Írott és elektronikus média régen és ma

 A 21.században divat lett,hogy költők,akik addig az irodalmi életben,könyvek,folyóiratok lapjain jeleskedtek,érdeklődni kezdenek a fiatalok által legkedveltebb kulturális szcéna,azaz a könnyűzene iránt. Tandori Dezső a magyar irodalmi élet egyik legtalányosabb alakja. 2019-ben elment közülünk, de munkássága, életműve még jó darabig velünk marad.  Ebben a rövid kis posztban nem szeretnék kitérni költészetének elemzésére ( a teljes spektrumot ebben a monumentális méretű életműben úgysem foghatja át senki, legfeljebb erre szakosodott irodalomtörténészi munkaközösségek), inkább csak egy versét ajánlanám a Kedves Látogató figyelmébe.  Az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2001/7. számában olvashatjuk Tandori " The Way I am" című költeményét ( a cím az eredetiben is idézőjelben). Ezt a verset a már megszokott - élet-halál - madár motívumokon kívül az is jellemzi ám, hogy egyik címzettje Eminem, a korban híres, meglehetősen megosztó személyiségű rapper. Maga a mű form

 Olvasom Villányi László:A por színei című csodalatosan szép versét az Alföld folyóirat 2012/3. számában,s eszembe jut az,amit a drága Nagy László válaszolt egyszer egy olvasói levélre:nem kezdhetjük a költészetet az ábécénél. Nem,a költészet,benne a tájleíró vers(vagy tájkóltészet,kinek hogy tetszik) is változik. Villányi László versében például nem konkrét tájjal,hanem metaforikus táj-elemekkel,természeti jelenségekkel,állatokkal találkozunk. Nem is maga a táj az érdekes,hanem az embernek a természethez,az archaikushoz,a porhoz,a homokhoz,a sárhoz való viszonya. A gyerek,aki átbiciklizik a sáron.Táj és teremtés,természet és visszatérés az ősihez.  Mostantól kezdve,ha sarat látok,ha a vihar homokot fúj felém-eszembe jut egy vers...

 Elég nehéz dolga van ma annak a magyartanárnak,aki Petőfit akarja közel hozni a 21.század középiskolásainak szívéhez. A mai srácokat a korszellem arra tanítja,hogy kizárólag a mában éljenek,arról,ami a születésük előtt volt,ne is vegyenek tudomást. A közösségi média,sajnos,felerősíti bennük ezt a hozzáállást. A Magyar Teátrum 2020.decemberi számának 21.oldalán olvastam egy kitűnő ismertetőt(promót? nem baj!) a Mindörökké Júlia című darabról. A Szendrey Júlia életéről készült dokumentarista(Júlia és Petőfi Sándor levelezésén alapuló) színművet Sopronban mutatták be,Molnár Anikó és Papp Attila főszereplésével. Ennek az előadásnak készült el a televíziós változata.Azt gondolom,érdemes lenne ezt megmutatni középiskolásoknak. Minden tankönyvnél és digitális tananyagnál többet mond. Talán közelebb hozza Petőfi költészetét is a mai fiatalok szívéhez.  Mindenesetre a Magyar Teátrum cikke kitűnő,a kapcsolódó fotók pedig szenzációsak,érdemes lett volna feltüntetni a Szerző és a fotós nevét...

A Pannon Tükör Zalaegerszegen megjelenő kulturális folyóirat. A 2012/1. szám közli Simek Valéria: kezet nyújtanak c. versét. A vers, az én olvasatomban ( ami természetesen lehet hibás) arról, szól, hogy az idő az emberi élet szerves része, az idő folytonos múlásától az ember megnyugszik, megpihen, az eltelő évek ritmusa valami békességet hoz az ember életébe. Nagyon szép vers, okos, mértéktartó, az idő antropomorf ábrázolása pedig igencsak ritka dolog- ha nem éppen újdonság- a magyar költészetben.