Bejegyzések

spanyol címkéjű bejegyzések megjelenítése

Spanyol film, amelyben senki sem az,aminek látszik,és amúgy tombol a szenvedély

 Nagyon szeretem a szenvedélyes filmeket. Olyan mozgóképalkotásokat, melyben a rendező nem a minimalizmusra, hanem az ember- azaz a színész- kiteljesítésére törekszik. A Solo mia!( szabad magyar fordításban: Enyém vagy!) című spanyol film ilyen.  Itt minden mögött szenvedély lapul, mindennek van érzelmi többletjelentése. A kék égnek, a felhős égnek, a szürke égnek. A virágnak, a fonnyadó virágnak, a csokorba font virágnak, a széthajigált virágnak. Minden élet és halál kérdése. Csók közben egy félresikerült pillantás. Javier Balaguernek ez volt az első filmje, mégis kiforrott rendező benyomását kelti. A fények, a tárgyak, a hangsúlyok, még a férfiingek is, valamit kifejeznek. A néző pedig érti a szimbólumokat, és gyönyörködik bennük. Saját világot teremt a rendező. Pedig a történet szépnek éppen nem mondható. Joaqim ( Sergio Lopez) és Angela (Paz Vega) rövid együttélés után összeházasodnak, és Angela számára elkezdődik a földi pokol. Joaqim ugyanis féltékenykedni kezd, rossz természetűv

Picasso és a környezete, avagy a művészetért mindent?

 A Nők Lapja Évszakok 2020.téli számában nagyon színvonalas cikket olvashatunk Pablo Picassoról, a huszadik század spanyol képzőművész-zsenijéről ( Fodor Marcsi:A 20.század zsenije, Picasso). A Szerző, Fodor Marcsi, összefoglalja a nagy spanyol festő pályafutását, de inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogyan viszonyult közvetlen környezetéhez Pablo Picasso, a huszadik század egyik legnagyobb művésze.  Finoman szólva sem példamutató módon. Öngyilkos barátja szerelmét elszerette, rendszeresen szeretői voltak, s idézem:" Két szeretője, egy felesége, egy fia,egy unokája lett öngyilkos..."(105.oldal). A cikk olvastán az a benyomásom támad, hogy ez az ember saját életének nyomora elől belemenekült az alkotásba, s mindenkit ellenségnek tekintett, aki ezt a menedéket háborgatni merészelte. Persze, százezer műalkotás létrehozásához egész ember kell, csak ilyenkor felvetődik a kérdés:az ilyen ember minek akart családot? Ha nem fér bele az életébe, akkor nem fér bele az életébe. Akkor be

A spanyol média szerint Ronaldo visszamegy a Realba

 Spanyol írott és elektronikus médiaorgánumok felröppentették a hírt,miszerint Cristiano Ronaldo visszatér a Real Madridba.  Jómagam örülnék ennek,de mindenképpen tudni kell azt,hogy még egy akkora világsztár labdarúgó,mint Cristiano Ronaldo,is,öregszik. Ez a Ronaldo már nem az a Ronaldo lenne,mint aki néhány éve elment. Talán nem is szabad tőle ugyanazt elvárni. De azért a mostani Real Madridnak jót tenne CR7 visszatérése,mert nincs igazi játékmestere. Szerintem. Kiegészítés:újabb média-értesülések szerint a Juventus mindössze 29 millió eurót kérne a portugál csillagért. A klub tehát szívesen szabadulna sztárjától,akivel 2 alkalommal is a 16 között estek ki a BL-ben. 

Messi fizetése négy évre 555 237 619 euró. Erre rácsapott a média!

