Bejegyzések

Gyermekünk címkéjű bejegyzések megjelenítése

Panaszkodnak a szülők az osztályzatokra-Gyermekünk, 1987/5.

Feélreértés ne essék: a szülők mindig panaszkodnak az osztályzatokra. A szülő mindig a lehető legjobb osztályzatot akarja a gyermeknek, a pedagógus pedig igyekszik " reálisan" osztályozni. Csakhogy ezzel olykor gond akad, mint azt a Gyermekünk folyóirat 1987/5. számában olvasható cikk is tanúsítja. Szóval: - az osztályzat nem reaális - a tanár nem jóindulatú - a hibát keresi, nem az erényt - " a szigorúságon belül annyi a következetlenség, hogy az már rossz vért szül". - és még sok egyéb Az a helyzet, hogy a ma szülői, akik a cikk megjelenése idején voltak gyermekek, egy az egyben ugyanazt gondolják erről az egészről, mint az ő szüleik ( azaz a mi szüleink) akkoriban erről az egészről. A Gyermekünk leközölte azt, amit akár egy mai Gyermekünk is leközölhetne ma. Amúgy a cikk- Garai Katalin írása- kitűnő, elgondolkodtató, stílusos, több nézőpontból is körbejárja a kérdést.

Informatika-történet:Jóska és a számítógép?- Gyermekünk, 1985.április

Akit érdekel az informatika története, gyűjti az erre vonatkozó sajtó- és médiaanyagokat, annak szíves figyelmébe ajánlom a Gyermekünk című folyóirat 1985.áprilisi számát. Szakonyi Péter cikke bizonyos Jóska gyerek példáján indít, aki eddig utálta az iskolát, most viszont éjjel-nappal ott van, és az új csodaszert, a számítógépet bújja. Ezután a példa általánosítása következik, majd azon tűnődik a cikk szerzője, jó hatással van-e a számítógép a gyermekre. Végül arra jut, hogy igen, mert fejleszti a logikus gondolkodást. Hát, ilyen cikket manapság már nem lenne nagy szellemi teljesítmény, akkor azonban az efféle írások még úttörőnek számítottak a magyar sajtóban.

Egyházi misszió kallódó fiatalokért- Gyermekünk, 1986/3.

Ki gondolné, hogy Magyarországon már az 1980-as években missziót kellett szervezni a kallódó fiatal drogosokért, A Gyermekünk folyóirat 1986/3. száma interjút közöl Erdős Eszter lelkésszel, aki részletesen beszél a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által indított kezdeményezésről. Személyes érdeklődésémet leginkább az a kérdés keltette fel, hogy mit szóltak az idősebb egyháztagok mindehhez. Erdős Eszter erre azt válaszolja, hogy eleinte rokonszenvvel fogadták, aztán, amikor " a fiatalok a maguk módján kezdtek viselkedni", már idegenkedtek tőlük. Őszintén szólva, nem csodálkozom. Az 1980-as években ilyen konfliktushelyzet egy keresztény közösségen belül- nem semmi lehetett. A Gyermekünk folyóiratnak internetes oldala nincs, mivel meg méltóztatott szűnni az internet elterjedése előtt. Akit érdekel az interjú, írjon! 

Érdekel az informatika története? Cikk 1986-ból- Gyermekünk,1986/7.

