Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

Esterházy Péter ellen vagy mellett- és ez már probléma- hvg.hu,2018.július 27.

A HVG online kiadása ( 2018.július 27.) felidézi Bencsik András Esterházy Pétert ócsárló szavait. Kiáll Esterházy mellett. Szerintem Bencsiknek (akit különben politikai újságíróként tisztelek) nincs igaza. Jómagam jobboldalinak tartom magam, de el kell azt fogadnom, hogy Esterházy Péter nagy író volt, még ha személyes irodalmi ízlésemhez nem is állt közel. És ezzel a témával ennyit és nem többet szeretnék foglalkozni. Mert az olvasás, az igenis személyes ügy, mint mondotta volt Márai Sándor. Akit, remélem, még Bencsik András is elfogad. Írónak. xxxxxxxxxxxxx Kattints ide: konyv-ajanlo.blogspot.com

Kleinheisler góljai- beol.hu, 2018.07.25.

Na végre, valami igazi magyar siker a nemzetközi kupákban! A  beol.hu hírporálon 2018.július 25-én olvashattuk, hogy Kleinheisler László góljaival a kazah Asztana legyőzte a dán Midtjyllandot ( remélem, jól írtam). Alig néhány sort szántak erre a hírre a Szerkesztők, joggal: az egész sorozat még a selejtezőnél tart, s persze nagyon dicseretes Kétgólos Kleinheisler teljesítménye, azért világbajnokot ne faragjunk belőle.( Ezt most a cikk olvasóinak szól, nem a szerzőjének). Szóval, ez így jó ,ahogy van, nézzünk fontosabb dolgok után. Itt pedig a hírportál: beol.hu

Csukcsföld a magazinban- RD, 2008.december

Számomra a Reader's Digest ( továbbiakban RD) a Magazinok Magazinja. Valahogy így kell(ene) magazint csinálni minden kiadónak. Rendkívül változatos tematika, széles célközönség, igényes nyelvezet. A 2008.decemberi számban például olvashatunk hegyimentésről, Szabó Győzőről, Celine Dionról, bankkártyákról, influenzáról, atomenergiáról és még sok másról. Nekem személy szerint Erdélyi Péternek A jarangák földjén című írása tetszik legjobban. Jól érzékelteti azt az ősiséget, azt az időtlenséget, amelyben a csukcsok, Oroszország távol-keleti szegletének oly mostohán kezelt és alig ismert lakói élnek. Nem ámítja az Olvasót- ír pl. a jarangákban terjengő szagokról- mégis, közel hozza azt az őskori életmódot, melyben a csukcsok, ezek a vadászok, a mai napig élnek. Remek cikk, kellően informatív- pontosan annyi infót közöl, amit még az Olvasó képes befogadni-, egyszerre leíró és elbeszélő jellegű. Reader's Digest, 2008.december Itt a link: rd.hu

Bunda a Hírlapon- Magyar Hírlap,2018.július 24.

A Magyar Hírlap 2018.július 24-i számának címlapján az alábbi témákról olvashatunk:Soros-adó bevezetése akár már nyár végén- Varga-Damm Andrea bundagyűjteménye- Irán és USA közötti feszültség, Trump egyre keményebb hangot használ Teheránnal szemben- Bővül Magyarországon az egészségügyi kassza. Valahogy a bundaügy kirí ebből a négyből. Túl piti. Azt, hogy az ellenzéki pártok nem a szociális érzékenység mintapéldái, azt mindenki tudja. De ez- ez akkor sem címlapra való anyag. Ez csak pártpolitika, a többi meg fontos. Amúgy jó olvasni a Magyar Hírlapot. Szeretem. Nézd meg ezt az oldalt is: konyv-ajanlo.blogspot.com

Szabad Föld, 1989.április 25.

