Bejegyzések

címkéjű bejegyzések megjelenítése

Gyönyörű,díszes lovas huszárok a budai Várban

 Akit érdekel a katonaság, a hadtörténet, vagy szereti a lovakat, vagy mindhárom, annak szíves figyelmébe ajánlom a Budavári Séták tájékoztató és kulturális magazin 2021/5. számában megjelent Visszatértek a huszárok a budai várba című írást ( Szerző nevét a magazin nem közli).  Bemutatják a huszárságot, mint a magyar hadtörténet egyik különlegességét. Tulajdonképpen az a fő üzenete a cikknek, hogy ezekkel a várbeli huszárokkal lehet fotózkodni ( szelfizni, ahogy manapság mondják), kedvesek, beszédesek, szívesen állnak a magyar és külföldi turisták rendelkezésére. Amellet, hogy őrzői a magyar tradícióknak, részei Magyarország, ezen belül a budai Vár idegenforgalmának. A gyönyörű lovakat pedig kímélik, egy ló maximum hat órát lehet pihenés nélkül szolgálatban. A cikkhez tartozó illusztrációk gyönyörűek, szinte kedve támad az Olvasónak beállni a huszárokhoz. Ha nem is örökre, de egy napra. 

Amikor még a Vasárnapi Újság nemcsak bulvárhíreket hozott, avagy népmesei motívum Mikszáth novellájában

 A Vasárnapi Újság című hetilap 1894/1. számának 6-7. oldalán olvashatjuk Mikszáth Kálmán:Páva a varjuval című elbeszélésének első részét. A történetben, mely Mária Terézia korában játszódik, Waldeck báró, aki nem mellesleg nyalka huszártiszt is, bákásen lovagol az úton, amikor előáll egy szegény fiatalember, és arra kéri, lője le. Miért?- kérdezi a báró, még fel sem ocsúdva ámulatából. Hát azért, mert a fiatal srácnak ( Nagy Józsefnek hívják) kellett volna vigyázni az apja két lovára, de ellopták a haramiák, s ő most nem mer az apja színe elé járulni. A báró, próbaképpen, ellő a fiatalember füle mellett, de a fickó meg se rezzen. Erre a báró felviszi huszárnak,Bécsbe, a lovak helyett pedig ad kárpótlást.  Szóval, mindannyiunk életébe kellene efféle bőkezű nemesember. Aki egyszer hirtelen megjelenik, kicsit azért próbára tesz, s minden veszteségünket kárpótolja.  És persze irigyelhetjük a Vasárnapi Újság 19.századi, többnyire polgári származású Olvasói, amiért még igazi irodalmat olvas

Közösségi média:A TikTok utolérte az Instagramot

 1 milliárd felhasználó! A TikTok nevű platform, amelyet elsősorban a fiatal korosztály kedvel, 2016-os indulása óta elérte az 1 milliárd felhasználót! Ezzel utolérte az Instagramot. Páratlan siker a világ közösségimédia-történetében! Ez a szám, ez az egymilliárd, a világ népességének majdnem egynyolcada. Azt gondolom, bármely vállalat büszke lenne ilyen eredményre.  Több TikTok felhasználó van a világon, mint ahányan az USA-ban, Kanadában, Mexikóban, Brazíliában, Indonéziában laknak!  Több, mint százszorosa a TikTok felhasználók száma Magyarország lakosságának!  Több TikTok-felhasználó él a világon, mint ahány ló! Több TikTok felhasználó él a világon, mint ahányan naponta könyvet olvasnak- az egész Földön! ( Ezt egyébként sajnálom). Több TikTok felhasználó él a világon, mint ahány tonna mézet a méhek előállítanak.  Több TikTok felhasználó él a világon, mint ahány macska.  Gratulálunk a TikToknak és minden jót kívánunk a felhasználóknak! Ami pedig a mennyiségi összehasonlításokat illet

1828:azért könyvet olvasni is szeretett az ispán úr

 1828-ban váratlanul meghalt Botsy István,az egri káptalan urasági tiszttartója,azaz,ispánja. Vagyoni leltár készült,hogy az örökösök ne perelhessék az uradalmat. Ezt a leltárt publikálta Bencsik János a Múzeumi Kurír folyóirat 1974.decemberi számában. Az elhunyt Polgár községben élt. Házában,mi tagadás,elég sok az ócska holmi. Lyukas lavórok,edények. Nem volt asszony a háznál. Ugyanakkor rengeteg a bútor. És 27 ép és értékes cserépedény azért csak akad. És rengeteg a haszonállat:12 tehén és ökör,35 juh és bárány,malacok,lovak. Nem  volt szegény ember Botsy ispán uram. Még könyvszekrénye is volt,96 könyvvel,ami abban az időben nagyon soknak számított. Úgyhogy ma az elhunytat felső középosztálybeliként jellemeznénk. A gazdálkodás mellett azért jutott idő olvasásra is. Bencsik János publikációja igen tanulságos. Minden,történelem iránt érdeklődő figyelmébe ajánljuk.  Múzeumi Kurír,1974,45-48.oldal