Bejegyzések

Ungváry címkéjű bejegyzések megjelenítése

Történészvita a médiában, avagy ez már metavita

A magyar média, Istennek hála, eléggé fogékony a történelmi kérdésekre. Igaz ez a bal -illetve a jobboldali médiumokra egysaránt, persze, más-más stílusban és más--más konkrét problémákkal. A napokban bontakozott ki egy történészvita, mely a szabadkőművességnek a magyar történelemben és a trainoni traumában való szerepéről szólt. Hozzászóltak Romsics, Karsai, Ungváry, Szakács és mások. A probléma az ezzel, hogy igazábl már nem tudjuk, pontosan ki és miért robbantotta ki a vitát. Ha például elolvassuk a mno.hu-n ( letöltve 2020.július 28,10 óra 21.) a Pont, mint a létező szocializmus! című Szakács Árpád-cikket, akkor azt mondjuk magunkban: jó, jó, de akkor most ki veszett össze kivel? A hozzászóló automatizmusnak veszik, hogy minden olvasó pontosan tájékozott erről a történészvitáról. Pedig, lehet, hogy nem. Aki például nyaralni volt az elmúlt két hétben, és nem foglalkozott se politikával, se hírportálokkal, annak a derék Olvasónak bizony fogalma sincs az egészről. Annak az egész csak

Mozgó Világ, 2017/12.

A Mozgó Világ című folyóiratot általában a balliberális médiatermékek között helyezi el a magyarországi besorolás. Úgy vélem mégis érdemes olvasni, mert ahogy nagyapám mondogatta. mindent lehet jól csinálni, és mindent lehet rosszul csinálni. A 2017/12. szában például egészen tisztességes interjú olvasható Ungváry Krisztiánnal, mely interjúnak nem az a témája, hogy Orbán Viktor ígymegyúgy, hanem az, hogy magyar kormányok emlékezetpolitikája nem épül kellően a szaktörténészek munkásságára, és ez igaz is. Kovalovszky Márta: Szicília című írása jó , csak kissé túlírt, Dalos György regényrészlete, mely az orosz cári családról szól, viszont remekmű. De a leginkább Erős Ferenc: Hidegcsók című írása maradt meg bennem. Szándékosan nem írom ide, miről szól, mert akkor oda a meglepetés.Nagyon tetszett a folyóirat végén olvasható írás, László Ferenc: Zsűri kerestetik című munkája. Minden tévénéző szíves figyelmébe ajánlom. A mozgó Világ 2017/12. számát pedig minden érdeklődő értelmiségi figyel

Budapest ostroma: karácsonykor még nem féltek- História, 2005/3.

Ungváry Krisztiánnak, a neves történésznek jelent meg cikke a História történelmi folyóirat 2005/3. számában. Ebben olvashatunk egy megkapó leírást arról, milyen is volt ebben a sorsdöntő történelmi pillanatban a budapesti lakosság hangulata. Egy Szalay István nevű zászlós arról számol be, hogy december 25-én az emberek hozták nekik a bejglit, diósat, mákosat, és arról érdeklődtek, milyen a hadihelyzet. Ungváry Krisztián idézi Szalayt, aki szerint a lakosság nem az összeomlásra várt. A bajok karácsony után kezdődtek, amikor is megszűnt a szervezett élelmiszer-ellátás. a szovjetek ráadásul elfoglalták a közművek irányítóközpontjait, minden megszűnt:áram, gáz, víz. Ekkor, a városi életfeltételek eltűnésekor ébredtek rá a pestiek, hogy miféle történelmi zavarosba is csöppentek. Ungváry Krisztián írása remek, minden történelem iránt érdeklődőnek csak ajánlhatjuk. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Biztosítsd magad! biztositasiszemle.hu

Magyar Demokrata,2018.május 3.

A Magyar Demokrata kormánypárti hetilap 2018.május 3-i számában Lánczi Tamás politológus, a Századvég elemzője arról nyilatkozik, miért is nyerhette meg ekkora fölénnyel a FIDESZ a 2018-as választásokat. A 13-15.oldalon található elemzésből pedig kiderül: hiába hajtogatja az ellenzék, hogy Magyarországon médiadiktatúra van, ez egyszerűen nem igaz. A 14.oldalon található táblázatban 34 " ellenzéki, kormánykritikus" és 26 " kormánybarát, nem kormánykritikus" sajtóterméket sorolnak fel. Az ellenzék tehát számbeli fölényben van- ennek ellenére elbukták a választást, de nagyon. Felmerül a kérdés: lehet, hogy mégsem kizárólag a médiapiac határozza meg egy ország politikai berendezkedését? Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a ciklus végére meg kell duplázni a béreket. A 28-29. oldalon Szabó Judit írását olvashatjuk, melyben egy bútorgyár életét mutatja be. Nagyon tanulságos- pályakezdő fiatalokkal indult a munka, mára már jól csengő brand a szakmá