 A nemzetközi nyomtatott és ekektronikus médiát lázba hozta a hír:Az El Mundo spanyol lap hozta nyilvánosságra,hogy Lionel Messi,az FC Barcelona és az argentín válogatott sztárja négy év alatt összesen 555 237 619 eurót kap fizetésként a klubjától. Ennek jelentős részét már fel is vette. Magyar forintban számolva ez négy év alatt 200 milliárd forint. Lionel Messi ezzel a világ egyik legjobban fizetett alkalmazottja.  Az FC Barcelona persze perelni akarja az El Mundot,mondván,a klubok és a játékosok közötti megállapodás nem nyilvános.  Véleményem szerint a klubnak nincs igaza,ugyanis egy olyan kaliberű és ismertségű labdarúgó,mint Lio Messi,már kózszereplőnek tekinthető. A közszereplők javadalmazása pedig nyilvános. Ugyanakkor nem akarok táplálni semmilyen demagógiát. Messi ezt a pénzt visszahozta a Barcának. Másrészt:az FC Barcelona nem állami támogatásból működő klub. Éppen ezért annyit fizet a játékosainak,amennyit akar. Messi fizetése nem közpénz. Egy cég ennyit fizet egy alkalmazot

Hogyan látja egy magyar médiaszakember a La Liga esélyeit?

 Hétvégén kezdődnek a spanyol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság, a La Liga küzdelmei.A Hajdú-Bihari Napló 2020.szeptember 10-i számában Bakos Attila cikke latolgatja az esélyeket. Megkérdezi a Real-drukker Szebeni István médiaszakembert,neki mi a véleménye. Szebeni elmondja,hogy bár örül annak,hogy az utóbbi években más csapatok,pl.az Atletico Madrid, beleszóltak a versengésbe,mégis a két nagy,a Real Madrid és a Barcelona között fog eldőlni a bajnoki cím.  Erre csak annyit mondhatok: én is így gondolom. Amúgy Bakos Attila cikke kitűnő,öröm volt olvasni. 

VB: Felháborító spanyolok-m4 sport, 2018.július 1.

Az oroszországi labdarúgó VB az egyenes kieséses szakaszba érkezett, Franciaország legyőzte Argentínát, Uruguay kiejtette a Cristiano Ronaldoval felálló Portugáliát, a spanyolok pedig...Engem felháborított a játékuk. Az a válogatott, ahol olyan játékosok játszanak, mint a majdnem-aranylabdás Iniesta, a BL-győztes Real Madrid üdvöskéje, Isco, a zseniális Jordi Alba, és még sokan mások, egyszerűen nem játszhat így egy VB-nyolcaddöntőben. Azt gondolták az ibériaiak, hogy egy 7. percben elért öngóllal le is zárják az egész meccset, a többi majd megy magától? Így nem gondolkodhat egy többszörös világbajnok csapat. A házigazda oroszok pedig azt játszották, amit kell. Észrevették, hogy a spanyolok nincsenek éppen mentálisan topon, csak kivárásra játszanak, úgyhogy egy góllal kiegyenlítettek, kibírták a hosszabbítást is, a tizenegyesek közül pedig Akinfejev ( vagy ahogy a Nemzeti Sport irja: Igor herceg) kifogott kettőt. Spanyolország hazamegy, Oroszország megy a nyolc közé. Az m4 sport kö

Kert-ész, 2017/4.

A Kert-ész magazin Romániában, Déva városában jelenik meg, onnan szóródik szét, mint a széthintett mag, az egész magyar kultúrterületre. Nagyon színvonalas sajtótermék, magasan felülmúlja a honi átlagot. A 2017/4. szám tartalmából, a teljesség igénye nélkül: - Dr. Bálint György cikke a mogyoróról, kezdőknek és haladó termesztőknek. - Nehogy befogd a sünt! A süni jól érzi magát télen odakint is, mert megvan a természetes menedéke. - A kumquat egy Kelet-Ázsiából származó, naranccsal rokon növény, ehető a héja is. Rengeteg C-vitamint tartalmaz. - Mire is való a gumós édeskömény? Finomabb, mint a hagyományosan elterjedt köménymag? - Hogyan készítsünk otthon karácsonyfát?- és minek? - Egy spanyol cég azúrkék bort dobott piacra, az emberek meg veszik, mint a cukrot. - Génmanipuálcióval kék színű rózsát állítottak elő. Ez utóbbihoz azért lenne egy kérdésem: minek? Nem jó a rózsa úgy, ahogy van, most már kell kék, zöld, meg minden?