Írott és elektronikus média régen és ma

A magyar irodalom iránt érdeklődőknek mindenképpen rdemes elolvasni az Alföld folyóirat 2003/4. számában a tragikus sorsú Borbély Szilárd esszéjét, melynek címe: Hét elfogult fejezet a magyar líráról.  2003 volt az az év, mikor is megszületett Magyarország első irodalmi Nobel-díja, mégpedig Kerrtész Imre volt a díjazott. Nagyon nagy politikai-és tegyük hozzá: emberi, szakmai- vitákat váltott ki a díj odaítélése. Borbély Szilárd nem ezekkel a vitákkal foglalkozik, hanem azzal, hogy a magyar irodalom alapvetően líra-középpontú irodalomként határozza meg önmagát, míg Európában inkább a magyar próza alkotásaira figyelnek. Azt gondolom, ez húsz évvel a tanulmány megjelenése után is igaz. Ha fel kellene sorolni 19.századi alkotókat, a legtöbb ember költőket sorolna. Ugyanez a helyzet a 20.századdal.  A huszadik század végén- mutat rá Borbély- megszülettek újabb műfajok, pl. a slam-poetry, illetve az interneten is terjedni kezdett az irodalom.  Ma,2023-ben vajon líra-centrikus a magyar iroda

 Tandori Dezsőt (1938-2019) általában költőként tartja számon az irodalomtudomány. Pedig esszéistaként is jelentőset alkotott. Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2003/4. számában jelent meg A " geometria".Felvettem egy rendszert című esszéje.  Tandori arról gondolkodik, létezhet-e ( platóni értelemben, de ezt nem mondja ki) ideális pont, kör, vonal. Arra a következetetésre jut, hogy mivel minden egy pontból indul ki, nem létezhet. A geometriai alakzatok pusztán fakticitásukban léteznek, nincs ideájuk. De ez csak a végkövetkeztetés, vagy pedig az sem. A lényege ennek a prózai műnek a Tandori-féle szellemesség, a mindenféle metafora, a főnevesített szavak, a játék a nyelvvel. Amely ( valamilyen oknál fogva) itt nem jelöl. Hiszen nincs távolság.  akkor meg minek jelöljön bármit is. 

 Az 1970-es években gyökeres életmódváltás ment végbe Magyarországon. A nagyvárosokban megjelentek a lakótelepek, ma társasháznak mondanák őket. A házgyári lakásokban új lakóközösségek szerveződtek.  Ezt a folyamatot mutatja be Hernádi Miklósnak a Valóság folyóirat 1974/11.számában közölt esszéje, melynek címe:Társasházi társadalom. Arról szól, hogy a házgyárilag meglehetősen elnagyoltan megépített házban- ahol borral kell kínálni a kőműveseket, nehogy beázós tetőt építsenek- mindenki próbálja maga rendbehozni, feljavítani a ház állapotát. Közösen elkezdik festeni a korlátot, aztán abbahagyják, mert beszélgetni szeretnének egy kicsit... Új szociokulturális közeg jött létre, új problémákkal, például hogy kevés az óvodai, iskolai férőhely. A kitűnő esszé persze metaforikusan is értelmezhető:ebben az esetben a társasház Magyarország lesz, s az ízes beszédű házmester, aki csak annyit akar, hogy ne birizgálják a hatalmát, maga Kádár János. 21.századi szemmel és értelemmel mindkét olvasat he

 Az Új Írás című folyóirat 1975/7.száma közli Ferenczy Béninek,a magyar szobrászat és éremművészet mindmáig legnagyobb alakjának Monumentalitás és méret című írását,pontosabban:esszéjét. Ferenczy felidézi Robert Musil osztrák író egyik írását,melyben A tulajdonságok nélküli ember című világsikerű regény szerzője arról ír,hogy Európa nagyvárosaiban nagyon sok a monumentális,ronda emlékmű. Sokszor London vagy Párizs lakói sem tudják,ki mivel érdemelte ki,hogy egy akademikus stílusú szobrász többméteres szobrot szentel neki. Ferenczy szerint-aki alig titkoltan egyetért Musillal- a jó emlékmű emberléptékű. Amit a köznyelvben monumentalitásnak hívunk,az pont a tárgy elszakítása az embertől,a valóságtól. Szerző hosszasan elemzi Michelangelo híres Dávid szobrát. Az itáliai reneszánsz zsenije trükközött a perspektívával:minél közelebb megyünk,annál kisebbnek látszik a szobor. Firenze városi tanácsa teljesen dilettáns módon,egy városhoz közeli mezőn állíttatta fel a szobrot,ezáltal arányait ves

A Helikon irodalom- és kultúratudományi szemle, valljuk be, nem tartozik Magyarország legkurrensebb folyóiratai közé. Inkább csak az értelmiség egy része olvassa, főként az úgynevezett egyetemi körök. Pedig nem ártana, ha az itt közölt írásokat a művelt nagyközönség számára is elérhetővé- mondjuk ki: érthetővé- tennék, mert a Helikon egy egészen sajátos témával foglalkozik: magával a kultúrával. A 2017/3. számban például a modernitásról olvashatunk nagyon komoly tanulmányokat: mi a modern, mit és miért nevezünk modernnek, számít-e nekünk, ha valami modern, kelendőbb-e egy adott kulturális termék attól, hogy modern, vagy inkább beérjük a tradicionálissal? Egyáltalán: ki dönti el, hogy mi számít modernnek és mi nem? Ki szabja meg a kánont? Akiket részletesebben érdekelnek ezen témák, s hajlandók bizonyos intellektuális erőfeszítésekre az ügy érdekében, mindenképpen ajánlom a 380.oldaltól Anthony Giddens esszéjét: A modernitás következményei címmel. Giddens azt vizsgálja, milyen hatá

A Valóság című tudományos folyóirat 2017.decemberi számában jelent meg Tele Gábor bravúros esszéje, melynek címe: Ellentmondások a gyermeki lélek felnőttkori jelenlétében. Nagyon szépen megfogalmazza a Szerző az emberi boldogság titkát: el kell hagyni az infantilizmust, mely egyoldalúan a fogyasztói társadalom szenvedő alanyává tesz, s a Maslow-piramis felsőbb szintjei felé kell fordulnunk. Tele Gábor példaként hozza fel a falusi, vallásos-tradicionális társadalomban élő időseket, akik nem ismerik a magaskultúrát, viszont vannak magasabbrendű szellemi igényeik, s ezzel " túlnőnek a kizárólag befelé irányuló fogyasztásorientált társadalomnál...". Szóval, voltaképpen arról ír Tele Gábor, hogy a hit fontosabb, mint a kultúra. Ezt nagyon fontos lenne belátnia minden értelmiséginek. Hajlamosak, különösen a társadalomtudományokkal foglalkozók, azt gondolni és hirdetni, hogy a kultúra a csúcspont, annál feljebb már nincs is semmi. Hát van. Van pedig a hit, az Istenbe vetett alá