1989: Magyarországon és a kelet-európai térségben a nagy változások éve. Már nem kommunizmus,mert a Szovjetunió gyengül,  még nem demokrácia, mert a Szovjetunió még létezik. A Szabad Föld, a vidék lapja, akkoriban " Társadalompolitikai és családi hetilap" megjelöléssel futott. Korszakváltás volt ez a magyar sajtóban-médiában is. Még ott voltak a szocializmusra jellemző agitációs anyagok, de itt-ott már megjelent az őszinteség. A Szabad Föld 1989.április 25-i számának 2. oldalán leépítésről olvashatunk( a munkanélküliség mint a kapitalizmus jele), utána meg egy Rima mente nevű téesz sikereiről. A Gazdaság rovatban pedig arról történik dicsekvés, hogy a Tungsram részvényeit megvette egy osztrák cég. Szóval, a letűnő múlt és a születő jelen egyszerre. Ami a tragédia az egészben: az intellektuálisan jóval az átlag felett mozgó újságírók sem tudtak különbséget tenni a születő világ potenciálisan jó és potenciálisan rossz jelenségei között. Ünnepeltek mindent, ami reform. A 9.

Súlyozni a tananyagot- Magyar Idők, 2018.július 20.

Mindig örülök, ha komoly formában bukkan fel a hazai médiában az oktatás kérdése. A Magyar Idők 2018.július 20-i számában egy államtitkár nyilatkozik, és végre, politikusként úgy beszél, ahogy az szám íze szerint való. Az elmúlt évtizedekben az oktatásról folytatott politikai-társadalmi viták egyik kardinális kérdése volt az, hogy túl vannak-e erőltetve a tanulók. A liberálisok rendre csökkenteni akarták a tananyagot, a konzervatívok erre mereven ragaszkodtak a meglévő struktúra megőrzéséhez. Most, 2018-ban, hegeli nyelven szólva, eljött a szintézis ideje. Bódis József oktatási államtitkár szerint nem csökkenteni vagy növelni, hanem súlyozni kell a tananyagot. OK! Merthogy vegyük például a történelmet. A gimnazisták tanulják Kheopsz fáraót, a Gracchusokat, Sullát- de nagyon keveset tudnak a kelet-európai kommunista rendszerekről. Szerintem fogalmuk sincs, ki az a Gierek vagy éppen Dubcek. Pedig a közgondolkodást inkább az utóbbiak foglalkoztatják, mint az ókori reformerek. Szerintem i

Már megint a jogállamiság- magyaridok.hu,2018.július 18.

Hát, az EU továbbra is a pénz oldaláról közelít. Megpróbálják a migrációt ellenző országokat, pl. Magyarországot, azzal zsarolni, hogy csökkentik az uniós támogatásokat, ha nem érvényesül egy adott országban  jogállamiság elve. Liberális euroktratáink látszólag bőszen őrködnek a demokrácia felett, miközben az egész csak egy szimpla zsarolás, abból is a primitívebb fajta. Merthogy a hazánkba beáramló uniós pénz igazából nem a szó klasszikus értelmében vett támogatás. Hanem inkább tőkekihelyezés. Egy adott állam befektet egy másik államba. Mi vagyunk az a bizonyos másik állam. Az Unió több pénzt visz ki Magyarországról, mint amennyit behoz. Ha csökken az export, csökken az import, ez így működik. Mit szólnak majd ehhez azok a befektetők, akik ezt az egészet pénzelik? Nem fognak örülni neki. Jól az orrára koppintanak Merkelnek, meg Macronnak. Tessék csak nyomni nekik a pénzt, mondják majd, hadd keressünk minél többet rajtuk. Így lesz. Így szép. Az EU fenyegetőzhet, senkit sem érdekel. Ne

Kódolatlan a Mozi+ csatorna- te nézed?

