellemi