Bejegyzések

béke címkéjű bejegyzések megjelenítése

Történelem,1905: Így reagált egy vidéki lap a politikai válságra

 1905-ben nagyon súlyos politikai válság volt Magyarországon, talán a 19. század történelmének legsúlyosabb belpolitikai válsága.Nem szeretnék belemenni a nem éppen szívderítő részletekbe, pl.abba, miként került hatalomra az ún. darabontkormány- ez majd egy másik bejegyzés tárgya lesz- inkább azt tartanám fontosnak kiemelni, hogyan is reagált erre az egész felfordulásra a vidéki sajtó, hogyan kommunikálta az olvasók felé az eseményeket..Vegyünk egy példát, pl. Balatonvidék ( Keszthelyen megjelenő vasárnapi hetilap), 1905.július 2. Szerkesztőségi vezércikk ( fél oldalas) tárgyalja a témát. Három dolgot emel ki: - az ellenállás az egész nemzet ügye - szigorúan törvényes mederben kell tartani - tilos a pártoskodás Hogy ebből mennyi vált valóra a fővárosi nagypolitikai boszorkánykonyhában, arról lehet vitázni. A lényeg, hogy vidéken maradjon meg a béke. Megmaradt. Többé-kevésbé.

A lélek békéje,a megbocsátás

 Az emberi lélek nagyon nagy terheket képes-olykor-cipelni magával. Minden lélek számára könnyebbséget jelent,ha meg tud bocsátani másoknak. Illetve:ha meg tud bocsátani önmagának.Pszichológusok szerint sokkal könnyebb a stresszkezelés,ha megpróbáljuk elengedni sérelmeink egy részét. Ehhez nyújt nagyon fontos szellemi muníciót Regéczy-Nagy Enikő:Böjt minden időben című cikke,mely a Reformátusok Lapja 2023.február 23-i számában olvasható.  Nagyon elgondolkodtatott már az indítás is:egy apa nem képes megbocsátani a buszsofőrnek,amiért az majdnem rácsukta a gyerekre az ajtót. Nehezebben bocsátunk meg a közszolgálatot végzőknek. Azt várjuk,legyenek tökéletesek. Pedig arra senki se képes. EgyValakit kivéve....

Putyin elnök és a benne alvó gonosz

 Bár a nemzetközi sajtó és média egy része igyekszik egyfajta elkerülhetetlen történelmi eseménynek bemutatni az orosz-ukrán háborút, jómagam inkább azt gondolom, Vlagyimir Putyin döntése volt az egész. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinból előbújt az egykori szovjet KGB-tiszt, a birodalomépítő, a Nyugattól félő, a katonai lobbiknak önmagát kiszolgáltató- mindez felszínre került, Putyin pedig támadott.  Már nem számít neki semmi. Már szó sincs arról, hogy kímélné a civiliket. Ha már elkezdte, be is fejezi. Ukrajnára nehét napok várnak.  Mélységesen elítélem az orosz támadásokat, kívánom, hogy az ukrán nép minél kevesebb veszteséget szenvedjen, de legfőképpen azt kívánom, minél hamarabb jöjjön létre az igazi béke. 

Adatok az USA és Irán konfliktusához- Magyar Nemzet,2020.január 10.

Aki bővebbet kíván tudni a kibontakozóban lévő USA-Irán politikai ( és tegyük hozzá: nagyon komoly gazdasági) konfliktusról, olvassa el László Dávid írását a Magyar Nemzet 2020.január 10-i számának 9.oldalán! A cikk tartalmaz egy táblázatot, igencsak releváns adatokkal. Ebből idéznék: az USA-nak van 13 398 harci repülőgépe, Iránnak van 509. Egy nyílt háborúban Irán veszítene. Ezért más játékszabályok szerint játszik. László Dávid okosan mutat rá cikkében, hogy az amerikaiak elleni támadást Irán olyan célpontok ellen hajtotta végre, melyek könnyen védhetők. Ez is érdekes...Ami azonban a legfontosabb, az a cikk utolsó mondata:ha az USA háborúba lépne Iránnal, ez egyúttal azt is jelentené, hogy háborúba lépett a Hezbollah, az iraki siita milíciák, a jemeni húszik és a palesztin szélsőségesek ellen. Nagyon okos, higgadtan érvelő, elemző cikk. Szerintem a világ lakosságának nagy része békepárti. Imádkozzunk a háború elkerüléséért! mno.hu

Folytonosan békés évek- Pannon Tükör, 2012/1.

A Pannon Tükör Zalaegerszegen megjelenő kulturális folyóirat. A 2012/1. szám közli Simek Valéria: kezet nyújtanak c. versét. A vers, az én olvasatomban ( ami természetesen lehet hibás) arról, szól, hogy az idő az emberi élet szerves része, az idő folytonos múlásától az ember megnyugszik, megpihen, az eltelő évek ritmusa valami békességet hoz az ember életébe. Nagyon szép vers, okos, mértéktartó, az idő antropomorf ábrázolása pedig igencsak ritka dolog- ha nem éppen újdonság- a magyar költészetben.