Írott és elektronikus média régen és ma

Jómagam protestáns vagyok- pontosabban: neoprotestáns karizmatikus- de olykor-olykor megnézem más keresztény irányzatok írásait, média- platformjait is. Az elmúlt évtizedekben a katolikusok hite és vallásgyakorlata egyre inkább lelassult, formálissá vált, elvesztette a mindennapi élettel való kapcsolatát. A Bonum Tv adásait nézve, mintha valami megmozdult volna- egy egyházfi elejtett mondata szerint éppen a neoprotestáns, karizmatikus gyülekezetek terjedése indította reformokra a katolikusokat. Éledeznek. A mise dinamikusabb, a tanítás bibliaibb, mint korábban. A prédikációkban sokkal több kapcsolatot keresnek a mindennapi valósággal- bár ez olykor félresiklik, pl. nem értem, miért kellene műveletlennek tekintenem azt, aki nem tud keresztet vetni. Egyszerűen nem tanították meg rá, és kész. Ha nem tanulok meg valamit ,akkor nem tudom. Attól még nem vagyok hülye. Ugyanakkor az általam megtekintett istentiszteleken elhangzó tanításokat értettem, és ennek örülök. A Bonum Tv amúgy prof

A Theologische-Praktische Quartalschrift Linzben megjelenő keresztény folyóirat, általában az istentiszteleti gyakorlattal kapcsolatban közöl írásokat. Az 1977/1. számban olvashatjuk Winfried Blasig: Dialógust a prédikáció helyett című írását. Blasig ebben arról ír, hogy az istentisztelethez hagyományosan hozzátartozó prédikáció helyett más, szerinte korszerűbb igehirdetési formákat kellene alkalmazni. Például: hívek és pap kötetlen beszélgetése, csoportfoglalkozások, stb. A legelképesztőbb javaslat a diavetítés. A helyzet az, hogy az istentiszteleti rend efféle felforgatása inkább az ún. liberális kereszténységre jellemző. Semmi értelme nincs a prédikáció megszüntetésének. Az, hogy a hívek egy része nem képes figyelni, azért nem a prédikátor vagy az egyház a hibás. Azt gondolom, 12 éves kor felett már képesnek kell lenni arra, hogy a Hívő odafigyeljen Isten beszédére. A prédikációt még a nagy karizmatikusok (Billy Graham, Kenneth Hagin és mások) sem hagyták el. Szóval, az egész ötl