Írott és elektronikus média régen és ma

Ha körültekintünk a 20-21.századi világirodalomban ( már önmagában ez is kellően izgalmas szellemi erőfeszítés), látjuk, hogy minden kultúrkörben van/volt olyan költő, író, aki lemerült a társadalom legalsó bugyraiba, s műveiben a kocsmák, az alvilág milliőjét tárta fel. Villontól kezdve Petőfiig, Whitmantól Bukovskyig sokan feldolgozták a témát, vagy inkább:a közeget. Az Ezredvég folyóirat 2012.május-júniusi számában bukkantam rá Kántás Balázs:Kocsmasanzonok című művére. A három részből álló vers voltaképpen a József Attila-féle metafora ( " mai kocsmán") továbbfűzése.A vers azt a képet villantja fel,ahogy mi, szegény földi halandók ülünk az élet nagy sörözőjében, közben pedig a pincében a Moirák ( az ókori görög mitológiában a végzet istennői) szövik, szövögetik a szálakat, de mi erről az egészről nem akarunk tudomást venni- ugyanakkor nagyon is tudjuk, hogy valami ilyesmi létezik, ezért elmagányosodunk, mert már egymás előtt is szegyélljük magunkat. Ilyen a világ, ilyenek

 Számtalan költő leírta-vagy próbálta leírni- már, hogyan " készülnek" a versei, legnevezetesebb ezen alkotások között Weöres Sándor:A vers születése című doktori disszertációja. Weöres szerint a vers a ritmusból, a zenéből születik, valami furcsa, a lélek mélyésről feltörő ritmusból.  Illyés Gyula kissé másképp gonodlkodik erről. A Tisztatáj című, méltán rangos irodalmi folyóirat 1973/9. számának 46-47.ooldalán olvashatjuk az Élmény és vers. Utószó egy verseskönyvhöz című írását. Ebben azt írja: "A vers két fordulóval készül. Az emberből egy közlendő kitürekszik...". Illyés szerint tehát valamiféle gondolat az, ami teremti a verset. Magát a művészeti alkotást pedig a költő a "második körben" teremti, amikor is verssé formázza a gondolatot.   Nem hangzik ez nagyon "intellektuláisan"? - kérdezem magamtól, mint 21.századi Olvasó ( és versrajongó).Arra a következtetésre jutok, hogy nem. Az úgynevezett öszötönös művészet- ha egyáltalán létezett- legk

 Elég nehéz dolga van ma annak a magyartanárnak,aki Petőfit akarja közel hozni a 21.század középiskolásainak szívéhez. A mai srácokat a korszellem arra tanítja,hogy kizárólag a mában éljenek,arról,ami a születésük előtt volt,ne is vegyenek tudomást. A közösségi média,sajnos,felerősíti bennük ezt a hozzáállást. A Magyar Teátrum 2020.decemberi számának 21.oldalán olvastam egy kitűnő ismertetőt(promót? nem baj!) a Mindörökké Júlia című darabról. A Szendrey Júlia életéről készült dokumentarista(Júlia és Petőfi Sándor levelezésén alapuló) színművet Sopronban mutatták be,Molnár Anikó és Papp Attila főszereplésével. Ennek az előadásnak készült el a televíziós változata.Azt gondolom,érdemes lenne ezt megmutatni középiskolásoknak. Minden tankönyvnél és digitális tananyagnál többet mond. Talán közelebb hozza Petőfi költészetét is a mai fiatalok szívéhez.  Mindenesetre a Magyar Teátrum cikke kitűnő,a kapcsolódó fotók pedig szenzációsak,érdemes lett volna feltüntetni a Szerző és a fotós nevét...

 A Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat 2020.októberi számában, az 1064-1065.oldalon olvashatjuk Vajna Ádám:A nemzeti költészet című versét. A mű maga három részből áll, melyek a "lehetőség" alcímet viselik. Miről is szól ez a vers? Nyilván minden értelmezőnek másról és másról. Nekem arról, hogy még maga a fogalom sincs tisztázva: mi az, hogy nemzeti, és igen, korunkban már az sem egyértelmű, mi az a költészet. A közönség pedig, aki Petőfit még ünnepelte, ma összezavarodva áll a különböző tanok, kulturális produktumok, rendezvények, megmondóemberek eleven dzsungelében.  Ilyen körülmények között óhatatlanul is bekövetkezik az elfordulás. A közönség olyanokat keres, akik kielégítik a már meglévő hagyományra alapozott ízlését, a költő pedig maga útján járva, magának ír. Voltaképpen íróasztalnak alkot, még ha Vajna Ádám versében ez így nincs is kimondva.  A költemény kitűnő, nagy mélységben tárgyalja ezt az egész kultúránkat érintő problémát,ajánljom minden irodalombarátnak,