Bejegyzések

Bécs címkéjű bejegyzések megjelenítése

Amikor még a Vasárnapi Újság nemcsak bulvárhíreket hozott, avagy népmesei motívum Mikszáth novellájában

 A Vasárnapi Újság című hetilap 1894/1. számának 6-7. oldalán olvashatjuk Mikszáth Kálmán:Páva a varjuval című elbeszélésének első részét. A történetben, mely Mária Terézia korában játszódik, Waldeck báró, aki nem mellesleg nyalka huszártiszt is, bákásen lovagol az úton, amikor előáll egy szegény fiatalember, és arra kéri, lője le. Miért?- kérdezi a báró, még fel sem ocsúdva ámulatából. Hát azért, mert a fiatal srácnak ( Nagy Józsefnek hívják) kellett volna vigyázni az apja két lovára, de ellopták a haramiák, s ő most nem mer az apja színe elé járulni. A báró, próbaképpen, ellő a fiatalember füle mellett, de a fickó meg se rezzen. Erre a báró felviszi huszárnak,Bécsbe, a lovak helyett pedig ad kárpótlást.  Szóval, mindannyiunk életébe kellene efféle bőkezű nemesember. Aki egyszer hirtelen megjelenik, kicsit azért próbára tesz, s minden veszteségünket kárpótolja.  És persze irigyelhetjük a Vasárnapi Újság 19.századi, többnyire polgári származású Olvasói, amiért még igazi irodalmat olvas

Bécs,Ausztria:Egy hónap alatt közel 10 százalékkal nőtt a munkanélküliség

 Olvasom a napi.hu portálon Szepesi Anita írását (feltöltve 2021.január 4,hétfő,13 óra 59 perc)az Ausztriában tapasztalható,egyre növekvő munkanélküliségről. Bécsben egy hónap alatt nem kevesebb,mint 8,9 százalékkal nőtt a munkanélküliség. Mint egykori munkanélkülinek,felmerült bennem  a kérdés: mit is lehet ilyen helyzetben tenni?Mert a bértámogatásos dolgot az osztrák kormányzat már meglépte. Mi van még? Akárhogy is osztok-szorzok,nem marad más,mint a vállalkozásbarát intézkedések kiterjesztése. Hiteltörlesztési moratórium,elnyert uniós támogatások gyorsabb kifizetése,állami pályázatok,ilyesmi. Más nem marad. Az állami beavatkozástól amúgy eléggé húzodozó osztrák társadalomnak kicsit változtatni kell a nézőpontján. Különben gazdasági katasztrófa közeleg. 

Bécs, ahol nem szégyen a tömegközlekedés- Turizmus Trend, 2014.március

A Turizmus Trend 2014.márciusi számában olvasható Vereckei András cikke, mely az osztrák fővárost, Bécset, mint remek konferenciaturizmus-szolgáltatóhelyet mutatja be. Szó esik arról is, hogy Bécsben egyáltalán nem szégyen, ha valaki tömegközlekedik. Még konferenciákra sem! Bezzeg Magyarországon! Itt mindenki a kocsijával villog, emberek mérik le a másik értékét azon, hogy milyen kocsija van. A tömegközlekedés nálunk a pórnép kiváltsága, egy üzletember szívesebben bevallaná, hogy anyagyilkos, mint azt, hogy busszal jött a tárgyalásra. Pedig, higgyék el, előfordul az ilyesmi... xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt az oldalt is: konyv-ajanlo.blogspot.com

História, 1994/5-6.

A História folyóirat megszűnésével a magyar történettudomány gyógyíthatatlan veszteséget szenvedett. De nézzük a történelmi folyóirat virágkorát, az 1990-es éveket! Az 1994/5-6. szám tartalmából: - A szarajevói merényletről szól Szász Zoltán írása. Kiderül, hogy a középiskolai tankönyvek fényévekkel vannak lemaradva a kutatás mögött. A tankönyvek szerint egy Fekete Kéz nevű szervezet tagja volt Gavrilo Princip, itt erről szó sincs. Az Egyesülés vagy Halál nevű szervezet követte el az első világháborút kiváltó terrorcselekményt, mely szervezet hátterében az Ifjú Bosznia nevű, méginkább kiterjedt szervezet állt. - Kronológia az első világháború előzményeiről, 1894-1914. - Magyarország számára káros vagy hasznos volt, hogy a Habsburgok uralták? Ez a mai napig vitatéma a történetírásban. - Varga J. János írása a Habsburgok 18. századi reformterveiről, különös tekintettel az adópolitikára. A magyar nemesség nem volt hajlandó adózni. - Vörös Károly cikke Ferenc József egyéniségéről. Lehet,