Nagyon érdekes informatika-történeti cikket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, a magyar írott média egyik első info-szociográfiai írását ( ha tudsz jobb szót, írd meg).  A Gyermekünk folyóirat 1986/7. számában jelent meg Váczy András írása a gyermek és a számítógép kapcsolatáról. Váczy aggódik, természetesen, s be kell valljuk, aggodalmai igazolódtak. A játékok valóban eluralták a gyerekek életét. A legérdekesebb a cikkben az, hogy Váczy megkérdez egy informatikai szakembert, aki- nem ismerve fel az új szerkezet minden korábbihoz képest eltérő voltát- azt bizonygatja, hogy a számítógépben nincs semmi új, " mert az ipari forradalom óta úgy működnek a gépek, hogy nyit-zár, nyit-zár...". Az a furcsa ebben, hogy aki a technológiai szektorban dolgozik ( ahogy ma mondanánk: IT- szektor), még az sem ismerte fel, hogy a számítógép minden korábbitól különböző gép. Inkább a hasonlóságot kereste. A Gyermekünk folyóirat, melyet médiatörténeti indíttatásból rendszeresen szemlézek,

A gyermek egyéniségére keveset figyelünk- Gyermekünk,1986/5.

A késő Kádár-korszakban járunk, a Szovjetunióban már Gorbacsov van hatalmon, reform itt, reform ott, reform a meglehetősen poroszos pedagógiában. A Gyermekünk című folyóirat ( teljesen a kor színvonalán mozgó, modern médiatermék) 1986/5. számában olvashatunk cikket Szabó Éva tollából, Nem kérek bocsánatot címmel. A cikk arról szól, hogy nem vesszük figyelembe a gyermek egyéniségét, lelkét, csak normatív módon számon kérünk tőle bizonyos dolgokat, és ezzel meg is elégszünk. Szó esik az írásban egy kislányról, akit sarokba állítottak, mert visszabeszélt, és hogy újságíró szóba akart elegyedni ezzel a kislánnyal, csak valahogy az illem nem engedte... Igazából két problémáról van szó. Valóban igaz, még a 21.században is igaz, hogy kevésbé vesszük figyelembe a gyermek egyéniségét. Ez tény. A másik viszont, hogy sarokba állítják a gyereket, mert visszabeszélt, az szerintem elfogadható. Nem baj, ha a bűnt büntetés követi. Csak ne öncélúan. Mindig a gyermek érdekét tartva szem előtt. 

Kína: 200 millió gyerek- Gyermekünk, 1984/11.

Kínában már 1984-ben 200 millió gyermek élt, azóta már ez a szám biztosan megnőtt 300 millióra. A Gyermekünk folyóirat 1984/11.számában olvashatunk egy elégg tömör, alig egyoldalas írást a kínai gyerekek helyzetéről. Szerintem eléggé antihumánus, merthogy az elméleti oktatást imnidig összekötik a gyakorlattal- ez a komunista országokban mindig a gyerekek dolgoztatását jelenti- meg hogy az anyák a szoptatás idejére mentességet kapnak a munkahelyükön- na, még jó, majd szoptatás közben fog a szalag mellett dolgozni, de ez csak vicc. Szóval, nekünk, magyar gyerekeknek aranyéletünk volt...

Demokráciát játszó diákok Csepelen, 1987.-Gyermekünk, 1987/2.

Ha valaki azt gondolná, hogy az iskolai műdemokrácia csak a rendszerváltás után gyökeresedett meg hazánkban, annak ajánlom a Gyermekünk folyóirat 1987/2.számát. Csepelen, egy általános isolában, a gyerekek pár napra saját demokratikus mintaállamot szervezhettek: ez volt Guszevónia, ahol fabatkákkal lehetett fizetni mindenért, és minden vezetői posztot diákok tölthettek be. Az egészet persze az úttörőmozgalom keretein belül művelték, erős tanári kontroll alatt. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy minden diák élvezte az áldemokratikus mintaiskolát, szerintem sok kamasz inkább "égő"-nek érezhette, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy a rendszerváltás utáni diákönkormányzatok sokszor ezt az áldemokratikus mintát követték. Voltak " közösségileg" aktív pszichopaták, meg közösségileg passzív normálisok. Ennyit erről.

Agresszív gyerekek fenyegetik a tanárt!- Gyermekünk, 1986/8.

Azt gondoljuk, hogy a tanárait fenyegető netán tettleg bántalmazó agresszív diák a magyarországi rendszerváltás terméke. Azt gondoljuk, hogy abban az áldott jó kádári békeidőben soha nem fordult elő ilyesmi. Dehogynem! A Gyermekünk folyóirat 1986/8. számában interjút közölt Kozma Tamással, az Oktatáskutató Intézet tudományos tanácsadójával. ebben Kozma Tamás említ egy esetet, amikor az osztályozni kívánó tanárnőt a drága aranyos gyermekek tűzoltókészülékkel fenyegették. Arról nem szól az írás, mikor és hol történt ez, arra viszont kíváncsi lennék, hogy abban az időben, a liberális reformpedagógia kezdeti időszakában, milyen következménye lett a dolognak. például: kicsapták-e a gyermeket az iskolából. Aki tud valamit az esetről, írjon!

Az abortuszon kívül van más megoldás!- Gyermekünk, 1987/1.

Magyarországon a Kádár-korszak legvégén, mintegy demográfiai válságtünetként, elkezdett fogyni a népesség. Mint ahogy Dr. Levendel Lászlónak a Gyermekünk című folyóirat 1987/1. számában megjelent cikkéből kiderül, már ekkor évente több, mint 80 000 abortuszt végeztek Magyarországon. Dr. Levendel László abortuszellenes. Nem hivatkozik keresztény értékekre- akkor valószínűleg nem jelent volna meg a cikk- hanem a józan észre, az élet humanista tiszteletére, valamint a hazánkat fenyegető népességfogyásra. Nagyon okos, mondhatnám: taktikus cikk, ugyanakkor etikus- mind egyéni ,mind társadalmi szinten. Nagyon jó, és sajnos, mind a mai napig nagyon igaz. xxxxxxxxxxxx Olvass jó könyveket, nézd meg a könyvek ajánlóit! konyv-ajanlo.blogspot.com

Apját nem akarja látni, de a tartásdíj kellene- Gyermekünk, 1986/1.

Érdekes családjogi témájú cikket közölt a ma már sajnos nem létező Gyermekünk című folyóirat 1986/1. számában Dr. Nagy Mária jogász. Adott egy fiatal lány, akinek a szülei elváltak. Leérettségizik, utána dolgozni kezd. Majd eszébe jut, hogy mégis inkább továbbtanulna,  apuka pedig fizesse az erre az időre kötelező gyermektartási díjat. Viszont az apját nem akarja látni. apukának csak fizetni van joga. Mi a véleményük? Szerintem az a helyzet, hogy aki tartásdíjat fizet, annak joga van bizonyos időközönként a gyermeket látni. Nyilván a lány anyja a legfőbb hibás, mert apja ellen nevelte a kislányt, amint az a cikkben is szerepel. A bíróságnak, aki tartásdíjra kötelezte az apát, hol volt a józan esze? Gyermekünk, 1986/1.

Anyuka összeveszett a tanítónénivel a szülői értekezleten- Gyermekünk, 1986/10.

Szülői értekezlet....Minden szülő retteg tőle: a buta gyerek szülője azért, nehogy mindenki előtt égesse ronggyá a gyerekét a tanítónéni, a szegényebbek meg azért, hogy mennyit és mire kell befizetni. Valami ilyen probléma miatt veszett ösze Indulatos Anyuka a Tanítónénivel 1986-ban. Utóbbi ugyanis arra kérte a szülőket, hogy segítsenek az iskola kifestésében, mert nekik olyan kevés a pénzük, hogy még a vécéket sem tudták kimeszelni. Anyuka ezen felháborodott, és írt egy levelet, mely megjelent a Gyermekünk című folyóirat 1986/10. számában. A levélre másik tanítónéni válaszolt, aki kifejtette, hogy hát nincs pénz a magyar közoktatásban. A kísérleti tanterveket pedig átlagos képességű gyerekeken próbálják ki ( ez egyébként sem 1986-ban, sem 2019-ben nem igaz). Szóval, Áldozatos Szülő elment kifesteni az iskolát, pénz továbbra sem áramlott a rendszerbe, és aztán jött 1989...

