Bejegyzések

horvát címkéjű bejegyzések megjelenítése

Történelem:Jugoszlávia a második világháború után

 Egy nagyon jó összefoglaló cikk jelent meg Jugoszlávia második világháború utáni történetéről. A délszláv állam ( mely 1924 óta létezett) 1945 után külön utakon járt: sem a nyugati kapitalista, sem pedig a Szovjetunió uralta kelet-európai övezethez nem csatlakozott. Tito marsall, a jugoszláv partizánok vezére és 1945-re az ország első számú politikai vezetője már 1945.május 21-én Ljubjanában elmondta, hogy nem akarja, " hogy belekverjenek a befolyási övezetkért való alkudozásba".  A cikkből megtudhatjuk, hogy már 1945-ben komoly surlódások voltak a szovjet és jugoszláv katonai vezetés között, képet kapunk arról, hogyan lettek elsőszámú ellenséggé a csetnikek. Elcsodálkozunk azon, milyen hatékonyan szervezte meg Tito marsall a hadseregét. Nagyon fontos, hogy a szövetségesek, különösen az angolok nyomására, II.Péter király tárgyalásokba kezdett a felkelőkkel. Ugyanakkor az utolsó bekezdésből kiderül, hogy az 1945 utáni jugoszláv állam éppolyan kökeményen kommunista állam volt,

Felháborító! Az AS Monaconak nem kell Subasic

Bejárta a hír a nemzetközi sportmédiát,miszerint a francia első osztályban szereplő AS Monaco labdarúgócsapata és Danijel Subasic horvát kapus nem hosszabbítanak szerződést. Gondolom,hoznak helyette fiatalabbat. Kapusoknál a 35 év még nem kor,lásd Király Gábor esetét. Honnan fog Subasicnál jobb kapust szerezni a Monaco,talán még ők sem tudják. Amúgy a Monaconak nem ez története legjobb idénye. Nem tartanám kívánatosnak,ha már a sportban is a mindenáron való fiatalítás lenne a trend. A mi Hidegkuti Nándink 36 évesen még csatárt játszott abban az MTK-ban,amely Európában biztosan benne volt a Top 20-ban. Szóval,öreg lenne egy 35 éves,VB-ezüstérmes futballkapus? A média ebben a kérdésben persze nem foglal állást. Szerintem egy 35 éves kapus pont a legszebb korban van.Még jócskán benne van 3-4 év. Egyáltalán nem öreg. Subasiccal és az AS Monacoval ellentétben az angol Premier League-ban szereplő Watford másképp gondolkodik az életkor problémájáról. Az angol csapat szerződést hossza

Webáruházak raktárai- Figyelő, 2017.május 4-10.

Érdemes tavalyi gazdasági lapokat is nézegetni- kap az Olvasó egy képet arról, mit is terveztek a cégek, és mit sikerült abból megvalósítani. A Figyelő 2017.május 4-10. számában jelent meg Halaska Gábor írása, melyben összefoglalja, hogyan is akarták megvalósítani a világ vezető webáruházai a logisztikai feladatokat. Trump amerikai elnök szinte könyörgött Mr.Ma-nak, az Alibaba vezetőjének, hogy engedjenek már be amerikai cégeket a kínai piacra. Az Amazon és az Alibaba is raktárbázisokat szeretett volna kiépíteni szerte Európában. A magyarok és a horvátok is szeretnék, ha az Alibaba logisztikai központ náluk lenne. Hát, ezek voltak a tervek. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxXXXXX óvatosan... penzugyitanacsok.blogspot.com