Két héten át a mindig Tv és a mindig Tv Extra nézői számára kódolatlan a Mozi + tévécsatorna, mely a tv2 csoport tagja. A mozi+ nézői elsősorban akciófilmeket, krimiket, thrillereket, sci-fiket láthatnak. Be kell vallanom férfiasan: jómagam nem igazán kedvelem ezen műfajokat. Elég erőszakot lát az ember a hírekben. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy sok televíziónéző viszont szereti nézni a Cápa sorozatot, az X-Mant, és társait. Azt kell mondjam, a Mozi+ a maga műfajában nagyon jó. Bemutatás után röviddel már hozzák is a legújabb hollyywoodi filmeket, s ez még mindig jobb, mint az, hogy a rajongók a netről töltenék le. A bemutatott filmek esztétikai igényessége sokszor kérdéses- ugyanakkor viszont jólesik olykor- olykor a könnyed szórakozás, minden lila értelmiségi agymenés nélkül, természetesen, egyszerűen, viszonylag kevés reklámmal. Ha ilyen színvonalon művelik, a szórakoztatásnak igenis van létjogosultsága, sőt, szükséges. Mert a világ, mint olyan, nem jó. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Primakovot várták Oroszország elnökének- Reader's Digest, 1999.május

Amerikában időről időre megtörténik, hogy a kormányok, kül- és hadügyminisztériumok, és a különböző titkosszolgálatok népszerű magazinokba csempésznek be politikai tartalmú írásokat- ki tudja, miért...Véleményem szerint Dale van Atta A veszélyes orosz című, a Reader's Digest magazin 1999.májusi számában megjelent írása is ezek közé tartozik. Van Atta alapos információkkal rendelkezik Primakovról, a Jelcin-párti orosz miniszterelnökről, még azt is tudja, hogy nem volt szabad az idős Primakov jelenlétében az apjáról, egyáltalán: az apaságról beszélni. Ez mindenképpen belső informátorra utal. Van Atta még azt is feltételezi, hogy ennek a kényszerű hallgatásnak Primakov-apuka zsidó származása az oka, ami ,valljuk be, a poszt-sztálini Oroszországban sem kifejezetten előny. Karrier szempontjából biztosan nem. A cikk olyan politikusként mutatja be Jevgenyij Primakovot, aki Nyugat-ellenes, egyértelműen az orosz nemzeti érdekek képviseletére törekszik, utálja a NATO-t, és iránbarát. Nem s

Mit ír a Nemzeti Sport a Vb-döntőről?

Kép
Nem is az a kérdés, hogy mit ír, hanem azt, hogy hogyan...A Nemzeti Sport Magyarország vezető sportnapilapja, nincs is vele semmi baj, szakmailag magas színvonalat képvisel. Ám előfordul, hogy tálalás, az egyes témák megjelenítése, az bizony nem szívem szerint való. A 2018.július 16-i szám természetesen az előző nap véget ért oroszországi labdarúgó világbajnoksággal foglalkozik. A címlapon ölelkező francia világbajnokok láthatók ( a VB döntőjében:Franciaország-Horvátország 4-2), a szalagcím viszont: Francia csók...Nem az a baj, hogy érzelmi elemek is szerepet kapnak egy sporttudósításban, ez természetes, mivel a sportnak, pláne az egész világon szinte elsőszámú sportnak számító labdarúgásban fontos szerepet játszanak az érzelmek. Csak ez így, ebben a formában, valahogy túlzottan is...feminim. Azért, mert olyan lett ez a címlap, mint valami női magazin címlapja. Márpedig a Nemzeti Sport elsősorban férfiaknak, szól, azok közül is inkább a férfias férfiaknak. A sport, az mindig kemény,

Miért győzött Franciaország a Vb- döntőben? M4 sport, 2018.július 15.