Lop a gyerek, mit csináljak?- Gyermekünk, 1987/8.

A Gyermekünk című folyórat 1987/8. számában nagyon érdekes és szerintem még sokáig aktuális cikk jelent meg Rab László és c. Varga Sándor tollából. Arról szól, hogy mi történik azzal a gyerekkel, akik bolti lopáson kapnak. Nehéz ügy, már a nyolcvanas években is az volt. A gyerekek még nem rendelkeznek gazdasági tudatossággal, nagyon könnyen kísérthetők, nagyon gyakran elönti őket az irigység, és hát szeretnek felvágni, menőnek lenni az osztálytársak előtt. Előfordul, hogy bemennek egy boltba, és nem tudnak valaminek ellenállni. Így hát ellopják. Aztán persze lelkiismeret-furdalásuk van, ahogy az kell. A nyolcvanas években hatályos jogszabályok szerint ilyen esetben azonnal értesítették az iskolát- mint a cikkből is kiderül- nagyobb kárérték esetén pedig fel is jelentették a gyereket. A cikkben nem kapunk egyértelmű választ arra, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Csak azt látjuk, hogy egyik érintett sem akar döntő lépést tenni, továbbpasszolják a felelősséget. Ön mit tenne, ha

Emlékezés tanárokra-Gyermekünk,1986/5.

Azt gondolnánk, a nagy emberek, csúcsértelmiségiek, művészek, elfelejtik tanáraikat, hogy megvalósíthassák önmagukat. Ez annyira félreértés, hogy csak na. A Gyermekünk folyóirat 1986/5. számában híres emberek beszélnek emlékezetes tanáraikról. Törőcsik Mari színművész a tornatanárára, a könyvvitel-tanárára, valamint Kornisné Panniné nénire, Vas István sógornőjére emlékszik. Vámos Tibor akadémikus inkább a középiskolát élte meg pozitívan, mint az általánost. Fedor Ágnes, újságíró- nos, őszintén szólva, eleinte nem értettem, miféle tanárról beszél, aztán kiderül, hogy Jaschik Álmos grafikusművész tanárról van szó. Péchy Blanka színművész pedig a történelemtanárára gondol szeretettel, míg Vargha Balázs író is a rajztanárát emeli ki. Szóval, nem a szak számít, hanem a személyiség. Ennyi a tanulság.

Hétvégi hercehurca- Gyermekünk, 1986/6.

Azt gondolhatnánk, hogy a vasárnapi idegbaj a kapitalizmus találmánya és eredménye. A gyerek már reggel fél hatkor az ágyon ugrál, a telefon már fél hétkor cseng, kiderül, hogy nincs otthon vécépapír, stb. Pedig a vasárnapi őrület már a késő Kádár-korszakban is ismert volt, ezt bizonyítja a Gyermekünk folyóirat ( a magyar családi-pedagógiai média egyik zászlóshajója volt) 1986/6. számában megjelent írás, mégpedig bizonyos -m. tollából. Szerző felhívja a figyelmet a nyugalomra, békességre, nagyon egészségesnek tartja, hogy már nem a vasárnapi ebéd jelenti a csúcspontot ( jómagam örömmel emlékszem vissza gyermekkorom vasárnapi ebédjeire, olyan jókat beszélgettünk az uncsitesókkal), és van egy érdekes mondata: sokszor nem vesszük észre, hogy már nem az együttlét a fontos, hanem a lebonyolítás. Na,ez egész Magyarországra igaz. Nem az a lényeg, amit szervezünk, hanem az, ahogy szervezzük. Az a fontos, hogy ki kapja a megtisztelőbb feladatokat, és ki tudja magát kihúzni a munka alól. Az e