Bejegyzések

felmérés címkéjű bejegyzések megjelenítése

Melyik sorozatot nézték a tévében az angol futballrajongók?

 A The Times futballmelléklete, a The Times Football Handbook, 2002.januári 12-i lapjában felmérést közölt az angol futballdrukkerek tévénézési szokásairól. Voltak meglepő, és voltak papírforma eredmények.  Például kiderült, hogy az angol futballdrukker, ha nem meccset néz, akkor legszívesebben a Friends ( magyar címén: Jóbarátok) sorozatot nézi ( ne feledjük, 2002-ben vagyunk). A megkérdezettek 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeres nézője a sorozatnak. Második helyen, messze lemaradva e mögött, a So Graham Norton című műsorról már csak 28 % nyilatkozott pozitívan. Ez talán abból is fakad, hogy a tévés csevegőműsorban időnként kínos intim témákat is megvitattak, s ez eléggé megosztotta a nézőket. A dobogó harmadik fokára a Frasier című műsor állhatott fel. Ez egy rádiós pszichiáterről szól, aki maga is kezelésre szorulna, merthogy állandóan dumál. De a szív, az őszinteség,az odafordulás, sok betelefonálónak segít a traumái feldolgozásában.  Hát, ezeket a televízióműsorokat néz

Hú,ez magas szám!A munkavállalók nagy része felmondana

 Azt mindannyian tudjuk,hogy Magyarországon igencsak erős a munkát,munkahelyet váltani kívánók aránya. De hogy ennyire...Az index.hu hírportálon olvastam Udvardi-Lakos Luca erről szóló cikkét(megtekintve 2023.február 28.,13 óra 38). A Deloitte könyvvizsgáló cég felmérése alapján a magyar munkavállalók 57 százaléka gondolkodik felmondáson,munkahely-és/vagy karrierváltáson. A megkérdezettek 40 százaléka nyilatkozott úgy,hogy akár alacsonyabb fizetést is bevállalna,ha rugalmas munkaidőben dolgozhatna. 70 százalékuk nyilatkozott úgy,hogy szívesen dolgozna home office rendszerben-más,érdekes adatok mellett  ezek is olvashatók a kiváló cikkben. A HR-munkatársak az utóbbi évek legnagyobb kihívásaival néznek szembe. Elvégre vannak olyan munkakörök,amit egyszerűen nem lehet,csak kötött,jelenléti munkavégzéssel végezni. Viszont vannak olyan munkakörök,szakterületek,melyeket sokkal hatékonyabban lehet rugalmas környezetben végezni. Érdekes,izgalmas évek elé néznek a vállalatok...-és persze a munk

Szociológia:Így látták helyzetüket a magyar fiatalok 1995-ben

 A Reader's Digest Válogatás magazin,a világ egyik legolvasottabb nyomtatott sajtóterméke 1995/9.számának 37-42.oldalán reprezentatív kózvéleménykutatást olvashatunk a magyar fiatalok világképéről,hangulatáról,gondolkodásáról,jövőképéről. Néhany,21.századi olvasó számára is érdekes adatot idézünk a meglehetősen széles körű és tematikájú felmérésből. A megkérdezett fiatalok 73 százaléka helyesli Magyarország nyugati integrációját,s csak 7 százaléka ellenzi,a többiek nem tudják illetve bizonytalanok.60 százalékuk az életben való siker eléréséhez az iskolázottságot tekinti legfontosabbnak,61 százalék a nyelvismeretet,53 százalék az önbizalmat,recenzens szerint utóbbi aránytalanul kevés.58 százalékuk tartja fontosnak a munkahely jó megválasztását,49 százalékuk tartja legfontosabbnak a jó munkahelyi légkört,43 százalék az érdekes munkát,49 százalék a megfelelő fizetést.72 százalékuk vallja azt,hogy az egyetemi-főiskolai tanulmányok költségét teljes egészében az államnak kell fedeznie.30

2008-ban Ausztrália lakosságának 33 százaléka aggódott a környezeti problémák miatt

 2008-ban a Reader's Digest folyóirat felmérest készített a világ akkori vezető országaiban,melynek témája:mi miatt aggódnak az emberek? Ausztráliában a megkérdezettek 33 százaléka aggódott a környezeti problémák miatt. Ezt én jó jelnek tekintem egy társadalom érettsége szempontjából. Ugyanakkor két tényező bizonyosan hozzájárul a zöld szemlélet terjedéséhez. Az egyik az iskolai oktatás,körmyezeti nevelés,másik pedig maga a környezet. Utóbbit nem kell magyarázni. Aki járt már Ausztráliában,az tudja,hogy nem akármilyen természeti környezetben élnek az ottani emberek. Az oktatás-nevelés pedig nem tesz mást,mint arról tanít,amit az emberek látnak. Miért nem tanul egy magyar iskolás a saját környezetéről? Miért ugyanazt tanulja egy zala megyei hatéves gyerek,mint egy hajdú-bihari? A magyar iskokai oktatás elképesztően uniform. Arra ügyelnek,hogy minden gyermek ugyanazt tanulja. Merthogy oktatáspolitikusaink szerint így egyenlők az esélyek.  Nincs igazuk. Egy kusgyereknek először a sajá

Az NMHH jelentése a médiafogyasztásról

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) átfogó felmérést készített a két legnagyobb kereskedelmi tévécsatorna 2015-2019.közötti filmkínálatáról. Jómagam nem örülök az eredménynek. A vizsgált 7601 film és filmepizód 58 százaléka import. Ez még csak hagyján. Ám az import 83,5 százaléka az Amerikai Egyesült Államokból származik! Kissé egyoldalú lett tehát médiafogyasztásunk. Amerikai filmeket nézünk rogyásig  Hol vannak a jó olasz,spanyol,német,francia filmek? Nem is szólva a közép-európai filmalkotásokról? Kissé nyitottabbnak kell lennünk,azt hiszem. A médiaszolgáltatóknak és nekünk,nézőknek,divatos szóval:befogadóknak is.