Franciaország csapata nyerte az oroszországi labdarúgó VB-t, miután a döntőben 4-2-re legyőzte a roppant tehetséges játékosokból álló Horvátország csapatát. Az eredmény kissé meglepte az m4 sportcsatorna szakértői stábját- ők inkább Modricéknak drukkoltak, mint ahogy e sorok írója is- de el kell ismerni, Descahmps mester fiai ezen a mérkőzésen jobbak voltak. Amikor sportközvetítést nézek, akár helyszínen, akár televízióban, mindig felmerül a kérdés: mi az, hogy valaki jobb a másiknál? Valóban jobb adottságokkal rendelkezik, tehetségesebb, mint a másik, vagy inkább csak arra az egy eseményre (jelen esetben a világbajnoki döntőre) jobban összeszedte magát, jobban motivált volt, vagy a győztes fél, mint csapat, jobban megérett a győzelemre? Egyáltalán: mi a győzelem? Ha a franciák most, a VB győzelem után az EB-n leszerepelnek, győztes csapatként emlékeznek erre az együttesre? Ha a horvátok megnyerik az EB-t, emlékezni fognak még az elvesztett VB-döntőre? És hány olyan ember ismerte meg

VB: Két ellentétes félidő- m4

Az oroszországi labdarúgó VB elérkezett a legizgalmasabb szakaszba, Négy európai csapat jutott négy közé, ilyen már elég régen volt. Az angolok a horvátokkal játszottak( közvetítette az m4 sport, kitűnően), déli szomszédaink nagyon semmi játékot nyújtottak az első félidőben. Aztán szépen, fokozatosan feljöttek Modricék, a második félidőben már átvették a kezdeményezést, s végül hosszabbítás után 2-1-re nyertek. A horvátoknál nagyon nagy volt az öröm, az angoloknál pedig a bánat. Én a döntőben a horvátoknak szurkolok. Modric és társai szerintem nagy esélyesek, sokkal szimpatikusabban viselkednek, mint a nagyon is célfutballt játszó franciák. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Valami könyvekről beszélnek itten: konyv-ajanlo.blogspot.com

Szókincsfejlesztő-RD,1994.február

Mai világunkban az északi féltekén élő emberek szókincse ellaposodott. Manapság egy átlagos, középosztálybeli magyar egész életében jól elvan 2000 szóval (Nem is szólva egy angolról, akinek már 1500 szó bőven elegendő egy élethez.) Ez a 2000 szó biztosít neki mindent: szakmai előmenetelt, tisztességes magánéletet, sportot, hobbyt, szórakozást. Kevés szóval élünk, ez pedig odavezet, hogy egész világunk beszürkül. Mert a nyelv, az maga az élet. Éppen ezért örvendetes a Readers's Digest (továbbiakban:RD) magazin hajdani kezdeményezése, mely azt tűzte ki célul, hogy bővítse a lakosság szókincsét. ( Nyilván azért is, hogy megértésék, amit a RD-ben olvasnak...). Kvízjáték formájában tudakolták meg az Olvasótól egy-egy szó jelentését. Az RD 1994.februári számában például az alábbi szavak jelentésére kérdeztek rá: nyílászáró, printer, exkluzív, lízing, tarifa, márkabolt és még néhány. Szóval, így első olvasásra elég könnyűnek tűnik a feladat, ráadásul a szavak többsége nemhogy nem magya

VB:Franciaország-Belgium

Az m4 sport közvetítette a Franciaország-Belgium VB elődöntőt, nagyon korrektül, nagyon okosan, bár láttam egy kis csalódottságot a szakértők arcán. Én viszont nagyon csalódott voltam, ugyanis kedvenceim, titkos favoritjaim, a belgák, most játszottak a VB során legrosszabbul. A második félidőben semmit sem tudtak kezdeni a taktikailag száz százalékig felkészült franciákkal. Semmi volt, amit mutattak, Lukaku, a nagy sztár, alig-alig találkozott a labdával. Így nem lehet VB-elődöntőt nyerni. Megérdemelten jutottak döntőbe a franciák, bár sajnáltam a belgákat, mert az elődöntőt megelőző mérkőzéseken kifejezetten technikás, rokonszenves futballt mutattak. Ez van. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Kattints ide! konyv-ajanlo.blogspot.com

Poós Zoltán metonimikus verse- Alföld, 2012/8.

Az Alföld Debrecenben megjelenő kulturális folyóirat, már régóta meghatározó tényezője a hazai intellektuális médiának. Nincs politikai vagy gazdasági irányultsága, népieknek és urbánusoknak, balosoknak, jobbosoknak, avantgarde-oknak és klasszicizálóknak. A 2012/8. számban olvasható Poós Zoltán: A daráló című verse. Szerintem a 21. századi magyar létösszegző líra eddigi gyöngyszemei közé tartozik. Az elmúlásról, a földi élet ideiglenességéről szól, a láthatatlan világ fölényét hangsúlyozza a látható világgal szemben. A dara, mint metonímia nagyon szokatlan a magyar irodalomban, jelentése többrétű. Jelenti egyfelől disznók táplálékát- az emberi élet is így végződik, az ember ( vagy ahogy a versben írják: férfi) táplálékot fogyaszt, és táplálékként végzi. Aztán jelenti a dara a mulandóságot, a könnyűséget, az elillanást. Nagyon illik a tartalomhoz a versszerkezet: 7-3-6-3-5-3 soros versszakokból áll- ha tovább folytatódna eljutnánk a 0-3 egymásutánig. Nagyon szép vers, mindenkinek ajánl

Sport: Így nem lehet összefoglalót készíteni!

Az m4 sport 2018. július 4-én este nyolc órakor összefoglalót adott a labdarúgó VB nyolcaddöntőinek góljaiból. Számomra csalódás volt, ennél jóval többet vártam az amúgy eddig a VB-t kitűnően közvetítő közszolgálati sportmédiától. Először is: nem tetszett a háttérben végig szóló zene. Egyszerűen idegesített. Másodszor: ha valaki nem látta ezt vagy azt a meccset- ez Magyarországon gyakran megesik, még mindig gyakori eset, hogy az emberek több munkahelyen dolgoznak, hogy egyáltalán kenyeret tudjanak venni- szóval, ha valaki nem látta a meccset, az a néző valami összeszedettebbre vágyik. Ki lőtte a gólt, hányadik percben, ki kell írni a gólszerző nevét, mert nem biztos, hogy mindenki tisztában van a legjobb uruguayi középhátvédek nevével. Mindettől eltekintve persze szórakoztató volt a műsor, de többre vágytam. Valami elemzésfélére, okoskodás nélkül. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Hirdetés Gondoskodjon családja pénzügyi jövőjéről, készüljön fel a legrosszabb esetekre is! Kössön jó

Merkel fordul- Magyar Hírlap, 2018.július 4.

Egy óriási jelentőségű esemény szerepel a Magyar Hírlap 2018.július 4-i számának címlapján. Angela Merkel német kancellár és Horst Seehofer német belügyminiszter, a CSU elnöke megállapodott arról, hogy nem veszik át a más országokból érkező migránsokat. Merkel asszony számára ez a megállapodás hatalma továbbélését jelenti, Seehofer pedig szabad kezet kap erőskezű migrációs politikájának véghezvitelére. Őry Mariann cikke a 3. oldalon szépen és korrektül megmagyarázza az egész eseménysort, voltaképpen nem más a cikk, mint a címlap hatalmas, szinte ordító " Angela Merkel hátraarca" feliratának kibontása. Ha média-stratégiailag nézzük, az ügy kétesélyes. Mert ha a Kedves Olvasót már nem érdekli Merkel asszony, meg aztán unja már az egész német politikai huzavonósdit, akkor lehet, hogy nem veszi meg az újságot. Viszont az az olvasóközönség, amely Magyar Hírlapot olvas és pláne vásárol, nyitott az ilyen témákra. Úgyhogy a hatalmas címfelirat ebben az esetben bejött. Nem fényezni

Családbarát Kósa Erika- Nők Lapja, 2017/10.

A Nők Lapja azon női magazinok közé tartozik, amit én még férfi létemre is gyakran elolvasok. A szépségápolási jótanácsok persze nem érdekelnek, a tanulságos, sokatmondó interjúk viszont igen. A népszerű, több mint 50 éves hetilap 2017/10. számában nagyon tanulságos interjú olvasható az ismert magyar üzletasszonnyal, Kósa Erikával. A sok szép és érdekes gondolat közül csak azt szeretném kiemelni, hogy Kósa Erika fontosnak tartja a családot. Ez meglehetősen szokatlan a sikeres hölgyektől. A kilencvenes évektől kezdve Magyarországon is elterjedt az úgynevezett szinglikultusz ( ld. pl. Szex és New York című film), amely szerint az ember életében legfontosabb a karrier, és a szabadidő tartalmas ( például vásárlással) történő eltöltése, ami pedig a magánéletet illeti, egyik ágyba be, másikból ki. Kósa Erika nem osztja ezt a szemléletet, szerinte igenis fontos, hogy egy üzletasszony legyen ember, legyen anya, magánéletében is teljességet találjon. Nagyon szép és számomra rendkívül rokonszen

VB: Rokonszenves japánok,támadó Belgium- m4 sport, 2018.július 2.

Az m4 sport tévécsatorna pillanatnyilag( a labdarúgó Vb ideje alatt legalábbis) az egyik legnépszerűbb magyar médiaplatform. A közszolgálati televízió sportcsatornája 2018.július 2-án este közvetítette a Belgium-Japán VB-nyolcaddöntő labdarúgó-mérkőzést. A meccs eleji felvezetőben a szakértők inkább csak azt latolgatták, hogy Belgium hogyan fog nyerni. Megegyezés könnyen született:  Belgium nehezen fog nyerni. Aztán elkövetkezett a derbi, a japánok pedig kapu elé nyomták a VB egyik favoritjának tartott belgákat. Az embernek megállt az esze! Carrasco csak szenvedett, Hazard néha eredményesen, de rettentő idegenesen próbálkozott, Lukakut pedig kiszedték a japánok, bár volt néhány jó lefordulása, csak valahogy soha nem került kapuval szembe. A második félidő hozta meg az igazi nagy meglepetést. Japán 2-0-ra vezetett, aztán jött a váratlan fordulat, Belgium innen nyert 3-2-re. Az m4 sport kommentátora valahogy halvány volt. Mintha ő maga is meglepődött volna az egészen, szinte érezni l

VB: Felháborító spanyolok-m4 sport, 2018.július 1.

Az oroszországi labdarúgó VB az egyenes kieséses szakaszba érkezett, Franciaország legyőzte Argentínát, Uruguay kiejtette a Cristiano Ronaldoval felálló Portugáliát, a spanyolok pedig...Engem felháborított a játékuk. Az a válogatott, ahol olyan játékosok játszanak, mint a majdnem-aranylabdás Iniesta, a BL-győztes Real Madrid üdvöskéje, Isco, a zseniális Jordi Alba, és még sokan mások, egyszerűen nem játszhat így egy VB-nyolcaddöntőben. Azt gondolták az ibériaiak, hogy egy 7. percben elért öngóllal le is zárják az egész meccset, a többi majd megy magától? Így nem gondolkodhat egy többszörös világbajnok csapat. A házigazda oroszok pedig azt játszották, amit kell. Észrevették, hogy a spanyolok nincsenek éppen mentálisan topon, csak kivárásra játszanak, úgyhogy egy góllal kiegyenlítettek, kibírták a hosszabbítást is, a tizenegyesek közül pedig Akinfejev ( vagy ahogy a Nemzeti Sport irja: Igor herceg) kifogott kettőt. Spanyolország hazamegy, Oroszország megy a nyolc közé. Az m4 sport kö